Fővárosi Lapok, 1886. június (23. évfolyam, 151-178. szám)
1886-06-03 / 153. szám
Csütörtök, 1886. junius 3. 153. szám. _ Huszonharmadik évfolyam, Szerkesztői iroda: 9 Előfizetések Budapest, ferenciek-tere Bk i.emelet. ||lg | 11 fi !_J i J I I A Of 1 Hirdetések - £ UVÜAUidl iiürUJi. Negyedévre........................4 frt. .. Megjelenik mindennap. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Ami fölér egy millióval. (Elbeszélés.) Írta Sziklay János. (Folytatás.) Robogányi arcát meg sötét pirosra duzzasztotta a fellobbanó vér. Pipájának szopókáját rágicsálva, dörmögve járt ide-oda a szobában, megállt az ablaknál, neki fújt egy füstgomolyt a harmatos ablaktáblának ; forró lehelletétől öreg cseppekké futott össze az apró vízgyöngy. — A ti kedvetekért mégsem küldöm el, mhm! Ezt morogta, anélkül, hogy visszatekintett volna. — Mhm! — Nem is akarom, hogy elküldd, — viszonzó húga.— De ha nem tudsz neki parancsolni, ne kívánd, hogy a leányaim engedelmeskedjenek egy cselédnek. Ne kívánd, hogy itt maradjanak a házadban.— Én hívtam őket ? Nem te magad ajánlottad ?— Ne félj , nem ajánlom többé. — Hát jobb is lesz. És Balassáné elvitte Ilonkát. Megfogadta, hogy nem lépi át többé bátyja küszöbét, míg az az ugorkafára felkapott cseléd lesz ott az úr. Robogányi nem vette észre a rokonok hiányát. Bábi hízelgése rokont, barátot, mindent pótolt. A vendégek is rendre elmaradtak. Bábi megvigasztalta, hogy így sokkal jobb, úgy sem jöttek igaz szívvel, tele ették-itták magukat, lám, mióta nem lakhatnak jól hemperedésig a sok drága ételből-italból, mióta ő fölebb kötötte az abrakos tarisznyát, nem tudják, merre van az udvarház útja. Még a plébános is elmaradt a háztól. Megszűntek a zajos névnapi esték, szüreti ebédek, disznótorok. Ringica bandája, mely egykor olyan jó napokat látott Robogányon, elsompolygott az úri ház előtt, kerülte, mint a rombadőlt kolostort. Nem járt ott más, mint a régi szép napok emlékének kisértetei. Mustost is ebrúdra szánta Bábi. De rajta nem foghatott ki. Nem hízelgett a tiszttartó (így szerette legjobban magát hivatni) a fölcseperedett pulykapásztornak, mert hiszen nem egyszer ő volt az, a ki hátba simogatta, ha beeresztette a baromfit a lovak legelőjére s azért volt oka őt gyűlölni, hogy visszaélve az uraság férfi-gyöngeségével, nagyobb asszonynyá tolta föl magát, mint a milyen a megboldogult lehetett volna jogosan, de nem is panaszkodott ellene uránál, sőt látszólag pártját fogta, hogy az uraság a Bábi jóakarójának, barátjának higyje. Ha azután Bábi, szokásához híven, bevádolta a tiszttartót, a nagyságos úr kelt védelmére. — Ne bántsd azt a derék embert! Látod, milyen igazságtalan vagy iránta. Ha tudnád, mennyire menteget, mikor az emberek rosszat beszélnek felőled. Mert szidnak ám eleget. — Az irigység. Persze, hogy az irigység. Ezt mondja Mustos is. Fizess te is jóval az ő jóindulatáért. Szíveid legalább, ha már nem szereted. — Mért olyan mogorva akkor hozzám ? — A természete. A modora. Megbocsádhatod neki. Lásd, engem is hogyan szeret. És a nagyságos úr fogta kérőre a dolgot a gazdasszony előtt, hogy tűrje meg az ő házában a tiszttartóját. Balassáné mindezekről értesült Mustos által. Minden újabb hír jobban elidegenítette őt bátyjától. Mustos sürgette, jöjjön fel, vessen véget Bábi uralkodásának. Hiszen mi lesz, ha ez tovább is így tart ? Mit törődik ő vele, akármi lesz is, felelt Balassáné. Lopja meg az öreget, ha engedi magát. Azért még mindig marad elég. Ha közbevetné magát, csak ártana a dolognak. Amilyen makacs ember a bátyja, megtenné, hogy elvenné azt a parasztleányt. Ha béjkén hagyják, nem fog gondolni erre a dőreségre. Már azért sem, mert büszke, mint az egész család, büszke ősi nevére. De ha erőnek erejével igyekeznének más irányt szabni