Fővárosi Lapok 1883. december (281-305. szám)
1883-12-02 / 282. szám
tartandó közgyűlésen történik. — Az iparművészeti múzeum Kósa Lajos kir. tanácsostól áttört müvű parcellán-asztaldíszt kapott ajándékba; vétel utján pedig érdekes holicsi asztaldíszt szerzett meg. — Az állandó gyümölcskiállitásba a kecskemét-vidéki gazdasági egyesület gazdag gyümölcs-gyűjteményt küldött, melyben 45 téli almafaj van képviselve. — Az egyetemi olvasó kör a tudományos vitaestélyek emelésére a három, legjobb vitatkozásra 2—3 aranyból álló pályadíjat tűz ki. — Budapesten nov. hó 18-tól nov. 24 ig élve született 236 gyermek és ötvenhéttel kevesebb, azaz 179 személy halt meg. — A nemzeti tornaegylet igazgató választmánya által az országos tornaszövetség létesítése végett kiküldött bizottság holnap délután 6 órakor tart ülést az egylet helyiségében. — A »fehérmegyei társaskör« e ha 8 dikán este 8 órakor a Zrinyi-utca 16. sz. alatt levő helyiségében estélyt tart, melyen Feleki Béla olvas a fényűzésről. — A „kecskeméti kávéház“ tulajdonosának, Árvay Lipótnak anyja, Brüll Mátyásné szül. Färber Eleonóra asszony, meghalt s ma d. e. temetik a népszinház utcai 28. sz.házból. — Schreiber E. G. megszökött bankár ellen még mindig érkeznek a feljelentések; az eddig megállapított sikkasztási összeg 5000 forinta rúg. — A fenyítő törvényszék Sebők Imre felfüggesztett rendőrfogalmazó ügyét, ki foglyok bántalmazása miatt állt vizsgálat alatt, áttette a főkapitánysághoz, mert a kihágások fegyelmi és nem bűnvádi eljárás alá tartoznak. A királyi kúria Diószegi Pál szabolcsmegyei segédszolgabirót félévi, Nagy Tamás csendbiztost négy havi fogságra ítélte, mert több vádlottat embertelenül kínoztak, hogy vallomást csikarjanak ki belőlök. — Szenzációs hír volt tegnap fővárosunkban elterjedve, hogy Milán szerb király merénylet áldozata lett; a börzén nagy volt a riadalom, míg végre kitűnt, hogy a hírnek semmi alapja sincs. Képviselőház. Az adófelemelésről szóló javaslat ellen a mérsékelt és szélsőbali ellenzék élénken folytatja a támadást. Tegnap öt szónok szállt síkra a javaslat ellen és csak egy kormánypárti szónok védelmezte. A vitát Iványi Dániel nyitotta meg, ki a Helsi különvéleménye mellett nyilatkozott. Az abszolút kormánytól átvett adórendszert nem tette jobbá az, hogy magyar miniszterek kezelik; a szóló már 1870-ben tett indítványt, hogy bizottság küldessék ki egy az ország szükségeinek megfelelő adórendszer kidolgozására ; az indítvány akkor megbukott. Azóta új adókat hoztak be, a régieket emelték, az aránytalanságok miatt mind inkább nő a panasz s ezért a szóló indítványozza, küldjön ki a ház huszonegy tagból álló bizottságot, mely az adók tárgyairól, nagyságáról, egymásközti arányáról célszerű javaslatokat terjeszszen elő a jövő országgyűlésnek legfeljebb második ülésszaka elején. Irányi végül hangsúlyozta, hogy lejtőn vagyunk, melynek alján a tönk s a polgári jólét temet-kező helye látható. Ma még talán megállhatunk és visszatérhetünk. Horánszky Nándor szintén a javaslat ellen beszélt s elfogadta az Irányi indítványát. A kormány, úgymond, gyökeres reform helyett aprólékos eszközökkel akar segíteni, a baj nem az, hogy a költségvetés egyik vagy másik részében van-e deficit, hanem általában a rossz eredmény; a kért három milliót föl fogja emészteni az új kölcsönök kamatja; az 1875-ben ígért pénzügyi politika megbukott, az ország konszolidációja hanyatlott, a rossz pénzügyi helyzet csökkenti a nemzetiségek ragaszkodását az országhoz. Maga a javaslat pedig ugrás a sötétbe, a három milliónál sokkal nagyobb lesz az adó s a javaslat