Fővárosi Lapok 1881. szeptember (198-222. szám)
1881-09-11 / 206. szám
A Jakab leánya. (Francia elbeszélés.) Irta Dessys. (Folytatás.) Emlékezzenek vissza önök Aubertin úrra, e vén katonára, a kötelesség szolgájára, eme becsületes gyárosra, kínos fődolog az adott szó szentsége. Szobájában íróasztalánál találjuk őt. Reggeli öt óra. Egy gyertya, mely már este óta ég, világít a fonógyáros kezére, a gonddal rendezett iratokra, bevégzett számadásokra, több már lepecsételt levélre s egy olyanra, melynek írásához még csak most kezdett. E férfi nyugodt, de komoly, mint volt egykor katona korában, a csata pillanatában. Csakhogy kissé szomorúbb, kissé halványabb volt. Olykor abbahagyta az írást, elgondolkozott, oly mozdulatot tett, mintha valamely, erővel föltolakodó gondolatot akarna tova űzni. Majd, végig vonta kezét homlokán, szemén s folytatta munkáját. Végre bevégezte levelét, egész fölindulással olvasta azt újra át s aztán a borítékba téve, lepecsételte és elolta a gyertyát. A nap fölkelt. Hatot ütött az óra. Pillanat múlva a gyári csengettyű is megkondult. Keserű mosoly lebbent el az Aubertin úr szürke bajusza alatt. A mélabú egy nemével, de mind a mellett szilárd hangon mondá: — Utolsó órám! .. Utolsó órám ütött. E csöngettyűt, melyet harminc éven át minden nap hallottam, nem fogom többé hallani! Majd fölvonta a redőnyöket. — Most nyitják meg a műhelyeket... A munkások belépve, ide pillantanak. Ők remélnek még. Én nem remélek többé. És ép e pillanatban tért vissza reménye. — Azonban, ha az igazság szolgái megtalálták volna. . . Csöngetett s egy öreg szolga rögtön megjelent. Közte és gazdája közt volt némi hasonlatosság. Föl lehetett benne ismerni a régi bajtársat, a hajdani tiszti szolgát. Csakhogy vagy tíz évvel idősebb volt. — Nos, József? — Semmi újság. Senki... Meglátván eközben gazdájának törődött arcát, fölkiáltott. — Őrnagy úr, kérem, szakaszszon magának néhány pillantást a nyugalomra. — Jól van, mindjárt lefekszem. Hagyj magamra, öreg Józsefem . .. Eredj... De abban a pillanatban, midőn a vén szolga kiment, hirtelen visszakiáltá Aubertin, hogy megszorítsa a kezét. József eltávozott, eltűnt; előbb azonban intett kezével, hogy mindjárt visszatér. Midőn a fonógyáros egyedül maradt, bezárta az ajtót kulcscsal és tolózárral; lement az irodába s az utoljára irt levélnek még tiszta borítékára a következő szavakat jegyezte föl: » György fiamnak.« Aztán az íróasztal fiókjából egy szekrényt vett elő .. . pisztoly-szekrényt. — Bajta! Meg kell lenni!... Minden rendben van ... A gyáros és az apa végrendelete. E szavakra a kemény férfi meglágyult végre. Zokogás vett rajta erőt. — Oh, gyermekeim, szegény gyermekeim! Fejét két tenyerébe merítve, sirt. — Itt vannak ők mind a ketten ... Zoé!. .. György ! ... Ők most alusznak! . . . És csakhamar, milyen lesz az ébredés! És még csak meg sem ölelhetem őket utoljára! De, csakhamar elhallgatva, legyőzte felindulását s minden erélyét összeszedve, újra fölkiáltott: — Bajta! . . . Félre a gyöngeséggel. . . Meg kell lenni! . .. Ideje! .. . Újra nyugodt, érzéketlen lett; megnyitá a szekrényt, megtörté rendszeresen a pisztolyokat s az íróasztal szélére helyezte. Egyszerre istenre gondolt. Lassan térdre ereszkedett s ájtatra hajtotta a fejét. E pillanatban szemébe ötlött vörös szalagja s eltávolíta azt kabátja gomblyukából. Szomorú mosolylyal tette azt félre, a búcsú mosolyával. Aztán égre emelve a szemét, kezét a fegyverek felé nyújta ki. Egy másik kézzel találkozott keze. A György keze volt. A fiatalember már néhány perc előtt lépett be egy másik ajtón csöndesen. Az öreg József vezette őt oda. — Atyám! a bátorság nem ilyesmiből áll. Te halátra tévedtél. — Fiam! fiam!.. Feleded-e, hogy én régi katona vagyok ? — Mai napság nagyiparos vagy s más kötelességeid vannak. Nem a körül forog jelenleg a kérdés, hogy hazádat védelmezzed, hanem, hogy adósságaidat fizesd meg! — Azokat fizessem ?.. De miképen ? — Azt még magam sem tudom, de találnunk kell rá valamely módot. Megölni magunkat, annyi, mint megszöknünk. A bátorság, a