Függetlenség, 1881. október (2. évfolyam, 270-300. szám)
1881-10-10 / 279. szám
Budapest, 1881. — Második évfolyam Szerkesztői Iroda és kiadó hivatal Budapest, 17. koronahsrczeg-ntáza 3. sz. Csak bőrmentes leveleket fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR : Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva: Egész évre.....................................16 frt Félévre............................................8 frt Negyedévre..................................4 frt Egy höta..........................1 frt 40 kr. Egyes számára: 5 kr. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. 2T9. szám Hétfő, október 10. Szerkesztői Iroda és kiadóhivatal Budapest, 17. ksrenahemegatez# j, as. Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterak a kiadóhivatalba ozimzendok. A lap czimét és az utasát pontosan neg* jelölni kérjük. 3E3C Íizetéseket és ayittexet határszabály szerint fölveszi kiadóhivatal A horvát botrányok. A zágrábi történeteknek külön rovatot lesz maholnap kénytelen nyitni minden újság. A tartománygyűlésen fölmerülő jelenetek annyira nélkülöznek minden tulajdonságot, melyről tisztességesen lehetne megemlékezni, hogy gondolkodóvá kell esni mindenkinek, vajjon nem külön szedték-e össze ez egyéneket a botránycsinálásra. A magyar parlament története sem szegény izgató jelenetekben és a világ egyik parlamentje sem menekedhetik meg attól, ahol a hatalom kezelői nem gondolnak másra, mint saját akaratuk keresztülvitelére, nem törődve azzal, helyes-e, méltányos-e, a közérzületet nem sérti-e az, mit erőszakolnak. De a horvát tartománygyűlés legutóbbi története túlhalad minden fogalmat, mellyel a világ eddig a botrányokról bírt. Sem időnk, sem kedvünk behatóan foglalkozni a zágrábi történtekkel ; az undor fog el, ha csak rágondolunk is az okokra, melyek e botrányokat lehetővé tették ; nem találunk mentséget sem a horvát kormánypárt, sem a horvát ellenzék eljárására és ha mégis foglalkozunk vele, erre csak az kényszeríthet, hogy nemcsak össze vagyunk velük közjogilag fűzve, hanem a magyar kormány és a magyar országgyűlés többségének politikáját oly irányban látjuk haladni, mely a horvátoknak csak mindinkább bátorságát képes fokozni, bátorságát arra, hogy botrányaiknak árát mi adjuk meg. A magyar kormánypárt fölirati javaslata csak épen most provuncziálja, hogy a horvátok akarata oly faktor kezd lenni a magyar országgyűlés előtt, melyet respektálni akar minden körülmények közt, még áldozatok árán is, anélkül, hogy más okát tudná adni e politikájának, mint hogy eltalálja veszteni a horvátok jó akaratát, támogatását. A magyar kormánypárt alkudni akar a horvátokkal akkor is, midőn minden kétségen felül álló jogát nemcsak a törvényben látja gyökerezni, hanem ezt még kénytelen bevallani is. Erre a nyilatkozatra igen jó felelet a tartománygyűlés viselkedése. Lehet e a horvátoktól azt várni, hogy a magyar országgyűlés kielégítheti valaha őket ? A hatvanhetes kiegyezés óta lefolyt időszak története csak egy tanúságot szolgáltat, azt, hogy minél többet engedett az anyaország a horvátoknak, ezek annál többet követeltek. Nagyon messzire terjedne az, de nyomról-nyomra ki lehet mutatni, hogy a magyar kormány engedékenységével szemben hatványozott arányban növekedett a követelési kedv. Es fog növekedni mindig. Ezt mutatja a horvátok tartománygyűlésén fölmerült botrányok egész sorozata. Nem szükséges azt kutatnunk, ki az oka a botránynak ; a legtárgyilagosabb