Hajdú-Bihari Napló, 1973. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-27 / 252. szám

— TUDOM/SÁNNY is TECHNIKA Energiafelvételed megmérettetett, és soknak találtatott A televízió, a rádió és az egész­ségügyi szervek jóvoltából fogyni készül az ország. Kiderült, hogy kövérek vagyunk, korszerűtlenül táplálkozunk, keveset mozgunk — és mindez sajnos nagyon is igaz, s számolnunk kell káros egészség­­ügyi következményével. Testsú­lyunkat természetesen nagyon sok tényező befolyásolja, a már említet­teken kívül az alkati adottságok, a szervezet élettani működéséből származó okok, például belső elvá­­lasztású mirigyeink működése stb. A végeredmény azonban minden­képpen a felesleges kilók felhalmo­zása, vagyis a túlzott kalóriafo­gyasztás, ez pedig a szív, az érrend­szer, a vázrendszer, az ízületek idő előtti kopását, eltorzulását, megbe­tegedését eredményezi. Ha egyszerűsíteni akarjuk a hí­zás-fogyás problémáját, a képlet úgy hangzik, hogy: energiafelhasználással egyenlő energiafelvétel , állandó testsúly energiafelhasználásnál nagyobb energiafelvétel - hízás energiafelhasználásnál kisebb energiafelvétel - fogyás. Az átlagos férfi, aki átlagos mennyiségű munkát végez, napon­ta kb. 3000 kalóriát használ el, az átlagos nő pedig 2500 kalóriát. Mondjuk, hogy a férfi átlagos napi élelmiszeradagja 100 g fehérjét, 100 g zsírt és 400 g szénhidrátot tartalmaz. Könnyen kiszámítható, hogy ez hány kalóriát jelent, ha tudjuk, hogy egy gramm fehérje kb. 4 kalóriát, egy gramm zsír 9 kalóriát, egy gramm szénhidrát pe­dig 4 kalóriát fejleszt. A napi élel­miszeradag fehérjetartalma tehát 4 X 100 = 400 kalóriát ad, a zsír 9 X 100 = 900 kalóriát, a szénhidrát pedig 4 X 400 = 1600 kalóriát, ez összesen 2900 kalória. A hízás tehát abból ered, ha a bevétel nagyobb a kiadásnál. De miért van az, hogy némelyek több energiát vesznek fel, mint amennyit leadnak, s következésképp hízásnak indulnak. Láttuk, hogy az „átlagos” férfinak naponta 3000 kalóriára van szüksége. Ez nyilvánvalóan napi át­lagot jelent. Lesznek napok, ami­kor többet dolgozik és 3000 kalóriá­nál többet használ fel, más napo­­kon kevesebbet dolgozik és­ a fel­használt kalória is kevesebb. Ha olyan ember, akinek a testsúlya nagyjából állandó maradt, például 25—45 éves koráig, a kalóriabevé­telnek a húsz év folyamán lénye­gében ugyanakkorának kellett lennie, amekkora a kalória kiadása volt. És ez akkor is így van, ha az átlagbevétel, illetve -kiadás vál­tozik az adott időszakon belül. El­képzelhető például, hogy 40—45 éves kor között csak napi 2700 ka­lóriát használt fel. Mindenki úgy gondolja, hogy nem számít, ha az ember egy egész nap folyamán 3 g vajjal, 3 dl tej­jel vagy egy fél szelet kenyérrel többet fogyaszt, mint rendesen, hi­szen mindez együtt csak kb. 20 plusz kalória. És napi 20 többlet­kalória egy év alatt talán csak egy kilóval növeli a testsúlyt. Ez nem sok­, mégis annak az átlagos férfi­nak, akiről eddig beszéltünk, 25 éves korától 45 éves koráig 20 ki­lóval növekedett volna a súlya. Még napi 2 kalóriatöbblet is a szüksé­ges 3000 felül, 20 év alatt 2 kg súlygyarapodást eredményezett volna. De azt tételeztük fel, hogy az il­lető semmit sem hízott a húsz év alatt. Márpedig bizonyos, hogy a húsz év folyamán változott az illető energiaszükséglete, hiszen különfé­le munkákat végzett, többet vagy kevesebbet kertészkedett, sétált, teniszezett, úszott vagy éppen ki­rándult. Valami mégis úgy intézte, hogy pontosan ugyanannyi kalóriát fogyasszon, amennyit felhasznált. A tudomány kiderítette, hogy a kalóriabevitelnek és a­­kalóriaki­adásnak ezt az egyensúlyát az agy­nak egy bizonyos része szabályoz­za. Ezt nevezik „étvágyközpont­nak”. Normális körülmények között ez a központ gondoskodik arról, hogy pontosan ugyanannyi kalóriát fogyasszunk, amennyire szükségünk van; ha több munkát végzünk, többet, ha­ kevesebb munkát, akkor kevesebbet. Mindebből az következik, hogy elég egy kis hiba az étvágyköz­pontban, és ahogy múlnak az évek, egész tekintélyes lesz a súlygyara­podás. A legtöbb elhízott ember, főleg a középkorú pocakosodók, ál­talában