VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 5. ÉVFOLYAM (1959)
1959 / 2. sz. - KRITIKA - HANKISS ELEMÉR: Kép és szó: jegyzetek három irodalomtörténeti képeskönyvről
hogy válogatása meghökkentően érdekes, főként amiatt, hogy választottjai — Lindsay kivételével — mind ingadozó, vagy gyötrött lelkű alkotók, akik tehát koruk minden egységes és ellentmondásos törekvését végigélik és tükrözik, s a fejlődés örökérvényűségének a szilárd egyéniségeknél is kiválóbb példáját adják. S ne feledjük ezzel kapcsolatban a tanulmánykötet alcímét : „Tanulmányok konfliktusról és egységről". De Alick West könyve elsősorban azért jelentős, mert megfelel dr. Leavisnek : •egyenes vonalat húz a napfényes csúcsokra vágyó Bunyantól a csúcsokra igyekvő Lindsay-ig. Élnek a hagyományok, mindaddig él a kultúra, amíg ember lesz a földön. Gergely Ágnes Kép és szó Jegyzetek három irodalomtörténeti képeskönyvről A fényképezés és a modern nyomdászat fotokémiai eljárásainak gyors fejlődése, képek sokaságával árasztva el az irodalmat, megbontotta a kép és az írott szöveg hagyományos egyensúlyát. Folyóiratok helyett képes magazinok, útleírások helyett képes albumok, kalandregények helyett színes-rajzos képsorozatok, meséskönyvek helyett képeskönyvek, regények helyett filmek, rádió helyett televízió , e változások mind a kép divatját sőt talán már diadalát hirdetik. Sokan vannak olyanok, akik az emberi művelődés útjait kutatva már-már aggodalommal figyelik a képek e rohamát, s úgy vélik, hogy az írás háttérbe szorultával meglazul és ellomposodik majd az emberi gondolkozás évezredeken át kialakult szigorú fegyelme, és ködössé válik, elhomályosodik tiszta fogalmisága. Mások viszont azt vetik mindezzel szembe, hogy a gondolatok, élmények rögzítésének és közlésének mindig voltak az íráson kívül más lehetőségei is, s ha e lehetőségek a technikai fejlődés során sokasodnak és tökéletesednek, annak az emberiség csak hasznát látja. Eredetileg két eszköze volt az embernek a betűn kívül arra, hogy gondolatait és élményeit tőle térben vagy időben távolállókkal közölje. Egy akusztikai : a zene, — és egy vizuális : a kép, a képzőművészet. Tartalmát tekintve mindkettő bizonytalanabb, elmosódóbb volt az írásnál, s így inkább csak élmények, mintsem gondolatok közlésére volt alkalmas, — napjainkban azonban, a hanglemez és főként a magnetofon már szinte gyorsabban és pontosabban képes rögzíteni a gondolatot s a gondolatnak csak élőhanggal kifejezhető ezerféle árnyalatát, mint az írás, s így joggal kel versenyre vele. Nyugati országokban, főképp Amerikában, gyakran mellékelnek már hanglemezeket egy-egy könyvhöz, főleg verseskötetekhez, hogy az olvasó élőszóban is hallhassa a verseket. Vannak már, s állítólag igen népszerűek, hanglemez-antológiák is, melyeket írott szöveg, könyv már nem is kísér. Ezek után könnyen elképzelhető, hogy a regényeket sem könyvből olvassa, hanem magnetofon szalagról hallgatja majd az ember. Az olvasás magányos csendjének áhítatáért részben talán kárpótol majd a felolvasásnak, a felolvasó és a figyelve hallgató együttlétének már-már feledésbe merülő, hajdani meghittsége. Azt, hogy az irodalom és általában a művészetek már élnek a kifejezés új eszközeivel, a film, a televízió, az elektronikus zene korában talán említenünk sem kellene. Ám arra esetleg nem mindenki figyel föl, hogy az irodalomtörténetírás is egyre nagyobb mértékben veszi segítségül őket. E diszciplína egyelőre még megmaradt a könyv keretein belül, s így a kifejezés új lehetőségeit a