akaratának, nem törődnék még a mesalliance szégyenével sem. Kemény feje van a szerencsétlennek, melyet csak Bábi tud forgatni kénye-kedve szerint. Hogyan is férkőzhetett ennyire hozzája ? A hízelgésével, csúszásával-mászásával. Mint a ravasz macska, mely beledörgöli duruzsoló orrát az ura lábába, várja, hogy fölemelje ölébe s ha fölemelte, megcsimpaszkodik körmeivel ruhájába; lehetetlen aztán elűzni, ledobni onnan. Ha a nagyságos úr kemény kő volt, ő lágy viasz lett, mely hozzátapadt szelíden; később már nem lehetett tőle elválasztani. Mustos egyszer csak azt írta, hogy a békén hagyás csak olyan ártalmas módszer volt, mintha Balassáné ő nagysága azonnal sarkára állott volna. Az úr napról-napra rosszabbul lesz. Már nem engedi, hogy megcsapolják. Bábi látja, hogy közel van a halála s akkor az ő pünkösdi királyságának is vége. Ezt meg akarja gátolni. Hizeleg az úrnak, befonja hathatós szavakkal, hogy megesküdjék vele. S a betegnek nem kell sok. Már is tűnődik, feszegeti magában, hogy mindenki elhagyja, csak Bábi marad híven mellette; illik, hogy megjutalmazza. És Bábi a hitvességet óhajtja jutalmul. Ezzel aztán ki volna nullázva Balassáné, meg két leánya. fenöke felelt anyja nevében. Mustos titkon hozatta el leveleit a postáról. Nem merte az urasági postás-legényre bízni. Bábi rendesen megvizsgálta, miféle küldemények érkeznek a postán. Ha megpillantotta volna Robogányi húgának írását, az a levél nyilván nem került volna annak a kezébe, akit illetett. Balassánét oly haragra lobbantotta Mustos utolsó levele, hogy nem birt tollat fogni kezébe. Azért íratott leányával. Tudtára adta, hogy két nap múlva indul, csak rendelkezni akar előbb otthon. Két nap alatt talán nem veszti el bátyja azt a kis érzést, amit még eddig megtakarított gazdasszonyának engedelméből. Sokáig valóban nem szabad késnie. Az az egy szerencse, hogy Bábi nem meri őszintén nyilvánítani óhaját az úr előtt. Meg kellene okolnia, miért kívánja, hogy betegen esküdjék meg vele ? Azt kellene válaszolnia, hogy fél hamar beállható halálától. De ezzel a nyilatkozattal dugába dönthetné tervét. Csak addig mutat a beteg szíves arcot, míg nem beszélünk előtte a halálról. Hanem ha már nagyon közel lesz a válságos pillanat, Bábi sem fog ennyire tartózkodni. Ha már eddig eljutott ravaszságával, vakmerőségével, nem Newyorki tárca. (Északamerikai egyveleg.) Az itteni hölgyek törődnek egy kicsit az európai kérdésekkel is, habár olykor furcsán mutatják is ki rokonszenvüket. Például mikor a görög fészkelődések híre ide jutott, a görögös szabású öltözékeket kezdték fölkapni, persze csak mulatságok alkalmával. A »Charity«-bálon lehetett látni még egy Szép Helénát is olyan testszínű khinai selyemben, hogy bajos volt megállapítani, hol kezdődik a kivágott ruha s hol végződik a hölgy. Az írkérdés természetesen többeket érdekel, mert az írek itt nagy tért foglalnak el s védszentjök tiszteletére nem csak Szent-Patrik bálokat tartanak, hanem a neve napján díszmeneteket, zajos tüntetéseket is rendeznek. E kivándorolt ízekben sok a honszeretet s látni lehet köztük roskatag aggokat, kiknek szeme könybe lábad, ha »zöld szigetük«-re emlékeznek. Azt hiszem, ha otthoni földjük olyan volna, mint a mi alföldünk, egy sem vándorolna ki. Védszentjükhöz való ragaszkodásuk szintén hazafiságból ered. Hisz ez a védszent nem volt rendkívüli tünemény; a hatodik század közepén tengeri rablók karmai közül szabadult ki, s hálából hittérítő lett Írországban, elterjesztve ott a kereszténység tanait sa föld népét megszabadítva a kígyóktól és csúszó-mászó állatoktól.