Hajdú-Bihari Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-17 / 218. szám
••Összhang írtunk már eleget e témáról, de úgy látszik sose elég a dohogás azért, hogy Debrecen kulturális eseményeit átgondoltan, összhangban kell rendelni egymással. És ne legyenek időpont ütközések, egybeesések. Hiszen nincs itt annyi dús és gazdag esemény, hogy feltétlen szükséges lenne egy időpontban rendezni őket. A vasárnapi kiállításmegnyitások okán mondom mindezt, mert Holló László történelmi képeinek Déri Múzeum-beli kiállításával egy időpontban lett volna Kass János grafikus tárlatának megnyitója, aztán egy órával eltolódott. De így is, vagy tizenöten, ha voltak a TIT-klub kiállításán (az utcán és a ház előtt plakát se volt, pedig jónéhányan betértek volna talán a vasárnap délelőtti korzózás közben). Aki akart volna, az is csak nagyon-nagyon rohanvást ért volna át a Déri Múzeumból. Miért nem lehetett egy nappal előbb, szombaton, vagy egy héttel később megnyitni a kiállítást? A kiállító szervek miért nem beszélik meg jó előre a programot, egyeztetés végett? Titok. Már olyan sok a képzőművészetbarát, hogy megengedhetjük ezt a nagyvonalúságot? Alig hiszem. A vasárnapi példa nem ezt bizonyította. (A. L.) Kulturális jegyzet A közélet új fórumai Útjára indul ma, Debrecenben egy kezdeményezéssorozat, amely szándékában és vállalt céljaiban igen nagy jelentőségűnek ígérkezik. Ma délelőtt 10 órakor rendezik meg a Hazafias Népfront Városi Bizottsága klubjában a népfront és a Közgazdasági Társaság rendezvényeként a gazdaságpolitikai fórum első vitáját. A vita témája is, érdekes — az új gazdasági mechanizmus tudati hatásai —, de legérdekesebb maga a forma, amely keretet ad e témának. A Hazafias Népfront Városi Bizottsága azzal a céllal hozta létre tavasszal a Kossuth u. 1. szám alatt igen reprezentatív klubját, hogy ott fórumot teremt mindenki számára, aki a közélet dolgaiban véleményt akar mondani, tájékozódni akar. A nyár közbejötte miatt azonban csak most kerülhetett sor olyan részletes program kidolgozására, amely a szándékot valósággá teszi. A klub működésének alapja — s ez az új benne — a különböző fórumok rendszere. Négy ilyen formát hoztak létre, ezek közül elsőnek a gazdaságpolitikai fórum kezdte meg munkáját. Feladata az, hogy aktuális, mindannyiunkat érintő és érdeklő gazdaságpolitikai kérdéseket vitasson meg szakemberekkel és a legszélesebb közvéleménynyel, segítsen kialakítani a társadalmunkban annyira nélkülözhetetlen közgazdasági szemléletet. Havi egy alkalommal tartja rendezvényeit. A tervek szerint októberben az MSZMP X. kongresszusára megjelent irányelvek gazdaságpolitikai kérdéseit vitatják meg, novemberben a szolgáltatások helyzete kerül napirendre. A társadalompolitikai fórum ugyancsak havonta egyszer várja Debrecen lakosságát. Októberben az értelmiség szerepét vitatják meg a népfront mozgalomban, novemberben a tsz-parasztság helyzete kerül napirendre, míg decemberben előreláthatólag a nők társadalmi-politikai aktivitásáról beszélgetnek. Ez a tematika is igazolja, hogy a fórumok a társadalom aktuális, napirenden levő kérdéseivel foglalkoznak, egyrészt szeretnék összegyűjteni a közvélemény gondolatait, másrészt eligazítanák, tanácsot adnak, olyan ismeretterjesztést végeznek, amely az emberek véleményalkotásán alapul. Létrejön a klubban a művészeti fórum is. Budapesten már működik hasonló, néha a televízióban halljuk a jelzést, ezt vagy azt a műsort a Hazafias Népfront művészeti fóruma megvitatja. Szükség van erre azért, hogy a művészet minél nagyobb tömegekhez kerüljön közel, másrészt, hogy a közönség széles rétegei elmondhassák véleményüketegy-egy művészeti ággal, produkcióval, alkotással kapcsolatban. A művelődéspolitika és közművelődés új, korszerű koncepciójában indult ki a gondolat: teremtsünk fórumot a közönségnek, olyan keretet, ahol