Fővárosi Napló, 1946 (1. évfolyam, 1-19. szám)

1946-08-24 / 1. szám

Gondolatok a kö­tségvetésrőől írta: dr. Gyömrey Sándor A mostani költségvetésnek nem egészen egynegyed milliárd forint a kerete. 1909-ig kell visszamen­­nünk, a Bárczy-korszak indulásáig, hogy ugyanezt a kis végösszeget megtaláljuk. Akkor azonban maga az adminisztráció sokkal kisebb volt és így ugyanilyen keretben sokkal több kulturális és szociális feladatot lehetett végezni. Ha tisz­­tán ezeket vesszük, a múlt század végén lehettek ilyen kisméretűek a főváros jóléti és művelődési tel­jesítményei. Egy félszázaddal es­tünk tehát vissza, abba az időbe, amikor a főváros lakossága a fél­milliót sem érte el. A felhatalmazási vitában én ne­veztem el ezt a budget-et a lemon­dások költségvetésének. A lemon­dások keserű érzésének hordozója a polgármester úr. A lemondások hordozója továbbá a mi kitűnő tisztviselőgárdánk, amelynek olyan fizetéseket lehet csak adni, hogy a saját cipőjét talpaló tanácsjegyző már csak azért sem képzelhető el, mert illetményéből nemcsak hogy suszterre, de talpra sem telik. Az igazságtevésnek nem szabad elma­­radnia. A költségvetés dologi kiadásait támadás érte a sajtó egy részéről. Diadallal fedeztek fel egy-egy nél­külözhető kiadást, olyant is, ami nincs is bent. Bennünket nem kell kioktatni a takarékosságról. Nem azáltal takarékoskodunk, ha a dologi kiadásokból törlünk egy-egy tételt, amelynek a szüksé­gességét a kívülálló nem tudja megítélni, hanem azzal, ha a feles­leges intézményeket, pl. a ház­bizalmi testületet és a tüzelőanyag, hivatalt és a haszontalan üzeme­ket, pl. a javítóműhelyt, a Taka­rékpénztár lóüzemét beszüntetjük. De legfőképpen azzal takarékos­kodunk, ha odahatunk, hogy a ha­­tóság ne avatkozzék be fölösleges módon a polgárság dolgaiba. Ne kelljen többet járnunk az elöljáró­ságra, mint a városi könyvtárba. Ha az ember végignézi mindazokat az agendákat, amikkel a főváros nem a saját szabályrendeleteit, hanem a kormányintézkedéseket hajtja végre, ha számbaveszi azt a tömérdek munka- és papírpazar­lást, amivel ma egy iparengedély, vagy egy tanonciskola­ mulasztás kimentése jár a hivatalokban, akkor rá kell jönni arra, hogy azok pocsékolják legjobban a közpénzt, akik mindig és mindenért folyton újabb és fölösleges­­rendeletieket provokálnak ki. Fitymálják a költségvetést, hogy szociális, kulturális és közegészség­­ügyi célra keveset juttat. Valóban kevesebbet, mint szeretnénk és ke­vesebbet, mint régebben. Csakhogy nem szabad feledni, hogy amíg 1938-ban mindezekre a célokra 77 millió pengő, azaz 231 millió fo­rint állt rendelkezésre, ma az ösz­­szes kiadásokra csak 225 millió jut. Tehát e három nagy cél önmagában szétrepesztené a költségvetési kere­tet. Hogy lehetne ebből a szűk keret­ből kijutni a szélesebb, levegősebb­ mezőkre? Nézzük, milyen lehetősé­gek vannak a bevételek fokozása felé? Növeljük az adókat? Először is tudomásul kell vennünk, hogy adózási autonómiánk megszűnt. Az autonómia állapota helyetti a hete­­ronómia állapotában vagyunk. Nem mi szabunk törvényt magunknak, hanem mások nekünk. Дг állam szerény kosztosaivá váltunk, rá va­­gyünk szorítva arra, amit a fiskus juttat nekünk. Itt valóban nem lehet csinálni mást, minthogy kér­jük részesedésünknek 40%-ra való felemelését. Aztán tudomásul kell venni a meglévő adók amúgy is el­viselhetetlen voltát. Új adót illetően — főképpen a hirdetési adót említi az előterjesz­tés, de örülünk, hogy ez egyelőre nem kerül elénk, sőt szeretném re­mélni, hogy soha sem. Anyagi eszközeink fokozásának egyik járható útja lenne a kölcsön­­politika. Rendkívül sajnálom, hogy a polgármester úr eredeti szándé­kának