Hadtörténelmi Közlemények, 128. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2015)

2015 / 2. szám - A SZIBÉRIAI PETŐFI-MÍTOSZ ÉS A TUDOMÁNYOS KUTATÁS - Hermann Róbert: Vittek vagy nem vittek? Az 1849. évi erdélyi hadjárat hadifoglyainak sorsa

Hermann Róbert Amióta az 1980-as években a hazai tömegkommunikációban ismét fölröppent a hír: Pe­tőfi nem esett el az 1849. július 31-i segesvár-fehéregyházai ütközetben, hanem az oroszok fogolyként magukkal hurcolták, s Szibériában élte le hátralévő napjait, a történészek időn­ként már-már reménytelennek tűnő küzdelmet folytatnak ez ellen a rémtörténet ellen.­ Hiába derült ki, hogy a Barguzinba kutatóexpedíciót szervezők nem mondtak igazat, amikor azt állították, hogy dokumentumok sora bizonyítja, miszerint az oroszok 1849-ben magyar hadifoglyokat vittek volna el magukkal Oroszországba; hiába nem került elő azóta egyetlen erre vonatkozó dokumentum sem, a legenda tartja magát. Egyre képtelenebb és képtelenebb magyarázatok születnek annak érdekében, hogy a közvélemény végre elhigy­­gye: ha senki mást, de Petőfi Sándort biztosan magukkal vitték az oroszok. Az alábbiakban áttekintjük az ezzel kapcsolatos „bizonyítékokat”, s választ próbálunk adni arra a kérdésre, van-e egyáltalán bármi nyoma annak, hogy az oroszok­­ az osztrák fél beleegyezésével vagy kijátszásával — magyar hadifoglyokat hurcoltak ki orosz területre? Amíg ugyanis nincs adatunk akár egyetlen kihurcolt magyarországi illetőségű ha­difogolyról, addig teljesen értelmetlen Petőfit akár Szibériában, akár máshol keresgélni, nagyjából ugyanakkora valószínűséggel találhatjuk meg a földi maradványait Afrikában, Ausztráliában, az Antarktiszon vagy a dél-amerikai őserdőben is. A hadifoglyok ügye 1848-1849-ben, Magyarországon utoljára a napóleoni háborúk idején volt jelentős számú hadifogoly. 1848 őszén azonban nagy számban kerültek magyar kézre - főleg horvát - hadifoglyok. A Székesfehérvárnál, Nagykanizsánál, Ozoránál és a Muraköz visszafoglalásánál, illetve egyéb kisebb rajtaütések során ejtett foglyok teljes létszáma kb. 12-13 000 fő lehetett. Egy részüket, miután esküt tettek arra, hogy nem harcolnak Magyarország ellen, szabadon en­gedték. A többieket is vissza akarták indítani Szlavóniába, ám az Országos Honvédelmi Bi­zottmány olyan tudósításokat kapott, hogy a visszatérőket a hatóságok ismét besorozták.­ Az információ helyes volt. Amikor Jellacic megtudta, hogy a megegyezés értelmé­ben Karl Roth vezérőrnagy október 7-én Ozoránál lefegyverzett csapatait úgy bocsátották haza Szlavóniába, miszerint nem harcolnak többé a magyarok ellen, utasította helyettesét, Franz Dahlen altábornagyot, hogy a haza bocsátott alakulatokat a megfelelő felszereléssel ellátva, Laibachba vezényeljék. A zászlóaljak jövendő alkalmazásánál figyelni kell arra, írta, hogy a konvenció azon pontja, miszerint a magyarok ellen nem harcolnak, érvényben maradjon. A bán ugyanakkor két zászlóaljat Szlavóniában hagyott azzal a megjegyzéssel, hogy ezek saját területüket védik, s a magyar támadás esetére a konvenció nem terjed ki.4 1 Fekete Sándor: A szibériai métely. Egy Petőfi-legenda feltámadása és újbóli elhantolása. Budapest, 1990.; szerk. Kovács László: Nem Petőfi! Budapest, 1992.; Kovács László: Csalóka lidércfény nyomában. A szibériai Petőfi-kutatás csődje. (Irodalomtörténeti Könyvtár) Budapest, 2003.; Uő: Petőfi Sándor fehéregyházi sírhely­ének legújabb meghatározásáról. HK 124. (2011) 4. sz. 1118-1128. o. 2 A kérdésnek nincs újabb magyar nyelvű összefoglaló irodalma. A korábbi irodalomból máig a legjobb: Gyalókay Jenő: A világháború előtti korszakok. In: Hadifogoly magyarok története. Szerk. Baja Benedek, Lukinich Imre, Pilch Jenő és Zilahy Lajos. Budapest, é. n. [1931.] I. k. 22-39. o. 3 A hadifoglyok ügyére lásd: Urbán 2010. 487-519. o. 4 KA AFA Karton 1885. 2. Reservekorps unter Nugent. 1848-10-163.; uo. Karton 1912. Kroatisch-slove­­nisches [sic!] Armeekorps unter Dahlen. 1848-10-161. HK 128. (2015) 2.

Next