becsület azt parancsolja, hogy éljünk, a vésznél maradjunk és harcoljunk, azaz dolgozzunk, ügy van, dolgozzunk s küzdjünk együtt. E kedves elhatározottság, a fiatal méltóság s a helyes érv meglágyíták az apa szivét, anélkül hogy még megingatták volna elhatározásában. Megölelte Györgyöt, de aztán csakhamar kibontakozott karjai közül, mondván: — Lehetetlenség, mondom neked; én mindent megkisérlettem, mindent számításba vettem. — Te nem vagy mathematikus, — viszonzá a fiatal ember. — Minket, mindnyájunkat megkísértenek az algebrai nehézségek. A te helyzeted még kétséges. Aztán, a vagyon az anyánké. Én épen holnap érem el nagykorúságomat, ép a legjobbkor. — Kedves, jólelkű gyermek! — szólt az apa. — Oh, csak te győzesz meg, te mentesz meg, ha ugyan a dolgon még segíteni lehet. De hát, az szinte lehetetlen ama tolvajság óta. Oh, az a nyomorult! Nem csak a pénzemtől rabolt meg, hanem boldogságomtól, életemtől... Nem hiszed ? No, figyelj, hadd ítéljen a fiú, atyja fölött. — Legyen! — válaszolt György. — Bizonyítsd be nekem, hogy igazad van, mikor halni akarsz se fegyvereket, melyeket homlokodtól elhárítok, magam fogom visszaadni... becsületemre ... Aubertin ránézett Györgyre, ki bátran kiállotta e tekintetet. Még csaknem szakáltalan arcán a férfiúi nyugodtság és erély kinyomata látszott. Várni lehetett tőle, hogy a mit kimond, azt teljesíti is. Apjának a fia. (Folyt. köv.) Levelek a nőipar-kiállításról. IV. (A székely gyár- és házi ipar. — Kassa város gyűjteménye.) (Pr.) A redoute összes termei közt alig van érdekesebb, mint az, melynek bejáratánál e felirat olvasható: »Székelyföld.« Mihelyt elolvastuk, be kell lépnünk, még akkor is, ha a hosszú körút, melyet már megtettünk, elfárasztá szemünket s érzékeinket. Nem is előnye a székely kiállításnak, hogy ott van elhelyezve, ahová csak akkor jut az ember, amikor már a helyiségek nagy részét végig nézegette. Azt kevesen teszik meg, hogy a varrógépek kiállítása mellett elhaladva, mintegy hátul kezdjék meg a tárlat megtekintését s legelőször a székelyek termébe lépjenek. Futólagos szemlét téve: azonnal belátjuk, hogy a különféle tárgyak nem a luxus, hanem a mindennapi szükség igényeinek kívánnak megfelelni. A székely asszonyok s lányok szorgalma, egyszerű ízlése s a szolid kivitel iránti erős érzéke szól hozzánk minden tárgyról. Nem a feltűnési vágy, hanem a komoly kereset, az idő és tehetség hasznosítása az, melyre a székely nők törekszenek s e törekvés évek hosszú során át egész virágzó iparrá emelkedett. Dicséretes dolog, hogy a népben nyilvánuló munkakedvet maga a kormány néhány helyes intézkedése által fokozni iparkodott s egyúttal arról is gondoskodott, hogy a sikert lehetőleg elősegítse és biztosítsa. A háziipar mívelői évtizedek és századok óta örökségül hagyják utódaiknak a szövés ügyességét, de bármily kifejlődött legyen ez: a versenyképes tárgyak előállítására nem elégséges, ha csak nem szövetkezik mind amaz előnyökkel, melyeket a modern gyáripar kínál. Ily szövetség szerencsére létre jött a székelyek közt s az eredmény valóban meglepő. Az egész gyűjtemény négy csoportra oszlik. Az egyik: a magánkiállítóké, többnyire illyefalvai, szentléleki, tordai s nagyenyedi háziipar tárgyakat foglal magában. Nagyobbára női ruha kelmék ezek, melyeket otthon régi és új szerkezetű szövőszéken készítenek. Feltűnő a színek nagy változatossága; a kék, fekete, vörös, barna majdnem minden árnyalata képviselve van. A híres »székely szőttes«-ek ezek; mintáik, majd hosszú és keresztes csíkokat, majd a habos szövetet utánzó »felleges« alakzatokat mutatják. Janó Lázárné és Szakáts Annus készítményei különösen ízlésesek. Az s ezek közt a sárga, fehér, piros szegélyűek virágos vagy barackmagos mintáikkal feltűnő szépek. Katrincák is nagy számmal láthatók; díszesek a Suta Juonné és Zsuzs Domika által küldöttek. A látogatók közül sokan nézik Biró Mariskát, e derék székely lányt, ki regulátor-szövőszékén naphosszant buzgalommal dolgozik. Mutatványul csinos kendőket sző s oly gyorsasággal, mely bámulatra késztet. Szövőszéke sokkal