megfelelően nem állíthatta be a külföldi kölcsöneink törlesz­tésére szolgáló összeget. Ez a maga­tartás talán nem is reális, hiszen elképzelhetőnek tartom, hogy a költségvetési év lejárta előtt kény­telenek leszünk adósságszolgála­tunkat megkezdeni. Helyesebb lett volna legalább szimbolikus össze­get beállítani erre a célra, a fő­város jó adósi erényének dokumen­tálására. Budapest mindig­ nagyra­becsült adós volt a külföldi pénz­piacokon, ezt mutatta kölcsönköt­­vényeink árfolyamainak alakulása. A Székesfőváros, mint rohamosan fejlődő metropolis, mindig rá volt utalva a külföldi kölcsönökre. A Bárczy-korszak alatt 1910—13-as évek átlagában 48 millió arany­korona, tehát­ évenként 166 millió forint kölcsönpénz járultak hozzá a város kiadásaihoz, tehát a mai költségvetésünk 75%-ára rúgó há­nyadot­ fizethettünk kölcsönbevé­­telből. A főváros mai eladósodott­sága nem túlzottan nagy. Svájci frankban számítva 120 millió, ke­vesebb,­ mint a fele Bázel város adósságának. Az első világháború előtt majdnem háromszor ennyit tett külföldi kötelezettségünk. Nor­mális mértéket véve tehát szinte tehermentesek vagyunk. A másik párhuzamos út, a fő­­város polgársága adófizető képessé­gének emelése. Ez már nem a fő­város tulajdonképpeni feladata, hanem az országos gazdaságpoliti­káé. Budapest fő jövedelmi forrá­sai: mezőgazdasági exportunk köz­vetítéséből, az exportiparból és az idegenforgalomból állanak. Ha tehát azt akarjuk, hogy ezek a jö­vedelmi források kiadósabbak le­gyenek, akkor nekünk arra­­ kell törekednünk, hogy minél hama­rabb elháruljanak az akadályok az elől, hogy kivitelünk teljes lendü­letet vegyen. Az akadályok között azonban fel kell egyet sorolni. Fájdalmasan tapasztalom min­dennapi munkámban, hogy a kül­kereskedelmi tevékenységet mind­jobban kisajátítják a teljesen fe­leslegesen beavatkozó egyhezek és más üzleti jellegű, magán- vagy pártszínezetű monopolisztikus ala­kulatok. Sajnálatos dolog, hogy míg a debreceni kormány azt az elhatározását nyilvánította, hogy felszámolja az egykezeket­, ma több monopólium van, mint bármikor az utolsó három évtizedben. Budapest legjobb adófizetői a kereskedők és ezért fővárosi pénz­ügyi érdekből is fájdalmasan ha­tott rám a kereskedelem- és szö­­vetkezetügyi miniszter úrnak több­ször megismételt kijelentése, hogy a kereskedelem helyét át kell ven­niük a szövetkezeteknek. A fővárosi kereskedők — ellen­tétben a bécsiek letargiájával — olyan, lendülettel, sőt kezdemé­nyező erővel vettek részt az ostrom utáni élet megindításában és Bu­dapest városképének helyreállítá­sában, hogy nemcsak minden elis­merésünket, hanem minden jövő­beli támogatásunkat is megérdem­lik. A kereskedelem a főváros egyik életereje és ezt meg fogjuk védeni, már csak Budapest szociális és kulturális haladásának pénzügyi alátámasztásának érdekében is. A közüzemi kérdés — ellentét­ben a kereskedelemmel és az ipar­ral — a főváros passzívumaihoz tartozik. Az a személyzeti politika, amit a múlt évben csinált a fővá­ros, elkerülhetetlenül sodor az ál­­­­landósított deficit, vagy a magas tarifa, vagy a technikai leromlás­­ felé. Ne tegyük a közüzemeket­­ azzá, amivé Tisza Kálmán tette a vármegyét. Ne politikai dogma­ként, hanem józan kommerciális kérdésként kezeljük az üzemeket. A Magyar terem! Egyesület 1000 m. kerületű vjzaplííja K­ín­ÉrvÉZéSÉl esti versenyek tartásához való rendbe­hozására árlejtést hirdet. Árajánlatot zárt borítékban 1946. évi augusztus 31. déli 12 óráig kell az Egyesület irodájában benyújtani. Az árlejtés eredményének, hivatalos köz­lése szeptember 4-én az Egyesület iro­dájában fog megtörténni.