Hajdú-Bihari Napló, 1973. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-27 / 252. szám
— TUDOM/SÁNNY is TECHNIKA Energiafelvételed megmérettetett, és soknak találtatott A televízió, a rádió és az egészségügyi szervek jóvoltából fogyni készül az ország. Kiderült, hogy kövérek vagyunk, korszerűtlenül táplálkozunk, keveset mozgunk — és mindez sajnos nagyon is igaz, s számolnunk kell káros egészségügyi következményével. Testsúlyunkat természetesen nagyon sok tényező befolyásolja, a már említetteken kívül az alkati adottságok, a szervezet élettani működéséből származó okok, például belső elválasztású mirigyeink működése stb. A végeredmény azonban mindenképpen a felesleges kilók felhalmozása, vagyis a túlzott kalóriafogyasztás, ez pedig a szív, az érrendszer, a vázrendszer, az ízületek idő előtti kopását, eltorzulását, megbetegedését eredményezi. Ha egyszerűsíteni akarjuk a hízás-fogyás problémáját, a képlet úgy hangzik, hogy: energiafelhasználással egyenlő energiafelvétel , állandó testsúly energiafelhasználásnál nagyobb energiafelvétel - hízás energiafelhasználásnál kisebb energiafelvétel - fogyás. Az átlagos férfi, aki átlagos mennyiségű munkát végez, naponta kb. 3000 kalóriát használ el, az átlagos nő pedig 2500 kalóriát. Mondjuk, hogy a férfi átlagos napi élelmiszeradagja 100 g fehérjét, 100 g zsírt és 400 g szénhidrátot tartalmaz. Könnyen kiszámítható, hogy ez hány kalóriát jelent, ha tudjuk, hogy egy gramm fehérje kb. 4 kalóriát, egy gramm zsír 9 kalóriát, egy gramm szénhidrát pedig 4 kalóriát fejleszt. A napi élelmiszeradag fehérjetartalma tehát 4 X 100 = 400 kalóriát ad, a zsír 9 X 100 = 900 kalóriát, a szénhidrát pedig 4 X 400 = 1600 kalóriát, ez összesen 2900 kalória. A hízás tehát abból ered, ha a bevétel nagyobb a kiadásnál. De miért van az, hogy némelyek több energiát vesznek fel, mint amennyit leadnak, s következésképp hízásnak indulnak. Láttuk, hogy az „átlagos” férfinak naponta 3000 kalóriára van szüksége. Ez nyilvánvalóan napi átlagot jelent. Lesznek napok, amikor többet dolgozik és 3000 kalóriánál többet használ fel, más napokon kevesebbet dolgozik és a felhasznált kalória is kevesebb. Ha olyan ember, akinek a testsúlya nagyjából állandó maradt, például 25—45 éves koráig, a kalóriabevételnek a húsz év folyamán lényegében ugyanakkorának kellett lennie, amekkora a kalória kiadása volt. És ez akkor is így van, ha az átlagbevétel, illetve -kiadás változik az adott időszakon belül. Elképzelhető például, hogy 40—45 éves kor között csak napi 2700 kalóriát használt fel. Mindenki úgy gondolja, hogy nem számít, ha az ember egy egész nap folyamán 3 g vajjal, 3 dl tejjel vagy egy fél szelet kenyérrel többet fogyaszt, mint rendesen, hiszen mindez együtt csak kb. 20 plusz kalória. És napi 20 többletkalória egy év alatt talán csak egy kilóval növeli a testsúlyt. Ez nem sok, mégis annak az átlagos férfinak, akiről eddig beszéltünk, 25 éves korától 45 éves koráig 20 kilóval növekedett volna a súlya. Még napi 2 kalóriatöbblet is a szükséges 3000 felül, 20 év alatt 2 kg súlygyarapodást eredményezett volna. De azt tételeztük fel, hogy az illető semmit sem hízott a húsz év alatt. Márpedig bizonyos, hogy a húsz év folyamán változott az illető energiaszükséglete, hiszen különféle munkákat végzett, többet vagy kevesebbet kertészkedett, sétált, teniszezett, úszott vagy éppen kirándult. Valami mégis úgy intézte, hogy pontosan ugyanannyi kalóriát fogyasszon, amennyit felhasznált. A tudomány kiderítette, hogy a kalóriabevitelnek és akalóriakiadásnak ezt az egyensúlyát az agynak egy bizonyos része szabályozza. Ezt nevezik „étvágyközpontnak”. Normális körülmények között ez a központ gondoskodik arról, hogy pontosan ugyanannyi kalóriát fogyasszunk, amennyire szükségünk van; ha több munkát végzünk, többet, ha kevesebb munkát, akkor kevesebbet. Mindebből az következik, hogy elég egy kis hiba az étvágyközpontban, és ahogy múlnak az évek, egész tekintélyes lesz a súlygyarapodás. A legtöbb elhízott ember, főleg a középkorú