Független Magyarország, 1903. február (2. évfolyam, 317-343. szám)
1903-02-01 / 317. szám
■ A szolgalelkeknek e megnyilatkozásaival szemben manifesztáljon a maga igazai mellett a magyar népnek milliója. Azok, akiket meg sem kérdeznek ilyen nagy kérdésekben, pedig az ő verejtékes munkájukból kerül ki az a rengeteg kincs, amelyet a monarchia összérdekeinek áldozunk, anélkül, hogy valamelyes hasznát látnék. A lángnak, amely holnap Zichy Jenő dicsőségére felragyogni fog, visszfénye oda fog sütni a Lloyd-klub ablakaira és meg fogja világítani a sápadt arczát mindazoknak, akik nemrégiben még leghangosabb védelmezői voltak azoknak az elveknek, amelyek most veszedelemben forognak és amelyeknek védelmére az ellenzék mint egy ember szállt síkra. Az éljenriadal pedig, amely fölzendül majd, méltatására Zichy Jenő érdemeinek, a szabadelvűek táborában nem fog visszhang nélkül maradni és mint mindig, valahányszor nagy eseményekkel volt terhes az idők méhe, mindig megbomlott a húsosfazék által összetartott többség, akként fog bizonynyal ezúttal is megszaporodni a nemzeti érdekek védelmezőinek csapata. És ez lesz a legjelentősebb és az országra nézve legértékesebb eredménye gróf Zichy Jenő nemes hevülésének. Budapest, január 31. A képviselőház kedden, február 3-án, délelőtt 10 órakor tartja legközelebbi ülését. Napirend: az újonoslétszám megállapításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. 1 órakor az elnök felfüggeszti az ülést és fél két órakor ki fogják sorolni a Győrffy Gyula képviselő, mint a «Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbank» jogtanácsosa ellen bejelentett és már tárgyalásra kész összeférhetetlenségi ügyben az öszszeférhetetlenségi ítélőbizottságot. A bizottság a képviselőház ülése után rögtön összeül Ítélethozatal végett. A katonai javasat ellen Trubinyi János, Benyovszky Sándor gróf, Kaposffy Jenő és Okolicsányi László vannak felírva szólásra. A trónörökös és Magyarország. Bécsi tudósítás nyomán lapunkban is megjelent egy hír Ferenci Ferdinand trónörökösről. A hír arról szólt, hogy Bécs városának bálján a trónörökös, aki ott az uralkodó képviseletében jelent volt meg, megszólította Gregorigot, az antiszemitizmusáról s magyartanáról hites keresztényszoczialista városatyát, akitől állítólag ezt kérdezte volna: — No, ön, ugye, benne van a Dunaszabályozási bizottságban is? — Igen, felség — felelte volna Gregoriu s aztán gyorsan hozzátette: — A tartománygyűlésben egész tevékenységemet ennek a kérdésnek szenteltem és mondhatom, hogy a Dunaszabályozás főakadálya egyedül csak Magyarország. Itt okvetlenül hatalmi szóra lesz szükség. — Helyes! — mondotta volna erre a bécsi híresztelés szerint a trónörökös. — Igaza van! A hírt másnap megczáfolta a félhivatalos laptudósító. A hivatalos czáfolat után most állítólag felhatalmazás alapján még egy nyomatékosabb czáfolatot ad ki a «Magyar Szó», amely igy hangzik: «.A trónörökös és Gregorig. Bécs városának bálján, ahol Ferenci Ferdinánd kir. herczeg ő cs. és kir. fensége a király képviseletében jelent meg, a fenséges ur a többi között Gregorig városi tanácsost és fehérneműgyárost is kitüntette megszólításával. A fenséges úr azon kérdésére: — Jól megy most az ön üzlete ? Gregorig igenlő választ adott s anélkül, hogy a fenségétől bármiképpen hizlalást kapott volna, azonnal politikai térre akarta terelni a beszédet és a Dumaszabályozásról kezdett beszélni. Ő fensége ezen tapintatlan magaviseletét