___________ Versenytárgyalási hirdetmény A Budapest Rt. nyilvános 4500 téli 1600 téli kiszabására és Az ajánlatok 1946 augusztus Az ajánlati Anyagbeszerző Akácfa­ utca 15. hetek be. Székesfővárosi Közlekedési versenytárgyalást hirdet posztóegyenruha és posztóköpeny megvarrására, benyújtásának határideje 28-án 9 óra. feltételek a BESZKÁRT Szakosztályánál (VII. ker., , IV. em. 438. sz.) szerez- ­ A Budapesti Házmegbízott Testü­­l­­etek Központi Vezetőségének I. sz. hirdetménye. Felhívás Budapest lakosságához A forint első két hete beigazolta hozzá fűzött reményeinket, a pia­cokra özönlő áru, a csökkenő ipari árak, bizalommal törik el a dolgo­zókat. Nincs még tejjel-mézzel f0­­lyó Kánaán, vannak még apróbb, nagyobb hibák, de mindenki látja és érzi, hogy elindultunk a fel­emelkedés útján és biztos léptek­kel haladunk felfelé. Ezt az alkal­­l­mat használjuk fel, hogy köszöne­­­­tet mondjunk vezetőinknek, akik­­­­nek céltudatos munkája hozta szá­munkra a jó forintot. Itt mondunk köszönetet Budapest lakosságának, ház- és tömbmegbízottainak, a fo­rint-bizottságok létrehozásáért. En­nek a pompás népi mozgalomnak hibái ellenére is (ezeket le kell fa­ragni) nagy szerepe van az elért eredményekben. Támogassuk to­vábbra is a forint-bizottságokat. Utasítás a forint-bizottságokhoz, Budapest ház- és tömbmegbizottai­­hoz. A bizottságok eddigi jó ered­ményeit akkor fogják újabbak kö­vetni, ha eddigi működésük során felmerült hibákat kiküszöbölik, kö­rültekintőbben, de törhetetlen har­ci kedvvel folytatják a munkáju­kat. A bizottságok harcoljanak az árdrágítási, áruelrejtési kísérletek ellen, de fogjanak össze a becsüle­tes kereskedőkkel és irányítsák a lakókat azokhoz a kereskedőkhöz,­ akik olcsóbban árusítanak. A fo­rint­bizottság nem hatóság. Ható­sági intézkedéseket nem tehet. (Pl. nem árusíthat ki, nem szabhat meg árakat stb.) A bizottságok feladatai: 1. Ügyelni arra a lakóházakban, hogy senki árut ne halmozhasson, ne rejtegethessen és ne csempész­hessen. 2. Ügyelni arra, hogy senki a megengedettnél magasabb áron ne árulhasson és ne is vásároljon. 3. Ügyelni általában a gazdasági rendelkezések betartására. Az ész­lelt szabálytalanságokat jelentsük a két, elöljáróságokon működő fo­rint­bizottságoknak, súlyosabb ese­teket, közvetlenül a következő címre: Belkereskedelmi Igazgató­ság, Bajcsy Zs.­út 72. 4. Ügyeljünk arra, hogy az ál­lammal és fővárossal szemben fennálló kötelezettségeit (pl.: adó, közmunkaváltság) mindenki becsü­lettel teljesítse. 5. A bizottságok feladata még a lakosság takarékosságra intése. Meg kell magyarázni, hogy azért a fo­rintért, melyet ma nem adunk ki, 3—4 hét múlva többet tudunk vá­sárolni. Ennek megbeszélésére a házmegbizottak lakóértekezleteket, hívjanak össze, amelyen a forint­­bizottságok is beszámolnak eddigi munkájukról. 6. A forint­bizottságok tagjai ál­talában segítsenek a házmegbizot­­taknak, pl.: most indult gyűjtés a házakban újjáépítésünk élgárdája, a hídépítő munkások számára. A bizottságok tagjai segítsenek egyen­ként felkeresni a lakókat és meg­értetni velük (ha ugyan­ez szüksé­ges), hogy mennyire megérdemlik ezek a munkahősök a támogatásu­kat. 7. A lakbérek kiszámításánál a háztulajdonosok sok helyütt visz­­szaéltek azzal, hogy a lakók egy része nem értette meg a rendelet nyakatekert fogalmazását és ma­gasabb számlákat nyújtottak be. A házmegbizo­t­tók legyenek ébe­rek és világosítsák fel a lakókat a házbér kiszámításának módjáról. A kerületi házmegbízott-testüle­­tekben egyébként mindenki pontos felvilágosítást nyerhet. A Budapesti Házmegbizott­ Tes­tületek Központi Vezetősége, Bors Jenő elnök Klein Miklós és Gondos Ernő titkárok. Versenytárgyalási hirdetmény. A Budapest Székesfővárosi Köz­lekedési RT. nyilvános versenytár­gyalást hirdet elektromos szigete­lési célt szolgáló alábbi mennyi­ségű és méretű prespánlemez szál­lítására. 