Fővárosi Lapok 1887. december (330-359. szám)
1887-12-04 / 333. szám
Vasárnap, 1887. december 4. 333. szám. Huszonnegyedik évfolyam. félévre..................................8 frt Negyedévre............................4 frt Megjelenik mindennap.FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek-tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési díj: Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. A megtért. (Ballada.) Zugszobában, rozzant ágyon, Elgyötörten, haloványon, Boldogtalan menyecskének Beli szomorú lett az élet. Panaszol a süket falnak : »Oh, hogy az ég meg nem hallgat! Hogy ez ártatlan jószágot Nem veszi boldog magához ! Kire marad ? Ki szereti ? Apja, anyja? Jaj, jaj neki!« Le-lecsuklik gyönge karja, De öleli, de takarja. Lehe, csókja, könnye forg, hull, Mig a forró fájdalomtól Elalél s a bús hajlékban Temetői csöndesség van. . . Csönd és éjfél. Csitt! Az árnyak Ide vájjon miért járnak ? Ni, amott egy sápadt, tépett Csudálatos egy kísértet! Beesett két szeme párja Rámered a rideg ágyra, Keble száll, kél, ajka rendűl Hebeg, ing a gyötrelemtűl, Keze keblén egybetörve Lerogyik a nyirkos földre. Nem, nem árnyék, nem kisértet, Szegény asszony, ez a férjed !. . . Dacos hangja törve immár, Ott nyög, ott sír lábaidnál: »Ne hasadj meg szivem addig Édes szava mig nem hallik. Mig kis fia gyügyögése Nem merit az őrülésbe. Átkozott a láz, a mámor, Mely kitépett hő karjából! Megbántott jóm ! Hű, szép, tiszta, Kárhozott én! Fogadj vissza!« Álmodik a hű menyecske : »Ha még egyszer fölkeresne ! Ha szerelmünk szép világa, Az a régi, visszaszállna! Ha szivébe visszavenne, Újra kedves párom lenne, Nem gondolna senki másra, Csak rám, meg e kis jószágra ! Vagy ha engem ki nem állhat, Kapok én egy csöndes ágyat. ( Csak a fiát, azt ne hagyja, Hisz az övé, édes apja !« Oh, betölt vágy, hűvös álom ! Úgy sir, zokog mind a három. Megkerült a régi éden, Csak egy árny jár még az éjben, Csak egy árny, egy alvajáró, A töredelmes bűnbánó, Szempillája lecsukódva, Keze keblén összefogva, Felesége ágya mellett Óra-hosszat eltérdelget, Fel felsóhajt, el-elmormol Csodatevő irgalomról, Szerelemről, kegyelemről, A nő-szivről, az istenről, S egy-egy feltört könnye mondja : Valami még mindig nyomja. E. Kovács Gyula. ----- Galamb és csalogány. (Elbeszélés.) Egri Gyulától. (Folytatás.) Péter megkisérlette néhányszor nejét a halhatatlanság útjáról leterelni. — Közönséges ember. — szokta mondani Matild minden ilyen próbálkozás alkalmával — ön nem fogja lelkemben eloltani az isteni szikrát. Rendeltetésem az isteni költészet. Nem ingathat meg e hitemben ember írek cselszövényes emberek rosszakarata. Én megyek az után, melyet magasabb hatalom jelölt meg számomra. Nem habozom, nem tántorodom meg s nem állok meg soha. — De hisz ön csak pár hete fedezte fel ezen hivatását! — Inkább későn, mint soha. — Aztán, kedvesem, mit nevez ön magasabb hatalomnak ? Azt az egy pár tudatlan firkászt, aki önt irodalmi csillagnak nevezgeti oly lapokban, melyeket senki sem olvas ? Nézzük a dolgot mámor nélkül, a maga termé- Iszetes szinében. Mit nevez ön az ön rendeltetésének ? ! Hogy elviselhetetlen verseket írjon ? Vagy oly regények írása képezi az ön rendeltetését, melyek még azt is nélkülözik, amit isten a legelső nap teremtett — a világosságot ? Melyek mindig egyformán végződnek : a hős vízbe ugrik s a hősnő gyufa oldatot iszik ? Péter kiöntötte mindazt, ami oly sok álmatlan