igazságtalan is. Már első hírére Budapesten minden házban fölrugtatták a lakbért, a házi urak előre áthárították az adót a lakókra s ekkér ez uj adó osztályharcot fog kihívni. A javaslat védelmére Móricz Pál kelt föl. Iványi indítványa ellenében megjegyzi, hogy egyik orgszággyűlés küldöttsége nem referálhat a másik országgyűlésnek, aztán polemizált Horánszky Nándor ellen. Az adóreformok terén határozott lépések történtek, abszolút elmélet szerint, csupán a jövedelem után Magyarországon adót kivetni nem lehet, mert így nem csak a deficitre, de a háztartásra is alig folyna be valami. Az osztályharc fölidézésének vádjára azt feleli, hogy éppen ennek elkerülése végett kell megadóztatni a földbirtokot is, különösen mikor a parlament kétharmada földbirtokosokból áll. Emlékeztet különben arra, hogy mikor gróf Szapáry Gyula átvette a pénzügyi tárcát, senki sem merte hinni, hogy eljön az idő, mikor a rendes háztartásban helyre lesz állítva az egyensúly; a szóló inkább kívánt volna eddig is nagyobb adóemelést, mint adósságcsinálást, éppen az adózók érdekében, mert hiszen az ő terhekre csinálják az adósságot. Móric Pál elsorolta, mennyiben javult a pénzügyi helyzet gróf Szapáry minisztersége óta, végül pedig Horánszky vádja ellenében élénken kiemelte, hogy éppen a nemzetiségi kérdésben tett a jelen kormány legtöbbet s elismerést érdemel. A többség zajosan megéljenezte e szavakat. Ezután három ellenzéki szónok következett. Becker János szűzbeszédet mondott, gyönge sikerrel, beszédét jórészt olvasta, szaggatottan, a kataszter kérdéseivel foglalkozott, igazságtalannak nyilvánítva a kataszter által nyújtott alapot. Ezért nem fogadhatja el a javaslatot. Ugron Ákos szintén a javaslat ellen nyilatkozott s egyebek közt a kereseti adónál történő visszaélésekről panaszkodott; az ő választóinak adóját kivétel nélkül fölemelték, csak mert reá szavaztak. Vidliczkay József, hasonlókép a javaslat ellen szólva, párhuzamot vont a hatalmas Anglia közt, melynek budgetje csak nyolcszáz millió, míg Magyarországé már háromszáz millió. Azután fejtegette, hogy a most kívánt három millióval nem lehet megszűntetni a deficitet. A vitát itt megszakították s kérvények tárgyalására tértek át. Ama kérvényeknél, melyek a bukovinai és romániai magyarok hazatelepítéséről szólnak. Thaly Kálmán a moldvai csángók súlyos sorsára hívta fel a figyelmet, hozzzátéve, hogy a kormány lanyhaságától nem vár sokat. Ez ellen Somssks Pál szólalt fel s tapasztalásból biztosította a házat, hogy a kormány ez ügyben minden alkalommal a legnagyobb buzgósággal járt el. E kérdéssel foglalkozik a Szent László-társulat és a csángó egyesület is. Ez utóbbi egylet hármas célt tűzött ki: hogy véreink, míg kint vannak, magyarok maradjanak, hogy ha megszaporodnak, hazahozzuk és végre hogy annak idején a telepítés megtörténjék. Tisza Kálmán kormányelnök a Thaly Kálmán vádjára megjegyzi, hogy ő is óhajtana minden magyar embert megmenteni az országnak, de mikor más állam kormányával áll szemben, kötelessége meggondolni, hogy más állam dolgaiba való avatkozással nem csinálhat utat arra, hogy mások is beavatkozzanak a mi dolgainkba. Barátságos közbenjáráson kívül egyebet nem tehet. A ház ezt élénk helyesléssel fogadta. A zsidó tagiskolák ellen irányuló kérvényeknél Simonyi Iván szólalt fel és hosszú antiszemita beszédet mondott, kiterjeszkedve mindenre, ami e kérdéssel kapcsolatban történt és mondatott, végül pedig követelve, hogy a kormány javaslatot adjon be a zsidó kérdés rendezéséről. Tisza Kálmán kormányelnök, felelve Simonyi egyes állításaira, kijelente hogy