150 kg 0.1 mm vastagságú 300 „ 0.2 „ 500 „ 0.3 „ 500 „ 0.4 „ 600 „ 0.5 „ „ 500 „ 1.— „ „ Az ajánlatok legkésőbb folyó hó 28-án déli 12 óráig VII., Akácfa­utca 15—17. IV. 427. sz. alá nyúj­tandók be. Яш' Ш ' kávéláb, énЦ-6 Hahn Sándor tanácsnok hazahozza a főváros kincseit Csütörtökön — rövid ideig tartó budapesti időzés után — ismét el­utazott a Majna melletti Frank­furtba dr. Hahn Sándor tanács­nok. Ez alkalommal azért, hogy ott az amerikaiaktól átvegye azt a 27 ládát, ame­lyek a főváros gyámpénztárá­­n­ak letétjét tartalmazzák. Az árvaszék gyámoltjainak, a gondnokság alá helyezetteknek le­tétjeit a központi pénztár páncél­termében őrizték. Onnan szállítot­ták el a főváros nyilas vezetőinek rendelkezésére nyugatra. A 27 láda szerencsére megkerült, most még a frankfurti Reichhsbank pincéjében vigyáznak rá g­éppisztolyos ame­rikai katonák, néhány nap múlva azonban a főváros nevében átveszi a kincseket tartalmazó ládákat Hahn tanácsnok és a felbecsülhetetlen értékű gyámpénztári letét rövidesen visszakerül a központi városháza acélfalú, pénzszekrény ajtajú trezorjába, a főváros kincseskamrájába. A 27 láda egyike rejti a Zichy Jenő-múzeum letétjét. A letét annak idején azért került a főváros páncéltermébe, mert a múzeum fel nem becsülhető éksze­reit nem merték kiállítani. Az ék­szerek aranyértéke nem olyan nagy, viszont muzeális értéküket talán ki sem lehet számítani. Övék, forgók, násfák, nyakláncok vannak a letétben a XVI., XVII. és XVIII. századból. A gyűjtemény legérdekesebb da­rabja egy 303 gramm súlyú arany nyaklánc. Valamelyik hún vitéz viselte a népvándorlás korában. 1870-ben találták Pusztahatvanon. A kincsek közt van két római kor­ból származó arany karperec. Az egyiknek 108 gramm, a másiknak 46 gramm a súlya. És közte van­nak rubinnal, gránáttal, gyöngy­gyel, almadinkővel díszített nás­fák, középkori kínai öntött és vé­sett aranyosatok, kincsek, amelyek a londoni British Múzeumnak is büszkeségei lennének. A többi ládában kiskorúak gondosan leltározott ékszerei, gondnokság alá helyezettek ér­tékei vannak. A 27 ládával egyidejűleg vissza­kapja a főváros a levéltár öt lá­dáját. Az egykori budai,­­pesti és óbudai, 1687 óta gyűjtött levéltári iratokat, várostörténeti szempont­ból nagyfontosságú okmányokat tartalmaz ez az öt láda. Az egyik­ben Corvinák is vannak. Hahn Sándor tanácsnok a fővá­ros eme letétjeivel együtt aligha­nem átveszi és Budapestre szál­lítja azt az öt bőröndöt is, amelybe a posta bélyegmúzeumának anyagát csomagolták. A következő transz­porttal várható a fővárosi tűzoltó­­szerelvényeknek, az autóbuszpark egy részének s a fővárosi üzemek teher- és személygépkocsijainak hazakerülése. Számíthatunk arra, hogy rövid időn belül visszakapjuk a kiharcolt men­tőkocsik nagy részét, visszaka­punk továbbá kórházi felsze­reléseket, orvosi műszereket, gyógyszereket, kötszereket. Az autók részére­ számos kisebb javítóműhelyt állítottak fel Auszt­riában, egy nagyobb javítóműhelyt Linzben. Bécs városa nagy előzé­kenységgel a hazajövő magyar gépjárművek rendelkezésére bo­csátotta a bécsi­­ tűzoltógarázsok negyedrészét. Ezekben a garázsok­ban nemcsak lehetővé tették a bi­zony meglehetősen rossz állapot­ban lévő autóbuszok, autók kija­vítását, hanem a javításukhoz al­katrészeket, továbbmen­etelükkor üzemanyagot engednek át kölcsön­­képpen. A kocsikísérő személyzet pedig szállást és élelmet is kap. (dts.) ­ Megnyílt Balatonkenese Kölcsönt keresnek a fürdőtelep teljes helyreállítására