vizsgálat csak azt tüntetné ki, hogy az egyes botrányokban ki a bűnös, de azt nem, hogy hol van ennek forrása. Az a tény azonban, hogy egyátalán a tartománygyűlés folyamán a legjellemezhetlenebb gyűlölködésnek nyomai merülhetnek föl ; az az elvitázkatlan tény, hogy a kormánypárt legnagyobb erőfeszítésének sikerült csak, hogy e gyűlölet képviselői kevés számmal jutottak be a tartománygyűlésbe, igazolják azt, hogy magában a horvát nemzetben van meg, éspedig nagyon dúsan a talaj, mely az ellenünk való gyűlöletet naggyá neveli. Ha a magyar nemzetnek képviselő testülete tovább is elég gyönge lesz, a horvátok követeléseinek ezután is engedni, amint eddig is a magyar engedékenysége növesztette meg a kielégíthetlenséget, ezután is csak azt fogja megérni, hogy mindig újabb, mindig méltánytalanabb kívánságokkal állanak elő, sőt, hogy a horvátok soraiban mindig átalánosabb lesz a gyűlölet, mindig nagyobb tért fog nyerni az a párt, mely a tartománygyűlést máris a legpirítóbb botrányok színhelyévé tette. Beismerjük, hogy e következtetés kigúnyolása minden logikának, minden józan gondolkozásmódnak, de a történet kényszeríti a szemlélőt arra, hogy e következtetésnek nem helyességét, de valóságát, irgalmatlan valóságát igaznak találja. A botrányokat az ellenzék provokálta, a kormánypárt erőszakoskodása tette naggyá, de az az ellenzék naggyá nőtt, a magyarok engedékenységén nőtt naggyá annyira, hogy a lefolyt választások alatt erős küzdelme volt a kormánypártnak, hogy a horvát nemzet önkénytes nyilatkozata csupa ily képviselővel ne rakja meg a tartománygyűlés padjait. És ennek csak egy volna az orvossága : a magyar országgyűlés szilárdsága, hogy kimondja végre a szót, eddig és ne tovább, nem törődve azzal, nem félve attól, hogy ez által a horvátokat megharagítsa. Nem haragudni, nem ellenzékeskedni, de meghunyászkodni fognának. Vajjon mikor fogja magát erre elhatározni a magyar nemzet kormánya és képviselete ? vajjon minő eseményeknek kell még jönni, hogy végre ez megtörténjék ? — október 9. bécsi távirat, mely ez értekezlet megtartását szintén e hó 7-re jelzi. Bécsből a következő félhivatalos mosakodást közli a B. C. : A Times jónak látja, a kelet felosztására vonatkozó tervet, melyet egyik levelezője bocsátott legújabban világgá, s mely szerint Ausztria-Magyarországnak az a szerep jutna, hogy rövid idő alatt megszállja Salonikit, — daczára a leghatározottabb ellenkező nyilatkozatoknak, még most is fentartani. Bajosan lehet vitatkozni egy oly lappal, mely közleményeit minden áron fenn akarja tartani és meg akarja védeni, s arra, hogy mi nem fogunk Salonikibe menni, alig volna bizonyíték állítható. Annyi azonban minden kétségen kívül áll, hogy az idézett angol lap eme közleményét, az összes illetékes körökben nagy meglepetéssel tagadták, miután e körök épenséggel mit sem tudnak arról, hogy az osztrák magyar monarchia előkészületeket tenne a Salonikibe való előnyomulásra. A kolozsvári első kerület képviselői mandátumára vonatkozólag Bartha Miklós képviselő az Ellenzék mai számában a következő nyilatkozatot tette közzé : Nyilatkozat. Több lapban merült föl azon hír, mintha én a kolozsvári I. kerület képviseléséről lemondottam volna. E hír tévedésből kerülhetett az illető lapokba. Sokkal inkább érzem azon kitüntetés becsét, mely a kolozsvári választás által, nem annyira igénytelen személyemet, mint pártunk elveit érte, sem mint bátorságot vehetnék magamnak a választók e