Fővárosi Lapok 1888. május (121-150. szám)
1888-05-01 / 121. szám
tán elgondolta, hogy ez csak üres képzelgés, elszomorította a való. A fiatalember csaknem szótlanul szemlélte Thussynét, a végtelen bánat kifejezésével. A világos, fehér kárpitzatú arany cifrázatú teremben tisztán látszottak elegáns termetének körvonalai, melyeket a fekete ruha még inkább kiemelt; finom fejecskéjén két nagy hajfonat, keresztbe téve gyönyörű diadémet alkotott. Egy inas, belépve, könyvet nyújtott át Bernardnak, melybe naponkint beírták nevöket a hercegné ismerősei, megnézve ama bulletint, melyet naponkint kiadott az orvos a beteg állapota felől. Bernard letette a könyvet az asztalra, hogy villásreggelijét elköltve, a hercegnét ismét fölkeresse. Étkezés után, míg Bernard a kávé mellett, a Marianna biztatására, cigarettára gyújtott, a grófné szórakozottan futotta át szemével a hosszú névsort, melyen oly sok ismerőssel találkozott. Egyszerre elsápadt a fiatal asszony s gyorsan elfordította a lapot, hogy ne lásson azon egy nevet. Az a név, melyet gyűlölt, szintén ott volt. E szerint ismerős volt az az ember is a hercegi családnál, melylyel gyakran találkozhatott. Ki tudja, nem találkozik-e vele a grófné e háznál valamikor ? Szeretett volna mindent tudni e férfinak a házhoz való viszonya felől. Ám róla beszélni vagy kérdezősködni teljességgel nem akart. Ezt lehetetlenségnek tartotta. — Az orvos itt van, — jelentette az inas. Mind aketten siettek az orvos elfogadására. XX. — Nem vagyok a hercegné mai állapotával megelégedve, — szólt az orvos, mikor eltávozott. — A láz megint visszatért, a beteg folyvást gyöngül s a lábos tünetek a tüdőn újra jelentkeznek. Nagyon kevés reményem van fölgyógyulásához. — De mégis remél ön, nemde ? — Nem igen. Este hat órakor ismét eljövök s akkor határozottabban nyilatkozhatom. E nap, mely csaknem vidámságban kezdődött, kínos aggodalmak közt telt. A hercegné régóta megigértette fiával, hogy ő előtte soha semmit el nem titkol. Ez tehát el volt rá készülve, hogy anyjával közli a valót, nem palástolva el előtte a betegségnek rosszabbra fordultát. Bernard és Marianna egymás körében töltötték a bizonytalanság hosszú óráit, hallgatag, leverten, fájó előérzettel szemlélve ama gyors változást, melyet a betegnél tapasztaltak. Végre a kitűzött óra elérkezett, látnok bűnbánását és javulását, talán meg tudnék bocsátani — nem a bűneit, hanem azt, hogy kikerülte a törvényszék büntető kezét. De így részvétünk inkább a szegény Eilisz és a szerencsétlen Florentin felé fordul. S a regény mégis kiválóan érdekes. Sőt talán ép e hibája az, mi kölönösségével hat. Egyes jelenetek művészi kidolgozása, a lelkiállapotok mesteri ecsetelése, az egész regény épületének öntudatos technikája, a meseszövés ritka ügyessége pedig Malote regényét legjobb művei közé helyezik. A »Lelkiismeret«-et a párisi kritika igen kedvezően fogadta. Sőt Malot egyik túlságosan előzékeny kritikusa a »Lelkiismeret« bírálatát azzal a lelkesült felkiáltással fejezte be, hogy ez a könyv nagyon is megrövidítette Malot számára az utat az akadémiába. Annyi bizonyos, hogy a »Lelkiismeret« minden fogyatkozása dacára is becses és értékes költői munkája egy tehetséges írónak, kinek az a legnagyobb baja, hogy gőzerővel produkálja egymásután regényeit s igy nincs elég ideje arra, hogy az eszméket jól meg is érleltesse. Székely Béla: Május elseje. (D. M.) Fővárosban, vidéken egyaránt fél ünnep ez a nap. Már tegnap örömmel mondogattuk egymásnak: holnap végre május elseje! De hát mért örülünk e napnak mindannyian? Mért különböztetjük meg a többi hétköznapoktól ? Hagyományból, mert hát akár esik, akár napfény süt, ez a nálunk legszebb, legkellemesebb hónap kezdete. E hóban a pázsit zöldebb, a virág illatosabb, a levegő tisztább. Van-e regényíró, kinek legalább egy fejezete ne játszanék »egy szép május-napon« ? Van-e költő, vagy fűzfa-poéta, ki egy-két strófát ne szentelt a májusi reggel leírásának ? A szerkesztő a megmondhatója, hogy nincs. 