HELIKON - IRODALOM- ÉS KULTÚRATUDOMÁNYI SZEMLE 67. ÉVFOLYAM (2021)
2021 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Blakey Vermeule: Elbeszélés, érzelmek és a megérdemelt sors elmélete
BLAKEY VERMEULE/ ELBESZÉLÉS, ÉRZELMEK ÉS A MEGÉRDEMELT SORS ELMÉLETE 407 Az a magyarázó erő, amelyet a történetek kínálnak, gyökeresen más jellegű, mint az oksági magyarázatoké, és radikálisan eltérő megértést eredményez. Valójában az elbeszélés oly mértékben különbözik a kauzális indoklástól, hogy nem is lenne szabad magyarázatnak hívni, mivel ez csak fokozza az imént említett projekciós hibát.22 A projekciós hiba abban rejlik, hogy tévesen úgy tekintjük a történet érzelmi feloldásából eredő megelégedésünket, mint a valós események oksági megértését. Welleman szerint ha az emberekben erősítjük az ilyen protekciós hibát - például amikor manipuláljuk az érzelmeiket egy politikai beszédben, vagy ha a történetmesélés naiv ünnepét üljük a tárgyalóteremben, esetleg kijelentjük (Hayden White módjára), hogy a történelem objektivitása valójában fikció -, akkor alig szembetűnő, mégis olcsó trükkel élünk. Víziója tehát tágas és etikus. A jó élet olyan, mondja, „amelyben sikerül összebékítenünk a racionálist a jelentéstelivel, vagy legalábbis minimálisra csökkentenük a közöttük kialakuló ellentmondást” - azt az ellentmondást, ami az aktuális történések megértése és a történtekkel kapcsolatos érzelmeink között feszül. Az utóbbi típusú jelentést - a narratív jelentést - egyáltalán nem szabad leértékelni (miként ezt a „projekciós hiba” terminus sugallja). A narratív magyarázat a megértésnek egy másik területéhez tartozik, mint az oksági kapcsolatok, ez utóbbi ugyanis, ahogy Welleman helyesen jegyzi meg, anélkül is szoros mintázattá formálható, hogy egy jól formált történetet adna ki. Röviden: a jó történeteket a zsigereinkben érezzük. Vagy a kognitív hajlamokról szóló irodalom közhelyével fogalmazva: azokhoz az automatikus folyamatokhoz tartoznak, amelyeket nem vagyunk képesek tudatosan kontrollálni. Ám amennyiben Vellemannak igaza van, sokkal többet lehetne és kellene arról a különös érzelmi hatásról beszélnünk, amelyet az elbeszélések keltenek bennünk. Milyenek azok a történetek, amelyek zsigeri hatással vannak ránk? És pontosan honnan ered ez a zsigeri hatás? Napjainkban már erre is irányulnak kutatások. A has - vagyis azok az automatikus folyamatok, amelyekre csak halványan és időszakosan figyelünk fel - valójában hatalmas falánk szörnyeteg. Önműködő feldolgozó kapacitásaink sokkal kiterjedtebbek és erősebbek, mint csekély képességeink nyalábja, amelyet észnek nevezünk, és amelyhez az oksági gondolkodást hagyományosan hozzárendeljük. Sokáig elfogadott metafora volt a józan észt a jéghegy csúcsának tekinteni, azonban 22 Uo., 32-33.