pocakosodók, általában öt-tíz év, vagy még hoszszabb idő alatt szedi fel a felesleges 5—15 kilót. És ennek ismeretében az is világos, hogy miért lehet a hízásnak olyan sokféle oka. Ott van agyunkban az a központ, amely általában biztosítja, hogy annyit együnk, amennyit kell, és így állandóan maradjon a testsúlyunk. De tegyük fel, hogy valami kizökkent a lelki egyensúlyunkból vagy mirigyeink hormonegyensúlya nem tökéletes. Tegyük fel, hogy szenvedélyesen szeretünk valamilyen ételt, az olyan érzékeny műszer, mint az étvágyközpont, máris zavaró hatás alá kerül. Visszatérve a kalóriaviszonyokra, egyértelmű tehát, hogy ha a kalóriabevitel egyenlő a kalóriakiadással, nincs hízás. Ha sikerül annyira csökkenteni a kalóriabevitelt, hogy kevesebb legyen a kalóriakiadásnál, megkezdődik a fogyás. Ezek az alapelvek minden körülmények között érvényesek. A mirigyek, a lelki bajok, a táplálkozási szokások — mindez oka lehet, hogy az ember túl sokat eszik a szükségletéhez képest. De önmagában egyik sem képes arra, hogy hájat varázsoljon elő a puszta jégből, és amikor az áldozat nem figyel oda, ravaszul odacsempéssze a csípőjére, hasára vagy máshova... T. M. A munkavégzésnek és a kalóriabevitelnek arányosnak kell lennie — különben szaporodnak a felesleges kilók Szuper védőruha Az amerikai Carborundum Company tűzálló védőruhák készítéséhez minden eddiginél hőállóbb anyagot fejlesztett ki: a kinolszálat. A belőle készült öltözékben néhány percig 2500 °C hőmérsékletet is ki lehet bírni. A gyártó cég szerint a kinol nagyfokú tűzállóságának titka az aromás molekulák közötti kötések jellegében rejlik. Az új anyag csak tiszta oxigénben hevítve kezd égni, akkor is csak lassan. Az égéstermék széndioxid, szén-monoxid és víz. Kiváló hőállóságán kívül a kinol jó dielektrikum, de ellenáll a szerves oldószereknek és a nem oxidáló savaknak is. A közismerten agresszív foszforsav még 140 °C-on sem tesz kárt benne. Különféle vegyipari szűrőket is készítenek belőle. A közelmúltban egy szerencsétlenül járt amerikai autóversenyző életét a kinclszálas védőruha mentette meg. Életben maradt, annak ellenére, hogy több mint öt percet töltött kocsijának égő roncsai között. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1973. OKTÓBER 27. Rövid hírek Az európai űrkutatás Spacelab terve Hét európai ország tanulmányozza a Spacelab tervet, amelyet az amerikaiakkal közösen hajtanak végre. A Spacelab egy többszemélyes űrlaboratórium, ahol tudományos kutatók, technikusok dolgozhatnának. A laboratórium személyzete nem igényelne olyan hosszú felkészítést, mint amelyben az űrhajósok részesülnek. A Spacelabot az amerikai űrsikló szállítaná a világűrbe. A Spacelab személyzete az űrsikló speciális helyiségében „lakna” és csak kutató munkáját végezné a Spacelab belsejében. A kutatók különféle biológiai, orvosi, technológiai stb. méréseket végeznének a laboratóriumban a súlytalanság állapotában, 8—30 napos időközökben. Ennek a rendszernek az automata űrlaboratóriumokkal szemben az az előnye, hogy a műszereket a helyszínen maga az ember kezeli és értékeli. A vakbélgyulladás és a számítógép Egy angol statisztika szerint a szigetországban minden indokolt vakbélműtét közül három felesleges. Ez részint abból adódik, hogy ha ismételt vizsgálatokkal sem tudják biztonsággal kizárni a heveny vakbélgyulladás fennforgásának a veszélyét, inkább elvégzik a viszonylag egyszerű műtétet. Érdekes módon a vakbélgyulladás diagnózisának felállításában évtizedek óta semmi haladás nincsen, még ma is döntő mértékben az orvos szubjektív megítélésén múlik a diagnózis. Angol kutatók egy nagy tapasztalatú sebésznek a megállapításait a komputerbe táplálták be, s ugyanakkor a számítógépet diagnosztizáló programmal látták el. Ezt követően 85 vakbeles diagnózist feldolgoztak az utólagos tapasztalatok alapján, és azt tapasztalták, hogy az orvosok 36 szükségtelenül végzett műtétével szemben a komputer csak 9 esetben tévedett volna. Fosszilis tengeri liliom A michigani egyetem kutatói találtak ordoviciumi