Gazdasági Mérnök, 1912. január-december (37. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-07 / 1. szám
Telefon 56—44. XXXVII. évfolyam MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAPON Alapította Felelős szerkesztő: Szerkesztőség és ? !adtóhivatal. Előfizetési díj : GONDA BÉLA PIROVITS ALADÁR Vil. JÓZSEF UTCZA 56. SZÁM Egész évre 24 kor. fél évre 12 kor. negyed évre 6 korona MINISZTERI TANÁCSOS Budapest székesfővárosi műszaki tanácsos, BUDAPEST. A nemzetközi gazdasági viszonyok. A nemzetközi gazdasági viszonyok megítélése terén a rendkívül súlyosra fordult külpolitikai helyzet érdemel legelsősorban figyelmet. A marokkói kérdés már-már a fegyveres készenlétig állította szembe a franciákat és a németeket. Amidőn ez a veszedelem a két állam között létrejött szerződéssel elmúlt, a britek és németek viszonya élesedett ki, amely feszültség még egyáltalán nem is enyhült ezideig. A marokkói ügygyel kapcsolatban kialakult helyzet viszont egyenesen háborút is idézett elő, mert Olaszország elérkezettnek látta az időt, hogy a török birodalom egyik afrikai területét, Tripoliszt, megszállja és okupálja. A kifejlődött véres harc még egyre tart s végső eredménye — az európai államok harmóniáját tekintetbe véve is — teljességgel homályos. Az bizonyos, hogy a nagyhatalmak egyelőre Afrikára tudták lokalizálni a háború színterét, de európai Törökországban mesterségesen igyekeznek belső lázongást szítani, s e mellett Oroszország újra napirendre igyekezett hozni a Dardanellák megnyitásának kérdését, melyet végül Carikov konstantinápolyi orosz követ eltávolításával odáztak el. Az ázsiai államokban előfordult súlyos zavarok és háborús mozgalmak úgyszólván kizárólag angol és orosz érdekeket érintenek s így a mi szempontunkból különösebb figyelmet nem igényelnek. Kétségtelen, hogy a lefolyt év legnagyobb eseménye a marokkói kérdés kiélesedése volt melynek érdekességét fokozhatja az a körülmény, hogy a hozzáfűződő elsőrendű politikai szempontok mellett, kiváltképen a vasércbányák birtokáért állt talpra Németország Ezt tekintve, megérthető talán Anglia csodálatos szerepe is, melylyel minden látható nagyobb érdek nélkül valósággal felkészült Németország ellen a háborúra. Tudni kell, hogy a német vasfogyasztás a legutóbbi másfél évtized alatt oly rendkívüli arányokban lendült föl, hogy az angol vastermelést már régen maga mögött hagyta. Ezzel a a rohamos fejlődéssel arányban emelkedett vasfeldolgozó ipara is, ami Nagybrittannia irányadó köreit nemcsak érthető aggodalommal töltötte el, hanem az ösztönszerű védekezés szükségét is beoltotta a telkekbe. A helyzet e részben egyszerűnek és világosnak látszott. Nevezetesen angolok azzal számoltak, hogy a német vasfeldolgozó iparok függősége termelésük növekedése arányában nagyobodik a külföldi vasérctermeléssel szemben, a további terjeszkedésnek és versenyképességnek tehát ez a legtermészetesebb korlátja, melyet egyszerűen tágítani vagy épen megszüntetni semmikép se szabad megengedni. Márpedig ha Németország Marokkóban megvetheti lábát, olyan vasércterületek birtokába jut, melyek minden képzelhető állami és közigazgatási kedvezmény mellett évszázadokig dönthetetlen uralmat biztosítottak volna vasiparának, ismételjük, a kétségtelenül nagy jelentőségű politikai tekinteteken felül ez a szempont volt irányadó Nagybritania állásfoglalásban, mert Franciaország fölényétől már igazán nem volt oka félni. A vasérctermelést Németországban majdnem 40—50 százalékkal múlja felül vaskohóinak ércfogyasztása, ami a külföldtől való függőségnek elég határozott bizonyítéka, de a fentebb vázolt események, melyek ép ezen körülményből fejlődtek ki, valóban meglepő élességgel mutatják azt a keserű féltékenységet, ami az egyes államokat eltölti a nemzetközi gazdasági viszonylatokban való térfoglalás terén. De szemlélhetővé teszik a lefolyt év eseményei azon felfogás abszolút helyességét is, hogy a háború veszedelme a gazdasági elzárkózásban gyökerezik, mert a védvámos rendszer valósággal melegágya a mesterséges iparfejlesztésnek s ezzel olyan érdekek megtermelésének, amelyek nem a köz-, hanem kizárólag jogosulatlan magánérdek szempontjából jutnak utóbb döntő fontosságra. E részben nem kis szerepet játszik aztán a vámok által támogatott erőszakos export, melynek meggátlása vagy lehetővé tétele nemzeteket állít egymással szembe. A nemzetközi gazdasági viszonyok egészségtelen alakulása, valamint az ebből eredő súlyos külpolitikai viszonyok azonban nemcsak a nemzetek emberi szolidaritását, hanem az egyes államok belső rendjét is veszélyezteti. Erre nézve elég azt fölemlíteni, hogy Marokkó miatt támadt nagy feszültség majdnem pénzkrízissel fenyegette Európát, sőt hatása érezhető volt egész az év végéig. A betevők lassan kint óriási összegeket vontak ki a pénzintézetekből s ezt utóbb még az is súlyosbította, hogy a tőkegazdag Franciaország visszavonta mindennemű követeléseit. A berlini tőzsdén pedig valóságos krach ütött ki, mely ezernyi ezer polgár vagyoni romlását okozta. Ezek az események természetesen az illető államok határain is túlterjedtek s veszélyeztették az egyáltalán nem érdekelt s békésen dolgozó nemzetek exisztenciáját is. Nem kevésbé félelmetes tünet az államok határtalan fegyverkezési őrülete, melynek egyenes következése, hogy adóreformok címén mind kénytelenebb összegeket sajtolnak ki az államok polgáraikból. Az állami terhek abnormális növekedése mellett nem csoda, ha a drágaság fokozódik s ezzel arányban igyekeznek az emberek jövedelmüket vagy keresetüket is szaporítani. Amely törekvésből arra is magyarázatot találunk, hogy miért éli virágkorát a tőzsdei spekuláció és hogy miért csökken világszerte a fix kamatozású értékek árfolyama. Ez utóbbi körülmény egyébként erősen foglalkoztatta a lefolyt évben a súlyos gondokban vergődő kormányokat s valósággal egymás vigasztalására állapították meg, hogy e felötlő tünet alól nincsen kivétel. Egyidejűleg azonban olyan intézkedést kezdeményeztek, amelylyel mesterségesen kívánták a belföldi tőkét az állami járadékokba elhelyeztetni. Ezen törekvésnek akármiféle címet is adtak, a valóság az, hogy a lefolyt évben a tőkeerős országokban majdnem intézményes hatalommal 1. szám