Fővárosi Lapok 1880. szeptember (200-224. szám)
1880-09-16 / 212. szám
tanúsítunk, ha bevalljuk, hogy ezek az érzelmes teremtések több részvétet mutattak e férfi egykori nyájassága, mint szánalomraméltó helyzete fölött. — Nagyon szép volt tőled s igen helyesen cselekedtél, galambom, — mondá a gyöngéd Mastonné asszonyság férjének, midőn ez amaz éjjel haza érkezve, a túltörődöttség jámbor kifejezésével dobta kabátját egy székre; — jó szivedhez méltólag jártál el, midőn annak a baromnak támogatására szolgáltál ; de azt hiszem, ott kellett volna veszni hagyni az árokban, miután ő nejét — e valódi szentet! — elhagyta, hogy egy szörnyű asszonynyal éljen, oly nővel, akivel szóba állani sem érdemes ! Maston erre kissé köhögött, kissé föl is pirult, motyogott is ilyesmit: »Asszonyok nem értenek az effélékhez«, »A férfiak mindig férfiak maradnak«, sat., aztán kényelmes ágyába lefeküdt, míg a kérdéses söpredék-ember ezalatt minden vele történt dolog boldog feledésével, Hangtownban bezárva, a fenebbi elítélő nyilatkozatról nem is álmodott. Ott feküdt a fogoly tizenkét órán keresztül kábultan, eszméletlen állapotban. Mikor magához tért, tombolni kezdett, mint az őrjöngő s nem lehetett fékezni. Cella és folyosó amaz átkoktól viszhangzott, melyeket ő barátra és ellenségre egyaránt szórt. Aztán komor, duzzogó, lesekedő hangulatba sülyedt. Majd vonogatózott a tápszerek elfogadásától, nem aludt s a rendelkezésére hagyott téren nyughatatlan, lázas kedélylyel járt föl s alá, akár a tigris a kalitjában. Két orvos, akik e csekély tényekből ítélve, őt vizsgálat alá vették, tébolyultnak nyilváníták, minek következtében Sacramentóba szállíták. Azonban útközben sikerült neki kijátszani őreinek őrködő figyelmét s megszökött tőlök. A dolog nagy zajt keltett. A megugrott fegyenceknél szokásos rendeletet kibocsáták, San Francisco legügyesebb titkos rendőrei indultak ki nyomozására s végre megtalálták betegség és kimerültségtől lesoványkodott holttestét a Lanislausmocsárak közt. Megállapították azonosságát s megkapták a rokonoktól a föltalálására kitűzött ezer dollár jutalmat és ez által jogérvényre emelték az általunk előre megjósolt véget. Az erkölcsi tanulság kárára azonban, a valóság az elmélettel nem jött kellő öszhangzatba, mert pár nappal a földi maradványok föltalálása és azonosítása után a Catron Roger valóságos földi burka — »52 éves, sima, deres hajú, kopott öltözetű« — mint ahogy a személyleírás szólt — bágyadtan, remegve, szétrongyoltan küzdé magát a Deadwood - hegy meredek lejtőjén fölfelé. Teendője felől rég tisztában volt, már ama pillanat óta, midőn Derringerjét — e játékszerhez hasonló pisztolykát — vizsga őreinek szeme elől elrejtette. Hol végezze be életét, azt már az utóbbi rövid percekben elhatározta. A Deedwood-hegyet nagyon ritkán látogatja ember, holtteste hónapokig heverhet ott, a nélkül hogy rábukkannának. Egyizben a folyóra is gondolt, de akkor az jutott eszébe, hogy ennek az az utálatos modora van, hogy titkait homokzátonyokra és sekélyekre tárja ki és hogy egykor Whysky-Jimnek fölpuffadt s a fölismerhetlenségig eltorzult holtteste a sandy-bari gyarmatosoknak nem legékesebb látványul szolgált a Stanislaus balpartján, ép reggelizés előtt, így aztán csak odább vonta tagjait a csavargó ama bokrok közt, melyek a hegy déli