gondolatait szakemberek irányíthatják, válaszolhatnak, kiegészíthetnek. A fórum szeptemberben a televízió ifjúsági műsorait, októberben a Csokonai Színház egy produkcióját, novemberben a szokásos évi őszi tárlatot, decemberben az új lakótelepek könyvtári ellátottságát tűzi napirendre. A művészettel való közelebbi megismerkedést szolgálja a klub „Mai vendégünk” című sorozata. Havonta egy alkalommal színészek, énekesek mutatkoznak be a klubban, de nemcsak ők adnak műsort, hanem válaszolnak is a közönség kérdéseire. A keretek ilyen szisztematikus rendszerének létrehozása azt mutatja, hogy a népfront a klubban új közéleti fórumot kíván teremteni, komolyan véve mozgalmi feladatát, s szerepét a szocialista demokrácia megerősítésében. Ezek a fórumok — amennyiben egyrészt a közönség érdeklődése, másrészt a témák, harmadrészt az ott elhangzott javaslatok sorsa ezt elősegíti — alkalmasak arra, hogy megmozgassák, aktív véleményformálásra késztessék a közvéleményt. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy a közönség vegye igénybe azokat a lehetőségeket, amelyeket nyújtani fognak. Ha valóban magáénak vallja majd őket a közvélemény, akkor érik el igazán céljukat. Hiszen fórumok eddig is voltak, vannak, jelentősek és fontosak. Ha most újakat teremt a népfront, azt bizonyítja, hogy szándéka komoly, feladatát felelősséggel hajtja végre. De eredménye csak akkor lesz kezdeményezésének, ha megkapja a közvélemény részéről a legfontosabb támogatást, az aktív részvételt, a társadalomért érzett felelősségtől átitatott véleményeket, javaslatokat. (B. J.) Új tanszékek alakultak a Kossuth Egyetemen Az 1970—71-es tanévben négy új tanszék kezdte meg működését a KLTE bölcsészettudományi karán. A szláv filológiai tanszékből két új tanszék alakult: orosz és szláv nyelvi tanszék dr. Papp Ferenc docens és orosz—szláv irodalmi tanszék dr. Iglói Endre professzor vezetésével. Hasonló módon két új tanszékre vált szét a középkori magyar történeti tanszék: középkori magyar történelmi tanszékre (vezetője dr. Szendrei István professzor) és legújabb kori magyar történelmi tanszékre (dr. Fehér András docens vezetésével). A neveléstudományi tanszékből pedagógiai tanszék alakult dr. Petrikás Árpád docens vezetésével és pszichológiai tanszék dr. Kelemen László professzor vezetésével. Ezenkívül megszervezték az önálló, általános nyelvészeti és fonetikai tanszéket dr. Sebestyén Árpád docens vezetésével. Barátaim már jóval moszkvai utazásom előtt figyelmeztettek, hogy nem ártana néhány tucatnyi orosz szóból álló nyelvtudásomat egy kicsit felfrissíteni és feltölteni, de én magabiztosan kijelentettem: bízzák csak rám, fogok én boldogulni így is! Az első tapasztalatok engem látszottak igazolni: szókincsem néha túlságosan gazdagnak is mutatkozott, alig egyharmadát kellett naponta koptatnom, a többi valósággal parlagon hevert. Mert, ugyebár, manapság sok minden van, ami pótolja a szavakat, így például az automatizáció. Ha teszem azt, éppen megszomjaztam, egy szavamba sem került, hogy szomjúságomat oltsam: szinte minden tíz lépésre találtam egy piros, vagy kék automatát, amely képekért ontotta magából a friss, hideg szódavizet, a képekért pedig dúskálhattam a legkülönbözőbb ízű szörpökben. A moszkvai közlekedés is valósággal szófukarrá teszi az embert, nemcsak a jegy-, de még a pénzváltás is automatizálva van. Szállodai szobád száma háromjegyű, s te csak mindössze tízig tudsz számolni oroszul? Sose búsulj, végy egy kartonlapot, írd rá a szobád számát, s elég, ha ezt felmutatod: a folyosói ügyeletes, a kedves gyezsurnája rögtön kezedbe nyomja a kulcsodat. Mindezen tapasztalatok birtokában már-már kezdett meggyökeresedni bennem az a vélemény, hogy felesleges az embernek fárasztó nyelvtanulással gyötörnie magát. Ám, volt egy zavaró momentum. Fekete volt, húszegynéhány éves, és Klavgyijának