Függetlenség, 1905. március (18. évfolyam, 25-28. szám)
1905-03-05 / 25. szám
4-ik oldal. F U G G E T L E N S E G KÓPÉSÁGOK. Kulissza-titteok. Azt mondják, hogy Derecz Mariskánál ártatlanabb, naivabb teremtés még nem igen taposta a világot jelentő deszkákat. Csodákat mesélnek a tartózkodó, szolid magaviseletéről és a világ nyolcadik csodájának tartják, mert a legártatlanabb csipkelődésre is olyan rózsapirba borul csinos kis orcája, hogy Éva mama is kitagadná lányai közül ha látná. Miután gyors lépésekkel haladunk a húsvét ünnepe felé és az egész világon kezdik már tárgyalni az ünnepekre előterjesztendő kívánságokat, — hát a színfalak közt is arról tárgyalnak mostanában, hogy ugyan mit is kéne az ünnepekre legjobbat, legkellemesebbet kívánni Déri Rózsi, aki még a színpadon is ide-oda mozog, és ebből is kétségtelenül kiviláglik, hogy veleszületett motórius hajlamai vannak, megkockáztatja a véleményt, hogy legjobb volna húsvétra egy kis kéjutazást (ne tessen roszszat gondolni!) rendezni. Az eszmét magukévá teszik a kompánia összes jelen lévő tagjai és most már azon kezdenek gondolkozni, hogy ugyan hová is kéne a kirándulást tenni. Latabár siet kijelenteni, hogy ő akárhová szívesen elutazik, csak Boroszlóba nem. Ellenben magára nézve legkívánatosabbnak, legkellemesebbnek tartaná izmai erősítésére és torka köszörülése okáért egy jó gyalogutat tenni a „Hotel Braun“ néven ismert európai hírű, előkelő fogadó különtermébe. A férfiak, — különösen Sutyák, egyhangúlag elfogadják a javaslatot. A szó joga aztán a nőket illeti. Berec Mariska áll legközelebb, ahhoz fordul hát Latabár, aki az ülésen elnököl: — És te Mariska ?! Hová szeretnél legjobban Húsvétkor utazni? A kedves Mariska sóhajt egyet, és szemlesütve szól: — Rómába. És persze hogy a szegényke világért sem érti, hogy a körülállók mit nevetnek, mit kacagnak azon oly infámisan, hogy ő Rómába szeretne menni. Hiszen ő csak a pápát szeretné látni! * * * Nos, végre nagy nehezen eldöntik, hogy ki hová szeretne kisebb nagyobb kirándulást tenni. Magyari, aki mindig célzatos keserűségeket okoz, most hirtelen megszóllal: No jó. Hát tudjátok már, hogy hova mentek. De hol van ehhez a pénz ? A társaság a szép álmokból fölriadva szomorú bizonyossággal szemléli az összedőlt kártyavárat, míg Nagy Dezső így morfondíroz a „Hajdúk hadnagya“ Hájasával: — Mi kell ehhez ? — Francia! — Hol a francia ? — Francia nincs! — Mi kell az úthoz? — Pénz! — Hol a pénz? — Pénz nincs! * * * De most hirtelen nagy ribillió keletkezik. Latabárki eddig törte a fejét, most hirtelen egyik lába körül egy félkört ír le és vadul, örömmel kiált: — Hah, meg van! — és ezzel jó oldalba böki Nagy Dezsőt. — Mi van? — kérdi amaz. — Pénz van! — feleli kéjesen Latabár. Az egész kompánia, ludak, libák és gúnárok összefutnak és lázasan kérdik: — Hol van pénz? Latabár élvezettel tekint körül és szól: — Te Hájas! — Az osztrák-magyar Bankban ! (h.u.) SZÍNHÁZ. Műsor: Vasárnap: d. u. Drótost út. (félhelyárak), este: János vitéz. (Bérletszünet) Hétfő: Huszárvér. (Páratlan bérlet.) Kedd: Arany patkó. (Páros bérlet.) Szerda: Aranypatkó. (Páratlan bérletben.) Csütörtök: A gyimesi vadvirág. (Párosbérlet. A hét ismét változatos. Van ismét valami a régiből, — diadalt diadalra halmoz Sárosi Paula — és ami a fő a publikum élet-halál harcot folytat Sárosi és Szilasi felet. Hogy aztán, — ha még öszszehasonlítást is tehetünk — Sárosi Paula fényes diadalával járt a sok pro és kontra taps (vagy talán kontra pisszegés!) azt— úgy hisszük — még csak említenünk is fölösleges. Voltak Kecskeméten sokféle lázak. Blaha-láz, Csongori-láz, Küry-láz, most Sárosi-láz uralkodik, mely egeket vív és Mici kuplékat kíván. Sárosi Paula művészete, csábos tánca csak úgy mint eddig — újból magával ragadta az érte lelkesülő kecskemétieket. Jelentős sikere volt ismét az