« A mi első szent királyunk mennyivel hatalmasb történelmi alak volt, s mi, ide költözöttek, nem ünnepeljük meg emlékezetét úgy, ahogy a nyár egy szép napján kellene. Természetesen, nem is vagyunk annyian, mint az írek, kiknek ünnepét a hatóságok is nagy figyelembe veszik: Szent Patrik napján a közhivatalok be vannak zárva. De az írektől sietek visszatérni az amerikai nőkhöz, kik klubokban, felolvasásokban egyre vitatják kedvenc eszméjüket: a politikai egyenjogúsítást. El is érhetik, mert szellemi képességben egyre gyarapodnak, de meg főleg azért, mert a férfiak kezdenek itt nem sokat törődni politikai joguk gyakorlásával. A Cyprus-kert temetőben egy sírkövön ez a dicsekvés olvasható: »Itt fekszik a jeruzsálemi (pensylvaniai queecker városkabeli) születésű Kirk Kilián becsületes polgár, ki szavazati jogát soha életében egyszer sem gyakorolta.« Nagy különc lehetett, de a közállapotok megszaporíthatják az ily különcöket. A férfiak nem törődnek többé a női gyűlésekkel is. A női klubok együttes gyűlésén csak egy férfi jelent meg, a harsány hangú Backbee úr, kire az évi működésről szóló jelentés felolvasása volt bízva, s ő is igyekezett mielőbb menekülni, látva, hogy az erős nemből nincs párja a teremben. Egy maga pedig nem mert szembe szállni annyi széppel. Egy előkelő nő az orosz lakodalmi szokásokról tartott felolvasást, oly realisztikus élethűséggel, hogy szégyenlősb hölgyek kezdtek pirulni s alig várták, hogy a »Virginiá«-t járhassák. Ez egy tánc, a francia négyes figuráiból összekuszálva, s férfi nem kell hozzá. A színpadi művészetre nézve az amerikai talaj kezd hálátlanná válni. Mrae Judic és Salvini sem kaptak annyi koszorút és dollárt, amennyit érdemeltek volna. A nyerészkedésre alapított hangversenyek ez idén pláne megbuktak s csak a filharmonikusoknak ment jól, mert kitűnő műsoruk volt. Az »American opera« is virágzásnak indult, míg az olasz és német színházak személyzete, nem valami fényes siker után, körútra indult. Az operette-színház még mindig jól mulattatja közönségét s a »Cigánybáró« ugyancsak megtetszett. Az amerikai képírók nem panaszkodhatnak, ha nevök van. Moran, ki most Észak-Amerika első tájképfestője, mielőtt európai körútra indult, eladta valamennyi képét s bevett érték százezer dollárt. Jól is festi honának hegyszakadékait, völgykatlanait, magas ormait és háborgó tengerét. Nagy feltűnést okozott itt a Mrs Mary Jean Morgan műkincseinek elárverezése. E nő egész életében nagy szenvedéllyel gyűjté a khinai és japáni ritkaságokat, s úgy akarta, hogy azokat holta után a nemzet örökölje. De férfi-örökösei meg tudták semmisittetni végrendeletét s a gazdag gyűjteményt eladták 1.207.000 dolláron. Az árverelésen sok furcsa történt. Például egy bostoni bankárra egy nagy khinai kék edényt 40,000 dollárért sóztak a »ki ad többet« hevében. Élcelik is a magát bele lovagolt urat s a »peachblue vase« már is közmondás lett a rászedetések kifejezésére. A nép természetesen nem törődik a dúsgazdagok pazarlásával és bogaraival, mert arra gondol csak, hogy egyre nehezebb a kenyérkereset. Az értelmes munkás a »boycott« eljáráson, az anarchista a felforgatáson, az adófizető polgár a közigazgatási rendszer átalakításán töri a fejét. A »Knights of Labor« (munka lovagja, mely a munkás-egyleteket összetartja, május elsejére általános strike-ot rendelt el. Egy nap aztán a vasút mozdonyai nem tüsszögtek, a newyorki közúti vaspálya kocsiai mind pihentek, a gyárak kéményei nem füstöltek s a gépek nem zakatoltak. Béremelés s kevesebb munkaidő lett a jelszó. Osztogatták a röpiratokat s műhelyek előtt a munkás-egyletek választmányi tagjai beszélték le a munkakeresőket. Nagyban emelte hevüket a köztársaság elnökének a kongresszushoz intézett üzenete, melyben ki volt mondva, hogy a bajok oka a tőkepénzesek kapzsisága, a munkaadók szűkkeblűsége. Hát még a Ház káplánja miket mondott imájában! A börzejátékosokat ördöngösöknek, a milliomosokat lelketlen vérszopóknak nevezte, s a