mészkő eróziós üregeiben a tengeri liliom egy addig ismeretlen fajtáját. A lelet kora: 450 millió év. A földi élet igen korai képviselőinek, a tengeri liliomoknak egy alosztálya ma is él a mélytengerek fenekén. Nevével ellentétben a tengeri liliom állat, mégpedig a tüskésbőrűek törzséből. Nevezetes tulajdonságuk: öncsonkító és regeneráló képességük. A lelet értéke többszörös: egyrészt nagyon korai időszakból való, másrészt eddig ismeretlen fajú, végül igen jó megtartási állapotban került elő, tehát a vázelemeire szétesett állat részei együtt maradtak és összerakhatók voltak. (Foszszilis tengeri liliomok többnyire csak töredékeikben fordulnak elő, ezek viszont olyan nagy mennyiségben, hogy a mészköveknek egy speciális fajtáját alkotják a krinoideás mészkőt). Az újonnan megismert fajon a kehely a fő érdekesség: az 5-ös tagoltságú „szirmok” elhelyezkedése alapján valóban inkább virágra, mint állatra hasonlít. Jelezték az Etna új kitörését Az Etnát már régóta figyelő kutatók ez év májusában hírül adták, hogy hamarosan várható a ma is működő olasz tűzhányó újabb kitörése. A hőmérséklet változások alapján megjósolták, hogy a tűzhányó északkeleti krátere „lép üzembe”. A tűzhányó legutoljára még 1971-ben tört ki, de lényegében 1911 óta állandóan aktív. A kutatók előrejelzései helyesnek bizonyultak, az Etna július elején ismét kitört. Szupernova-robbanás Szupernova-robbanáskor a csillag fényessége néhány százmilliószor akkorára nő, mint amekkora a felvillanás előtt volt, a robbanás után pedig egy táguló köd marad vissza. A köd rendszerint erős rádióforrás. Magának a felrobbanó csillagnak a rádiósugárzását a robbanás közben eddig még nem sikerült észlelni. 1970 júliusában az M 101 jelű extragalaxisban egy 11-ed rendű szupernóvát találtak. A Green Bank-i rádiótávcsővel a 3,7 cm és a 11,1 cm hullámhosszon vizsgálták ezt, s egy pontszerű rádióforrást találtak, amely 1—2” pontossággal a fellobbanó szupernóva irányába esik. A forrás rohamosan gyengült, s 1972-ben el is tűnt. Ez a viselkedés a látható fény hullámhossztartományában is jellemző a szupernóvákra. Fakitermelés óriásballonokkal Az amerikai erdőgazdaságokban mindeddig csak nagy nehézségek árán tudták elszálítani a kitermelt, legallyazott farönköket, a fenyőerdőkkel borított hegyoldalakról. Nyolcévi kísérletezés után most sikerült olyan megoldást találniuk, amely jelentősen megkönnyíti a munkát, és azt is elkerülhetővé teszi, hogy a hegyoldalon lecsúsztatott rönkök kipusztítsák a fiatal facsemetéket és lesodorják az erdők laza termőtalaját. Dacron nevű műszálból szőtt anyagból 33,5 méter átmérőjű ballonokat — léggömböket — készítettek és azokat a levegőnél jóval könnyebb gázzal töltötték meg. A ballonról le-lógó drótkötélhez erősítik a fa- rönkköteget, úgy, hogy a drót- kötél egy motoros csőrlővel mozgatott drótkötél is kapcsolatban van. Miután a ballonban levő gáz felhajtóerejével kiemelték a fák közül a rönköket, a kötélág feltekercselésével egyenletes süllyedésre késztetik a rakományt. A teher lecsatolása után a ballont ismét a hegyoldal megfelelő pontjára irányítják újabb „csomag” felvétele céljából. I Hangelnyelő üveg A környezeti ártalmak sorában a zaj is sok gondot okoz a 20. század emberének. A munkahelyeken éppúgy egyre erősödő formában van jelen, mint az utcákon, sőt még a lakásokban is. Talán az utóbbi a legveszélyesebb, hiszen még a pihenés óráiban sem engedi, hogy a zajhatások kényszerű elviselése után kipihenje magát az ember. Nyugatnémet kutatók most olyan ablaküveget kísérleteztek ki, ami hőszigetelő, nem párásodik és a felére tompítja a zajt. A különleges ablaküveg réteges szerkezetű, összesen 37 milliméter vastag, ennek elle- nére bármely ablakkeretbe beilleszthető. A közúti közlekedés zajözönében is kipróbálták az újfajta üvegből készült fülkét, és bebizonyosodott, hogy a nagyforgalmú utcák — trombitaszóval is „megtoldott” — 80 fonos hangerejű zaját 40 fonra csökkenti. Az már viszont más kérdés, hogy a 40 fonos hangerő mellett lehet-e aludni...