Néplap, 1946. május (3. évfolyam, 96-119. szám)
1946-05-01 / 96. szám
4 itt forzélfydütik, az efwdet Uati mefy l/Ha^mozs&áfyo-n tu&edudózUfau*'' títáiusi efyé&zséptéddmi v&tMHty Ha^dú me^éfoH Mint ismeretes, dr. Hollósy Andor tisztifőorvos kezdeményezésére nagy májusi egészségvédelmi verseny indul meg a megyében. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk vele a megye egészségügyi helyzetéről, a verseny céljairól és várható eredményeiről. — Hat hónapra terjed a terv, amit a megye egészségvédelmére vonatkozólag kidolgoztunk — mondotta Hollósy főorvos. — A megye orvosainak áldozatkészségétől függ a verseny sikere. Külön terv szerint dolgozunk Debrecenben, ahol egészen mások a helyzeti adottságaik. A következő terv azután a környező vármegyék versengésre való ösztönzése. Erről a mostani májusi versenyről legyen szíves bővebben beszámolni. Négy alapvető probléma oldandó meg, illetve indítandó el a végleges megoldás felé. Első a kiütéses tífusz elleni küzdelem. Ez a betegség kizárólag a háború velejárója. Terv nélkül ez a betegség nem létezik. Viszont meg kell mondani, a helyzet e téren még ma is aggasztó. Debrecenben 1945-ben 197, a megyében 73, tehát összesen 270 megbetegedés volt, amennyi tíz békés esztendő alatt nem fordult elő az egész országban. Most áprilisban Debrecenben 1, a megyében még mindig 6 eset volt. Balmazújvárosban egy tífuszeset kapcsán megvizsgáltam az iskolás gyermekeket és meg kell mondanom, a gyermekek 501’/6-án találtam ruháiérul. A népesség nem viseltetik , elég komoly megértéssel az ilyen megállapítások iránt, ellenségesen fogadja az orvos roppant igyekvését. Mindent megteszünk. brosu. Vk plakátok kibocsátásával, előadások tartásával a kérdés fontosságának megvilágítására. Hatalmas feladat vár e téren a vidéki orvosokra, de a politikai pártok és közigazgatási hatóságok segítsége is múlhatatlanul fontos. — Ilyensúlyosak a többi feladatok is ? — Még súlyosabbak. Az ..újjáépítésnek“ ez a területe semmivé! sem könnyebb feladat a többinél. A valamikori 10—129/6-os csecsemőhalandósággal szemben — és ennek megváltoztatása a második feladat — ma az újszülöttek 25°/%-a elpusztul. Egy ország élniakarásának fokmérője a születési, műveltségének fokmérője a halálozási arányszám. A szomszéd népek e tekintetben magasan felettünk állnak. A közelmúlt fogamzásainak zaklatottsága, a háború borzalmai persze, hozzájárulnak ehhez. A nehéz gazdasági viszonyok úgyszintén. Például ,a tejellátás a városban tűrhetetlen. Okvetlenül hatósági kezelésbe kell venni a tejüzemet! A tejek lárva sem hamisítatlan, ez a csecsemők kész gyilkolása. Le kell ezenkívül szoktatni az anyákat a kapu alatti tejvásárlásról, mert így azután végkép ellenőrizetlen, rossz tejeket juttatnak a gyermekieseknek. Az anya- és csecsemővédelmet minden eszközzel fokozni kell. Ingyenes tanácsadás az anyáknak, ingyenes vitamininjekciók adása a csecsemőknek a legközelebbi feladatok, melyek részben már folyamatban vannak. Az érkezendő MRRA-adományok nagy részét erre a célra kell fordítani, tápszereket és gyógyszereket kell adni sürgősen a csecsemőknek, teát, szacharint, tejport. A következő feladat a különböző fertőző betegségek, diftéria, hastífusz elleni védekezés. A hastífusz ideje most jönne, azt meg kell előzni. Tavaly Debrecenben 108, vidéken 24 ilyen megbetegedés fordult elő, Diftéria Debrecenben 170 vidéken 55. Ezek mind sokkal magasabb számok, mint amennyi normális időkben lenni szokott. Teljesen