889 kocsi állt meg a kapu előtt s csakhamar megjelent az orvos. Alig néhány pillanatig maradt a betegnél s midőn távozóban volt, az őt kikisérő Bernardhoz igy szólt: — Merítsen ön bátorságot s készüljön el a legrosszabbra. A hercegnét nem menthetjük meg. Továbbra csak hasztalan kinéznék őt gyógyszerekkel. — Tehát semmiféle orvosságot nem lehet már sikerrel alkalmazni. — Semmifélét. Az orvos, meghajtva magát távozott. A hercegné megkérdezte fiát, miképen vélekedik az orvos az ő állapotáról. Türelmetlenül várta a választ, tudni óhajtva a valót. Elég bátornak érezte magát annak meghallgatására. — Ne feledje ön el ígéretét, — szólt több ízben . — okvetetlen tudnom kell, mikor a veszély bekövetkezik. A pillanat, melyben a fiatal embernek be kellett váltania ígéretét, bekövetkezett. Sápadtan, zokogás közt értesítette anyját mindarról, a mit az orvos közölt vele. — Köszönöm, Bernard, — szólt egyszerűen a hercegné, mikor a való felől értesült. Miután sokáig beszélgetett gyóntató papjával s vallási kötelességének nyugodtan eleget tett, kinyilatkoztatta, hogy fiával és Mariannával egyedül óhajt maradni.—• Bernard, — szólt, miután mind a kettőnek kifejezte háláját gyöngéd gondoskodásaikért, — én meghalok, a nélkül hogy minden föladatomat teljesítettem volna. De pótolni fogja mindezt önnek a jóakarata, ígérje meg nekem, fiam, — fáj ugyan ilyesmit követelnem öntől, de azt hiszem kötelességem ez, — ígérje meg nekem, hogy a gyászolási idő leteltével rögtön megházasodik. — ígérem, — viszonzá Bernard zokogva. Ekkor a hercegné a grófné felé fordult. — Kegyednek a figyelmébe ajánlom Bernardomat. Rejtélyes szavak voltak ezek, melyeket többféleképen lehetett értelmezni. Marianna ki az ágy közelében állt, mig Bernard mellette térdepelt, oda hajlott a beteghez s megfogta a kezét. — Esküszöm, — szólt a grófné szilárd, ünnepies hangon, — hogy teljes lélekkel törekedni fogok az ő boldogságának előmozdítására, amennyire halandó erre képes lehet, mert sorsáért felelősnek érzem magamat. De legigazibb szeretői e hónak a szerelmesek. Ekkor lehet megkötni a legfrissebb mezei virágbokrétát, elmerengeni a legfelhőtlenebb égen s kart karba öltve szőni a legszebb álmokat. Mikor felvirrad a május első reggele, a vidéki gavallér, ha van szivének ideálja — pedig kinek nincs — kora reggel ott jár a kertek alatt, besompolyog azon a nyitva feledt kis kert-ajtón, utána a cigány s mire a háznépből valaki meggátolhatná, megkezdi a banda a »Csak egy szép lány van ezen a világon« régi, de mindig szép nótát, úgy dobog erre a kis leány szive odabenn, amint meghallja a kedves dalt, meglátja ágyából az udvaron felállított májusfát s ablakában az odacsempészett tavaszi virágot, hogy még élte végén is szépnek találja a május első reggelét. S a fővárosban ? Itt is megtartjuk a május első reggelét. A cigánybanda helyett, kora reggel vígan szól utcahosszat a katonai zene, félórára szabadságolt susztergyerekek dobálják a katonák előtt levegőbe sapkáikat s a félig nyitott ablakokban kissé kócos fejecskéket, álmos, de kedves, mosolygó arcocskákat látunk, örvendezve az év legszebb havának, melyet ime harsogó zenével üdvözölnek. Sokan sietnek fölkelni, hogy mentül előbb kint legyenek a városligetben, mert a valódi pesti polgár ép úgy nem mulasztja el május elsején reggel a ligetben való mulatságot, mint húsvét-hétfő délutánján a Gellérthegyi kirándulást. A mai reggel a tulajdonképeni nyári saison megnyitása a ligetben. Kora hajnalban annyi az ember, mint a szép vasárnapok délutánján. A napkeltét valamely erre alkalmas helyen nézik kisebb nagyobb csapatok (ritka mulatság fővárosi embernek) s azután siet mindenki a »népliget« vagy a tó felé. A tó partján szinte versengés támad, ki foglalja el előbb az épen megüresedett ladikot ? A fürge szandolinok, ügyes kétevezősek vígan suhannak el a lomhán haladó, olcsóbb nagy ladikok közt, mely utóbb Hazai irodalom, művészet. * Az akadémia nagyhete. Az akadémia ma kezdi meg nagygyűlési tanácskozásait. Ma délután öt órakor osztályülések lesznek s ezek tárgyai: a pályamunkák bírálatainak bemutatása; uj pályakérdések kitűzése és szavazás az osztályokba ajánlott tagok fölött. A második osztály javaslatot tesz a nagyjutalom és a Marczibányi-mellékjutalom