látva, szó nélkül biczczentett egyet fejével s a faképnél hagyta Gregorigot. — Gregorisék ezen fejbiezczentást úgy értelmezték, mintha a trónörökös Gregorig szavait helyeselte volna, pedig tulajdonképpen rendreutasítás volt. Ez az igazság, minden más erre vonatkozó híresztelés rosszakaratú ferdítés, tíz évre visszamenőleg pontos kimutatást kér arról, hogy az egyes helyeken mennyi költséget igényelt évenként a rendőrség fentartása. A beérkezett adatok alapján fogják a belügyminisztériumban a rendőrség államosításának budgetjét elkészíteni. Magyar-román egyezmény. Magyarország és Románia között a dunai halászat gyakorlatára nézve egyezmény jött létre, mely a Duna halkincsének megóvását czélozza. Az egyezmény megkötését hosszabb tárgyalások előzték meg s a két kormány megbízottai a múlt év nyarán Budapesten a földművelésügyi minisztériumban jutottak megegyezésre. Az egyezmény aláírása ma történt meg ugyancsak Budapesten s ez alkalommal is érvényesült az az elv, hogy nem közös ügyekben a magyar állam önállóan jár el. A szerződés aláírására ő Felsége Krisztinkovich Ede földmivelésügyi miniszteri osztálytanácsost és Landgraf János országos halászati felügyelőt hatalmazta fel; a román király részéről Cuciureanu Viktor követségtanácsos főkonzul és dr. Antipa Gergely országos halászati felügyelő küldettek ki. A kiküldöttek meghitelő okmányaik kicserélése után, a törvényhozási jóváhagyás fentartása mellett aláírták a két állam szerződését, amelynek beczikkelyezése iránt a földmivelésügyi miniszter a közelebbi időben törvényjavaslatot fog előterjeszteni. 2 I^weaa I"'I."""I ■ "■ T ■■.I■■ III ti VT ., fÜGGETSEN MAGYARORSZÁG 1903. február T. Surják erre háromszor is bocsánatot kérve, távozott. A kapun, midőn kilépett, sajnálta, hogy nem a város kellős közepén áll a ház és lapja legközelebbi számába hosszú czikket irt ,az Európa térképének megcsinálásában szerepet játszó diplomatával folytatott beszélgetésről. Az öreg diplomata alig tudta hazavárni Zsorzsot a piaczról. Akkor halkan és hamis hangon nevelni kezdett és a vállára csapott a komor szolgának. — Képzeld, egy ujságiró volt itt. Az öreg szolga összeránczolt homlokkal piszkálta meg a tüzet. — Szerencséje, — dohogta — hogy nem voltam itthon. Surják Elemér nem is igen kereste fel többet az öreg Szamolányit, ám nem múlt el hét, hogy újságjában ne szerepelt volna a tekintélyes diplomata. Még az artézi kút ügyében is véleményt mondott az öreg úr, Surják pedig kezdett félvállót köszöngetni a polgármesternek. A patikus, — délelőtti - pálinkázás közben, — egyszer azt mondta Sínjükről: — Szemtelen fráter, de tagadhatatlanul okos ember. Utóbb az öreg diplomata még a városi közgyűléseken elhangzott beszédekről is nyilatkozott bizalmasan Surjáknak, erre Tömöri Sámuel, a nagyszájú fűszeres, aki az ellenzék vezére volt, azt kiáltotta egy gyűlésen a polgármester felé : — Van ebben a városban okosabb ember is, mint az ur. Vivát Szamolányi Arthur! A fűszeres kiáltása nem hangzott el határtalanul. Mikor később a városi nagyfogadó hér■ beadásánál ismét összecsapott az ellenzék a polgármesterrel, az ellenzék vezető férfiai deputáczióvá alakultak, fekete kabátot öltve, a Szamolányi-ház felé vették útjukat. Zsors, a hűséges inas vasvilla szemmel fogadta az urakat. Dörmögve hallgatta végig, hogy mily czélből akarnak szólni urával, aztán fejcsóválva válaszolt: — A méltóságos úr egyedül csak a császár ő felsége hívására megy, — mondá makacsul — és az ajtó felé tuszkolta a méltatlankodó deputátusokat. De az öreg diplomatának jókedve volt ezen a reggelem és vidáman kinyitotta az ajtót. . — Tessék besétálni uraim. — Köszönjük szépen,, méltóságos úr, — vette át a szót Tömöri Sámuel. — Hisz méltóztatik tudni, hogy a nagyfogadó a város büszkesége,, harminerezer kemény pengőbe került csak a kijavítása. Nem kutya dolog az ! — Nem, nem, — csillapította a küldöttséget az öreg Szamolányi. — Hát miről is van szó ? A maezedonokról tán?