fényes manifesztáczióját visszautasítni. Bartha Miklós, országos képviselő: Az osztrák-magyar vámkonferencziánál Béccsben maradt magyar kormányképviselőknek — amint értesünk — az új utasítások már megküldettek. Mihelyt az osztrák kormány hasonlóképpn megállapodásra jut, a konferenczia tanácskozásai újból fel fognak vétetni. Az országgyűlési Függetlenségi párt október hó 10-kén 5 órakor értekezletet tart. Tárgy : Válasz felirati javaslat. Bécsi levelezőnk távirja : Teljes okom van megbízni a forrás hitelességében, melyből a következő hírt merítem: Szlávy József közös pénzügyminiszter elkeseredve a boszniai állapotok miatt, valamint amiatt, hogy épen őt és az ő nevét használják takaróul, sőt hogy a boszniai ügyek szomorú voltáért egyenesen őt akarják felelőssé tenni, állásáról le akar mondani, mely szándékában bizonyos körök nem, hogy megakadályozni akarnák, hanem lemondása elé az utat a legserényebben egyengetni igyekeznek. Valószínű, hogy az uralkodónak az orosz cárral való összejövetele előtt még be fogja nyújtani lemondását. A kormánypárt válaszfeliratáról elmondott véleményünk helyességének megerősítéséül közöljük a bécsi Fremdenblatt megjegyzéseit : Jókai a magyar országgyűlés többsége nevében befejezte fölirati javaslatát. Bizonyos tekintetben igen jellemző munka. Végszavaiban nagy bátorsággal tárgyalja a népesség viszonyát a hadsereghez. A fölirat a teljes igazságot szolgáltatja a hadseregnek. A mit a lelkiismeretlen izgatók vétkeztek, az által jóvá teszi, és a magyar nemzet e fölirat elfogadása által elfordul az aljas rágalmaktól, melyekkel az izgatók egyik része a hadsereget meggyalázni igyekezett. A felirat kiemeli a katona odaadását és halálmegvetését az árvíz alkalmából a városok megvédésében „a tábornoktól a közemberig.“ A fölirat Magyarországnak teljes értelmét tanúsítja a hadsereg fontosságára vonatkozólag. Ez alkalomból áttér a fölirat a Göczel-Lendl-ügyre. Itt is egész nyíltsággal kimondja, hogy a trón iránti hűség magában foglalja az alkotmány iránti hűséget is, a trónért való szolgálat az alkotmányért való szolgálat is, mely a korona védelme alá van helyezve. E felfogás megfelel az alkotmányjognak, és ha a magyar országgyűlés e felirat elfogadása által újólag kijelenti ugyanazt, akkor oly alapelveket fog proklamálni, melyeket nem támadhat meg senki. A német lap nyilatkozata elég jellemző. Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy izgatóknak nevezzenek bennünket azért, hogy a hadsereg szellemét, az ott fölmerült visszaéléseket ostorozzuk, sőt megbocsátjuk annak a félhivatalos német lapnak. Hanem annak szeretnénk szemtanúi lenni, hogy az a koszorús költő, kit regényeiért úgy szeret ez a nemzet, miként szégyenli el magát, mikor azt látja, hogy a német mit olvas ki az ő kénytelen kelletlen munkájából. Pedig a németnek igaza van. Igaza van, mert a fölirati javaslat csakugyan úgy adja elő a dolgot, mintha a nemzet volna a hibás, mintha a katonaság, a hadsereg, vagy amint tetszik, annak egyes tagjai és az ezek tényét magukénak valló vezénylet a legkorrektebbül járt volna el. Mi mindig sajnáljuk Jókait, ha Tisza Kálmán kedvéért exponálnia kell neki magát, mert fáj az minden magyarnak, hogy legkedvesebb regényírójának fényes alakját ily szolgálatokban lássa kapni, de maga Jókai be fogja ismerni, hogy ezt a dicséretet, mivel a bécsi német elhalmozza, nem érdemelte meg, nem volt szándéka még Tisza Kálmán iránti nagy ragaszkodása folytán sem