Hajdú-Bihari Napló, 1973. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-18 / 270. szám
Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulóját ünnepli szülővárosával, Debrecennel együtt az egész ország, sőt a határainkon kívül élő magyarság is. Úgy gondoljuk, nem lesz érdektelen, ha visszatekintünk azokra az ünnepségekre, amelyeket szintén Debrecenben rendeztek a költő halálának centenáriuma alkalmából, 1905-ben. A kutatások során az első kiábrándulás akkor ért, amikor kiderült, hogy az ünnepségeket nem január 16-án, a halála napján, hanem jó négy hónappal később, május 10-án és 11-én tartották. A Csokokonai Kör választmánya, mint az országos ünnepségek fő szervezője, előbb tényleg pontosan az évforduló napjára tervezte a megemlékezéseket, azonban amint Kardos Albert főtitkár, a kiváló irodalomtörténész írta jelentésében: „közbejöttek az országos politikai események, az országgyűlés feloszlatása (január 5.), a képviselőválasztás kitűzése (január 26-február 4.), melyek hatása alatt a rendezőség kénytelen volt az emlékünnepet a maga természetszerű határidejéről, január 28- ról elhalasztani és május 20-21. napjára áttenni.” A jelentés azzal mentegeti és szépíti a halasztást, hogy így több idő jut a gondosabb előkészítésre, s a várható szép idő bizonyosan nagyobb közönséget fog vonzani mind a vendégek, mind a helyettek köréből”. Az emlékünnepélyen kívül a Kór azzal is adózni akart a nagy névadójának, hogy egy válogatást kívánt kiadni annak legszebb verseiből Kardos Albert szerkesztésében; továbbá 1000 koronás pályázatot tűzött ki Csokonai életrajzának megírására, mivel „bár 100 esztendő telt el a költő halála óta, mégsem olvashatjuk viszontagságos életének adatait... Költészetének fény- és árnyékoldalait mégsem tárja elénk oly irodalomtörténeti mű, amely a tudomány újabb követelményeinek megfelelne, s egyúttal szépen volna megírva.” A két terv közül csak az első valósult meg, a „Csokonai Vitéz Mihály válogatott munkái” című kötet. Az életrajzi pályázatra viszont csak egyetlen mű érkezett, azonban „számos hiánya és hiba miatt” az sem volt méltó a díjazásra. Megjelentettek még két kottafüzetet is. Az első Mácsai Sándor énektanár és karnagy „átírásában” hat Csokonai-versre szerzett kórusművet, a másik füzet P. Nagy Zoltán zenetanár „átírásában” Csokonai költeményeire szerzett zongoradarabokat és énekszámokat tartalmazott. Az ünnepségek költségeihez a városi tanács 1500 koronával, a református kollégium 250 koronával járult hozzá, míg a többit a Csokonai Kör vállalta. Meghívták az ország valamennyi tudományos, kulturális és irodalmi társaságát, az egyetemeket és főiskolákat, azokat a városokat, ahol a költő hosszabb-rövidebb időt töltött (Sárospatak, Pozsony, Csurgó, Komárom, Nagyvárad, Kaposvár), továbbá azokat a főúri és nemesi famíliákat, amelyek Csokonait támogatták s vendégül látták. Az ünnepségek megszervezésére emlékbizottságot alakítottak Domahidy Elemér főispán és Kovács József polgármester irányításával, míg a többi tagok Géresi Kálmán professzor, Tüdős János főorvos, Szávay Gyula iparkamarai főtitkár, Oláh Károly tanácsnok és Kardos Albert voltak. Az ünnepségek előkészületeiről, majd lefolyásáról természetesen a helyi napilapok részletesen tájékoztatták olvasóikat. Mi elsősorban a rendelkezésünkre álló két lapot, a „pártoktól független ..Debreceni Független Újságot és a szintén ellenzéki színezetű, de erősen kispolgári ízlésű Debreczeni Újságot tanulmányoztuk át. Az előbbit akkoriban Móricz