lejtőjét boríták, mig csak a részben kopár s csak nehány csenevész, a vihar által megtépászott fenyőfával ékített tetőre föl nem ért. E fák egyike, mely két, messze kiterpeszkedő ágán kívül minden gályától meg volt fosztva, lázas agyában gyermekkori emléket keltett föl. A sötétvörös esthajnal hátterében komoran, ünnepélyesen, bensőséggel tárta ki sovány karjait.. . — Kálvária hegye! E szóval ajkán, lecsüggesztett fővel veté magát a földre s ott hevert, ujjait a talajba merítve, nehány pillanatig némán, hallgatag. E helyzetben imádkozott a különben oly skeptikus, hitetlen ember. Nem merem állítani, hogy imája meghallgattatott, vagy hogy az istenség itt aláereszkedett hozzá. Higyjük inkább azt, hogy mindaz, a mi ez emberben istent, a teljes fájdalom és megbánás közben reb.-b-..t imája alatt, kifelé és fölfelé törekedett. De bármint volt légyen is, midőn a hold fölszállt, ő is fölemelkedett, talán kissé kevésbbé egyenletesen, mint ez égitest s lázas gyorsasággal sietett lefelé a hegyről, egészen ellentétesen az előbbi ingadozással. E szilárd léptek jól átgondolt tervet gyaníttattak. Mikor újra leért az országútra, egy gyalogösvényre tért le, melynek végén bágyadtan pislogó világ tűnt szemébe. E világosságot követve ballagott tovább, míg végre hevesen rohant ama kis kunyhó ajtajának, honnan a mécs fénylett. Amint az ajtót meglökte, föltárult az, s egy izmos, termetes férfiú volt látható,a kinek Catron, sebes rohamában, a szó betű szerinti értelmében karjai közé esett. — Dick kapitány, — szólt Catron Roger nyers hangon, — mentsen meg engem! Az isten szerelméért, mentsen meg! Dick kapitány szótlanul téve nagy kezét, mintegy védőleg, Catronnak a vállára s aztán bevonta őt komolyan, de szives nyájasan a szoba belsejébe, miközben sikerült neki egész szelídséggel, anélkül hogy követelőnek látszott volna, a Catron pisztolyát hatalmába ejteni. — Önt megmenteni — mitől ? — kérdé Dick kapitány, miközben ép oly szelídséggel és észrevétlenül csúsztatá a Derringert egy lisztes zsákba. — Mindenelőtt, — dadogá Catron, — az emberektől, kik engem üldöznek: családomtól, barátaimtól, és különösen önmagamtól! Most meg ő ragadta vállon Dick kapitányt s mint őrjöngő tolta hátrafelé a falnak. A kapitány kiszabadítá magát s megragadva izgatott vendégének kezeit, nyugodtan mondá: — Önnek bizonyosan a kék orvosságra*) van szüksége, az majd kitisztítja a máját. Majd meggyógyítja az önt. (Folyt. köv.) *) Higanyból készült orvosság, melyet az ottani gyarmatosok használtak. Konstantinápolyi világ. (Utcai jelenetek a Kámazánban. — A böjt árnyoldalai. — A »végzet éjjele«. — A »Sekerli-Bájrám«. — Háfiz pasa rendőrminiszter és a török kisasszony hajfürtje. — A császári múzeum a régi szerájban.) Az év folytán egy időszak sem hat úgy a muzulmán társadalom minden rétegére, mint a muhamedán év kilencedik hónapja, a Rámázán. Ilyenkor a politikai élet is csak teng-leng. A diplomácia erőlködései az éhező török államférfiak ellenében nem hatásosak. Bár a munkaidő, a szokástól eltérőleg, a rendes tartamú, de éhes ember munkájában nincs köszönet. Az utcai élet is megváltozik. A máskor népes török kávéházak és étkező helyiségek s az azok előtti terek napközben kietlenek, legfölebb nehány éhenkórász guggol ott tétlenül. Annál élénkebb a nagyobb medsidek közelében