megérdemelni. Kívánjuk, hogy szívelje meg azt a megaláztatást. Bécsből értesülünk, hogy ott tegnapelőtt a magyar és osztrák igazságügyi kormány küldöttei közt értekezlet volt, melyen Oroszország ismeretes előterjesztését tárgyalták a politikai bűntettesek menedékjogának megvonása tárgyában. Az eredményről levelezőnk még nem kapott értesülést, de az a tény, hogy a külügyi hivatal ily ajánlatot nem utasít vissza egyszerűen, hanem szükségesnek látja a két állam igazságügyi vezetését megkérdezni , legalább is arról tesz tanúságot, hogy a külügyi hivatalban meg van a hajlandóság a reakczionárius rendszabály elfogadására. Hírünk megerősítéséül megemlítjük, hogy a Daily Telegraph ma érkezett számában van egy Régente és mostan. „Nem úgy van már, mint volt régen.“ Sokszor nyilatkozik e mondásban az aggkor gyöngesége, mely lelkével visszavágy az ifjúság által arany hímmel kivárt időkbe. Ifjú szívnek szebben szól a csalogány éneke, illatosabb a mezők virága, izesebb a fa gyümölcse. Ősz hajjal nem oly verőfényes a tavasz, nem oly balzsamos a jég, megnehezül az idők járása, s egy-egy sóhajjal kívánkozik az ember vissza abba a korba : „Nem úgy van már, mint volt régen.“ És csakugyan dalra, szerelemre, virágra nem úgy van már, mint volt régen, habár most is csak oly csattogó a madárdal, oly édes a szerelem, oly szép a virág. Nem úgy van ám sok derék szokásra, sok őszi erényre nézve. Lezajlott a középkor a maga börtöneivel és kínzó eszközeivel, rablóváraival és jobbágyaival. Uj kor virradt azok küzdelméből a nemzetekre, akiknek jelszavuk a haladás. Úttörők vértanúságán, bátor férfiak munkásságával, új eszmék jelszavaival nyit ösvényt haladásának az emberiség. Nemzetek változtak, nemzetek alakultak át, társadalmakra társadalmak keletkeztek ; más szokások, más nézetek, más meggyőződések uralkodnak. Előítélet és előjog hiába erőlködnek, a korszak elveinek ereje kiirtja őket, mint eke a gazt. És mégis vannak időszakok, mikor a nemzetek és társadalmak visszaesésben vannak. Megunva a küzdelmet belesülyedve a közönybe, türelmük lesz a föld, melyet mások részére kiaknáznak. Vannak időszakok, mikor a nemzetek és társadalmak elvesztik értéküket azok iránt a vezéreszmék iránt, melyek népeket előre visznek, népeket boldogítanak. Ilyen időszakban élünk mi magyar nemzet. Minden gondolatunkon, minden érzésünkön, minden cselekvésünkön meglátszik, hogy sülyedünk, nem haladunk. Még a nemzeti jellemvonást képező erény, a magyaros őszinteség is kihalóban van. Ebben, ebben csakugyan nem úgy van már, mint volt régen. Magyar jellemvonás volt, igazi törzsgyökeres magyar jellemvonás, hogy még királyával szemben is a legnyíltabb őszinteség hangján szólott a magyar. Megyék gyűlésein, ország törvényházában, trónteremben nyílt volt, mint a fakadó nap, őszinte mint a természet, egyenes mint a pálma, büszke mint a szarvas. Se ígéret, se fenyegetés, se veszély nem riasztották vissza, hogy kimondjon, ami szivén fekszik. Meghalt hóhérbárd alatt, szenvedett börtönben, kimúlt akasztófán, de kimondta az igazat férfiasan és nemesen. Országgyűléseinek hangja egy büszke nemzet férfias és őszinte hangja volt. Csak végig kell lapozni a törvényhozás évkönyvein: csak el kell olvasni feliratait királyához s azonnal előttünk áll a maga egyenes nyílt nemes képében a magyar nemzet. Ez a jellemvonás, ez a kép hiányzik most az országgyűlésről. Azelőtt csupán rendi országgyűlés volt, de azért igaz képét viselte a nemzetben