Hajdú-Bihari Napló, 1971. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-05 / 104. szám
mmÖsszefogás a málna értékesítésére A niM'MAlM'.n». A„ ___A.1.1__1 • 1 _ .1*11 » . . . . . . A nyírábrányi és környékbeli lakosságnak legjelentősebb bevételi forrása a málna. A községben és környékén tiszántúli viszonylatban is igen jelentős málna telepítések vannak. A községben közel kétezren foglalkoznak málnatermeléssel. A telepített területek aránya évről évre nő. Többek között az idén fordult termőre az Alkotmány Tsz 30 holdas táblája is, amelyen — ha az idő kedvező lesz — a szakemberek jó termést várnak. A málna értékesítését az idén a nyírábrányi ÁFÉSZ az Alkotmány Tsz-szel közösen végzi. A két szerv megállapodott abban, hogy arányosan fedezik a felvásárlás, szállítás, értékesítés költségeit és közösen osztozkodnak a nyereségben is. A kölcsönös előnyeiket biztosító szerződés kedvező a lakosság számára is, mivel a felvásárlók mindenkori piaci ár szerint veszik át a terményt, és gondoskodnak a málna gyors továbbításáról. A málna induló felvásárlási ára 16 forint. A nyírábrányiak az idén körülbelül 50-55 vagon málna átvételére számítanak, amelynek jelentős részét a Debreceni Konzervgyár veszi át. Mezőgazdaságunk újra bizonyít Jelentések szerint az idén körülbelül 50 százalékkal jobb a tavaszi munkavégzés eredményessége megyénk termelőszövetkezeteiben, mint egy évvel korábban ebben az időben. Ez önmagában is nagyon örvendetes tényező, hiszen a tavasz nagy munkáinak jó elvégzése egyrészt nagy erőpróbát jelent mezőgazdasági üzemeinknek, másrészt viszont az éves eredmények egyik biztosítéka. Jól tudjuk, hogy egy évvel korábban roppant nehézségekkel kellett megküzdeniük mezőgazdasági üzemeinknek. Árvizek, belvizek akadályozták, nehezítették a munkát, s bizony sok helyen egyszerűen lehetetlen volt elvégezni mindazt, amit tsz-eink beterveztek, amire tsztagjaink készültek. Országosan is nagy kárt és kiesést jelentettek ezek a nehézségek, olyanokat, amire azt mondtuk: kisparaszti, kisüzemi módon gazdálkodva bizony ezt nem is lehetett volna átvészelni, nem lehetett volna katasztrófa nélkül elviselni. A nagyüzemi gazdálkodás bebizonyította, hogy még ilyen ritkán látott nagy gondokon is úrrá tud lenni. Mert a nagyüzemi mezőgazdaságunk ma mindenképpen erőteljes, stabil, korszerű gazdaság, ahol modern eszközök és módszerek állnak rendelkezésre De ez csak az egyik oldala a dolognak A másik, ami talán még fontosabb, amire mindig számolnunk kell, és ma már biztosan lehet is számítani erre, az emberek, a mezőgazdasági dolgozók munkaszeretete, tenniakarása, lendülete, az újrakezdéshez szükséges kitartás. Az a tartalék erő, amely átsegített bennünket például az 1970-es évben tapasztalt nehézségeken is, amely biztosíték arra, hogy gazdálkodásunk stabil, megalapozott és eredményes gazdálkodás, éppen az itt dolgozók jó munkájában rejlik. S hogy most a tavaszi munkákban ilyen jó eredményeket értünk el már eddig is, ebben elsősorban ez a tartalékerő dominál. Igaz, tudjuk, a tavaszi időjárás is jobb volt hozzánk, mint egy évvel korábban, hogy a munkavégzésre lehetőség volt, de mindez önmagában véve kevés; a teljesítményekben elsősorban az emberek munkája, jó munkája van benne, az a lendület, amellyel lépten-nyomon találkozhatunk a szántóföldeken, a gépműhelyekben, hogy igenis, most lehet, most dolgozzunk, mert emlékszünk a tavalyi tavaszra. És ez — mondom — nagyon is jó dolog. Mert a tavalyi kedvezőtlen körülmények érezhetően károsan érintették az emberek munkakedvét, illetve a kilátásaikat kissé megingatták. De nem sokáig. Mert az idén már tavasszal a munkák ideje