idei fiókprimadonnának Déri Rózsinak a Svihákokban, ki ezúttal is sokszoros tanújelét adta, hogy meg van már minden, ami egy primadonnának szükséges — s csak még kellő érvényesülés: A szerep hiányzik Kitűnő partnere volt Komáromi Gizi is, ki eleven temperamentummal játszott és csinosan énekelt A férfi szereplők — még Latabárt se véve ki — igen gyengék voltak s a tavalyi előadás nívója mögött maradtak. (F. I.) Pártközgyűlés. A Kecs keméti felsőkerületi szövetkezett ellenzék f. hó 5-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Függetlenségi Népkör Klapkautcai helyiségében pártközgyűlést tart, melyre az elvtársak ez úton hivatnak meg. Kecskemét, 1905. március hó 1. Szappanos István elnök. ÚJDONSÁGOK. Generál Steinsberg in Grosswardein. Stainsberg altábornagy úr kitűnő katona, igazi mintája az osztrák katonai szellemnek. És pedig nemcsak azért, mert vasárnap délelőtt a nagyváradi gimnázium iskolai hangversenyén kerdlájkot csinált a mi nemzeti imádságunknak, a Szózatnak. Nemcsak azért, mert ezt a kínos hírt sem enyhíteni, sem cáfolni nem igyekezett. Hanem főleg azért, mert ezzel az ötlettel elkésett egy kicsit. Az osztrák ármádia ugyanis, a dicsőséges osztrák haditörténelem lapjainak hiteles tanúsága szerint mindig megkésett egy ötlettel és egy órával. Generál Steinsberg úr is megkésett az ötletével és ezért mondjuk, hogy Generál Steinsberg kifogástalan osztrák harcos. Megkísértjük megmagyarázni Generál Steinsberg úrnak, hogy miért is mondjuk elkésettnek az ő múltkori ötletét. Bizonyára olvassa a generális úr a Reichswehr című osztrák laptársunkat. Nos, ebben a leggutgesinntebb nyomdatermékben is meg volt írva — persze panaszosan, kesergően — hogy a régi rendszer elbukott. Bizonyistok elbukott. És várjon tudja-e a generális úr, hogy hol és miért szenvedte az első nagy vereséget a régi osztrák szellemű irányzat ? Kolozsvárit, — a régi cs. és kir. közhaza egyik részének a fővárosában — leleplezték Hollós Mátyás dicsőséges királyunk szobrát. Ennél a szoborleleplezésnél az akkori szokásoknak megfelelően egy kis Gotterhaltebotrány történt, ami a fölhullámzó események folyamán áldozatul kívánta egy magyar országgyűlési képviselőnek Nessi Pál tartalékos hadnagy úrnak a tiszti kardbojtját. Ez volt az utolsó Gotterhalte-ügy bérces hazánkban. Ebből támadt minden. Hiszen ismeri generálisságod a lavina keletkezésének természeti törvényeit. A havasok fölött kóválygó madár kiejt a csőréből egy akkora kavicsot, mint amekkora generálisságodnak az egyik pici kis aranycsillagocskája. A kavics gördül lefelé. Tapad hozzá hó, jég, sár. És ez a kavics lent a völgyben elsöpör egy egész falut. Ilyen volt az a kolozsvári kavics is. Gördült, megnőtt, rettenetesen megnőtt és lent a völgyben, az országban elsöpörte az egész régi avult feketesárga közszellemet, a polgárság fejét vitézül beverő katonai nimbust. Gotterhalte mindenható voltát, a Bécsnek kényre-kegyre odaolvasott katonai milliókat, az akasztófa madárijesztőket, a Kossuth név rebellis tendenciáját, a klikk uralmat, a hazug szabadelvűséget — szóval: a/, egész bécsi muníciót. Ő felsége, kit fokozatos lelkesedéssel nevezünk a legalkotmányosabb magyar királynak, Kossuth Lajos fiát a Burgban fogadta, udvarképessé tette — és ön, generális úr most tüntet a Szózat ellen ? Ugyan kérjük tisztelettel, nincsen igazunk, mikor azt mondjuk, hogy generálisod elkésett ezzel az ötletével. Elkésett vele, mint Don Quijote de la Mancha, aki a régi lovagság intézményét akkor akarta visszaállítani, amikor a dárdájával csak szélmalmok ellen harcolhatott. Lehet azonban, hogy nem egy elkésett ötletről van szó, hanem a generális úr leküzdhetlen ellenszenvéről, melyet e nemzet hatalmas, büszke öntudata iránt érez. Ha így van, akkor nekünk is van egy ötletünk, amely azonban nem késett el és a mely gene- 25-ik szám.