uralkodó eszméknek és érzelmeknek. Ma népképviseletnek hivják, s minden, csak nem őszinte és igaz kifejezője a közvéleményt mozgató elveknek és érzéseknek . Politikát találnak abban, hogy takargassák a sebeket, bölcsességet látnak abban, hogy beburkolják gondolataikat. Ott rá bizonyságul a felirat. E felirat az első pillanatban elárulja, hogy nem a régi őszinte nyílt, férfias magyar nemzet szól szavaiból. A bágyadt nemzet udvaronczi stílgyakorlata az. A tróntól kegyeket leső, a korona által fentartott többség körültekintő nyilatkozata az. Elég a hadsereg és nemzet közötti viszonyt érintő pontot olvasnunk, hogy előttünk álljon az az udvari párt, mely ugyancsak vigyáz, hogy olyat ne mondjon, mely fönt szemet szúr. Már pedig beszélhetnek, amit akarnak, mondhatnak, ami tetszik, semmiféle hirlapi ömlengés nem fogja e feliratról ledisputálni, hogy kerüli leplezetlenül érinteni a magyar nemzet összes rétegeire felháborítólag ható katonai sértéseket. Oly feltünőleg keresett szavakkal igyekszik kitérni az igaznak őszinte, bár loyális kimondásától, hogy a régi magyar erényre gondolva szinte pirulnunk kell a nemzet nevében beszélő férfiak satnyasága miatt. Végre is mi a felirat? Válasz a trónbeszédre. Milyen volt a magyar országgyűléseken a szokás a válasz feliratok szerkesztésénél? Őszintén, férfiasan feltárni azt, ami bántja a nemzetet; nyíltan, határozottan kimondani, amire szüksége van. Feltárja-e őszintén a mostani válaszfelirat a sérelmet? Nem, csak nagy távolságról, roppant kerülővel, látható elővigyázattal igyekszik olyast mondani, amely annak is vehető, hogy a sérelemre gondol. Kimondja-e határozottan a mostani válaszfelirat, minek szükségét érzi a nemzet? Nem, csak úgy módosan, nagy gondossággal érinti az egyensúly kérdését, s a többi, mintha a világon se volna, s mi volnánk a legboldogabb nemzet. Bizony nem úgy van már, mint volt régen, s nagyon elférne ránk az ősi magyar erény az igazmondás. Az uj találkozás. Uralkodónk és az orosz czár közt a találkozásról egész biztossággal értesítenek, hogy úgy Varsóban mint Graniczában minden előkészület meg van téve a magas vendégek fogadására, de a találkozás napja még eddig meghatározva nincs. Nagy feltűnést kelt azonban az a körülmény, hogy még a német és orosz császárok minden előértekezlet, minden előkészítés nélkül, egyszerűen mintha csupán személyes óhajtásból származott volna, találkoztak, addig ez új találkozásra politikai alkudozások folyamát jelentik. Egyik berlini lapnak pétervári levelezője ugyanis egész határozottsággal írja, hogy a két udvar között a találkozás alapjára vonatkozóing tárgyalások folynak, melyek hosszúra nyúlnak. Igaz, hogy e hírhez fér némi kétely is, legalább a tárgyra nézve, mert a levélen nagyon meglátszik a német inspiráczió. Az értesítés szerint ugyanis Németország feszült figyelemmel kíséri az osztrák tartományokban folyó nemzetiségi küzdelmet és nagyon rajta van, hogy térjenek el a Szlavofil politikától, mert ez szükséges az általános béke érdekében is, hogy csak ez alapon lehetséges a három császár között az egyetértést helyreállítani. Hozzáteszi a levelező, hogy a találkozás eredményét a csehek nagyon hamar észre fogják venni, sőt hogy e találkozásnak legelső szemmel látható következménye az lesz, hogy a ballplatzi palotában változás áll be. Látható tehát, hogy a berlini lap értesítése világos és jel bír, mely csak sajnálatos. Nem az tűnik fel előttünk, hogy haragusznak Berlinben