célszerűbb szerkezetű, de egyúttal komplikáltabb a közönségesnél. Kiváló előnye az, hogy a lábítók és a vezérlő gyorsabban és biztosabban mozgathatók s maga a munka egyenletesebb lesz. A Székely lányt az iparügyek minisztere hozatta fel a kiállításba s ott a békéscsabai lánynyal bemutatják a népies primitív s az előharadottabb szövés módját. Olyan ócska, kezdetleges szerkezetű eszközön, mint a békéscsabai idétlen szövőszék, szó sem lehet a versenyről. A székely nőipariskola, mely csak egy éve áll fenn, a tárgyak egész halmazát állítá ki, lehetőleg hű képet akarván nyújtani sokoldalú működéséről. A kötött, horgolt s hímzett munkák mind egyszerű pórleányok ügyességét mutatják. A varrás és csomózás különféle nemei ízlésről tanúskodnak, valamint arról is, hogy az oktatás szigorúan szakszerű. A gyakorlati cél mindenütt előtérbe van állítva s dicséretes törekvés, hogy a háromszéki lányokat nem csak a fehérnemű-varrásra, hanem a női és férfi ruhák kiszabására és elkészítésére is tanítják. A növendékek megrajzolják a mintákat s ezek után gyakorolják magukat a szabásban. A kiállított tárgyak mind használati cikkek s ezek ára meglepő olcsó. A horgolt bútorterítők, villa munkájú fejkötők, recés takarók és keztyűk, hímzett zsebkendők és szőnyegek nagy készlete látható együtt.Sokat haladt két év óta a szövészeti tanműhely, melynek készítményei a székesfehérvári kiállításon kiváló figyelmet keltettek. Az intézet igazgatója Révai Borbála, felügyelője Binder Lajos gépészmérnök, kiknek szakavatott vezetése derekas eredményt mutat föl. A tanműhely mintegy előkészítő iskola azok számára, kik a szövőgyárba akarnak munkások gyanúi, menni, vagy otthon a háziipart mívelni. Az oktatás félévig, egyeseknél egész évig tart s ez idő alatt a növendékek teljes kiképeztetést nyernek. Rendszeresen tanulják az ipart, modern regulátor szövőszéken. A technikai ügyességet gyakorlat és útbaigazítás által sajátítják el, ízlésüket jó minták előtt fejlesztik s a munka iránti hajlamot a jó példa s a tisztességes kereset kedvelteti meg velök. Készítményeik már is nagy kelendőségnek örvendenek. Az oláh modorú gyapottörülközők Svájcba és Franciaországba is kiviteli cikket képeznek. A katrincákat nagy mennyiségben szállítják Oláhországba is,s az asztalneműek, juta ágyterítők, szőnyegek is mind kapósak. A siker, melyet a tanműhely elért, arra bírta a székelyeket, hogy az ipart nagyobb mérvben is űzzék s azért alig egy év előtt 8000 forintnyi alaptőkével részvénytársaság alakult, mely az első székely szövőgyárt létesítő. Ekkor alkalom van adva a székely lányoknak, hogy állandó keresetük legyen. Szorgalmukról meggyőző bizonyságot nyújt a sok finom asztalterítő, törülköző, a len és gyapot kelme számtalan faja, mely a székely kiállítás e csoportját oly gazdaggá teszi. Különös figyelmet keltenek a férfiruha szövetek, melyeket eddig majdnem kizárólag külföldről kellett hozatni. Kockás mintájuk igen csinos s örvendetes dolog, hogy e hazai gyártmány máris divatcikket képez. A kelmék ára is oly előnyös, hogy versenyképesekké válhatnak. Eddigelé azonban a színes szövetek kevés számmal láthatók. A gyárnak nincs festőintézete. E hiányon segítenie kell, s ha a részvénytársaság egyúttal nagyobb tőkét fektet üzletébe , kiviteli cikké emelheti e speciális székely kelmét. Feltűnők a székelyföldi gyűjteményben a tapló- és halpikkely-munkák. Egy polgári leányiskola növendékei készítették ezeket. Taplóból virág-bokréták, gyümölcs-ékítmények vannak formálva, ruha fogasok fali levéltartók díszítésére. Néhány casette is csinos. A halpikkelyekből készült ornamentekkel pedig táskákat s hasonló tárgyakat látunk ékítve. Amíg ez anyagot tisztán ily dekoratív célra használják, helyesen járnak el, de az már kárba veszett munka, ha az aranyfonállal összefűzött pikkelyekből és gyöngyökből rámás képet csinálnak, mint a milyen Császár Hol a füzére. A vidéki városok közül számos nincsen méltón képviselve, így Kassa, e művész kincsekben bővelkedő s nemes ízlése által is ismert felvidéki kulturhely. Folytatás a mellékleten. 1216