öt-tíz év, vagy még hosz­­szabb idő alatt szedi fel a felesleges 5—15 kilót. És ennek ismeretében az is világos, hogy miért lehet a hízásnak olyan sokféle oka. Ott van agyunkban az a központ, amely általában biztosítja, hogy annyit együnk, amennyit kell, és így állandóan maradjon a testsú­lyunk. De tegyük fel, hogy valami kizökkent a lelki egyensúlyunkból vagy mirigyeink hormonegyensúlya nem tökéletes. Tegyük fel, hogy szenvedélyesen szeretünk valami­lyen ételt, az olyan érzékeny mű­szer, mint az étvágyközpont, máris zavaró hatás alá kerül. Visszatérve a kalóriaviszonyokra, egyértelmű tehát, hogy ha a kaló­riabevitel egyenlő a kalóriakiadás­sal, nincs hízás. Ha sikerül annyira csökkenteni a kalóriabevitelt, hogy kevesebb legyen a kalóriakiadásnál, megkezdődik a fogyás. Ezek az alapelvek minden körülmények kö­zött érvényesek. A mirigyek, a lel­ki bajok, a táplálkozási szokások — mindez oka lehet, hogy az ember túl sokat eszik a szükségletéhez képest. De önmagában egyik sem képes arra, hogy hájat varázsoljon elő a puszta jégből, és amikor az áldozat nem figyel oda, ravaszul odacsempéssze a csípőjére, hasára vagy máshova... T. M. A munkavégzésnek és a kalória­bevitelnek arányosnak kell lennie — különben szaporodnak a feles­leges kilók Szuper védőruha Az amerikai Carborundum Com­pany tűzálló védőruhák készítésé­hez minden eddiginél hőállóbb anyagot fejlesztett ki: a kinolszá­­lat. A belőle készült öltözékben né­hány percig 2500 °C hőmérsékletet is ki lehet bírni. A gyártó cég sze­rint a kinol nagyfokú tűzállóságá­­nak titka az aromás molekulák kö­zötti kötések jellegében rejlik. Az új anyag csak tiszta oxigénben he­vítve kezd égni, akkor is csak las­san. Az égéstermék széndioxid, szén-monoxid és víz. Kiváló hőállóságán kívül a kinol jó dielektrikum, de ellenáll a szer­ves oldószereknek és a nem oxidá­ló savaknak is. A közismerten ag­resszív foszforsav még 140 °C-on sem tesz kárt benne. Különféle vegyipari szűrőket is készítenek belőle. A közelmúltban egy szerencsét­lenül járt amerikai autóversenyző életét a kinclszálas védőruha men­tette meg. Életben maradt, annak ellenére, hogy több mint öt percet töltött kocsijának égő roncsai kö­zött. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1973. OKTÓBER 27. Rövid hírek Az európai űrkutatás Spacelab terve Hét európai ország tanulmá­nyozza a Spacelab tervet, amelyet az amerikaiakkal közösen hajta­nak végre. A Spacelab egy több­­személyes űrlaboratórium, ahol tudományos kutatók, technikusok dolgozhatnának. A laboratórium személyzete nem igényelne olyan hosszú felkészítést, mint amelyben az űrhajósok részesülnek. A Spa­­celabot az amerikai űrsikló szállí­taná a világűrbe. A Spacelab sze­mélyzete az űrsikló speciális he­lyiségében „lakna” és csak kutató munkáját végezné a Spacelab bel­sejében. A kutatók különféle biológiai, orvosi, technológiai stb. méréseket végeznének a laboratóriumban a súlytalanság állapotában, 8—30 na­pos időközökben. Ennek a rend­szernek az automata űrlaborató­riumokkal szemben az az előnye, hogy a műszereket a helyszínen maga az ember kezeli és értékeli. A vakbélgyulladás és a számítógép Egy angol statisztika szerint a szigetországban minden indokolt vakbélműtét közül három felesle­ges. Ez részint abból adódik, hogy ha ismételt vizsgálatokkal sem tudják biztonsággal kizárni a he­veny vakbélgyulladás fennforgásá­nak a veszélyét, inkább elvégzik a viszonylag egyszerű műtétet. Érde­kes módon a vakbélgyulladás di­agnózisának felállításában évtize­dek óta semmi haladás nincsen, még ma is döntő mértékben az or­vos szubjektív megítélésén múlik a diagnózis. Angol kutatók egy nagy tapasz­talatú sebésznek a megállapításait a komputerbe táplálták be, s ugyanakkor a számítógépet diag­nosztizáló programmal látták el. Ezt követően 85 vakbeles diagnó­zist feldolgoztak az utólagos ta­pasztalatok alapján, és azt tapasz­talták, hogy az orvosok 36 szük­ségtelenül végzett műtétével szem­ben a komputer csak 9 esetben té­vedett volna. Fosszilis tengeri liliom A michigani egyetem kutatói ta­láltak ordoviciumi mészkő