hívták. Úgy történt, hogy egyik este a Puskin téren üldögéltem a szökőkútnál, amikor hirtelen ellenállhatatlan beszélgetési vágy fogott el. Klárának nem volt ellenére a társalgás, amely, sajnos, sem tartós, sem mélyen szántó nem lehetett, mert bár mobilizáltamegész szóállományomat, csakhamar kifogytam a munícióból. Némi kínos hallgatás után Klára felállt, és búcsúzott. Maradék nyelvtudásomat összekaparva utána szóltam: - Zártra, zgyesz! - Mármint, hogy holnap ugyanitt várom. Úgy látszik megértette, mert másnap este valóban eljött ismét. Én a közben eltelt 24 órát nagyon gyümölcsözően használtam fel, betanultam két tucat orosz mondatot. Ilyeneket: „Milyen szép ma az est! Szépen süt a hold! Sehol egy felhő! Ragyognak a csillagok!” Alighogy mellém ült Klára, éppen csak köszöntünk egymásnak, rögtön rátértem a „társalgásra”, siettem elmondani a betanult szöveget, mielőtt még elfelejtettem volna. El is mondtam mindent, az estről, a holdról, a csillagokról szóló szöveget is, utoljára hagyva a leghosszabb, legszebbnek vélt mondatot: „Ebből a tengernyi csillagból válasszunk ki kettőt, Klára, egyet magának, egyet nekem.” Szememet akkor az égboltra emeltem, és megdöbbenve fedeztem fel, hogy sehol egy szikrányi hold, egy fia csil*lag nincs, szürke fellegek gyülekeztek mindenfelől. Klavgyija persze nevetett. Én viszont nagyon siralmas ábrázatot vághattam, mert megszánt, és vigasztalásul egy csókot hűtött a jobb arcámra. Erre én, illemtudóan, a bal arcomat is odatartottam. Sőt, viszonoztam is, illettudóan, előbb jobbról, aztán balról. Ettől kezdve már simán, zavartalanul folyt a ■ „társalgás”, pedig szinte egy szót sem szóltunk. Újból kezdett úrrá lenni bennem a meggyőződés, hogy mégiscsak felesleges dolog a nyelvtanulás, ám hirtelen ismét felmerült egy zavaró momentum . . . A Klavgyija mamája! A kedves mama esernyőt hozott a lánya után, mert a fellegek - bár mi észre sem vettük már nagyon sűrűsödtek felettünk. Úgy látszik, a mamának nem volt ínyére a mi elmélyült társalgásunk, mert kézen fogta és elvitte a lányát. Közben mondott is valamit, de hogy mit, azt, sajnos, nem értettem, mert mint említettem, nagyon fogyatékos a nyelvtudó- Radványi Barna Zavaró momentum •A HÉT FILMJEI* Mulatságos, nevettető, izgalmas-kalandos fordulatokban bővelkedő alkotás a Feketeszakáll szelleme című színes, amerikai film, amelynek Peter Ustinov alakítja a főszerepét. A magyarul beszélő alkotást bemutatja a Víg délután szeptember 17-től 23-ig, az Apolló délelőtt 17-től 19- ig, délután 21-től 23-ig, a Horváth Árpád 21-én és 22-én, a Klinikai mozi 18-án, a Meteor pedig 17-től 20-ig. Már a címe is meghökkentő az új lengyel bűnügyi filmnek: Csak a halott válaszolhat. Egy bravúros nyomozás történetét eleveníti fel a film, amelyet vetítenek az Apollóban délelőtt szeptember 22-én és 23-án, délután 17-től 20-ig, a Horváth Árpádban 19-én, a Meteorban 21-től 23- ig, és a Klinikai moziban 22-én. Csak 16 éven felüliek tekinthetik meg azt a csehszlovák filmet, amely szinte a középkor hangulatát idézi, a boszorkányok, a sátáni erők világát. A Boszorkányper egy elnyomorodott, ördögi félelmű világ rajza. A filmet bemutatják az Apollóban délelőtt szeptember 21-én, a Horváth Árpádban 17-én és 18-án, a Klinikai moziban 20-án és a Meteorban 21-től 23-ig. A Botrány film az olasz felső tízezerről, Anouk Aimée, Philippe Leroy és Antonio Sabato főszereplésével. A csak 16 éven felülieknek megtekinthető alkotást a Művész mozi tűzte műsorára szeptember 17-től 20- ig. A szórakozásról Fájó szívvel hagyom szó nélkül az elmúlt hét hazai termésének legmagvasabb darabját, Dallos Szilvia és Paizs Gábor tévéjátékát, mely a Levelek Margitnak címet viselte, mégis inkább hallgatok róla, hogy az így nyert sorokban általánosabb gondokról és tévedésekről elmélkedhessek. A szórakozásra és a szórakoztatásra gondolok. Teszem ezt nemcsak a mondvacsinált „operettvita” ürügyén, mely — ha jól számoltam — eddig az országos lapoknak mindössze három cikkéből áll, hanem azért is, mert valami furcsa félreértést érzek e fogalmak körül. Indulatom akkor kapott lángra, amikor a tévé kedves bemondónője közölte a műsor előtt, hogy a Ha lúd, legyen kövér ... c. tévékomédia szerzője, Fejér István, evvel a művével csak nevettetni akar. Először nem is fogtam fel, hogy mit akar mondani, csak később estem gondolkodóba, hiszen szavait többféleképpen is lehet érteni. 