HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 34. ÉVFOLYAM (1988)
1988 / 1-2. sz. - SZEMLE - ARDÓ ZSUZSANNA: G. Woodcock jegyzetei az angol-kanadai regényirodalomról
Grove, a realizmusnál fontosabb elem az erkölcsi dráma, Callaghannál a parabola, MacLennannál a fantázia játéka, Richternél pedig a szatíra. Noha számos kivétel erősítené Woodcock "szabályát", e gondolat jegyében keresi az angol-kanadai regényirodalom tipikus jellemvonásait. A realista hagyományok relatív gyengeségének okát Woodcock földrajzi, történelmi és pszichológiai okokkal magyarázza. A mitológia és az ideológia vegyítésére volt szükség, hogy a rettentő északi vadon és a nyomasztóan hatalmas déli szomszéd elviselhető legyen. A képzelet és az álom a valósághoz vezető út — építőelemei a mítosz és a történelem. Az 1900 előtti kanadai regények olvasásában nemigen lelünk sem örömet, sem információt. A gyarmati irodalom egyetemes jellemzője, hogy fő célja a múlt felidézése és dicsőítése, nem pedig a jelen elemzése vagy a jövő kutatása. Az ismeretlen vadonban az ember az ismerős vonásokat keresi; a rég elhagyott tájat és életmódot próbálja újjáteremteni. Ez a természetes és érthető emberi törekvés az irodalomban többnyire közhelyeket és nem realizmust szül. A legelső angol-kanadai regények közül Frances Brooke műve, az Emily Montague (1769) Woodcock szerint szép példája a gyarmati védekező írói magatartásnak, amely Kanadában több mint egy évszázadon át tartotta magát. A korai írások közül a legélvezetesebbek nem regénynek készültek. Thomas McCulloch és Thomas Haliburton szatirikus epizódjai inkább a társadalom betegségeit kifigurázó szentbeszédek, mintsem az írói képzelőerő következetes világa. McCulloch és Haliburton a csírái a kanadai szatirikus és ironikus irodalmi hagyományoknak, és annak a — Woodcock szerint a tévhitnek, miszerint a kanadaiaknak van humorérzékük. E zsákutca példájául Woodcock az alighanem még mindig a legjobban ismert kanadai író, Stephen Leacock műveit említi, amelyekben szerinte a didaktika semlegesíti az írói éleslátás hatását. Nem csoda, ha az első kanadai regények többsége didaktikus — nagy részét protestáns lelkészek írták, s köztük ritka volt az olyan tehetséges író, mint például Charles William Gordon tiszteletes, írói álnevén Ralph Connor. A brit birodalom keresztényi tanai és a Kanadába bevándorolt skót Highlanderek nehéz pionír életének melodrámája — ez Connor. Bizonyos fokig az észak-amerikai "local color" álrealizmusának előfutára: a valósághű ábrázolás, a mű autentikussága számára egyenlő a táj, az életmód aprólékos leírásával, az érzelgős tartalom és a szokványos figurák vegyítésével. Lucy Maud Montgomery regénye, az Anne of Green Gables (G. G. Annája) vagy Maro de la Roche Jamna (név) regényciklusa azonban jól példázzák, hogy — noha a részletek megtévesztően valósághűek — a kész egész igencsak távol