alatt mindenütt azt hallottuk termelőszövetkezeti vezetőinktől: bizakodással, hittel végzik munkájukat az emberek. Éppen a tavalyi nagy erőpróba következtében, a pillanatnyi megingás után — amikor is azt mondták: a kár kevesebb lett, mint amennyit tulajdonképpen gondoltunk — újult erővel és nagy akarással kezdték, majd folytatták a tavaszi tevékenységet. Ennek látható eredménye is van. Számszerű adatok szerint megyénkben a borsó, tavaszi árpa, zab, lucerna, vöröshere, cukorrépa, burgonya, napraforgó, kukorica, silókukorica és rizs vetéséből összesen mintegy 230—240 ezer hold lesz, s ennek már ma is túlnyomó része el van vetve, alig egy-két hétre való maradt hátra. A vélemények egyértelműen leszögezik: idén tavasszal nagy és eredményes munkát végeztek termelőszövetkezeti parasztjaink, becsülettel helytálltak, becsülettel eleget tettek annak a követelménynek, amelyet a szövetkezeti vezetőség, a párt és a kormány velük szemben támasztott. Olyan munkalendületről, olyan kiállásról tettek tanúbizonyságot, amelyre méltán büszke lehet az egész szocialista mezőgazdaság, a nagyüzemi gazdálkodás egész tábora. S ebben a helytállásban, ebben az óriási nagy munkamennyiségben és lelkesedésben nem csupán a föld szeretete, a munka szeretete van benne, nemcsak ez nyilvánul meg. Hanem azt is bizonyítja ez, hogy a politika, amelyet folytatunk, amely jellemzi a mezőgazdasági nagyüzemeinket, az a távlat, amelyet ezen a téren is megmutatunk az itt dolgozóknak, egyetértésre talált, hogy ezzel megnyertünk magunknak minden termelőszövetkezetben dolgozó tagot, alkalmazottat, hogy bíznak ebben a politikában és egyetértenek azzal. S tudják, hogy egyetértésüket, bizalmukat elsősorban csakis jó munkával, csakis a betervezett munkamennyiség maradéktalan elvégzésével fejezhetik ki. De hát szükség is van erre. A tavalyi esztendő mezőgazdaságunkat- bármennyire erős és sokat kibíró is az - sok millió forint bevételtől megfosztotta. A károk pótlására államunknak is nagy összegeket kellett támogatásként, hitelként adományoznia a bajba jutott mezőgazdasági üzemeknek, hogy az akadályokat elhárítsa a további munka elől, hogy lehetővé tegye az újraindulást, a tavaszi munkák végzését. S ezt tiz-eink, az itt dolgozó emberek, íme, jól meghálálták már eddig is, hiszen olyan munkát végeztek az elmúlt hetekben, amely méltán dicséretére válik minden osztagnak. S jól tudják, hogy a tavalyi veszteségeket, károkat, végül is nekik kell pótolni, hogy az állami segítség átmeneti, hogy végül is önmaguk munkájával kell kigazdálkodni az elmúlt év veszteségeit. S ez nem könnyű dolog. Ezt csak úgy lehet, ha minden alkalmat, minden időt komolyabban veszik mindenütt, ha igyekeznek az idén mindent megtenni a jobb, a nagyobb termések érdekében. Ez nagyon fontos célkitűzés. S ennek alapja éppen a most folyó tavaszi munka. De el is várjuk ezt mezőgazdaságunktól. Joggal, hiszen ebbe a népgazdasági ágba is nagyon sokat befektetett államunk, s ezeknek a befektetéseknek meg kell térülniük. Az idén tavasszal talán még nagyobb gondot fordítottak az illetékes szervek a vetőmagvak biztosítására, a műtrágyakészletek bővítésére, a tavalyihoz képest tovább nőtt a gépállomány, amellyel végezhették a munkát, s mindezek nélkülözhetetlen előfeltételei annak, hogy a munkát időben, jó minőségben és eredményesen végezzék el. Tudjuk mindannyian, hogy a tavalyi károkat csak összefogással, kitartó és következetes munkával lehet pótolni, s tudjuk, hogy sajnos, azok még egy-két évre előre rossz kihatással vannak a mezőgazdaságunkra. De a célunk természetesen az, hogy ezt az időt minél rövidebbre szűkítsük. Ezért fontos