is a cseh mozgalmakért, hanem az a megfontolandó, hogy az első jelenség, az első jövendölés, a találkozás eredményére vonatkozólag máris a népek szabadsága ellen irányul. Egyátalán minden jelenség, mely a fejedelmek találkozását kiséri, csak azt a régi hitet, régi közmondást erősiti meg, hogy a népek szabadsága szenved alatta. Megmondtuk előre véleményünket, mikor még bizonytalan hírként szárnyalta be a világot a találkozás esélye és valóban, nincs okunk és nem is lesz azt megváltoztatni, annál kevésbé, mert a külpolitikai irányzat a legnagyobb visszahatással talán épen Magyarországra van, melynek kormánya, képviselő testületének többsége még nem emelkedett fel odáig, hogy nemzete érdekeit, óhajait úgy bírná képviselni, megvédeni, hogy az a nemzet közóhajának megfeleljen. Ha bekövetkezik is az az esély, hogy Haymerle a találkozás után a legelső alkalommal odahagyná a monarchia külpolitikájának vezetését, ha az újra magyar kezekre bízatnék is, az eddigi tapasztalatok után ez a legkevesebb vigasztalót sem tartalmazna részünkre. Ez alkalommal ugyanis megemlékezünk arról a kombináczióról is, melyet Bécsben suttogva, de annál határozotabban beszélnek, hogy Haymerle utóda magyar lesz, de nem Andrássy hanem vagy Károlyi, a londoni követ, vagy pedig egy másik magyar főúr, ki most a nyilvános szerepléstől visszatartva magát, nyugodtan várja, míg elvonultságából a fejedelmi szó előhívja. A kombináczióra azonban alig lehet súlyt fektetni. Gambetta minisztérium: A „Correspondance de Pesth“-nek írják Párisból. Szombaton a franczia köztársaság elnökének elnöklete alatt kezdődnek meg ama miniszteri értekezletek, melyek tárgyául a minisztériumban szükséges változtatások és a kabinetnek az új képviselőházzal szemben követendő magatartása szolgál. Egy igen illetékes politikai egyéniség arról biztosít engem, hogy a Gambetta minisztérium elkerülhetlen. Gambettának ez alkalommal kezébe kell vennie a kormány gyeplőit és egyenes felelősséget kell vállalnia, miután már elég sokáig tulajdonítottak neki felelősséget mások tetteiért. A franczia közvélemény nyomása, mely igen ingerült, hogy a tuniszi háború még mindig nem fejeztetett be véglegesen, nagyon erős és ellenállhatlan erővel érvényesíti magát, Gambetta szervező tehetségétől várván a végleges győzelmet Tuniszban és a rend helyreállítását Algírban. Meg vannak győződve, hogy ő biztosítani tudja a győzelmet Afrikában, valamint a belső reformmunkálatokat szervezni; hogy épúgy mint elődei, képes folytatni a béke fentartását czélzó törekvéseket, hogy képes hozzájárulni az európai béke fenntartásához, és egy új konzervatív tradícziót teremteni, mely az állandó béke fentartásán dolgozik, mert Európa minden államának szüksége van a békére, hogy produktiv munkáikat elvégezhessék. Egy diplomata, ki előbbi nyilatkozatai által a külföldi kabinetek bizalmatlanságát vonta magára, mondá nekem : „Gambettát nem kell többé a fegyveres visszatorlás képviselőjének tekinteni. Önök elfelejtik, hogy Francziaországban a politikai eszmét, különösen azok, melyek a külföldi politikára vonatkoznak, nagyon rövid életűek. A visszatorlás frázisa nagyon kopott, nem modern többé. A számtalan ismétlés megölte a visszatorlás eszméjének népszerűségét. A franczia nép nem éri be sokáig ugyanazon eszmével. A chauvinisták színezete Párisban is, a vidéken is megváltozott. A franczia nép oly mohón fogyasztja az eszméket, hogy már régen érzik annak szükségét, hogy uj