nem a sajtószabadság megszüntetéséről szólt a minap, hanem az izgatás meggátlásáról. Aztán a ház nagy derültsége közt jegyzi meg, hogy mikor a rablók és rablógyilkosok ellen statáriumot hirdetett, nem tudhatta, hogy Simonyi Iván és társai ellen hirdeti. Simonyi Iván erre ismét felszólalt, kijelentve hogy az antiszemiták elvállalják a felelősségnek rájuk eső részét. Erre meg Tisza Kálmán jegyezte meg, hogy a felelősséget itt nem kell elvállalni, ahol felelősség nélkül lehet beszélni, hanem a törvény előtt, akkor azt fogja mondani, hogy legalább kir tette bátorságával. A ház zajos helyeslése kísérte a kormányelnök szavait, Simonyi pedig felkiáltott, hogy ő soha sem hátrált. Ezután gróf Szapáry Gyula pénzügyminiszter benyújtotta a jövő évi első negyedre vonatkozó indemnity-javaslatot, Irányi Dániel pedig interpellációt intézett az igazságügyminiszterhez a báró Edelsheim- Gyulay főhadparancsnok és a budapesti törvényszék közt fölmerült ismert konfliktus ügyében, kérdezte, igazak-e a hírlapokban előadott tények és ha igazak, mit tett és mit fog a miniszter tenni, hogy a törvénynek érvényszereztessék s a törvényszék tekintélye megóvassék ? Az interpellációt kiadták a miniszternek. 1803 . Díszebéd Jókainé asszony tiszteletére. A Hungária nagytermében tegnap d. u. két órakor volt a díszlakoma, melyet az irók és művészek társasága rendezett a jubilált művésznő, Jókainé I asszony tiszteletére. Díszes epilógja volt ez a nemzeti színház által , rendezett ünnepi előadásnak. Körülbelül kétszázan vettek benne részt. Mikor a művésznő megjelent férjével, mind a kettejüket zajos éljenzéssel üdvözölték. A művésznő az asztalfőn foglalt helyet, s fekete selyem ruhájára fel volt tűzve a koronás arany érdemkereszt. Mellette ültek : jobbra Péchy Tamás képviselőházi elnök, Prielle Kornélia asszony, Pauler Tivadar miniszter, Jókai Mór, (a Szent István-rend kiskeresztjével), Tóth Lőrinc, balra gr. Szapáry Gyula pénzügyminiszter, b. Splényi Ödönné, gr. Andrássy Manó, Feleki Miklósné, Jókai Róza k. a. sat. Az asztalfőtől négy szárny vonult lefelé az egész terem hosszában mind sűrűn körül ülve vendégekkel. Sok ismert képviselőt, szerkesztőt, irót, műbarátot lehetett látni, hölgyeket is nagy számmal, nagyobbára a két magyar színház tagjait. Ott volt a német színház igazgatója is: Lesser. . Midőn a művésznő helyet foglalt, szemben vele ifj. Ábrányi Kornél állt egy emelvényre s elszavalta ama ódát, melyet ez alkalomra készített. Melegen, erő ■ teljesen szavalta s általános tetsszésben részesült, gyakran félbeszakítva éljenektől. A költeményt mai számunk élén közöljük. Majd a művésznőnek itt is koszorúkat adtak át: a színészegyesületét, (ezt Jakab Lajos székesfehérvárosi színigazgató nyújtotta át), a szegedi színtársulatét s az írók és művészek társulatáét, melyezüstből készült. E tisztelgések után kezdődött a lakoma, mely — jó menü mellett — élénk társalgás közt folyt. A pezsgő kiszolgálása nyitá meg a felköszöntések ünnepi áradatát. Először is b. Podmaniczky Frigyes emelt poharat, ékes szavakban éltetve a királyt, ki a hazai művészet nagyrabecsülésének újabb tanújelét adta Jókainé asszonynak érdemjellel való kitüntetése által továbbá éltette a királyasszonyt és trónörököst. Állva hallgatta az egész társaság s lelkesedéssel koccinták össze a poharakat. Utána Urváry Lajos, az írók és művészek társaságának elnöke, mondott szép toasztot az ünnepekre. Méltatta a művésznő kiváló érdemeit, ki akkor aratta diadalait, mikor csak a művészet nyújtott vigaszt a hazafiak lelkébe s általános éljenzés közt kívánt neki hosszú életet. A