Hadtudomány 26. (2016)

2016 / 1-2. szám - TISZTÚJÍTÁS - Nagy László: Számvetés

TISZTÚJÍTÁS a későbbiekben fokozatosan 600 alá süllyedt.­­Két objektív okot is tudok említeni: egyrészt jelentősen csökkent a Magyar Honvédség összlétszáma, és ugyanebben az időben alakultak meg más szakmai-tudományos szervezetek - például a Magyar Rendészettudományi Társaság - amelyek a tagság vonatkozásában konkurenciát jelentettek.­ A közel 600 fős taglétszám azonban még mindig rendkívül szerteágazó, a tágan értelmezett védelmi szféra tevékenységének szinte minden szektorát lefedő, hatal­mas szellemi kapacitást jelent. Megítélésem szerint a Társaság vezetése mindvégig küzdött azzal az ellentmondással, hogy ezt a jelentős értéket nem sikerült eredmé­nyesen „érvényesíteni". A Társaságban rejlő képességeket nem sikerült „eladni", a tevékenységet általában, ritka kivételektől eltekintve nem tudtuk úgy menedzselni, hogy az eredményekre mások (a Honvédelmi Minisztérium, a Honvéd Vezérkar, akár más tárcák) vevők legyenek. Energiánk jelentős mértékben a saját fenntartá­sunkra, létezésünk igazolására fordítódott, tevékenységünk pedig ezzel párhuzamo­san elbürokratizálódott. Ez az ellentmondás tulajdonképpen megjelent abban a fenti megállapításban is, hogy fennmaradásunk biztosnak látszott. Igen, évről évre - más társadalmi szerveze­tekhez hasonlóan - pénzügyi támogatást kaptunk a Honvédelmi Minisztériumtól, de csupán mint a honvédelem ügyéhez kapcsolódó szervezetek egyike. Pedig a Had­tudományi Társaság többre lett volna hivatott, többre lenne képes, hasznosabbnak, vonzóbbnak kellene lennie. Figyelemre méltó módon alakult belső szervezeti életünk. Húsznál több szerve­zeti egységünk (szakosztályok, területi tagozatok, klubok) hullámzó teljesítményt nyújtott. Általában, de nem törvényszerűen azok az egységek voltak jobbak, ame­lyek egy-egy tanszék, intézet, hivatal bázisán működtek, de ezen belül is sok függött attól, hogy akadt-e aktuálisan néhány (de legalább egy­ lelkes, elhivatott vezető sze­mély. Az egyszer-egyszer jelentkező pozitív impulzusokat nehéz volt hosszabb időn keresztül megtartani, megújítani. A helyi lelkesedés elmúlását - akár szervezeti vagy személyi változás idézte elő - a Társaság vezetésének ritkán sikerült ellensúlyoznia, az igyekezet olykor komoly kudarcokat eredményezett. A szervezeti egységek nagyfokú autonómiával rendelkeznek. Ezen nem cél­szerű változtatni, viszont mégis valahogy szorosabbra kell vonni a vezetés és a tagság közötti kapcsolatokat. Egy időben ennek intézményesülése abban mutatkozott meg, hogy az intéző bizottság tagjai között „elosztottuk" a szakosztályokat, így ki-ki fele­lősséggel viseltetett két vagy három szakosztály tevékenységéért. A módszer elméle­tileg nem vitatható, a valóságban azonban nem igazán működött. Az okok elemzése megérne egy misét. Pozitív értékelést lehet adni a Hadtudomány című folyóiratról. Nem sokkal a Társaság megalakulása után megjelent a folyóirat első száma és azóta is rendszeresen kiadjuk. A negyedéves megjelentetés azonban fokozatosan meghaladta anyagi lehe­tőségeinket, az utóbbi években már csak két összevont lapszámot tudunk évente kiadni, természetesen ehhez járul a folyamatosan bővülő évi egy internetes lapszám. Büszkék vagyunk arra, hogy tagjaink a kezdetektől térítésmentesen megkapják a folyóiratot (a tagdíj befizetése esetén). Arra még inkább, hogy a folyóirat - az MTA minősítési rendszere szerint - „A" kategóriás, hogy a Hadtudományban publikálni HADTUDOMÁNY 2016/1-2. 14

Next