Szent István Egyetem, 2003 (5. évfolyam, 1-13. szám)
2003-01-28 / 1. szám
univerzitás Dr. Szendrő Péter az integrációról és a stafétabotról A késztetés még nem kerekedett felül az előítéleteken külső és belső adósság nélkül, ám hat kiválni szándékozó karral kezdte az új évet a Szent István Egyetem. A vezetői kollégium, majd az egyetemi társadalmi szenátus első ülése arra engedett következtetni, hogy rektori csomagterv igyekszik meggondolásra késztetni a távozni akarókat. Erről is kérdeztem dr. Szendrő Péter egyetemi tanárt, az univerzitás vezetőjét. - Rektor úr! Sajátos időszakot élünk. A múlt év végén megjelent az új vezetői pályázat, az öt budapesti és a gyöngyösi kar tanácsa pedig köztudottan a Szent István Egyetemből való kiválását kezdeményezte. Hogyan látott ezek után munkához? - Mint mindig, most is optimistán, másképp hogyan is lehetne. Vezetői megbízatásom utolsó időszakában is arra törekszem, hogy élhető, a lehetőségeit ismerő és hasznosítani igyekvő univerzitása legyen a magyar felsőoktatási intézményhálózatnak a Szent István Egyetem. Annak ellenére is, hogy oly sok gondot okozott a források hiánya, az öröklött terhek súlya, a több telephelyen működés tradíciója és rációja. Képzési irányaink mindazonáltal a jogelőd intézmények korábbi együttműködésének a jegyeit is magukon viselik és elkötelezettek a vidék felemelkedése mellett. Ez is indokolja erőfeszítéseimet. A felsőoktatási integráció ma már nem tabutéma. Meg is kérdőjelezik sokan az Országgyűlés döntését és a megvalósulás gyakorlatát. Ez a mi esetünkben kapta a legnagyobb sajtónyilvánosságot. Ön hogyan értékeli a folyamatot? - Meggyőződésem, hogy szakmai területeken azok az integrációk sem értek el többet, amelyek egy városban valósultak meg. A városi egyetemek többet tudtak mutatni kifelé, mint befelé. Ezzel viszont megszerezték a fejlesztési tervek megvalósításához szükséges anyagi forrást. A Szent István Egyetem ilyen szempontból is nehéz helyzetbe került. Mi tényleg csak a szakmai együttműködések mentén mutathatunk fel eredményt, ehhez a rektori szándék, és demokratikus késztetés azonban még kevés. A cselekvés kényszere a jogelőd intézményekben még nem tudatosodott, nem kerekedett felül az előítéleteken, az identitásféltésen. Érthető, hogy idő kell hozzá, de sajnos ebből van egyre kevesebb, a piaci versenyhátrány máris kitapintható. A fejlesztési források elmaradása nem örvendetes, de a korábbi kormányzat erőszakos kitelepítési szándékát követő, a döntés súlyához mérten igen szerény aszimmetrikus finanszírozás robbanáshoz vezetett volna. Ennek a fejlesztési tervi alapja sem volt meg tavaly májusig, e dokumentum ellenszavazat nélküli elfogadásáig. A tervet nem volt célszerű valamelyik telephely kárára elfogadni, ezért is nyúlt hosszúra az egyeztetés folyamata - aminek a végén a karok, kampuszok már a központban is gondolkodni kezdtek. Ekkora azonban a szerződésbe foglalt korábbi kormányzati ígéretek szertefoszlottak és a politika is megérintette a kiválási ambíciókat. -Az Ön véleménye nem változott meg? - Továbbra is azt vallom, hogy hosszú távon élet- és versenyképes a multikampuszos, ha úgy tetszik interregionális Szent István Egyetem. A valamikori „magyar agráregyetem” és számos külföldi példa is ezt mutatja. Ez az univerzitás gödöllői központtal is jobb helyzetet tud teremteni a benne művelt tudományterületeknek, mint az esetleg területileg közeli, de szakmailag nem összekapcsolódó partnerekkel kezdeményezett együttműködés. Nem vitatom azt, hogy jobb lehetett jogelőd intézményként működni, de azt már egyre kevésbé tudja finanszírozni a társadalom. Amit mi toleranciával, a magunk szakmai érveivel meg tudtunk élni az intézmény falain belül, az a külvilágot nemigen érdekli. Sokkal jobb tehát nekünk megcselekednünk azt, amit kell, mintha más mondja meg, hogy mit tegyünk. Saint-Exupéry-vel vallom viszont, hogy „Szeretet csak ott lehetséges, ahol a választás visszavonhatatlan.” Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, a nosztalgiák nem építhetők újra. A Szent István Egyetemen a karok és szakok többsége kooperációs helyzetben van. A lehetőséget azonban nem lehet kényszerrel valósággá formálni. Január elején bejelentés hangzott el arról, hogy az egyetemnek sem külső, sem belső tartozása nincs, s szigorú keretgazdálkodás lép életbe. Úgy tűnik, hogy csomagterv születik az intézmény megjavítására, ahogyan mondta, élhetőbbé tételére. Igaz ez? Bármennyire is hiszem azt, hogy a Szent István Egyetem megjavítható, ha már csomagtervet firtat a kérdés, aki menni akar, annak segíteni kell csomagolni. Nincs csomagterv, mert amit elmondtunk, az már a rektori pályázatomban benne volt. Igaz, és ezt nem hogy tagadom, de büszkén vállalom, nagyon sokat tanultam az elmúlt három esztendő alatt és mindezt hasznosítani is szeretném. Visszatérve, amíg nincsen más (mint amit az Országgyűlés létrehozott), addig a Szent István Egyetemen kell jobb alternatívát kínálni maradóknak és kiválni szándékozóknak. Egy bizonyos: a Szent István Egyetem megszületett és így vagy úgy hosszú távon egyaránt sikerre ítéltetett. Azt szeretném elérni, hogy senkinek ne legyen identitászavara, megőrizzük és fejlesszük a telephelyeket, ne érezzék a karok azt, hogy egymást tartják el. Minden kar jogokat és forrásokat kap a feladatai mellé, de csak annyit, amennyi a finanszírozásból jut, így valamennyien a szubszidiaritás elve szerint tevékenykedhetnek. A rektor, ahogyan eddig, úgy ezután sem áhítozik a karok saját bevételeire. Az egyetemi központ fenntartására elvont öszszeg nem éri el a bruttó intézményi költségvetés 3 százalékát. Csak a 2002. évi nominál összeggel számolunk. Bár az 50 százalékos béremelés terheinek teljes költségvetési átvállalásával jelentősen emelkedik az állami támogatás, még az inflációt sem hárítjuk át a károkra. A területi széttagoltság adottság, de a mostanra kiépült infomatika áthidalja a távolságokat. Elősegíti a gazdálkodás áttekinthetőségét, az adminisztráció egyszerűsítését, a decentralizációt. Mindezek révén élhetőbbé, biztonságosabbá válhat egyetemünk és versenyképesek maradhatunk más ajánlatokkal. Nagy gyötrődéssel, külső források nélkül jutottunk el idáig. Ésszerűsítettük a gyakorlati képzés kereteit, sok munkatárstól megváltunk. Folyamatosan nőtt a hallgatói létszám, a bevétel is. Senkit sem megrövidítve sikerült fenntartani a fizetőképességet. Az új év központi tartalék, válságkezelési forrás nélkül, de külső és belső adósságok nélkül is indult. Nem biztos, hogy mindegyik kar elboldogul így az év végéig. De ha az egyik bajba jut, majd attól kér kölcsönt, akinek több van, ám ez az ő dolga lesz, mert ez is együtt jár az önállósággal. - Ön tehát kitart a több telephelyű működés mellett. - Senki sem gondolhatta azt, hogy az egymástól több tíz kilométerre meglévő párhuzamosságokat kell megszüntetni. Először helyben, kétszáz, de lehet, hogy csak két méteren belül kell cselekedni. A jogelőd intézmények hozták ezeket a gondokat magukkal. Ne gondoljuk, hogy a nagyobb léptékű cselekedetekkel helyettesíthetők az erős érdekérvényesítési lehetőséggel felruházott károk hatáskörébe tartozó kisebb, de igazán hatékony intézkedések. Nemcsak a változtatáshoz szükséges temérdek pénz hiánya, hanem egyetemi érdekek is szólnak a többkampuszú, föderatív jellegű egyetem mellett. Sokszor mondtam már, hogy kisállat-klinikához nagyváros kell. Tudomásul kell veni azt is, hogy Budapest vonzása a külföldi hallgatók számára erősebb, mint Magyarországé. Az Állatorvos-tudományi Kar fő bevételi forrása az idegen nyelvű képzés. Nem szegény gyerekek jelentkez- ---------------------------------------------------------------- Szent István Egyetem 4