lévő kösk-féle épület környéke ; ott egy nagy fali óra van s az igazhivők az ablakokon át azt szemlélgetik, gondoskodva arról, hogy az övék is a szerint járjon; azt ugyanis az imám a naplemente szerint igazítja, s ehhez szabja magát az öt imaidőt hirdető müezzin is, s azoknak pontos megtartását minden mohamedán, a koránban foglalt öt főhitágazat egyikének értelme szerint, szent kötelességének tekinti. Az ima közössége még a két egymást gyűlölő hitfelekezetnek, a »siták« (persák) és »szuniták«-nak (törökök) teljes elválását is meggátolja. Bűvös kapocs az, melynek befolyása csodálatos. Az imaidő meghatározásának fontossága miatt csak a legszegényebb mozlimnek nincs órája. Az első zsebóra az ezeregy éjszaka mondakörében is szereplő Harun-al-Rásid hírneves khálifa uralkodásakor, a keresztyén időszámítás szerint, 806-dik évben készült, ki ilyet Nagy Károly császárnak is küldött. Különös az, hogy a nap számítása a rómaiaknál is naplementekor, az Ave Mária jelzésével kezdődik, ezek azonban egytől huszonnégyig, míg amazok kétszer tizenkettőt számlálnak. A böjt kezdetét és végét hajnalkor és este ágyúszó jelzi. A medsidek és dzsámik környékén fekvő kávéházak az est küszöbén megnépesülnek. A tömeg szívdobogva várja a jelt s a muezzinnek a minaret erkélyén való megjelenését. Mindegyik vendég egyik kézben »zigará«-t (cigarette) tart, vagy nárgilécsövet, a másikban pedig óráját. Ugyanazt cselekszi otthon az is, ki a kínálkozó élvezetre kávéházba nem mehet, így a nők. Az adott jelre Sztambulban és környékén ugyanegy pillanatban legalább félmillió »zigara«, sok ezer nargilé és más pipa kezd füstölögni. Ha ez elfogyott, félmillió pohár fris víz csúszik le ugyanannyi igazhivő torkán, erre többnyire egy csésze fekete s azután, ha telik, a dús étkezés következik. Tömérdek muhamedán, kinek nincs otthona, legszívesebben étkezik ilyenkor a dzsámi udvarán, az ottani lacikonyhák valamelyikében, mert ott étkezés előtt és után csakúgy megmosdhatik, mint otthon. Néhány éhes ember is, ha falatozáshoz jut, élénkséget fejt ki, hát még ezer meg ezer alaposan kiéheztetett. Ezeknek sürgése, a letelepültek csoportja a dzsámik óriási platánjai és cyprusfái alatt, a lámpák és a hold fényárjában álló sajátszerű épületek olyan látványt nyújtanak, mineket csak keleten találunk. Az olyan földhöz ragadt szegényt, kinek ilyenkor nincs betevő falatja, más igaz hivő látja el ; számtalanszor történik, hogy igen előkelő gazdag is koldust ültet maga mellé s vele együtt étkezik. A máskor már az első esti órákban kihaltnak tetsző török városrészekben ilyenkor éktelen lárma uralkodik. A nép a nagy és kis dobbal s feneketlen fazekakra vont hártyán, nemkülönben a tárogatóval pokoli lármát csap s egész éjen át dobzódik. Jaj a nyugodni óhajtó európainak, ki közelükben lakik. A milyen önmegtagadást tanúsít a mozlim a böjt nappali ideje alatt, ép oly féktelen, mégpedig csaknem kivétel nélkül, az éjjeli órákban. A vezeklés és ima után következő pillanatban már a táncosnő (csengi) fokozott ingerű táncában gyönyörködnek, árnyékjátékokban (kara-güz) kéjelegnek, sőt gazdagabbak ez aljas produkciót nem ritkán háremeikben is bemutatják. Mindez a lelki üdv biztosítására célzó nyugati elvekkel homlokegyenest ellenkezik. De a muhamedán ép azért hisz a túlvilági létben, mert azt az