éjszakát szerzett neki. Szép nejére e kissé nyers beszéd rendkívüli hatást gyakorolt. Eleinte mérges mozdulatokkal s közbeszólásokkal akarta elhallgattatni férjét. Mikor azonban ez nem sikerült, székében hátraesve, halványan, rémülten, szó és hang nélkül hallgatta végig. — Lássa kedvesem, — folytatta Péter — megakartam önnek mondani a teljes igazságot. Hiszem, hogy az ön lelkében van egy benső hang, mely nekem igazat fog adni. Önnek elég ereje lesz visszafordulni az után, melyet az ön lelketlen hizelgői a haljhatatlanság utjának szoktak nevezgetni, de mely igazabban az az út, melynek végén késő megbánás, lelki elégületlenség, a kiábrándulás minden fájdalma s az elfásult szív minden nyomára várnak önre. — Ön alaposan beszél uram, — mondá Matild, ki lassanként magához tért meglepetéséből — ön vakmerően tagadja az én hivatásomat, melyet önnél — tudja meg uram — sokkal különb emberek bennem felismertek. Ám legyen. Ön ügyvéd. Önt utálatos perei annyira elfoglalják, hogy teljesen érzéketlen feltűnő sikereim iránt. Az irodalomtörténet fel fogja jegyezni, hogy volt egy írónő, ki nemesen érzett s tetszetősen irt, s ki egy epés és prózai zsarnoknak volt egy életen áti rabszolgája. Az utolsó szavaknál a szép Matild zogokásban tört ki. Könyei megeredtek s végig folytak gyönyörű, fiatal arcán. Sietve ment ki a szobából s az ajtót oly gyöngédtelenül csapta be maga után,a mily mértékben gyöngédek voltak költői érzelmei, s ahogy azt a »Petőfi lengő szelleméhez« címü óda szerzőjétől nem várta volna senki. Karácsonyi Péter fejét rázva, vállait vonogatva nézett utána. Azon eltökélt szándékkal tért vissza pereihez, hogy az irodalom-történet haragos ítéletét s a késő maradék nagyszerű megvetését kellő lelki erővel s végzetében megnyugodva viselendi. Élmények Skandináviában. (Művész-körut.) Gróf Zichy Gézától. III. Ismét tengeren voltunk. Hatvannyolc éves derék kapitányunk maga mellé ültetett a vezénylő hidra és biztatott, hogy csendes utazásunk lesz. Gyors hattyúként szelte »Lindránk« a tenger vizét s jobbra-balra messzire elmaradtak a veszteglő hajó-óriások, büszkén lengetve minden nemzetbeli lobogóikat a főárbocokon. A kikötő előtt fekvő erődből messzire elhangzott a ködjelző bugása, percenként megújuló erővel, messze előttünk pedig egy dán hadihajó tarta lőgyakorlatait, iszonyú bömbölés közt. Ez már csókolni való tengere volt, akár az öreg Duna sima tükrén eveztünk volna. Két óra alatt a malmöi kikötőben voltunk, hol a svéd követ ajánló levele következtében szintén nem volt bajunk a podgyászszal s mi a stockholmi gyorsvonat elindulásáig kényelmesen megebédeltünk a »Hotel Kramer «-ben. Visszatérve a pályaházba, a portás által, — ki németül beszélt — biztosíttattuk alvóhelyeinket a hálókocsiban, podgyászunkat feladattuk s több apró szolgálatokat teljesittettünk általa s mennyire csodálkoztunk, midőn e derék ember a neki fölajánlott két koronát kereken visszautasította. »Én csak kötelességemet teljesitem, — mondá, — s azért vagyok itt, hogy az idegeneket szolgáljam.