harmadik pohárköszöntés már kissé eltért az ünnepi alkalom kerékvágásától. Feleki Miklós emelt poharat Tisza Kálmánra, a kormányelnökre, mint ki szivén viseli a hazai színművészet felvirágzását. Ugyanő később Ráth Károly főpolgármestert éltette, aki — bizonyára — szintén szivén viseli a hazai színészet felvirágzását. Majd Zichy Antal állt föl, ama világszerte ismert írónkra, Jókaira ürítve poharát, ki a csüggedés korszakában lelket öntött mindenkibe. Urváry Lajos, másodszor szólalva fel, gr. Szapáry Gyula pénzügyminisztert köszönte föl. Komocsy József, a Petőfi-társaság nevében, a nap ünnepeltjét: Jókainé asszonyt, Kvassay Ede Pauler minisztert és Péchy Tamás házelnököt, Molnár Antal pedig az ünnepelt pár széptehetségű leányát: Jókai Róza kisasszonyt. Igen érdekes volt a Jókai Mór asztalbeszéde. Régi időkről beszélt, midőn a színházat szolgálni dicső, de sanyarú sors volt. Elmondá, hogy midőn a német »Noththeater« leégett, a hatalom úgy akarta, hogy a német színészeknek is a nemzeti színházban adjanak működési tért s megkérdezték az igazgatótól, hogy hetenkint hányszor játszhatnak ott azok. Az igazgató pedig rossz németséggel azt felelte: »Wenn ich reden musz einmal, wenn ich reden darf keinmal«. Abban az időben, hogy Egressy Gábort szerződtetni lehessen, gyűjtőívet kellett körözni. Egyszer meg a tagoknak lemondani fizetésük egy részéről, csak hogy a színház fenmaradhasson. Most már jó idők járnak. A régi nemzedék a nemzet életéért küzdött, az újnak föladata: a nemzet halhatatlanságáért küzdeni. Jókai melegen éltette az uj nemzedék irodalmát s művészetét s szavai lelkes viszhangra találtak. Fölállt Ráth Károly is, a főpolgármester, s a hozzá közel ülő Gyulai Pálhoz szólva, Budapest fővárosa nevében éltette a koszorúkkal méltán elhalmozott művésznőt, Jókainé asszonyt. Volt még egy pár toasztozó, köztük Horváth Gyula képviselő, de a figyelem már megoszlott, pedig Dolinay Gyulának is volt jelenteni valója, a sok üdvözlő sürgöny, mely ez alkalommal érkezett. Küldtek: Tisza Kálmán kormányelnök, egy komáromi egylet, a szentesi polgármester, gr. Teleki Sándor Koltóról, törökfalvi Pap Zsigmond Nagybányáról, Dömötör György Zágrábból, többen — köztük E. Kovács Gyula,.— Kolozsvárról, sat. Öt óra után a Jókai-pár, zajos éljenek közt, eltávozott s a társaság csakhamar kezdett szétoszlani, e kitünően sikerült lakomáról. A tisztviselők mulatsága. (December 1.) (...) A tisztviselők mulatságai úgy viszonytanak a nagy bálokhoz, mint a cigaretta szivarhoz. Nem kell gyárat építeni a készítésére. Hamar összesodoriathatjuk. Gyorsan elszívjuk, és kellemes aromája, nem egyszer nyújt nagyobb élvezetett a legjobb szivarnál. Azt kérdik önök, hogy miért jutott eszembe ez a furcsa összehasonlítás ? Megmondom. A minap egy menyecske kegyetlenül panaszkodott, hogy a férje, (Uram Teremtőm!) szivarozni is szokott. Pedig a lakodalom előtt ugyancsak titkolta. Utóbb aztán néhanéha rágyújtott egy-egy cigarettre, most pedig folytonosan a legerősebb szivarokat szívja. Mint a menyecskétől a szivarozási engedélyt, úgy szokták a papáktól a bálozási engedélyt kicsikarni. A fiatal újonc dehogy meri kérni a szigorú papát, hogy a jogászbálba vigye el. Megelégszik ő a tisztviselők mulatságával is. És a cigarett oly jól esik neki, hogy aztán kedvet kap a szivarra is. A papának persze csak a cigarett füstje marad, de ebbenannyira gyönyörködik, hogy nem tudja megtagadni leánykájától a jogászbált sem. A tisztviselők mulatsága »farsangi iskola«. Hamar össze lehet ütni. Nem kell sok teketória hozzá. Csak néhány meghívóra van szükség, a termek