sikeres, ingyenes védőoltás áll már most mindenkinek rendelkezésére, a hat hónapnál idősebb gyermekeket (addig ezek iránt immunis a gyermek) a vidéki orvosoknak minden erővel be kell mindkét kór ellen oltaniok. Az oltások egyébként már megyeszere folynak. — És hogy állunk hazánk rémével, a tbc-ve ? — Ez az utolsó és legnagyobb, legnehezebb feladatunk. A küzdelem a tuberkulózis és a nemibetegségek ellen. A már meglévő intézményeken túl újabb intézmények létesítése elengehetetlen. (Debrecenben egy tüdő- és nemi beteggondozó, Böszörményijén ugyancsak egy-egy működik.) Ehhez a közigazgatás teljes bekapcsolása szükséges. Nádudvar már bejelentette, hogy az éten kíván járnie téren. A nemibetegségek elleni küzdelem, eddigi állásával kapcsolatban meg kell emlékeznem Radó György kollégám kiváló munkájáról, aki a maga területén, Böszörményben már eddig verseny nélkül elsőrendű népegészségvédelmi teljesítményt nyújtott. A nemibetegségek túlzott elterjedése ugyancsak a háború következménye. Ma e megbetegedések száma tízezerszerese a békebelinek. De még aggasztóbb a tbc terjedése, mely ötszöröse a multbaninak, viszont, mint ismeretes, a legveszedelmesebb és legelterjedtebb betegsége volt hazánknak. Amióta itt beszélgetünk (nem egészen egy óra), öt ember halt meg Magyarországon tuberkulózisban ! — Mi hát az orvosok teendője ? — Ezt nagyjából már esetenként vázoltam. De menjünk végig. Az elsőnél konkrét tennivaló saját lenn létük átvizsgálása terv szempontjából és a minden körülmények közöt való tetvellenlítés. Nagy feladat, fél év múlva meglátjuk az eredményt. Az anyák és csecsemők érdekében nem is hiszik, mennyit javíthat az orvos, ha ráneveli a népet a rendszeres, ingyenes tanácsadások igénybevételére. Az ezeken megjelentek száma versenyszerűen ki fogja fejezni, ki tett legtöbbet ezen a területen. A halandóság csökkenési mértéke fokmérője lesz a végzett munkának. A fertőző betegségek elleni küzdelem egyszerű kifejezője lesz az elvégzett oltások száma. A negyedik és legnehezebb területen, a felvilágosító előadásoknál is nagyobb jelentősége ma a szűrővizsgálatoknak, melyek alapján a betegek félig utalhatók, kezelésbe vehetők s ezenfelül módot nyújtanak a fertőző források felkutatására és lehetetlenné tételére. Természetesen a családok szociális körülményeinek megjavítását célzó intézkedésekhez a szociális közigazgatás erőinek teljes bevonása, is szükséges. Végső fokon azonban ez is az orvosok kitartó munkájának az eredménye lesz. — Hat hónap múlva az igazán nemes verseny eredményét, Hajdú vármegye népének várható egészségi javulását nyilvánosságra fogjuk hozni. * s: * Május 1-nek, a munka és szabadság szellemének tán egy munkaverseny sem tehet szebb és nagyobb szolgálatot, mint ez. Megnyert szabadságunkra még egyrészt a bűnös háború, másrészt ennek szülője, a bűnös társadalom sok-sok terhe nehezedik. Ezek között is legnagyobbak ezek a betegségek. Ha ezeket sikerül megfékeznünk, mindennél nagyobb lépést tettünk a szabad boldog jövő felé. Az indulásra nincs méltóbb akalom, mint május 1. RAJK ANDRÁS. Divatcipős Vágó Zoltán cipő üzletéből! Piac utca 33. Széchenyi -utca sarok. — —■!