Friss Ujság, 1929. május (34. évfolyam, 98-120. szám)
1929-05-18 / 111. szám
FRISS ÚJSÁG 1929 május 1. szombat — Mivel lehetek szolgálatára, szerkesztő ur? — kérdezte tőle Takács. Valmit kérni óhajtanék a kapitány úrtól. — Parancsoljon. — Kőszegi Lilinek tegnap levelet írtam, amit a mai posta kellett, hogy kézbesítsen neki, s igy valószínű, hogy egyéb leveleivel ezt is lefoglalta a rendőrség. A borítékra rá van nyomtatva a nevem. Galgóczi arca megvonaglott. — A kettőnk ismeretségére vonatkozó, kissé kényes dolgokról van benne szó, amelyek azonban a nyomozás szempontjából érdektelenek. Kapitány úr, győződjön meg erről, olvassa el a levelet és aztán nagyon kérem, adja azt nekem vissza. Takács megfigyelte Galgóczi arcának feldúlt vonásait. Már régóta ismerte az újságírót, akinek nagyrabecsülte kiváló tehetségét és most részvéttel látta, hogy nagy vihar dúl annak lelkében. Felkelt íróasztala mellől és az iratszekrényből elővette Galgóczi levelét. — Parancsoljon, — nyújtotta át neki. Az arcán jóságos, megértő mosoly ült, amelyben részvét is volt s amilyet bírák és rendőrtisztek tekintetén lehet csak látni, akiknek nagyon sok alkalmuk volt megismerni az emberiszenvedést. — Köszönöm, kapitány úr, — mondta most Galgóczi és hálásan megszorította Takács kezét. Aztán kitámolygott az utcára. A halántékán erősen kidagadtak az erek, egész testét a láz égette, amikor felszakitotta a borítékot és szeme, a tegnap irt levélre meredt. Csak egyes mondatokat olvassott el belőle, de ezek egész a szívéig hatoltak. „...Lili, hallgasson meg. Szavakkal nem volt alkalmam még magának elmondani és talán nem is tudtam volna... Láttam a tekintetén, amellyel reám néz, a hangján, ahogyan velem beszél, hogy az más, mint ahogyan másokkal érintkezik, hogy maga is... Lili, megmondom: szeretem, nagyon szeretem magát és kérem, jöjjön el hozzám... A mi erőnk, győzelmes fiatalságunk nem ismerhet akadályt és az én nagy szerelmem kivárja a magam győzelmét és simára egyengeti azt az utat, amelyen maga ér majd el álmai megvalósulásához __“ Kiesett a levél a kezéből. Bizonytalan mozdulattal nyúlt utána és felöltője zsebébe gyúrta. Szelid áprilisi szél fújt az alkony sötétjébe borult Dunaparton. Villanyok ezre mosolyogva égett és korzózó párok nevetgéltek körülötte. Egy nap telt csak el azóta, hogy megírta a levelet és két világ omlott össze. — Nem, ez lehetetlen!... — szakadt ki a sajgó szó Sándorból. Kábultan ment fel a lépcsőkön az Erzsébet-híd tövénél és szerelmes levele tartalmát, amely már nem jutott el Lilihez, százszor is elismételte magában. Aztán a halottra gondolt, akinek halántékán kifolyt vére tragikus szenzációval övezte körül a leány nevét. A pesti utca tülekedő forgalma néha egy-egy pillanatra az élet rohanó józanságába zökkentette és az esze ezt súgta neki: Nézd, a levélről senki se tud, még az se, akinek írtad. Dobd ki lelkedből az egészet, gurujts rá egy szivarra és vesd be magad megint az élet rohanó sodrába! De a következő pillanatban lelki szemei előtt ott látta a magas, fekete leányt, mély tiszti szemeivel, amelyben valami eltitkolt boldogtalanság lobogott és erős, megalázó hit égett, hogy egyszer mégis kivivja a maga győzelmét és boldogságát. Aztán meg rendőrtiszt, biró előtt látta, azoknak ajkán ott ült a vád: megölte___ és Lilién a kétségbeesett. Rikoltó védekezés: sem!... nem!... nem igaz!... Ártatlan vagyok!... Sándor megborzadt a gondolataitól, de néma ajkán már ott ült a tagadás: — Nem, ez lehetetlen!... És percről-percre erősebb lett benne ez az érzés. Már el is határozta: kideríti az igazságot, meg fogja menteni Kőszegi Lilit!... És nyugodtabb is már Galgóczi Sándor.... Észre se vette, hogy a körúton jár. Most felült egy villanyosra és bement a szerkesztőségbe. A főszerkesztőtől két heti szabadságot kért. Azt is megdöbbentette Sándor sápadt, beteg arca, megadta neki a szabadságot és azzal búcsúzott el tőle, hogy addig be se jöjjön, amíg meg nem gyógyul. Aztán hazament Galgóczi. Kimerülten, ruhástul, rogyott a díványra és ajkairól csak egy név szállt el nagyon halkan: — Lili... Lili... III. FEJEZET. A lapoknak jól jött ez a szenzáció. Ha a rendőrség nyomozása nem is nyújtott érdekes meglepetéseket, a színházi kulisszák titkait fürkésző szemfüles riporterek bőségesen sok megírni való intimitást tudtak összegyűjteni a letartóztatott szülésznőről és meggyilkol lovagjáról. Óriási tömeget vert össze a kíváncsiság Felicer Ottó temetésére. Az özvegy negyven éves, de még mindig szép szőke asszony, a két gyerekkel talpig fektében. Nagyon sok rokon, jóbarát, ismerős, és rengeteg kiváncsi. A gyászszertartás előtt néhány újságíró kis csoportba verődve, beszélgetett a halottasház előtt. Galgóczi Sándor is köztük