1. A szerző lefokozza saját műve értékét mondván, hogy nevetésre ingerelni könnyű dolog. 2. Elképzelhető, hogy vannak olyan alkotások, amelyeken csak nevetni lehet, de semmi mást, például gondolkodni sem. 3. A közönség olyan gyermeteg, hogy csak vihogni tud, azt is az értelem minden szikrája nélkül. (Lapunkban az elmúlt héten erről a problémáról már bővebben is írtunk.) Nos, az első pontra azt felelhetnénk: a szerzőnek sok oka van rá, hogy művét leértékelje mert — ahogy mondani szoktuk tizenkettő belőle egy tucat, de nem ezért, mert nevettető. Ez itt a legalaposabb félreértés, hiszen azt sugallja, hogy a vidámság és az értéktelenség rokonfogalmak, pedig éppúgy, nincs közük egymáshoz, mint a közönségnek az oktondisághoz. Sőt, biztosíthatom a szerzőket, hogy vékonyka és kétes értékű az a népszerűség, amelyet ilyen nyögve nyelő poénokkal lehet szerezni. Arról is meg vagyok győződve — az egész világirodalom ajánlkozik pártfogónak —, hogy nevetni csak gondolkodva lehet, hiszen minden más, ami ezen kívül esik, egyszerű csiklandozás csupán. S a közönség értelmes dolgokon akar nevetni, nem a csiklandozáson. Ráadásul azt sem szereti, ha ütődöttnek nézik, s ezt a nézők táborához tartozó kritikus sem szereti, ezért engedi meg magának ezt a személyes hangot. Pedig még ezt a lekezelést is örömmel megbocsátottuk volna, ha végülis valóban jóízűen nevethetünk a darabon, csakhogy ebből a komédiácskából — s nem a nézők fejéből — feltűnően hiányzott az „összhangzó értelem”. Márpedig értelem nélkül semmi sincs, még nevetés sem. Ezt nem ártana fontolóra vennie szórakoztató „iparunknak”. Legalább annyi ötlet kell a felszabadult nevetéshez, amennyivel dr. Agy, Szabó Sipos Tamás Magyarázom a jövőnket sorozatának kedves figurája elbűvöl bennünket. S lám ebben az okos csevegésben Soma, a közönség megtestesítője sem gyengeelméjű. Sőt, nagyon is elmés és epés. Mindkettejüknek van mondanivalója bőven, épp ezért nem szorulnak félreérthető nyilatkozatokra a szórakozásról, ők egyeszerűen csak nevettetnek. Gondolkodással gyarapítva. Nyilatkozatok nélkül. "Pálfy G. István így is jó Lement a nyártól ragyogó utcára. Szemébe sütött a nap. Arca barna volt, mint Afrika négereié. Az utca morajlik. A villamosok kerekei csattognak. Valami friss dalra áhítozott a nyárdélutáni forróságban. Megindult a fürdő felé, de félúton megállt egy park bokros, árnyékos füvében. Nem kívánta a feleségét. Ez a három év úgy elkopott, mint pacsirtadal az útszélen. Ült és várt. Mindent kipróbáltak, amit csak lehetett. Várt valakit. Tudta, hogy jönnie kell. Időközben az a gondolata támadt, hogy kocsira kellene gyűjteni. Hülye szokás — gondolta még hozzá. Fényesen süt a nap. A házak fölött sétál, mint korona Isten birodalmában. Nem látott a napból semmit, csak azt érezte, erősen izzad. Aztán beesteledett. Aztán újra nappal lett. Aztán ősz lett. Aztán tél. A parkokból eltűntek a padok. Aztán tavasz közelgett. A téren piros Volkswagenjével átrobogott. Azután évek teltek el. Lement a nyártól ragyogó utcára. Szemébe sütött a nap, ősz hajszálait hátra fésülte. A parkba ment, és várt.Várt valamit és valakit, majd végre megjöttek az ultipartnerek. A koporsója, állítólag már szintetikus műanyagból készült. Tóth Béla HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. SZEPTEMBER 17.