A Székesfővárosi Alkalmazottak Segítőalapja kezelésében lévő ba­latonkenesei üdülőtelepet az ostrom óta katonai csapatok vették igény­be. Az elmúlt hetekben az üdülő­telepet a Segítőalap visszakapta és megkezdték a helyreállítási mun­kálatot. A háború következtében az értékes berendezés majdnem tel­jesen elpusztult, a bútorok nagy ré­szét a környék lakossága hordta el. Tönkrementek a közművek és a szállodaépületek is alaposan meg­rongálódtak. A Segítőalapnak nem volt anyagi eszköze a nagy be­fektetéseket igénylő helyreállítás végrehajtására, de segítségül ajánl­koztak a főváros közművei, me­lyeknek munkássága készséggel vállalkozott arra, hogy a telep rész­beni használhatóvá tételéhez (Szük­séges helyreállítási munkákat sa­ját erejéből elvégzi. Az üzemi munkások áldozatkész­ségével Balatonkenese rövid néhány nap alatt olyan állapotba került, hogy az intézmény igazgatósága mintegy 20 szobát berendezhetett és ebben a szerény keretben az üdülőtelep megkezdheti működését. Az ágyakat és az ágyfelszerelést a honvédelmi miniszter minden meg­térítés nélkül díjmentesen bocsá­totta a Segítőalap rendelkezésére. Ez csupán­ az első lépés a régi népszerű Balatonkenese feltámasz­tására. Még nagy, költséges munka van hátra, hogy a közkedvelt üdü­lőtelep ismét a régi keretekben tölthesse be hivatását. Miután a főváros jó ideig nem lesz abban a helyzetben, hogy anyagi támoga­tást nyújtson a telep újjáépítése céljára, más­ forrásból igyekeznek a szükséges tőkét előteremteni. Megkeresték a Balatoni Újjáépí­tési Szövetkezetet, hajlandó-e és milyen feltételekkel a Segítőalap­nak kölcsönt adni. De felmerült­­az a gondolat is, hogy esetleg külföldi kölcsönt vegyenek igénybe, miután a külföld részéről korábban is meg­volt a hajlandóság a balatoni für­dőtelepek fejlesztésébe való bekap­csolódásra. apaa. Az évtizedes óhaj, a vurstli kitelepítése a ligetből, fel­merült a fel­­szabadulás utáni idők­ben is. Sze­rencsére ezúttal is elvetették. Sem­mit nem szabad lebontani, amíg helyette az új fel nem épült. Szo­morú igazolása ennek a Nemzeti Színház és a Budai Színkör. A vurstlit tehát, igen helyesen, nem bontották le, mert új úgy se te­remtődhetett volna, amikor még lakóházak sem épülnek. Ellenben kibővítették. Az ostrom alatt el­pusztult Műszínkör romjait eltávo­lították és úgy ennek területét, mint a vurstli meghosszabbítása­ként az Andrássy-út tengelyéig húzódó útig terjedő szakaszt, fel­parcellázták és kiadták mutatvá­nyosoknak, hogy ott újabb játék­­bódékat állítsanak fel. A boldog új telekbérlők közül egyesek éltek is a lehetőséggel, akadtak jócskán azonban, akik annak ellenére sem fogtak hozzá mutatványaik építé­séhez, hogy a bérleti szerződés értelmében megszűnik a telekbér­let, ha azt 1948. július 7-ig be nem építik. Már hat hét telt el a ter­minus óta és a bérleti feltételeket semmibe vevő bérlőktől ennek el­lenére sem vették el a telket, ho­lott bőven akadtak a szezonvég ellenére pályázók, akik vállalkoz­tak volna azonnali beruházásra. A döntéssel még várnak. Várjon miért és kinek érdekében? Ebben a csekély jelentőségű kérdésben is nem a magánérdekeltek szempont­jait tekintjük, hanem a fővárosét. A mutatványosok jövedelméből a főváros is részesedik, de nem jut a főváros amúgy is kiapadt kasz­­szájába pénz, ha az olyan telken nem játszanak, amelyet azért ad­tak bérbe, hogy az ott alakul vál­lalatból a fővárosnak is legyen haszna. Miért mondanak le erről a jövedelemről, amikor biztosít­hatnák, hogy ennek révén meg­szüntessék vagy csökkentsék , az állat nélküli Állatkert“ deficitjét, amelyért nem is indokoltan ■ tá­madták a polgármestert és pénz­ügyi tanácsnokot?

Next