■—^rr -T r 11 iit———n—* DiVSt Cipő-ujdonságok MllSnál ________KOSSUTH-I. 1. NÉPLAP 1846 május 1. sorda SZABAD RABLÁS HELYETT KÖTÖTT GAZDÁLKODÁST! Munkáskultúrszövetséget! Értekezlet zajlott le a közelmúltban Debrecen kulturális problémáinak megvitatásába. Résztvettek az értekezleten a város szellemi életének összes felelős és műkedvelő tényezői, hogy megnyissák azt az utat, amely Debrecen szellemi felemelkedéséhez vezet A felmerül kérdéseik legnagyobb része anyagi természetű volt, mint ahogy az ország egyéb részein is általában gazdasági akadályok állnak a kultúra egészséges fejlődésének útjába. Felszínre kerültek azonban az értekezleten olyan jelenségek is, amelyeket — ebben a fokozott formájaikban — helyi szempontból kell mérlegelni. Nyíltan és becsületesen kell végre szembenéznünk azzal a kulturális közönnyel és igénytelenséggel, amelyet Debrecen közönsége részéről tapasztottunk. A felszabadulás óta sok akció indult meg Debrecen szellemi életének fejlesztésére, garmadával voltak ötletek, megmozdulások, próbálkozások, melyek azonban nagyon ritkán jutottak túl a kezdeti nehézségeken. Két ponton nyilatkozott meg legriasztóbb formájában ez a közöny és igénytelenség, a felvilágosító előadások és a színház terén. A felszabadulást követő hónapokban nem múlt el hét anélkül, hogy ne hallhattunk volna valóban értékes és hasznos előadásokat irodalomról, művészetről, politikáról, tudományiról. A legkitűnőbb előadók sorakoztak fel a debreceni dobogókon . Igen népes hallgatóság előtt tolmácsolták mondanivalóikat. Gyökeresen megváltozott a helyzet azonban, amikor a kormány Pestreköltözött s Debrecen megszűnt főváros lenni. Meglassult a néhány hónapig lüktető iramú élet s ezzel egy időben megcsappant a közönség érdeklődése mindazokkal a problémákkal szemben, melyek túlhaladták a mindennapi megélhetés kérdéseit. Ma kongó falak között hangzanak el az ismeretterjesztő előadások, ankétek. — A közönségnek nincsen ideje az ilyesmire! — intézik el ilyenkor a kérdést lemondó kézlegyintéssel és legtöbben nem is tudják, hogy mennyire távol járnak az igazságtól. A hibát egészen máshol kell keresni. Semmiképpen sem szabad a közönséget egyöntetű, homogén rétegként tekinteni, elhibázott dolog a munkásokból, parasztokból, iparosokból, kereskedőkből, tisztviselőkből álló közönségről, általában mint „a“ közönségről beszélni. Jól tudjuk, hogy a magyar közönségnek, számszerűleg legnagyobb és az országépítés, szempontjából legértékesebb rétegeinek, a romkásságnak és a parasztságnak a múltban nem állott módjában előadásokra, színházba, hangversenyre járni. Ezek a rétegek, melyeket a múltban mesterségesen zártak el mindattól, ami kulturális fejlődésüket szolgálhatta volna, alkukbe évszázadokonkeresztül korbáccsal, csendőrszuronnyal és nem kevésbbé kegyettlen gazdasági fegyverekkel nevelték bele, hogy maradjanak távol mindenünnen, ahol a kultúrát osztogatják, ma még bizonyos fokig természetszerűleg idegenkednek az előadásokon való részvételtől. A másik réteg, melynek a múltban nem kellett hasonló akadályokkal megküzdenie, szintén ttávoltartja magát. Mintha veszélyeztetve érezné múltbeli kiváltságos pozícióját, sértődötten, duzzogva áll félre : nem látogat « aszóikba a termekbe, melyek már nem kizárólagosak az ő birodalmai. Mielőtt a megoldás lehetőségeire rátérnénk, vegyük szemügyre a legélesebb, legkirívóbb példát: a színház kérdését. Ezen, a téren jelenleg az a helyzet, hogy a 130.000 lakosú Debrecen képtelen eltartani egyetlen színházát, nem tudja lehetővé tenni a patinás múltú CsokonaiSzínház számára, hogy nyolcvanéves múltjához és az ország harmadik legnagyobb városához méltó kulúrprogrammal lépjen a nyilvánosság elé. Megdöbbentő jelenség. .S még megdöbbentőbb, ha ismerjük a txchtos számszerű adatokat. Október 1-től április