odaítélése iránt. * Beliczay Gyula szerzeményeiből három füzetet adott ki a párisi Durdilly-cég. Ugyanott régebben Liszt és Bertha Sándor szerzeményei is megjelentek. Mindenesetre a legnagyobb dicséret magyar zeneszerzőre, ha műveit elismert jelességű külföldi kiadók terjesztik. Beliczay Gyula neve csakugyan ismertebb és kedveltebb külföldön, mint talán nálunk. Most három zongoradarabja jelent meg Párisban, a gondolatok választékossága és az előadás csínja által szembetűnők. Címeik: »Nocturno«, ajánlva Zellner Helén kisasszonynak; »Romance et impromptu«, ajánlva Bignio Irma és Emma kisasszonyoknak ; »Six variations sur un chant populate hongrois«, ajánlva Vigyázó Józsa kisasszonynak. Aruk másfél, két és harmadfél frank. A művek Budapesten a Rózsavölgyi-féle zenemű-kereskedésben kaphatók. * P. Márkus Emilia asszony egésségének helyreállítása végett már a közelebbi napokban, hoszszabb időre külföldi gyógyhelyre utazik. Elutazása előtt utolsó föllépése Beniczkyné Bajza Lenke »Edith« című társadalmi drámájában lesz. Megemlítjük még, hogy a művésznőt, midőn a minap hosszabb betegsége után először föllépett, tisztelői és barátai értékes gyémántgyűrűvel lepték meg e felírással: »Emlékül a közönség.« Reméljük, hogy őszre friss egésségben fogja folytatni működését a nemzeti színházban. * Az „Archaeologiai Értesítő“ e havi (áprilisi) füzete megjelent. Öt nagyobb önálló cikk van benne. Csontosi János érdekes új szempontból ismerteti a Corvinákat. Eddig 120 Corvin-kódexet ismerünk s ezek közül húsz tartotta fönn Mátyás király és neje, Beatrix királyné arcképét. Csontosi nemcsak hogy ismerteti a kódexek illető helyeit, hanem rajzban is bemutatja a királyi pár miniatűr arcképeit. Utána Téglás Gábor az Erdélyben talált rézkori tárgyakat írja le s lajstromozza. Harmadiknak Myskovszky Viktor mutatja be szóban és írásban a kassai dóm két régi síremlékét. Egyiket 1374-ben emelték a Seip András johanita koporsója fölé; a másik alatt Kassa egykori polgármestere, Cromer Ágost aluszsza az örök álmot, 1472 óta. Cseörgheö Géza az ötvösmű-kiállításon látott régi címerek megfejtésével blakon hat-hét ember is ül, de jól evezni rendesen egy sem tud. Szerencsére a viz sekély, a ladikok »biztosak« s igy a legtökéletesebb tragikomikum fejlődik ki, midőn a fiúgyerekek izzadásig erőlködve sem tudják jól hajtani a csónakot, a lánykák s a mama középen sikonganak minden evező csapásra s hátul a családapa »mulat« a kormánynyal s a feléje haladó ladikot kiakarva kerülni, és neki kormányozza a magáét. Természetesen ilyenkor egyik csónak a másikat gyanúsítja ügyetlenséggel s rendesen igaza is van mind akettőnek. Csónakázás után az apa s a fiúk a munkától, a mama és lányai a sok ijedezéstől fáradtak s éhesek. A tarisznya (egy jókora cekker) előkerül s ahol ép nincs kitűzve, hogy »a fűben járni tilos«, ott letelepül a família reggelizni. A jó apa ezután beülteti családját egy ördög-malom szekerébe, fiait két lóra s ő maga kívülről nézi övéit s örül, mert azok boldogok. A gyorsárusnál ajándékot is vesz; három hatosért annyit, hogy mindenkinek jut; egy vak emberrel jót teendő, huzat annak kis madarával három számot, mert május elseje »szerencsés nap« a felesége szerint s vígan, megelégedetten haza indulnak, hogy tíz óra tájt már menjen a munka. Útközben elmondják egymásnak milyen szép volt a napfölkelte, milyen zöldek már a fák, jó a levegő. Ezt mondja a hazatérő szomszéd is. Örülnek. Boldogok mindannyian s mindez ártatlan örömet, megelégedést az szült, hogy ma van május elseje. De üröm is csöppen a pohárba. Az örömnap egyszersmind hurcolkodás ideje is. Aki pedig hurcolkodik, annak nincs májusi ünnepe. Az a napfényt azért óhajtja csak, hogy a bútor meg ne űzzék. Hát még azok a szerencsétlen felebarátaink, kiknek bútorait a régi helyről nem eresztik, a kiket az új helyre nem eresztik be, mert hát fogyaték van a tárcában. Ezeknek rosszul köszönt be a május első reggele! Ekkor mind a ketten oda hajolva a beteghez végső áldását fogadták, aztán imádkoztak mellette. Néhány órával később Fréneuse hercegné az örök életre szenderült el. (Folyt. köv.)