Hadtörténelmi Közlemények, 111. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1998)
2. szám - Tanulmányok - Szakály Ferenc – Fodor Pál: A kenyérmezei csata, 1479. október 13. – 1998. 309. p.
Legyen változtatás, mi jót remélünk, és miért vakultunk így meg az holdolásnak [a török adó vállalásának] engedelmével." Még egy apróság: Báthori vajda emlékezete családja tudatában is összefonódott a kenyérmezei győzelemmel. Báthori István, úgyszintén országbíró (1586-1605) végrendeletében olvassuk: „vagyon tárházamban az régi jó Báthory István uram pecsétes gyűrűje, ki a törököket Isten segítségébül megverte volt Kenyérmezején, az ő urának és hazájának szolgálván, mely gyűrűt az jó hírű nevű István lengyel király, kit az Úristen szegény nemzetünkből támasztott vala, újság csodájára küldött vala...".91 A „kenyérmezei hősök" töretlenül élő kultuszának bizonyítéka továbbá, hogy - immár Bonfini nyomán - a XVI. század hatvanas éveiben egyszerre két magyar nyelvű históriás ének is keletkezett a kenyérmezei viadalról: az egyik a Nikolsburgi Névtelenként emlegetett énekszerző (1568), a másik Temesvári István telegdi iskolamester (1569) alkotása. Mindkettő abból a célból íródott, hogy e szerénszerte ismert történeti epizód magyarításával a régi magyarok vitézi példájának követésére intsen és buzdítson. Az idők változásának jele, hogy a Nikolsburgi Névtelen egyszersmind arra is felhasználja munkáját, hogy a reformáció szellemében üssön a katolikusok balga és bűnös szokásain. Ő úgy alakítja Báthori - Bonfini által koholt - beszédét, mintha az kritika lett volna a protestánsok által olyannyira megvetett szerzetesség ellen.92 Természetesen a buzgón katolikus Báthoritól mi sem állott távolabb, mint hogy beszédét egy csaknem harminc esztendővel később jelentkező vallásszemlélet toposzaival tűzdelje meg. Sőt, egyházi alapítványokkal járult hozzá ahhoz, hogy a kenyérmezei csata és személy szerint saját maga csodával határos megmenekedése emlékét katolikus szellemben ápolják. (Más „választék" ekkortájt persze még nem is volt.) Azon a helyen, ahol az elesett magyarok tetemét elföldelték, kápolnát emeltetett s abban minden esztendőben gyászbeszédet és misét mondatott. Ugyanő a lorettoi Basilica della Casában, a középkor közkedvelt itáliai zarándokhelyén is emlékművet állíttatott. Az emlékművön a Szűz Mária előtt térdeplő Báthori látható, felirata pedig így szól: „A nagyságos Báthori István ispán [emeltette] az istennek és szülőanyjának, Máriának tiszteletére azon okból, hogy 1479-ben bizonyos igen nagy veszélyből megszabadíttatott."94 Visszakanyarodva most már ismét az események menetéhez, a kenyérmezei győzelem csakhamar éreztette hatását a térség erőviszonyainak alakulásában, elsősorban a havasalföldi vajda magatartásának megváltozásában. Tepeluta, aki túlélte az erdélyi kalandot, sietve mentegetődzött a támadásban való részvétele miatt; őt, úgymond, a törökök erőszakkal kényszerítették együttműködésre, de ígéri, hogy többször nem engedi át őket országán. Közreműködött a törökök által elhurcolt szászsebesiek kiváltásában is; igaz, nem Takáts Sándor. Abstemius Bornemissza Pál. In: Hangok a múltból. Budapest, é. n. 10. " Horváth János: A reformáció jegyében. A Mohács utáni félszázad magyar irodalomtörténete. 1957.2 453-457. o.; Temesvári István: Históriás ének az jeles győzelemről .... Erdélbe a Kenyérmezőjén (1569). In: Históriás énekek és széphistóriák. (Válogatta, a szöveget gondozta, az előszót és a jegyzeteket írta Molnár Szabolcs) Bukarest, 1981. 78-95., főleg 84-85. o. 93 A. Bonfini: i. m. 848. V. ö. Bethlen Farkas: Historia de rebus Transylvanicis, 1525-1609. In: Báthori István emlékezete. (Szerk.: Nagy László) Budapest, é. n. 82. o.: „Dicső tettének emlékéül és bizonyságául ma [a XVII. század második felében] is látható az ott emelt kápolna". 94 Florio Banfi: Ricordi ungheresi in Italia. Roma 1942. Studi e Documenti Italo-Ungheresi delia R. Accademia d'Ungheria di Roma 4 (1940-1941) 84. o.