közepéig 230 előadást tartott a színház, ebből kereken 200 operettelőadás volt. Összesen harminc előadás marad, tehát hat és fél hónap alatt a kulúrát vallóban terjesztő prózai előadások számára. Természetes, hogy az egyébként kitűnő művészi vezetés alatt álló színház nem önszántából folytatja ezt a műsorpolitikát. A jelen körülmények között azonban nem telheti mást: az irodalmi nívón mozgó prózai előadások üres nézőtér előtt zajlanak le. A jelenség oka ugyanaz, mint az ismeretterjesztő előadásoknál. Nem az érdeklődés hiányzik, nem is a ráérő idő, a dolgozó rétegek egyszerűen nem szoktak még hozzá, hogy ezeket az előadásokat az ő számukra tartják, ami hiányzik, nem más, mint a kellő megszervezettség. Az ország lobbi városa bán — Ha elő is fordulnakhasonló jelenségek — korántsem találkozunk azokkal ilyen riasztó formában. Az ország minden táján sorra alakuló Munkáskultúrszövetségek munkája meghozza, gyümölcsét, a hatalmas dolgozó rétegek egyre szívesebben keresik fel a kultúra forrásait. Legtöbb városunkban az előadások, hangversenyek, színházaik nézőtereinek legnagyobb részét már a dolgozók töltik meg. A Munkáskultúrszövetség elvileg már megalakult Debrecenben is, gyakorlatban azonban nem mutatkozott semmilyen hatása. Nem vitás, hogy ha a Munkáskabinszövetség venné kezébe az ismeretterjesztő előadások közönségszervezését, ha ezeket az előadásokat nem elszórtan és ötletszerűen tartanák, hanem előre átgondolt tervben, összpontosított irányítás mellett, mint a Munkáskultúrszövetség előadássorozatai, akkor Debrecen 27.000 szervezetű dolgozója nem tartaná magát távol saját előadássorozatától s ez a 27.000 szervezei dolgozó könnyen nevelné ki magából azt a réteget, mely cselekvő részese lenne a magyar kultúránk. Vagy nézzük a Munkáskultúrszövetség szerepét a színház kérdésben. A színház próbálkozott már úgynevezett munkáselőadásokkal, itt is hiányzott azonban a központi szervezettség. A Munkáskultúrszövetség 27.000 embert tudna megmozgatni. A színház 000 személyes befogadóképességét tekintve, beli öt előadás nézőterét tudná zsúfolásig megtölteni, ha Debrecen minden szervezett dolgozóját csak kéthavonként egyszer színházi előadáshoz juttatná. Ennél a számításnál nem is vettük figyelembe a dolgozók családtagjait, ami pedig még kedvezőbbé tenné ezt a számot. Még a drága helyárak sem okoznának gondok hiszen az előre biztosított telíti nézőtér esetén minden nehézség nélkül megoldható lenne a helyáraknak felére való leszállítása. Biztosítaná ez a színház számára azt, a lehetőséget, hogy műsorának összeállításánál ne a kassza állására, hanem a kultúrára legyen tekintettel s lehetővé tenné, hogy Debrecen színháza valóban a kultúra hivatott otthonává váljon. Hasonló a helyzet hangversenyeknél, moziknál, egyáltalában minden ponton, ahol a közönség széles rétegei a kultrával kapcsolatba kerülhetnek. A másik kérdés: mi lesz azokkal, akik nem ehhez a réteghez tartoznak, mi lesz a húzódozókkal, a duzzogókkal ? A probléma, itt nem oly veszélyes, mint gondolnánk. Debrecen szervezett dolgozói, a Munkáskultúrszövetség irányítása mellett lehetővé tennék a kultúraterjesztés alapjainak lerakását, — a többi rétegek rövidet»!» hosszabb időn belül követni fogják a munkásság útját. Az alapvető feltétel tehát, hogy a szervezetű dolgozók vegyék át az úttörő szerepét, a kultúra terén ha a dolgozók vegyék kezükbe a vezetést ! Ez pedig megalapozott, jól működő Munkáska Zsúrszövetség nélkül lehetetlen. Hajdú Fererc