hát, hogy ilyen jó munkát végezzünk mindenütt, mint amilyenről jelenleg számot adhatunk. Mondom, szövetkezeteink képesek is erre. Egyrészt igyekszünk a feltételeket — anyagi, technikai — biztosítani, másrészt meg ott a biztosíték szövetkezeteinkben, a jó vezetésben, a tagok, vezetők közötti jó kapcsolatban, a fiatalok lendületében, a szocialista brigádok munkabírásában. Mindezek megvannak, erre sok példát is lehetne mondani, olyanokat, hogy Hajdúszoboszlón a Búzakalászban például a tagok a tervkészítéskor a vezetők és beosztottak közötti jó kapcsolatokat hangsúlyozták s azt, hogy őrizzék ezt meg a jövőben is, mert ez az alapja a jó munkavégzésnek. Lehetne kiváló szocialista brigádokat említeni, amelyekből sok van a megyében, növénytermesztésben, gépesítésben, állattenyésztésben, lehetne említeni tsz-elnökeinket, akik egyre jobb és politikus vezetői lesznek a mezőgazdasági nagyüzemeknek, képzik magukat, tanulnak, fejlődnek, lépést tartanak az ugyancsak fejlődő, rohanó korral. Lehetne említeni a felszabadulás ünnepén miniszteri dicséretekben részesült dolgozókat, a Munka Érdemrend különböző fokozatait kiérdemelt tsztagokat... Mindez szép bizonyítéka az itt folyó munkának, annak a színvonalnak, amelyet ma a magyar mezőgazdaság képvisel, s amelyre szerénytelenség nélkül büszkék lehetünk. Általában mindig azt mondjuk: a soron következő feladatok még nagyobbak az előzőeknél. De ez valóban így igaz a mezőgazdaságban is. Mert amikor megnyertünk egy nagy csatát, akkor már a következőre kell gondolnunk, koncentrálnunk, arra, amelyet a jövő jelent. S ebben az ágazatban a jövő mindig meglepetéseket tartogat magában, éppen az időjárás bizonytalansága következtében Bár ma mindent megteszünk, hogy ezt a tényezőt a lehető legkisebbre szűkítsük, hogy ennek a legkevesebb befolyásoló hatása legyen, de ezzel mégis számolni kell. Enyhíteni tudjuk káros következményeit, de megszüntetni csak úgy, ha azt, amit már lehet végezni, azt jól és kifogástalanul el is végezzük! Az a biztos, amit már megoldottunk, S tsz-vezetőink,tagjaink ezért néznek máris a jövőbe — okosan. Felkészülni a nagy munkákra, a növényápolásra, majd a nyári betakarításra, meg minden, ami soron következik, összetett, de szép feladatok ezek, s hogy mennyi sokan így érzik, ezt az is bizonyítja, hogy a sok és bonyolult feladatot mind jobban és eredményesen meg is oldják mezőgazdasági üzemeink. Pedig jól dolgozni csak akkor lehet, ha szeretjük is azt, amit végzünk. Persze ezzel nincs is baj. A mezőgazdaság szép munka, bár nehéz munka. De az itt dolgozók tudják eredményesen végezni. Ezt be is bizonyították már nagyon sokszor. Legutóbb most, ezen a tavaszon. Munkájuk eredményét mutatják a szépen bevetett földek, meg a már kikelt növényi sorokkal jelzett táblák ... Boda László »v< V ♦ ♦ »V ♦y A boldogulás etikája Hogyan élünk? — ősrégi és Valószínűleg örök kérdés ez. A válaszok azonban nemhogy koronként, de még egyidőben is felettébb különbözők, s nem is feltétlenül őszinték. Amit nem is lehet zokon venni, hiszen annyi minden befolyásolhatja a válaszadót. Egy azonban bizonyos. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt alig-alig emlegettük, jószerével számon se tartottuk, hogy ez meg amaz hogyan él; talán a magunk boldogulására is kevesebb volt a gondunk. Pedig akkor is akadt, hogy úgy mondjuk, tollasodó ember. Igaz, sokkal kevesebb, mint manapság, és az a kevés is kevésbé tűnt föl. Mert ugyan mit is csinálhatott? Legfeljebb épített egy kis házat, vagy vett egy jobb lakást, és belebújt. Ha meg nem, hát elszórakozta a pénzt.. Ma másképpen van. Először is mind többen és többen jól keresnek városban is, faluhelyen is, munkás- és parasztcsaládok, iparosok, értelmiségi foglalkozásúak, tehát mindenféle társadalmi réteghez tartozók. Ebből a keresetből jobban élnek, olyasmire is költenek, ami kisebb-nagyobb mértékben a luxus látszatát kelti. Természetesen továbbra is a lakás, a ház áll az első helyen, azzal a különbséggel, hogy az építkezők — tehetségük és ízlésük szerint — sok esetben már nem csupán fedelet akarnak a fejük fölé húzni, hanem szebbet, tágasabbat igyekeznek összehozni. Évről évre több városi lakos víkendtelekkel, házzal, esetleg nyaralóval „tűnik ki”, az autósok száma közben már évi 40—50 ezerrel növekszik, nem kevesen költséges külföldi utakat tesznek, sokan drága ruhákban, elegáns szórakozóhelyeken mutogatják magukat, és — ha nem is nagy számban — akadnak olyanok is, akiknek minderre vagy megközlítőleg minderre van módjuk, tehetségük. Mindez, mondanunk sem kell, nemhogy nem bűn, hanem többékevésbé államilag ösztönzött dolog, hiszen azért vannak építőanyagipari meg építő vállalataink, hogy maguk az állampolgárok is — lehetőleg minél többen — építkezzenek. Helyesnek tartjuk az üdülőhelyi parcellák kialakítását. Hivatalosan támogatjuk az automobilizmust. Az állami boltokban, szalonokban pompás ruhákat, sőt ékszereket kínálnak a vevőnek. Az utazási irodák jobbnál jobb külföldi utakra csábítanak. Hogy a jó italoknak, szívnivalóknak és az ínyencfalatoknak is akad elég reklámja, nem is említjük, hiszen furcsa mód, nálunk sohasem szólták meg igazán azt, aki az effélére költött mértéktelenül, sokkal gyakrabban azt, aki esetleg hosszú évekig szívósan takarékoskodva jutott házhoz, autóhoz, vagy mondjuk egy vitorláshajóhoz. Egyáltalán nálunk sokkal többet beszélnek az emberek — és a leghangosabban nem feltétlenül a legjobb szándékúak — arról, amit ez meg az a család vesz, épít stb., mint arról, amivel a gyarapodáshoz az alapot megteremti, a szorgalmáról, a kitartásáról, az átlagosnál talán jóval több munkájáról vagy a tehetségéről. Azaz hogy hallani a dolog eme oldaláról is, de a legtöbbször olyasmit, hogy így meg úgy ügyeskedett, ha ugyan nem csalt, lopott, szélhámoskodott. Hát lehetséges lenne, hogy az említett sok-sok egyéni, családi gyarapodás csupa hamisságra vagy éppen becstelenségre épül? Ezt a nyitott szemű, tárgyilagosan gondolkodó ember nem állíthatja. Éppen ellenkezőleg, elismeréssel szól arról a kemény és — ne restelljük kimondani — verejtékes munkáról, ami a gyarapodást sokaknál lehetővé tette. Hogy a sok és eredményes munka nem minden esetben részesül a megillető és a mi viszonyaink között megérdemelt anyagi elismerésben, az is nyilvánvaló. De az nem kevésbé, hogy a végzett munka igazságosabb és arányosabb elismerése és jutalmazása irányában haladunk. Igaz, az sem titok, hogy akadnak nem a szó jó értelmében „ügyesek”, akik igazi vagy elégséges ellenérték nélkül, azaz a társadalom — mindnyájunk — kárára jutottak és jutnak hozzá az irigyelt anyagi javakhoz. Nem az a hiba, ha érzékenyen reagálunk erre — csupán az, ha minduntalan rémeket látunk —, de még fontosabb: olyan irányba fejlődik gazdaságunk, hogy határozottabban képes jutalmazni a társadalmilag hasznosat, méltánylás nélkül hagyni a haszontalant,,és kivetni magából a károsat. Rendkívül fontos, hogy ez a reagáló és cselekvőképességünk tökéletesedjék. Ahogy a gazdaságirányítás új módszerei számos hibát — és hibás gazdasági tényeket — most könnyebben felszínre hoznak, és ez jó, úgy leplezi le a fejlődő, demokratikus vonásaiban erősödő közgondolkodás az olyan magatartást, amely szembenáll szocialista elveinkkel, az egyéni boldogulás szocialista erkölcsi normáival. Az