Friss Ujság, 1912. július (17. évfolyam, 156-181. szám)
1912-07-02 / 156. szám
XVII. évfolyam, 156. szám Budapest, 1912. Julius 2. Kedd ha 2 fill., vasár- és ünnepnap 4 ül. POLITIKAI NAPILAP. EF Magjelenik hétfő kivételével mindennap ELŐFIZETÉSI ÁRA^g ^ többször, ünnepnap játobilsm Ezsan feeze. ApponyiAlbert gróf a szegedi Népgyülésen a választójogról szólva ezeket mondotta: „Ezt álljuk mindenkörülmények között s kik minket ma cserben nem hagynak, adat nem fogjuk cserben hagyni “. És ugyanekkor egy másik gróf: Károlyi Mihály gróf ajkáról kipttant a többféle programú ellenzéki pártoknak egy párttá való egyesítésének eszméje, ami az ellenzék hadjáratának legújabb szenzációja és amit a néppárti Szmrecsányi György mindjárt felkapott és tovább vitt, hirdetve, hogy az ellenzéki pártok közöttlévő válaszfalak leomlottak. Abból a beszédáradatból, ami a két ünnepnapon végigáradt az országon, nem azt nézzük, hogy minő programmot, minő követeléseket hangoztat az ellenzék és abból sem csinálunk nagy esetet, hogy immár a főrendiház eltörlésének jelszavát is felvette. Nem . .vesszük tragikusan a fogadkozásaikat és nem lelkesedünk azon a szólamon sem, amely a demokráciának azt a legszebb gondolatát használja föl, hogy a született törvényhozók intézményétel kell törülni. Nem, jól tudjuk, hogy ha arra kerül a sor, engednek a feltételekből, nem ragaszkodnak majd az „alkotmányséreknek“ kegyetlen megtorlásához sem, ha a hatalom ellenében azt kell majd elengedniök. Aztán abban is bizonyosak vagyunk, hogy lesz majd idő, hogy ha a főrendiháznak az ellenzék által most hangoztatott eltörlését egy igazán demokrata törekvés fel fogja venni, akkor azt épp úgy hazaárulásnak fogja minősíteni, mint ahgyan amikor uralmonk volt, hazaárulásnak minősítette,ha egyetlen programmpontját,az általános választójogot említette valaki ? Nem, mindezek nem keltenek bennünk semmi nyugtalanságot, de aggódva nézzük azt, hogy mi lesz ismét az általános választójogból az új koalíció ajkán és ezt az aggodalmat jogossá teszi a koalíció egyik fővezérének fentebb idézett szavai. Az általános választójog tehát olyan jutalomféle, ami azért azok számára jár ki, akik nem hagyják őket cserben és nem programra, amelyet ország érdekében valónak tartanak? Ez a jutalomigéret egyáltalán nem biztató. „Akik nem hagynak cserben.“ De mikor hagyják cserben?Vájjon nem fogjuk-e cserbenhagyásnak minősíteni azt, hogy ezek a tömegek a választójoghoz ragaszkodnak és nem ő hozzájuk? Hiszen ha egyszer már nem lett volna koalíció, amikor az ország szinte belerázkódott a sok csalódásba, akkor hagyján, akkor tán mi is hinnénk. De a koalíciós csalódás után nem tudunk hinni. És még kevésbbé tudunk hinni azok után, hogy ezek az urak immár programjukat elhagyva egyesülni akarnak, amikor épp a klerikális nagybiztos pártjaiból hangzik el a kiáltás, hogy „legyünk egyek.“ Mert ez a kiáltás azt jelenti tulajdonképpen: Legyetek teljesen az enyémek, az én érdekeim szolgái . . . Mert ez megy itt végbe. A hang az a Jákob hangja, demkratikus választójogot, szabadelvű nemzeti programmot hirdető hang, de a kéz, az agráriusok pártjának parasztot, munkást fojtogató Ézsau szőrös keze. És itt a bibliai legenda megfordítottja játszódik le: nem a hang, hanem a kéz mutatja igazában, hogy ki áll a magyar nép előtt. Borbála főnyereménye. A furfangos cipész és a szerencsés utcai Leány. Moha Borbála utcai leány a legutóbbi osztály sorsjáték húzása alkalmával egyik sorsjegyén tizenötezer