Gyöngyszöv, 1989 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Bizakodások földjén Mostanában nem nagyon irigylem magunkat. Bár itt van ez az új esztendő, és ilyenkor úgy illik, az első szavak szóljanak a jókívánságokról, amit mi sem hagyunk ki, de azért ott vibrál a hangok mögött valamiféle bizonytalanság. Valóban okkal várhatjuk az idei évet olyan boldognak, mint mondjuk? Nem tudok hinni benne. Az eszem azt mondja, 1989 sem lesz jobb, mint volt 1988. De a lelkem mélyén mégis ott mocorog a vágyódás, hátha mégis. Hátha megszán bennünket a sors, és nem remélt örömökkel lep meg bennünket. 1989. Bár úgy lenne, sóhajtok fel ismét. Mert mi a bizakodások földjén élünk hosszú, hosszú évek óta. Annak idején, az ánti-világban abban bíztunk, majdcsak megszabadulunk a földi gonosztól, a háborútól, az éhségtől, a megaláztatástól, a lelki-testi nyavalyáktól. Egy szép napon valóban felsóhajthattunk. Már nem ropogtak a fegyverek, de azért még volt félnivalónk: egymástól, az éhségtől, a kilátástalanságtól, a rémisztően sok romtól. Aztán nekivetettük a vállunk a lehetetlennek látszó feladatnak, és egy marék babon, két szelet kenyéren újjá varázsoltuk ezt a kis országot. Eljött a bizakodás ideje. Egy kis ideig már fellélegezhettünk. Úgy láttuk, ez a szocializmus valóban a jót, a nyugodt hétköznapokat és az örömteli ünnepeket adja sokat próbált népünknek, nemzetünknek. Egészen addig, amíg pártunk és népünk bölcs vezére, mindannyiunk gondoskodó édesapja ki nem mondta, hogy márpedig jó lesz vigyázni arra a aranytyúkra, amely az aranytojásokat tojta. Megint tanultunk a „kevesebből élni” régi szokást. Aztán egyszercsak megvillant az ég. Kiderült, nem az ég dörög, hanem az ágyúk lövedékei robbannak. Lőttünk, öltünk, romboltunk. Kétségbeejtően jól sikerült egymást pusztítanunk, és a fővárost tönkretennünk. Újból csak a bizakodás maradt a miénk, hátha észhez térnek azok, akik nem tudják, hogy a nemzeti trikolor alatt nem egymást kell megsemmisítenünk. Aztán újból bizakodtunk. Hátha sikerül megint kimásznunk a gödörből. Biztattak a vezetőink is. Az olajháború minket nem fog sújtani. Kivédjük az infláció begyűrűzését. Csak hallgassunk azokra, akik irányítják sorsunkat. Ők jól tudják, mikor, mit kell csinálniuk. Mármint: csinálnunk nekünk, akik arra valók vagyunk, hogy végrehajtsuk a felsőbb utasításokat. Akik tudják, mit kell tennünk, miért akarnának nekünk rosszat? Így gondoltuk. Utóvégre a szocializmusban... ! A bizakodások földjén éltünk, vigyáztunk a felső szóra és figyeltük a holnapjainkat. Hátha végre úgy alakul minden, mint ahogy fent megfogalmazták. Időnként történt is ez is, az is, időnként büszkélkedhettünk bizonyos eredményekkel, de egyre csak arra lettünk figyelmesek, hogy nem javul, hanem csak romlik a gazdasági helyzetünk. Egyre nőnek az árak és egyre kevesebb lesz a bér. Már másod- és harmadfoglalkozásokba zsúfoltuk bele magunkat, már lógott a nyelvünk a loholástól a pénz után, de nem volt tenni mást, mert még két keresetből sem lehetett tisztességesen megélni. Mondták is, az érdekeltség növelése serkenti a főállás utáni foglalkozásokat. Csak csináljuk, ha van rá mód, mert abból