esetek, a viszonylatok, az élet fordulatai lehetnek bonyolultak, nem könnyen áttekinthetők, helyes ítéletünk alapja azonban egyszerű, magától értetődő. „Mi azt valljuk és hirdetjük — mondotta Kádár János a kőbányai munkásgyűlésen —, hogy az emberek joggal gondolhatnak önmagukra, családjukra, hozzátartozóikra; s a természet törvénye az, hogy keressék a boldogságot önmaguk, családjuk számára, de ennek igazi útja csak a néppel, a közösséggel, az összes dolgozóval való együttes felemelkedés lehet, s nem történhet a közösség rovására.” Aki kiemelkedő odaadással, nagy hozzáértéssel, különös tehetséggel dolgozik, vagy olyan szerencsés adottságú ember, hogy mindezt együttvéve is el lehet mondani róla, az sok,igen sok hasznot tud hajtani a közösségnek, mindnyájunknak. És akkor megérdemli, hogy többet is kapjon, hogy „könnyebben” boldoguljon, ha ezt könnyű boldogulásnak lehet nevezni. Balog János Felmérés készül a háztartási villamos készülékekről A villamosenergia-szolgáltatás jelenlegi minőségének megjavítása és a távlati igények meghatározása érdekében szükségessé vált, hogy különböző fogyasztói körzetekben méréseket végezzenek a háztartási villamos készülékekkel kapcsolatban. A TITÁSZ-igazolvánnyal rendelkező dolgozók felkeresik a háztartásokat, és főleg a villamos készülékekről kérnek majd adatokat. Az adatgyűjtés csak azokat a fogyasztókat érinti, akik a felmérésről nyomtatott értesítőlapot kaptak. Debrecen területén az Új Élet parkban, a Viola utcai 9 emeletes bérházakban, a Dobozy-lakótelepen és a Kertvárosban végzik a felméréseket. Hajdúszoboszlón a Puskin utcán és közvetlen környékén, Hajdúdorogon a Nánási úti körzetben, valamint Berettyóújfaluban a kórházi körzetben kerül sor adatgyűjtésre. A TITÁSZ dolgozói a felméréseket hétköznapokon 14 és 20 óra között végzik. A villanyfogyasztók által szolgáltatott adatokat név nélkül gyűjtik. A mérési eredmények értékelésével együtt kizárólagosan a TITÁSZ távlati tervének készítésénél használják fel az adatokat, ezzel a fogyasztók érdekeit is szolgálják. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1971. MÁJUS 5. ti. 44 Mv ív »V ♦ ♦ v* ♦♦ v*♦V *vÍV MVmvmvmvmvmvv ♦ ♦ Létavértesen gyógyított 40 évig Bensőséges, családias ünnepség keretében búcsúztatták Létavértesen dr. Gáspár Bertalan körzeti orvost nyugalomba vonulása alkalmából. Egészen fiatal korában — egyetemi tanulmányai befejezése után — negyven esztendővel ezelőtt, állott munkába a kis községben. Azóta egyfolytában ott élt, dolgozott, gyógyított, nevelte a falu lakosságát az egészségügyi ismeretekre. Az Új Élet Tsz vállalta a házigazda szerepet — talán azért is, mert az idős doktor páciensei közül ma már legtöbben osztagok. Sas Imréné létavértesi községi tanácselnök az egész falu nevében búcsúztatta dr. Gáspár Bertalant. — Három nemzedék ismeri, szereti a mi orvosunkat — mondta —, az egész falu tiszteli, becsüli. Aranybetűkkel írta be nevét dr. Gáspár Bertalan a létavértesi emberek szívébe. A négy évtized munkássága, a falu lakóinak gondjával-bajával való együtt élés a bizonyság erre. Tisztelik az idősebbek, szeretik a fiatalok, valamennyien nagyra becsüljük a végzett munkát. Ez a gyógyításon túl kifejezésre jutott az ismeretterjesztésben, a véradás megszervezésében. Kifejezésre jutott ennek az elismerése abban is, hogy államunk az elmúlt esztendőben Állami Díjjal tüntette ki dr. Gáspár Bertalan létavértesi körzeti orvost. Az úttörők, a nők, az idősebbek, a tsz vezetői egymás után köszönték meg a falu idős orvosának a sok-sok munkát fáradozást, s a sok jókívánság mellett ajándék és virág fejezte ki a hálát. ♦IC ti ♦ ♦. •V ti 44.