koronát nyert. A házban, ahol lakott, örömes újságolta mindenkinek az örvendetes újságot s igy értesült erről Lapu Nándor harminchárom éves cipész, a Conti utca 20. számú ház házmestere is. Csakhamar felajánlotta segítségét a leánynak, megígérte, hogy a pénz felvételénél jelen lesz s ellenőrzi majd, hogy a pénzügyekben járatlan leányt a bankban be ne csapják. Együtt elmentek egy Kossuth Lajos utcai bankba, ahol a tizenötezer koronát kifizették a szerencsés örömleánynak. A pénzt, persze Lapu tette el, aki a bankból kijövet, kétezer koronátadott a leánynak, hogy ebből különféle dolgokat vásároljon magának, kérte a lányt, hogy a közbenjárásért ezt koronát neki adjon, tizenkétezer koronát pedig takarákba tegyenek. A leány az ezer koronát tényleg neki adta a furfangos cipésznek, de a többi pénzt visszakövetelte. Lapu ekkor azzal érvelt, hogy az utcai lányok ellen éppen a vagyonukért az utóbbi időben igen sok merényletet követtek el és miután a házbeliek és idegenek is tudnak róla, hogy neki most milyen sok pénze van, megfélemlítette a leányt, aki végül is beleegyezett abba, hogy a pénzt a cipész helyezze el. Lapu néhány nap múlva azzal az ajánlattal lépett a leány elé, hogy a Madách utca 10. számú házat együttesen vásárolják meg, majd a Vig utca 33. számú házat akarták együtt megvenni, de egyik vétel sem sikerült. Mind a két esetben úgy akarta Lapu a vételt eszközölni, hogy a leány tizenkétezer koronát adjon a vételhez, ő pedig csak kétezret, de azért a ház közös legyen. Legutóbb egyszer a leány kérte a takarékkönyvet s ekkor a cipész az együgyü teremtéssel csalárd módon egy kötelezvényt íratott alá, amelynek értelmében ez a pénzt neki kölcsön adja. Moha Borbála többeknek elbeszélte az esetét, míg végre valaki felvilágosította, erre feljelentést tett a rendőrségen, ahová ma délelőtt Lapu Nándort megidézték s kihallgatása után letartóztatták és átkisérték az ügyészséghez. A tizenkétezer koronát a házmesterlakásban elrejtve megtalálták a detektívek. *, A budai dalárda, amely az országos dalosversenyen megnyerte a királydijat. Lelőtte a Kedvesét, azután önmagát Dráma a házmester-lakásban. Véres szerelmi dráma játszódott le ma hajnalban Budán, a Kórház utca 1. számú házban. Özvegy Balázs Ferencné házmesternő agyonlőtte kedvesét, Bácsi Bálint gyári munkást, akivel tizenhat sztendő óta él közös háztartásban. Azután önmaga ellen fordította fegyverét. A golyó jól talált és az asszony holtan rogyott össze. Balázsné csinos, javakorbeli özvegy asszony volt s alig pár napja temette el a hites urát, mikor közös háztartásra lépett Bácsival. Szerették egymást tizenhat esztendőn kersztül s a legjobb egyetértésben éltek. Az utóbbi időben azonban sokat veszekedtek s a kis házmesteri lakás estéről-estére civakodás lármájától volt hangos. Balázsné, aki nagyon szerette Bácsit, rájött arra, hogy a férfi egy másik asszonynak is udvarol. Emiatt sokszor szemrehányást tett szeretőjének. Bácsi ilyenkor kinevette és azt mondta, hogy szó sean igaz az egészből. Tegnapelőtt azonban az asszony kétségtelenül meggyőződött arról, hogy Bácsi őt megcsalja. A megcsalt asszony kétségbeesésében borzasztó tettre szánta el magát. Hazament, egész éjjel elkeseredetten várta hűtlen kedvesét, Bácsi késő éjjel tért haza. Az asszony megvárta, míg Bácsi elaludt, azután odament hozzá és közvetlen közelből halántékába lőtt. A szerencsétlen férfi meg se moccant, nyomban meghalt. A gyilkos asszony aztán kiment a konyhába és önmagát