haszna van a nemzetnek is, de haszna van az egyénnek is. Aztán jött az adó, és kiderült, hogy minden többletpénzt elvisz, dolgozunk az éppen csak valamiért. Gyomorfekélyt, infarktust, idegösszeroppanást szedve össze magunknak. Most is a bizakodások földjén élünk. Ha hallgatjuk a vezetőinket, mást sem mondanak, mint azt: türelem, türelem, még egy kicsit bírnunk kell, aztán majd minden jóra fordul. Milyen ismerősök ezek a kifejezések. Mintha már halottunk volna ilyen szöveget korábban is. De ki mondja meg, hogy mikor lesz jobb? Ki mondja meg, milyen az oda vezető út? Mert arról éppen eleget hallunk, hogy ezért is, azért is többet kell kiadnunk, ez is, az is drágább lesz. Hogy egyre kevesebbet ér a pénzünk, a fizetésünk, a keresetünk. De meddig? Mit kell tennünk, hogy fordulat következzék be? A bizakodások földjén élünk most is, mert mást nem tehetünk. Semmi bizonyosat nem tudunk, nem látunk, de ha még a bizakodásunkat is elveszítjük, mi marad nekünk? Oda jutunk, mint szomszédaink némelyike ahol van? Ó, nem a bécsi út másik végére. Oda csak azért járunk, hogy a valahonnan szerzett valutánkat olyan árura költsük, amit itthon nem lehet kapni. Így aztán a jó magyar még azt a kis valutát is kihordja az országból, ami összegyűlt valamilyen csoda folytán, mert az itthoni pénzügyeseknek nem kell ez a kemény valuta. Utóvégre mi mindig gavallér nemzet voltunk: minél jobban cincogott a krajcár a zsebünkben, annál jobban adtuk a bankot. így állunk hát az új esztendő küszöbén, így állunk hát a bizakodások földjén. De a reményt mégsem adjuk fel: annyi rosszból, keservből sikerült már kikecmeregnünk a hosszú-hosszú évszázadok alatt, pont ebből ne sikerülne? Bizakodjunk hát, boldog új esztendőt mindenkinek! G. Molnár Ferenc Mire telik ? A város az idén 814 millió forint összegű bevételre számít. Ennek nyolcvan százalékát az intézmények működtetéséhez szükséges kiadások teszik ki. Fejlesztési célokra marad 104 millió forint. Jubilál az áruház Húsz év telt el azóta, hogy megnyitotta kapuit a Gyöngyszöv áruház. Annak idején dicsekedhettünk vele, hiszen ez volt a város első, igazi áruháza, de ez volt akkor a szövetkezeti mozgalomban is a meghatározó. Nyugodt szívvel mondhatjuk, az áruháznak ma már jó híre a távolabbi országrészekbe is eljutott. Nem volt ez könnyű dolog: elérni ezt az elismerést, ahhoz sokat kellett tennie mindenkinek, akinek köze van ehhez az áruházhoz. A legnagyobb elismerés mégis az, amit a vásárlók fogalmaznak meg. Elmondják szóban is, de ennél fontosabb, hogy jöjjenek, vásároljanak, elégedetten távozzanak. Húsz év az áruház életében elég nagy idő. Mégsem öregedett meg, mert az elmúlt évtizedekben is mindig igyekezett megújulni, újabb és újabb meglepetésekkel szolgálni a vevőinek. Ezt a megújulást folytatni kell a jövőben is. Ára: 2,30 Ft Szövetségben a szakszervezetünk 2. oldal Menni kell a megrendelésért 2. oldal Köszöntő helyett 3. oldal Tanulunk, tanulunk 3. oldal Bosszantó, ha nincs Kelendő a bútor 4. oldal 4. oldal A Sláger ABC Többszöri idő-átütemezés után végre — karácsonyi ajándékként — kinyitott a Sláger ABC áruház Gyöngyösön, a Vörös Hadsereg úton. Szlameniczky István, a