eszméket kell teremteni a külföldi politikát illetőleg. És az uj eszme, mely a franczia népet uralja, az úgynevezett rage pacifique, a béke utáni szenvedélyes vágy, hogy minél kevesebbet kelljen foglalkozni a külpolitikával. Büszkék, hogy erősek a hadsereg által, mely az egész nemzet szeretetének tárgya. Folytatni fogják a milliók és milliók kiadását a hadseregre és igyekezni fognak, hogy a franczia parlament magatartása a hadügyminiszter követeléseivel szemben a külföldi miniszterek által mint dicsérendő példa idéztessék. De a franczia közvélemény, mely nem engedi magát hamisíttatni, mert a sajtó teljesen szabad, ép úgy mint Angolországban, Amerikában és önöknél Magyarországban, már rég elérkezett a revanche eszméje végének kezdetéhez. A nép maga kissé jobban megérti, hogy a németek még inkább el vannak telve az úgynevezett rage pacifique-tól. A választások bebizonyították, hogy azon politikai szemüvegek, melyeken keresztül a „királyság“ a franczia köztársaság külföldi politikáját láttatta, örökre összetörtek. Ha némely külföldi lapok még mindig folytatják fantastikus költeményeket költeni, melyek kiindulási pontja a visszatorlás eszméje, és melyek Gambettát úgy tekintik mint ezen kimúlt politikai eszme apostolát, azon nem kell csodálkozni. Ugyanazon észrevételt tehetjük csodálkozás nélkül a franczia irodalom és a franczia divat terén. Önöknél és Európa minden más országában oly franczia könyveket olvasnak, melyekről Francziaországban már nem is beszélnek, és az úgynevezett párisi toilettek, melyeket külföldön hordanak, sem Párisban sem Francziaországban nem divatosak többé. Szóval: Francziaországban a nemzeti akarat a béke, méltó béke a saját erejük és helyes békés politika által biztosítva. És Gambetta az ő rendkívüli éles látásával nagyon is jól megérti tekintélyének és befolyásának alapját, semhogy ne fáradoznék egész erejével a nemzeti akarat megvalósításán, mely a békét és csak is a békét akarja. Oly geniális államférfiunak mint ő és oly elsőrangú politikai Stratégának, ki a franczia köztársaságot konsolidálni és népszerűvé tenni tudta, lesz annyi rugalmassága és a szükséges szellemessége, hogy most megteremtse a politikai épület koronáját, melynek ő volt egyik alapítója. Ez a korona nem egyéb mint népszerűvé tenni a méltó béke eszméjét, megtestesíteni a nemzeti akaratot, mely világosan ezen irányban nyilvánul, lerontván a Franczia- és Németország közötti öröklött ellenségeskedés veszélyes előítéletét és annak absurd theoriáját. Bismarck herczeg sok sikere azon körülménynek tulajdonítható, hogy ő teljesen ment az előítéletektől, még azoktól is, melyeket felhasznált akkor, mikor azok hasznos politikai eszközök voltak. Az események arra tanítanak, hogy az előítéletekre nézve ugyanazt kell hinnünk Gambettáról is. Az ő ambicziója nagy, de előnyös egyszersmind hazájára nézve is, mert ezen nemes ambiczió a jelen idők szelleme által van sugalva és elitéli a forradalmat és kedvez a reformoknak. A jelen időkben nincs többé helye egy egyes ember ambíciójának. Egy új dynasztiát képezni, akár egy Cromwell, akár egy Caesar által, az erre szükséges feltételek már rég nem léteznek. Gambetta és Bismark között igen valószínű egy összejövetel. Egy ily összejövetel kölcsönös előnyeit komolyan fontolóra veszik, de mielőtt a jelenlegi kabinet nem adja be lemondását, korai volna azon valószínűségről beszélni, hogy egy összejövetel már a legközelebbi időben meg fog történni.