Fővárosi Lapok 1901. január (1-4. szám)
1901-01-06 / 1. szám
2 FŐVÁROSI LAPOK lehetett és ezáltal megtartotta vagyonát, sőt öcscse birtokát is megvehette. Hat gyermeke közül az egyik leány egy nagybirtokosnál van férjnél,az egyik fiú pedig jeles épitész — ezek gazdagok lesznek. De a többi sem fog soha szükséget szenvedni; mindig lesz annyi ok, amennyi a pályájukon való előhaladást, vagy akár a tisztességes megélhetést biztosítja. Borosa néni háza soha sincsen az unokák víg zsivaja nélkül. János bácsi oly tekintélyes ember, mint apja volt valaha; leginkább ő tőle függ, hogy ki legyen kerületében képviselő. Nagy tiszteletet tanúsított irányában egy találkozás alkalmával a miniszter, akitől Ernő méltóságos úr hivatalában az utasításokat szokta kapni.* * * Aki hazánk társadalmát ismeri, annak fájdalommal kell bevallania, hogy sokkal többen hasonlítanak a méltóságos úrhoz és a bárónőhöz, mint János bácsihoz és Borosa nénihez. Általános nálunk a kapaszkodás és általános a nyaktörés is. A „felfelé“ törekvés az emberi természetben rejlő sajátság, melyért senkinek sem tehetünk szemrehányást. Nem róhatjuk meg azt, aki elhagyja a társadalom lépcsőzetén addig elfoglalt helyét, hogy egy magasabb, jobb helyre menjen fel. De csakis akkor nem róhatjuk meg, ha régi helyének elhagyásakor biztos kilátása van arra, hogy valóban elnyerhet és meg is tarthat egy magasabb helyet, vagy legrosszabb esetben becsülettel visszatérhet oda, ahonnan kiindult. Méltán éri azonban az oktalanság vádja azokat, akik addigi magas, jó helyeiket veszélyeztetik — nem, eljátszák azért, hogy esetleg, bizonytalan időre, azok közé vegyülhessenek, akiket maguknál magasabban állóknak tartanak. A magyar középosztálynak a múltban dicsőséges története, a jövőben magasztos hivatása van. Mily szép dolog ahhoz a magyar földbirtokos osztályhoz tartozni, mely az Árpád által szerzett hazát egy ezredév viharai között megtartotta a magyar faj, a szabad, emberséges magyar szellem számára! Mily dicső dolog a magyar értelmiség tagjának lenni, mely hivatva van Magyarországot újjáalkotni, történetét egy, lehetőleg az elmúltnál is fényesebb ezredévvel megtoldani! Mi szükségük van ez osztályok tagjainak arra, hogy a mágnásokkal tévesszék őket össze cselédeik, osztálytársaik és akár a mágnások is? Pedig erre irányul a középosztályokban elharapódzott urhatnámság. A tekintetes urak, miután nagyságosakká lettek, méltóságosak is akarnak lenni, vagy legalább is a méltóságosak közé akarnak tartozni. Személyes kiválóságuk által még a legnagyobb áldozatok árán, a legbokrosabb érdemek mellett is csak kevesen emelkedhetnek embertársaik fölé; az emelkedés legrendesebb formájának nem is személyes kiválóság az eszköze, hanem a fellépés. Különösen a nőknél van ez így, akiknek a felsőbb társadalmi körökbe való bejutásnál sem férjük érdemei, sem saját erényeik nem használnak semmit, ha kellőképen fellépni nem tudnak. A mágnáskörökben való fellépéshez azonban nagyon sok minden szükséges és pedig olyan dolgok, amik pénzbe kerülnek. Egy középosztályú család bármennyit nélkülözzön, ahol nem látják, bármennyire lemondjon a valódi élvezetek és a magasabb műveltség eszközeiről, bármily furfanggal eszelje ki a megtakarítások és olcsó szállításokat meg új módjait - öltözékekre, kocsikra, lovakra, borravalókra, cselédségre, vendégségekre mégis annyit költ, ha egyszer a főrangúak társaságába került, hogy jövedelme sohasem elegendő kiadásai fedezésére, vagyona évről-évre fogy, családi élete elkeseredik, a boldog önérzet helyét fűhöz-fához kapkodó nyugtalanság, majd kétségbeesés foglalja el Ennyi áldozat és veszély árán is csak a legkevesebb „bevándorlónak“ sikerül állását a legfelsőbb ezrek között oly módon megalapítani, hogy utódai is abban élhessenek. Különösen aggasztó jelenség nálunk, hogy egyetlen főrangú, dúsgazdag egyén megjelenése elegendő arra, hogy egy egész társadalmi kört, egy egész vidék értelmiségét nagyobb költekezésbe és ezáltal vagyoni romlásba sodorja. Egyetlen mágnás láttára mindenki legalább is fertály mágnás akar lenni. Ahelyett, hogy egy vidék középbirtokosaival érintkező főúr környezetéhez alkalmazkodva, legalább ott letenne a nagy fényűzésről, a középbirtokosok azok, akik a főuré után idomítják át saját életmódjukat. Egyetlen pár lóra elköltik azt az összeget, melyből egy félévig kellene élniök. Komoly tudósok erőlködnek modorukban a mágnásokhoz hasonlókká válni, és nekik lehetőleg tetszeni. Miután a főrangúak körében való fellépéshez pénz okvetlenül kell és másrészt egyes címek, állások azt nagyon megkönnyítik, a középosztálynak odatörekvő tagjai kétségbeesett erőfeszítésekkel egész életük nyugalmának, boldogságának, a hamisítatlan benső családi élet örömeinek feláldozásával igyekeznek sok pénzt, címeket, kitüntetéseket, hivatalokat, valamint ezekhez útként szolgáló összeköttetéseket szerezni. Ezt a középosztály jobb érzésű, lelkiismeretesebb fiai teszik, a könnyelműbbek vagyonuk gyors, oktalan elpazarlásával törekszenek ugyanilyen célra. El is érik ugyan azt, az emberre nézve meglehetősen egyre megy, hogy repraesentatív költségekre, vagy tivornyákra pazarolta-e vagyonát, erőltetett hivatali és társadalmi szolgálatban vagy dőzsölésben tette-e tönkre egészségét. Mindenesetre szenvedett az