SZÖVOSZ főtitkára rövid megnyitója után Rohánszky Ferenc, az áfész elnöke vette át az új üzletet. A főtitkár többek között kiemelte, hogy annak örülne legjobban, ha a vásárlók és az eladók egyformán elégedettek lennének az új ABC áruházban. Nem kellett sokat várni az első vevőkre, mert szép számú vásárló jelent meg már a nyitás előtt. Talán a Ráma margarin és a banán is csábította az ünnepek előtt a vásárlókat. No, meg persze nagyon sokan kíváncsiak voltak arra is, milyen lesz az új bolt, amelyik ilyen hosszú ideig épül. Azt hiszem, egyértelmű a vélemény, hogy nagyon szép. Nem csak külső, egyedi megjelenése, de az üzlettér is megfelel a korszerű követelményeknek. Major Istvánnét, Anikót üzletvezető helyettest az első napok forgalmáról kérdezem. — A nyitás napján közel 1 millió forint került a kasszába. Nehéz napok voltak a nyitás után, de az ünnepek alatt ki tudtuk pihenni magunkat. Örömmel vettük tudomásul, hog az eddigi törzsvásárlók szívesen vették, hogy a régi boltban dolgozó kollektíva itt dolgozik továbbra is. Tulajdonképpen 13-an a régi üzlet dolgozóiból vagyunk itt, az összlétszámúnk 32 főből áll. Hosszú sor alakul ki a bolt egyik sarkában, ott, ahol a kenyérsütés történik Francia kenyér, szegedi és mákos sütemény készül itt a vásárlók nagy örömére. Itt aztán nem mondhatja senki, hogy nem friss az áru, hiszen majdnem forró még, amikor a kosárba kerül. Köszönhető mindez Kom*játi Péternek és Siposné Kobzi Anna sütőszakmunkásnak, akik a Pattinkaüzemből „szaladtak át” finomságokat készíteni. Mindjárt kérdezem is, mennyi fogy naponta? — Egy pillanat! — mondja Komjáti Péter. — Előbb kiszedem a kész árut, nehogy lesüljön. Türelemmel várok, nézem a párolgó friss süteményeket, majd hallgatom a mestert. — Szóval annyi fogy éppen, amennyit győzünk sütni. Például mákosból 900, franciából 180, szegediből 300 volt a múlt napi adag Úgy látom, keresik a vevők a süteményt. Molnár Árpádnét itt üdvözlöm. A 26 éves kereskedői múltam van, a nyolcvanasi tejkenyérboltból jöttem ide dolgozni. Megtetszett a bolt, szeretem a tömeget a mozgást, a vásárlókat, remélem, anyagilag is jól jövök majd ki, legalábbis ez derül ki a papírból. Majd elválik, ha a borítékot is megnézem — teszi hozzá derűsen, s máris elsiet az üzletbe. A hús- és hentesáru választék igencsak mutatós. Vinkovics Péter és Berzsenyi Zoltán készíti elő a húst, teszik konyhakésszé. A hentesárukat is szakavatott kezek helyezik el a hűtővitrinben. Nagyon szépek a hidegkonyhai termékek is. Kiss Jánosné, Valika, az üzlet helyettes vezetője arról tájékoztat, milyen az áruösszetétel, vannak-e hiánycikkek? — Élelmiszer, háztartási áruk, finomkozmetika a fő profil. Nagy sikere volt az üzlet közepén lévő ajándék shop-nak. A hiánycikkek közül kiemelhetem a Rama margarint, a banánt. Füge érkezett, de elég borsos áron, hetven forintért. A hús- és hentesáru bő választékban áll a vásárlók rendelkezésére. Ugyanez a helyzet ital és üdítők tekintetében. Az Egervin és a nagyrédei termelőszövetkezet a fő szállítónk. (Folytatás a 3. oldalon) A megnyitás előtti percekben az áruház. Az áruházat Szlamenicky István adta át a vevőknek. (Fotó: Szalay Iván)