eróziós üregeiben a tengeri liliom egy ad­dig ismeretlen fajtáját. A lelet ko­ra: 450 millió év. A földi élet igen korai képviselőinek, a tengeri li­liomoknak egy alosztálya ma is él a mélytengerek fenekén. Nevével ellentétben a tengeri liliom állat, mégpedig a tüskésbőrűek törzsé­ből. Nevezetes tulajdonságuk: ön­csonkító és regeneráló képességük. A lelet értéke többszörös: egy­részt nagyon korai időszakból való, másrészt eddig ismeretlen fajú, végül igen jó megtartási állapotban került elő, tehát a vázelemeire szétesett állat részei együtt marad­tak és összerakhatók voltak. (Fosz­­szilis tengeri liliomok többnyire csak töredékeikben fordulnak elő, ezek viszont olyan nagy mennyi­ségben, hogy a mészköveknek egy speciális fajtáját alkotják a krinoi­­deás mészkőt). Az újonnan megis­mert fajon a kehely a fő érdekes­ség: az 5-ös tagoltságú „szirmok” elhelyezkedése alapján valóban in­kább virágra, mint állatra hasonlít. Jelezték az Etna új kitörését Az Etnát már régóta figyelő ku­tatók ez év májusában hírül adták, hogy hamarosan várható a ma is működő olasz tűzhányó újabb ki­törése. A hőmérséklet változások alapján megjósolták, hogy a tűz­hányó északkeleti krátere „lép üzembe”. A tűzhányó legutoljára még 1971-ben tört ki, de lényegé­ben 1911 óta állandóan aktív. A kutatók előrejelzései helyesnek bizonyultak, az Etna július elején ismét kitört. Szupernova-robbanás Szupernova-robbanáskor a csil­lag fényessége néhány százmillió­­szor akkorára nő, mint amekkora a felvillanás előtt volt, a robba­nás után pedig egy táguló köd ma­rad vissza. A köd rendszerint erős rádióforrás. Magának a felrobbanó csillagnak a rádiósugárzását a rob­banás közben eddig még nem sike­rült észlelni. 1970 júliusában az M 101 jelű extragalaxisban egy 11-ed rendű szupernóvát találtak. A Green Bank-i rádiótávcsővel a 3,7 cm és a 11,1 cm hullámhosszon vizsgálták ezt, s egy pontszerű rádióforrást találtak, amely 1—2” pontossággal a fellobbanó szupernóva irányába esik. A forrás rohamosan gyengült, s 1972-ben el is tűnt. Ez a visel­kedés a látható fény hullámhossz­­tartományában is jellemző a szu­pernóvákra. Fakitermelés óriás­ballonokkal Az amerikai erdőgazdasá­gokban mindeddig csak nagy nehézségek árán tudták elszál­­­­­ítani a kitermelt, legallyazott farönköket, a fenyőerdőkkel bo­rított hegyoldalakról. Nyolcévi kísérletezés után most sikerült olyan megoldást találniuk, amely jelentősen megkönnyíti a munkát, és azt is elkerülhetővé teszi, hogy a hegyoldalon le­csúsztatott rönkök kipusztítsák a fiatal facsemetéket és leso­dorják az erdők laza termőta­laját. Dacron nevű műszálból szőtt anyagból 33,5 méter átmérő­jű ballonokat — léggömböket — készítettek és azokat a leve­gőnél jóval könnyebb gázzal töltötték meg. A ballonról le-­­­lógó drótkötélhez erősítik a fa-­­ rönkköteget, úgy, hogy a drót-­­ kötél egy motoros csőrlővel­­ mozgatott drótkötél is kapcso­latban van. Miután a ballon­ban levő gáz felhajtóerejével kiemelték a fák közül a rönkö­ket, a kötélág feltekercselésé­vel egyenletes süllyedésre kész­tetik a rakományt. A teher le­­csatolása után a ballont ismét a hegyoldal megfelelő pontjára irányítják újabb „csomag” fel­vétele céljából. I Hangelnyelő üveg A környezeti ártalmak sorában a zaj is sok gondot okoz a 20. szá­zad emberének. A munkahelyeken éppúgy egyre erősödő formában van jelen, mint az utcákon, sőt még a lakásokban is. Talán az utóbbi a leg­veszélyesebb, hiszen még a pihenés óráiban sem engedi, hogy a zajhatá­sok kényszerű elviselése után kipihenje magát az ember. Nyugatnémet kutatók most olyan ablaküveget kísérleteztek ki, ami hőszigetelő, nem párásodik és a felére tompítja a zajt. A különleges ablaküveg réteges szerkezetű, összesen 37 milliméter vastag, ennek elle-­­ nére bármely ablakkeretbe beilleszthető. A közúti közlekedés zajözöné­­ben is kipróbálták az újfajta üvegből készült fülkét, és bebizonyosodott, hogy a nagyforgalmú utcák — trombitaszóval is „megtoldott” — 80 fo­nos hangerejű zaját 40 fonra csökkenti. Az már viszont más kérdés, hogy a 40 fonos hangerő mellett lehet-e aludni...

Next