Szent István Egyetem, 2003 (5. évfolyam, 1-13. szám)

2003-01-28 / 1. szám

univerzitás Dr. Szendrő Péter az integrációról és a stafétabotról A késztetés még nem kerekedett felül az előítéleteken külső és belső adósság nélkül, ám hat kiválni szándékozó karral kezdte az új évet a Szent István Egyetem. A vezetői kollégium, majd az egyetemi társadalmi szenátus első ülése arra engedett következtetni, hogy rektori csomagterv igyekszik meggondolásra késztetni a távozni akarókat. Erről is kérdeztem dr. Szendrő Péter egyetemi tanárt, az univerzitás vezetőjét. - Rektor úr! Sajátos időszakot élünk. A múlt év végén megjelent az új vezetői pá­lyázat, az öt budapesti és a gyöngyösi kar tanácsa pedig köztudottan a Szent István Egyetemből való kiválását kezdeményezte. Hogyan látott ezek után munkához? - Mint mindig, most is optimistán, más­képp hogyan is lehetne. Vezetői megbízatá­som utolsó időszakában is arra törekszem, hogy élhető, a lehetőségeit ismerő és hasz­nosítani igyekvő univerzitása legyen a ma­gyar felsőoktatási intézményhálózatnak a Szent István Egyetem. Annak ellenére is, hogy oly sok gondot okozott a források hi­ánya, az öröklött terhek súlya, a több telep­helyen működés tradíciója és rációja. Kép­zési irányaink mindazonáltal a jogelőd in­tézmények korábbi együttműködésének a jegyeit is magukon viselik és elkötelezettek a vidék felemelkedése mellett. Ez is indo­kolja erőfeszítéseimet.­­ A felsőoktatási integráció ma már nem tabutéma. Meg is kérdőjelezik sokan az Országgyűlés döntését és a megvalósulás gyakorlatát. Ez a mi esetünkben kapta a legnagyobb sajtónyilvánosságot. Ön ho­gyan értékeli a folyamatot? - Meggyőződésem, hogy szakmai területe­ken azok az integrációk sem értek el többet, amelyek egy városban valósultak meg. A városi egyetemek többet tudtak mutatni ki­felé, mint befelé. Ezzel viszont megsze­rezték a fejlesztési tervek megvalósításához szükséges anyagi forrást. A Szent István Egyetem ilyen szempontból is nehéz hely­zetbe került. Mi tényleg csak a szakmai együttműködések mentén mutathatunk fel eredményt, ehhez a rektori szándék, és de­mokratikus késztetés azonban még kevés. A cselekvés kényszere a jogelőd intézmé­nyekben még nem tudatosodott, nem kere­kedett felül az előítéleteken, az identitás­féltésen. Érthető, hogy idő kell hozzá, de sajnos ebből van egyre kevesebb, a piaci versenyhátrány máris kitapintható. A fej­lesztési források elmaradása nem örven­detes, de a korábbi kormányzat erőszakos kitelepítési szándékát követő, a döntés sú­lyához mérten igen szerény aszimmetrikus finanszírozás robbanáshoz vezetett volna. Ennek a fejlesztési tervi alapja sem volt meg tavaly májusig, e dokumentum ellensza­vazat nélküli elfogadásáig. A tervet nem volt célszerű valamelyik telephely kárára elfogadni, ezért is nyúlt hosszúra az egyez­tetés folyamata - aminek a végén a karok, kampuszok már a központban is gondol­kodni kezdtek. Ekkora azonban a szerző­désbe foglalt korábbi kormányzati ígéretek szertefoszlottak és a politika is megérintette a kiválási ambíciókat. -Az Ön véleménye nem változott meg? - Továbbra is azt vallom, hogy hosszú tá­von élet- és versenyképes a multikampu­­szos, ha úgy tetszik interregionális Szent István Egyetem. A valamikori „magyar ag­ráregyetem” és számos külföldi példa is ezt mutatja. Ez az univerzitás gödöllői központ­tal is jobb helyzetet tud teremteni a benne művelt tudományterületeknek, mint az eset­leg területileg közeli, de szakmailag nem összekapcsolódó partnerekkel kezdemé­nyezett együttműködés. Nem vitatom azt, hogy jobb lehetett jogelőd intézményként működni, de azt már egyre kevésbé tudja finanszírozni a társadalom. Amit mi toleran­ciával, a magunk szakmai érveivel meg tud­tunk élni az intézmény falain belül, az a kül­világot nemigen érdekli. Sokkal jobb tehát nekünk megcselekednünk azt, amit kell, mintha más mondja meg, hogy mit tegyünk. Saint-Exupéry-vel vallom viszont, hogy „Szeretet csak ott lehetséges, ahol a válasz­tás visszavonhatatlan.” Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, a nosztalgiák nem építhetők újra. A Szent István Egyete­men a karok és szakok többsége koope­rációs helyzetben van. A lehetőséget azon­ban nem lehet kényszerrel valósággá for­málni.­­ Január elején bejelentés hangzott el ar­ról, hogy az egyetemnek sem külső, sem belső tartozása nincs, s szigorú keretgaz­dálkodás lép életbe. Úgy tűnik, hogy cso­magterv születik az intézmény megjavítá­sára, ahogyan mondta, élhetőbbé tételére. Igaz ez?­­ Bármennyire is hiszem azt, hogy a Szent István Egyetem megjavítható, ha már cso­magtervet firtat a kérdés, aki menni akar, annak segíteni kell csomagolni. Nincs cso­magterv, mert amit elmondtunk, az már a rektori pályázatomban benne volt. Igaz, és ezt nem hogy tagadom, de büszkén válla­lom, nagyon sokat tanultam az elmúlt há­rom esztendő alatt és mindezt hasznosítani is szeretném. Visszatérve, amíg nincsen más (mint amit az Országgyűlés létreho­zott), addig a Szent István Egyetemen kell jobb alternatívát kínálni maradóknak és ki­válni szándékozóknak. Egy bizonyos: a Szent István Egyetem megszületett és így vagy úgy hosszú távon egyaránt sikerre ítéltetett. Azt szeretném elérni, hogy sen­kinek ne legyen identitászavara, megőriz­zük és fejlesszük a telephelyeket, ne érez­zék a karok azt, hogy egymást tartják el. Minden kar jogokat és forrásokat kap a fela­datai mellé, de csak annyit, amennyi a fi­nanszírozásból jut, így valamennyien a szubszidiaritás elve szerint tevékenyked­hetnek. A rektor, ahogyan eddig, úgy ezután sem áhítozik a karok saját bevételeire. Az egyetemi központ fenntartására elvont ösz­­szeg nem éri el a bruttó intézményi költség­­vetés 3 százalékát. Csak a 2002. évi nomi­­nál összeggel számolunk. Bár az 50 száza­lékos béremelés terheinek teljes költség­­vetési átvállalásával jelentősen emelkedik az állami támogatás, még az inflációt sem hárítjuk át a károkra. A területi széttagoltság adottság, de a mostanra kiépült infom­atika áthidalja a távolságokat. Elősegíti a gazdál­kodás áttekinthetőségét, az adminisztráció egyszerűsítését, a decentralizációt. Minde­zek révén élhetőbbé, biztonságosabbá vál­hat egyetemünk és versenyképesek marad­hatunk más ajánlatokkal. Nagy gyötrődés­sel, külső források nélkül jutottunk el idáig. Ésszerűsítettük a gyakorlati képzés kereteit, sok munkatárstól megváltunk. Folyamato­san nőtt a hallgatói létszám, a bevétel is. Senkit sem megrövidítve sikerült fenntar­tani a fizetőképességet. Az új év központi tartalék, válságkezelési forrás nélkül, de külső és belső adósságok nélkül is indult. Nem biztos, hogy mindegyik kar elboldo­gul így az év végéig. De ha az egyik bajba jut, majd attól kér kölcsönt, akinek több van, ám ez az ő dolga lesz, mert ez is együtt jár az önállósággal. - Ön tehát kitart a több telephelyű műkö­dés mellett. - Senki sem gondolhatta azt, hogy az egy­mástól több tíz kilométerre meglévő párhu­zamosságokat kell megszüntetni. Először helyben, kétszáz, de lehet, hogy csak két méteren belül kell cselekedni. A jogelőd in­tézmények hozták ezeket a gondokat ma­gukkal. Ne gondoljuk, hogy a nagyobb lép­tékű cselekedetekkel helyettesíthetők az erős érdekérvényesítési lehetőséggel felru­házott károk hatáskörébe tartozó kisebb, de igazán hatékony intézkedések. Nemcsak a változtatáshoz szükséges temérdek pénz hi­ánya, hanem egyetemi érdekek is szólnak a többkampuszú, föderatív jellegű egyetem mellett. Sokszor mondtam már, hogy kisál­lat-klinikához nagyváros kell. Tudomásul kell ve­ni azt is, hogy Budapest vonzása a külföldi hallgatók számára erősebb, mint Magyarországé. Az Állatorvos-tudományi Kar fő bevételi forrása az idegen nyelvű képzés. Nem szegény gyerekek jelentkez- ---------------------------------------------------------------- Szent István Egyetem 4

Next