— fordult Surjákhoz, ki vakmerően előretolakodott. Tömöri Sámuel azonban nem engedett. Vörös volt és, izgatottan gesztikulálva magyarázta el töviröl-hegyire a szőnyegen forgó kérdést. Az öreg Szamolányi csöndben beringatott és magában olykor halkan nevetett, mert igen mulatságosnak találta a hűséges Zsorzsot, aki fogcsikorgatva állott az ajtónál a fűszeres beszéde alatt. Tömöri oda lyukadt ki, — a végét már nagyon megilletődve mondta, •*— hogy estére vacsorával egybekötött értekezlet lesz házánál, a mire a méltóságos urat is meghívja . . . — Elmegyek, hogyne mennék el, — felelt Simmi.... _________... vígan az öreg diplomata. — Régen vágyom egy kis társaság után. Tömöri éljent kiáltott és Surják Elemér csaknem kezet, csókolt az öreg urnak. — Két hasábot irok erről, méltóságos úr. A folyosón pedig bizalmasan, de mégis pártfogói gőggel fordult Zsorzs úrhoz : — Tudja-e, hogy tollamnak köszönheti a gazdája helybeli dicsőségét ? Az öreg szolga megvetése jeléül a Surják lábára taposott, aztán kényezve tért vissza urához. — Méltóságos úr, mi lesz velünk ? — sóhajtotta. — Kisvárosi nagykövetek leszünk ? Sose megyünk vissza Bécsbe ? Az öreg Szamolányi szelíden mosolygott: — Hadd el, Zsorzs fiam. Ez már csak amolyan őszi szántás. Ki tudja, lesz-e még tavasz? A vén szolga a fejét rázta, nem értette a dolgot. Estére azonban, mikor Tömöri Sámuel épen felköszöntéjét tartotta a vendég fogadtatására, Zsorzs lihegve nyitott be urához. — Méltóságos úr, nem megyünk a vacsorára . . . Távirat jött Bécsből! Az öreg diplomata mohón kapott a távirat után, elolvasta és elmosolyodott. Két nagy könyv-épp gördült végig az arczán: •— úgy látszik, visszahívnak ! .. . De nem megyünk, Zsorzs fiam. A fűszereshez megyünk. Az öreg inas csendesen zokogott a háta mögött. — Jobb is — motyogta, -r— Öregek vagyunk. (Hisz már azt se ismerte meg az öreg mn, hogy a táviratot az inasa hamisította.) " A rendőrség államosítása. A «ilirszemre» jelenti . A rendőrség államosítására, vonatkozó törvényjavaslat előmunkálataival a belügyminisztériumban már elkészültek, hátra van még azonban a pénzügyi fedezet kérdésének a megoldása. Tájékozás végett Széll Kálmán belügyminiszter felhívást intézett az ország összes városaihoz, amelyben Politikai újdonságok. (A »nép kára.*) A kormány veszi már észre, hogy szekere kátyúba jutott. Mert a katonai javaslatokból márcziusra nem lesz törvény, így hát ujonczállítás sem lesz az idén tavaszszal. A hadsereg nem kapja meg ujonczait, így van ez jól. Tudja ezt minden jó magyar. Nagyon nevetséges hát, az a gyerekes siránkozás, amit ma a félhivatalos »M. N.« véghezvisz. A kormány derék szócsöve azt zokogja, hogy: Oh, te szegény magyar nép! Mi lesz belőled, ha tavaszra nem lesz katona a fiad! Milyen nyomorba jutsz, ha nem adhatod oda tavaszszal rekrutának a fiad! Oh, ez a derék félhivatalos ! Azt kesergi, hogy az elkésett ujonczállítás sok járkálást és bizonytalanágot okoz majd a föld népének.