volt. — Ni, még Faragó is eljött a temetésre. —■ jegyezte meg egy szemfüles, fiatal riporter. Az ő számára azonban nem gyász-, hanem örömnap az, amikor Felkert most eltemetik az útjából. Galgóczi már többször hallott pletykát arról, hogy Felkernének udvarlója van, aki miatt többször már szinte majdnem botrányos jelenet játszódott le közöttük és ez dúlta fel a bútorgyáros életét. Eddig nem érdekelte ez a dolog, most azonban itt a koporsó közelében, ennek a fiatalembernek kissé ízléstelen megjegyzése feléje terelte az újságíró figyelmét. — Melyik az! — kérdezte. — Hát még olyan ember is van Pesten, aki Faragót nem ismeri! — cinikuskodott a fiatal riporter. Ott az a monoklis, majomképű. Egy magas, fekete, feltűnően elegáns fiatal férfi állt vagy húsz lépésnyire tőlük és két idősebb úrral beszélgetett. Aranyláncos monoklit hordott, amelyet időnként leejtett szeméről és nagyúri nemtörődömséggel lógatott a láncán. — Tehát ez az, — állapította meg magában keserűen Sándor és ösztönös gyűlöletet érzett iránta. Hiszen ha ez nem bolondítja magába Felkernét, nem gázol bele a gyáros életébe, az talán soját se ismeri meg Kőszegi Lilit és akkor... Nem folytatta tovább a gondolatot, keserű ízzel telt meg a szája. Cigarettára gyujstott, nagyot szippantott belőle, teleszívta a tüdejét füsttel és amint azt kiengedte a száján, egy sóhajt leplezett el vele. Közben a halottasházban már folyt a szertartás. Kihozták a koporsót, kocsira rakták és vitték a megásott sír felé. Vági Pál, a fecsegő kis riporter, Galgóczihoz csatlakozott és nem tágított mellőle. Ki tudja, hogy még milyen haszna lehet a már beérkezett, befolyásos, híres újságíróból! A temetés véget ért. Az egybesereglett tömeg oszlani kezdett. Autók robogtak ki a temetőből, a villanyosokat elárasztották az emberek. Galgóczy gyalog indult a Rákóczi-út felé és a kis riporter nem tágított mellőle. — Hát azon nagyon csodálkozom, szerkesztő úr, hogy Faragót eddig még nem ismerte — kezdte el beszélni Vági. — Pedig hát az a hitvány fráter fogalom itt Pesten. — Mit vétett magának az a szerencsétlen, hogy úgy haragszik rá! — Nekem semmit. Volt ugyan egy lovagias ügyünk, azt azonban, a jobb karját kardommal végighasitva, elintéztük. Enyhe mosoly ült most Galgóczy ajkára. Vági látta és zavartan kezdte bizonyítgatni a szinte hihetetlent. — Tudom, hogy nevet ezen, szerkesztő úr és talán el se hiszi, pedig a segédek bizonyíthatják. Ez a Faragó a világ leggyávább frátere, akinek csak a szája nagy. Amit párbajairól összehazudik, abból semmi sem igaz. Lehet, hogy nem tetszik nekem elhinni, pedig becsületszavamra, én elszántan álltam ki vele szemben, azzal is leszámolva, hogy a híres párbajhős végez ott velem. Az pedig gyáván meghátrált a kardom elől és én nem is tudom, hogyan történt,egyszerre csak állj!-t kiáltottak és Faragó karjából patakzott a vér. Nem békültünk ki, pedig bennem megvolt a hajlandóság, mert abban a pillanatban megsajnáltam a bútorgyárosné kitartottját. Néhány pillanatra elhallgatott Vági és ez a „kitartott** most valahogy mellbevágta Galgóczyt. Ott állt lelke előtt a világdúlás utáni idők nagyon megszaporodott alakja: a kitartott férfi, a negyven éves gazdag asszony huszonnyolc éves csinos lovagja. Vági újra beszélni kezdett. Most már áradt belőle a szó és Galgóczy egyre nagyobb érdeklődéssel figyelt reá. — Nem tudom, mennyire érdeklődik szerkesztő úr a Felker meggyilkolása iránt, nekem az a szent meggyőződésem, hogy Kőszegi Lili teljesen ártatlan a dologban és az igazi bűnösök. Felkérné, a „szőke Manci**, ahogyan mindenfelé nevezni szokták, aki most olyan ügyesen ontotta a hazug könnyeket a temetésen. Cinkosa pedig az a selyemfiú. — Kérem, Felkert nem Kőszegi Lili gyilkolta meg, nem is ölte meg senki, mert az szerintem öngyilkos lett és ezek ketten kergették a halálba. Galgóczy figyelt a kis riporter minden szavára. — Én, kérem, sok mindent tudok róluk. Gyakran járok a „Barátság kaszinódba, melynek hőse Faragó és ott néhányan, fiatal újsága Írók sokat beszélgetünk viselt dolgairól. — Két éve tart már a viszony köztük, mindenki tud róla, Felker is tudott, de nem tehetett semmit ellene. És ez tette pokollá életét. El se válhatott, mert bútorgyára jórészét az asszony típzományi vagyona tette ki és igy a válással minden felborult volna. Meg aztán a gyerekek miatt se akarta válni, mert azokat imádta. Gyakran voltak heves jelenetek köztük, amikor az asszony nem tudott annyi pénzt előteremteni, amennyi Faragónak elég lett volna. És a szegény ördögnek a házában is meg kellett tűrnie felesége szeretőjét. (Folytatása következik.) STELLA LOVAGJA Bűnügyi regény — írta: Simándi Béla 2 És percről-percre erősebb lett benne ez ez érzés: kideríti az igazságot.