« A svéd hálókocsik (Lofwagen) szolid kényelemmel vannak berendezve, a klímának megfelelően dupla ablakokkal s jó fűtési rendszerrel ellátva; járásuk csendes és biztos. A vonat megindult, igen köves, fenyvesekkel s nagy tavakkal váltakozó vidéken haladtunk. Azt a benyomást tette ránk a tömérdek tó és vizér, mintha Svédország belsejében is több viz lenne, mint szárazföld. A talaj itt-ott művelt s mint a karszt-hegységben, kőfallal bekerített. Csakhamar öreg este lett, berendezkedhettünk tehát fülkénkben selőkeresve a sakktáblát,sakkoztunk a vacsoraállomásig, Nassyőig, ahová tíz óra tájban érkeztünk. Az ebédlőben dúsan megrakott hosszú asztal fogadott, öt-hat meleg pecsenye, zöldség, tészta, saláta, befőtt s vagy busz hideg étel. Egy koronáért bármiből és bármennyit lehetett élvezni. Kiki ételt választott magának s leülve a nagy asztalt környező kis asztalkákhoz, vígan falatozhatott. Ezt tartom a a vasúti étkezés legkellemesebb és legpraktikusabb nemének. Egy csöndesen átszunnyadt éjszaka után Stockholm előtt ébredtünk föl. Gyönyörű reggel volt, de a levegő hideg és éles, mint a beretva. Nemsokára ragyogó napfényben tűnt föl Stockholm, a Mclaren tavon száz meg száz vitorla fehérlett s pompás palotasorok övezik zöld vizét, itt-ott beépített szigetek bukkantak elő, melyeket merész ivó hidak kötnek a szárazföldhöz. Szótalanul bámultuk e csodát, egy mesés tündérország látományaként. A »Grand Hotel«,a modern építészet egy remeke, feltárult előttünk s mi csakhamar jól éreztük magunkat pompás lakosztályunkban. Ez az első valóban csöndes és kényelmes fogadó, melyben laktam. Minden szoba előtt előszoba, jobbra-balra nagy szekrények, azonkívül kis öltöző fülke. Nagy parcellán kályhák, melyeket gőzzel fűtenek s melyek hőfoka tetszés szerint igazítható. Lacika is mindent helyben hagyott, csak a szolgáló személyzettel volt megakadva, mert a portás kivételével mindenki csak svédül beszélt, a pantomimikához kellett fordulnunk s mi gyakran keletkeztek ebből a legfurcsább félreértések. Lacika ilyenkor dühbe jött és csúnyául letisztelte az illetőket, persze hogy magyarul, s midőn a szegény svéd egy »vigyen el az ördög«-re »meni tak«-kal (köszönöm alásan)felelte, nem tudtam, hova legyek nevesemben. Első látogatásom a követségnél volt. A követ távollétében régi ismerősöm Mezey úr fogadott, kit utoljára Bukarestben láttam s a ki jószót nevetett, hogy bennünket a sors ily messze földön ismét összehozott. Másnapra már a királyhoz voltam hivatalos audenciára, amit szintén ő tudatott velem. Ebédelni a »Grand Hotel« termébe mentünk, hol naponként 5-től 7-ig egy nagy zenekar játszik. Még az este meglátogattam az operát, mely szintén kitűnő zenekarral bir, igen tisztességes magán- és karénekesekkel rendelkezik s csak negyvenezer forint segélybe kerül. Maga az operaház egyike a legrégiebbeknek s mellékhelyiségei botrányosak. Másnap megnéztük a várost, e körútunk csak megerősíté az első benyomás elragadó voltát. Stockholm megigézően szép város. Hatalmas épületei, mint a nemzeti múzeum, a királyi kastély, az akadémia, az arzenál, megannyi központot képeznek a tó egyik vagy másik partján. Szobrai közül különösen megemlítendő a XII Károlyé, hatalmas férfias alak, jobb kezében kard, balkezével pedig egyenesen Szent Pétervár felé mutat. Mondják, hogy Stockholmban élő oroszok a szobor megfordítását kérték, mire a király azt felelte volna: »Hisz úgy még elmérgesítenék a dolgot, most csak a puszta kezet, akkor pedig a kardot látnák.« Molinnak még egy gyönyörű munkáját láttam az »öv viaskodokat«. (Bältäspännare). Ő svéd és norvég szokás szerint, a rövid késekkel párbajt vívókat (Knifgang) derékben egymáshoz láncolták s a tusa halálig folyt s rendesen mind a két párbajozó halálával végződött. Molin két édestestvér ily megrendítő párbaját mintázta, szobrának talapzatán pedig négy