érzéki elvek bőségének hiszi. S ez a muhamedán hitéletnek amaz árnyoldala, melyet a haladás barátja annál inkább fájlal, mert az ahhoz való ragaszkodás a keleti faj második természetévé vált. Mint nálunk — s tán máshol is — egy követválasztási időszak a nép erkölcsi öntudatában, életrendjében ront annyit, mennyit fél évtized iskolai nevelése fáradságosan összefércelt: úgy, a mit a muhamedán egyoldalú nevelés és a hitélet egy éven át némi jót fejleszt, azt a Rámázán ételei mind a két nemű fiatalnál és öregnél elfojtják s az érzékiséget féktelenségig fejlesztik. Az izlám szellemi kultúrája ezért forog az örökös újrakezdés, ismétlés körében s abból nem is fog kilépni talán ezredév után sem. Keleten egyáltalában az ima idején kívül más időnek semmi értéket sem tulajdonítanak. A milyen pontosan megtartják ezt kelet fiai, olyan könnyen s nyulékony lelkiismerettel mulasztják el, kevés kivétellel, a polgári életben kötelezettségeik határidejét. A pontosság, kivált az előkelőknek, nem erős oldaluk. Ezek nagy részének ígéretére, adott szavára mit sem lehet adni. Tapasztalják ezt a diplomaták, de tapasztalják azok is, kik velük üzleti összeköttetésben állnak, ami ritka esetben irigylendő viszony. Az előkelők a legrosszabb fizetők s ez is arra mutat, hogy a magyar és török faj rokon. Szomorú az is, hogy a magasrangúak körében, mióta az ököl után való gyarapodás korszaka lejárt, a hosszú újakkal való szerzés lett általánossá. A Rámazán prózai ételei közt a huszonhetedik nap éjjele vál ki keleti titokzatos költőiségével. Ez a »Kádirgedseszi« (vagy Lailei-ul-kádr) a végzet éjjele. Az idén szeptember elsején volt. Ez egyike ama hét éjeinek, melyek a hit misztériumaival állanak kapcsolatban. A mohamedán ettől és a nyolcadik hó (Lábán) 15-dik napjának ételétől, az ártatlanság igazolásának éjétől (Lailes-ul-bérat) fél leginkább. Azt hiszi, hogy ez utóbbin az angyalok egy-egy halandónak egyéves naplóját tartalmazó könyvét befejezik s újat kezdenek. A halál angyala ilyenkor azok neveit írja fel, kikre Alláh a halált kimondta. A végzet esetén, hitek szerint, az egész mindenség remeg. Allah a mindenségnek élő tényeivel, sőt a tárgyakkal is, ez élen gyakorolja hatalmának ellenállhatlan erejét. Szerencsés, kit harag nélkül érint. A A padisáh ez éj kezdetén, vagyis a mohamedán nap második órájában ez évben is a Jeldiz köskből a topháné-i medsidbe rándult nagyfényű kíséretével. Fogatában, vele szemben, Gházi Ozmán és Husszein pasa hadügyminiszter ültek, egy másik fogatban a kis hercegek, Fuad pasa musirral. Útját fényesen kivilágíták. Közelében ezer meg ezer lampion (tánár) tündöklött. Ájtatoskodás után az ottani köskből a nagy- szerű tűzjátékot , a hadi hajóraj tündéri kivilágítását tekinté meg. A mohamedánok a kivilágításban mesterek, találékonyságuk s a nagy távolságra jól számító érzékek, különösen a páros minorék között vont kötelekre alkalmazott mondatok, hajók, növények, arabeszkek alakításával tűnik ki. A tenger mint egy tűzár most is messze űzte az éji homályt, csak a vasszörnyetegeknek, a pusztítás és enyészet emez eszközeinek teste maradt komoran. A közeli Csirágánpalota néma volt. Onnan nem áradt fény, miként egykor. Ott a fogoly ex-szultán a palota legrejtettebb termébe vonult. A rivalgás, az ágyúk bömbölése Folytatás a mellékleten.