Pál, a Hajdúság ismert írója, az utóbbit Than Gyula, a látványos, könnyű színpadi művek szerzője s egyben a lap tulajdonosa szerkesztette. A Független Újság május 18-i számából megtudjuk, hogy a Zoltai Lajos történetíró és Lefkovits Artur ékszerész áldozatos munkájával megszervezett városi múzeumot szintén május 21-én nyitja meg Thaly Kálmán képviselő, a múzeumok és könyvtárak országos felügyelője. Arról is hírt ad a lap, hogy a költő oldalági rokonai közül Csokonai Vitéz Mihály kolozsvári lapszerkesztő, aki szintén Debrecenben született, továbbá Csokonai Árpád pozsonyi állatorvos és Csokonai Ferenc pénzügyminisztériumi számtiszt is részt vesz az ünnepségen. „Az ország irodalmi és tudományos köreiben a legszélesebb körű érdeklődés mutatkozik a Csokonai-ünnep iránt, csak Debrecen népét ne zsibbasztaná el e várost jellemző közöny. Ez szégyenletes hírbe keverné az érkező vendégek szemében Csokonai városát” - kesereg és figyelmeztet a cikkíró, valószínűleg maga a szerkesztő. Miről írt ugyanezen a napon a másik lap, a Debreczeni Újság? Az is felszrül a várható előkelőbb vendégek névsorán, s egy külön cikkben arra kéri a főbb utcák háztulajdonosait, hogy lobogózzák fel és díszítsék virágokkal a jeles alkalomból házaikat. (Ami bizony, nagyon is ráfért az akkor még igen sivár, sáros és poros, virágtalan városra.) Teljes terjedelmében közli az újság aznapi száma Csokonai egyik utolsó levelét, amelyet Obernyik József derecske rektorhoz intézett 1804. december 4-én. A levél az Obernyik-családtól került a szintén akkor rendezett Csokonai-ereklyekiállításra. A tragikus hangú levelet ma sem lehet szívszorító érzések nélkül olvasni. A május 20-án, szombaton megjelent Független újság egy névtelen Csokonai köri tag panaszos levelét teszi közzé. Másnap lesz a költő szobránál a koszorúzási ünnepség, de a környék esős időben csupa tócsa, mert a környék vize a medenceszerű térségben gyűlik össze. „Ugyan díszére válik-e a városnak, hogy az ünnepség színhelye a legkiállhatatlanabb és és legízléstelenebb hely lesz a csatakos időben? A főmérnök áldozhatna annyit Csokonai emlékének, hogy még a mai nap folyamán kaviccsal feltöltethetné a kert kivájt utait. Mit mond Beöthy Zsolt, az esztétika tanára erre a nem éppen esztétikus állapotra?” - fejezi be kesernyés hangú cikkét a névtelen levélíró, akiben mi Oláh Gábort, az akkor ifjú költőt sejtjük, hiszen neki volt kedves profeszszora Beöthy a pesti egyetemen, alig egy-két évvel előbb. Május 20-án, szombaton az esti 14 órás gyorsvonattal érkezett meg Pestről a vendégek zöme. A polgármester üdvözölte őket a város nevében, s Heinrich Gusztáv, a Tudományos Akadémia főtitkára köszönte meg a vendéglátást. A mintegy száz főnyi hivatalos vendég közül érdemes megemlíteni Alexander Bernát filozófus, Bánóczi József, Csengeri János, Ferenczi Zoltán, Gyulai Farkas, Négyesy László irodalomtörténészek, Herczeg Ferenc, Endrődi Sándor, Rákosi Viktor írók, Jósa András régész (Nyíregyháza), Szádeczky Lajos történész (Kolozsvár), Sárközi István és Aurél (Komárom) és Szabó Dezső, a később híressé vált író nevét, aki akkor Csurgón tanárkodott. A Csokonai Kör emlékkönyve közli azoknak az egyesületeknek a névsorát is, amelyek koszorút helyeztek Csokonai szobrára vagy sírjára. A helybeli egyleteken kívül megemlítjük a Budapesti Egyetemi Kört, a csurgói ref. gimnáziumot, MENYHÁRT JÓZSEF: VITÉZ ÉS LILLA az Erdélyi Irodalmi Társaságot, a Lipótvárosi kaszinót, a Tudományos Akadémiát, a Kisfaludy Társaságot, a Nemzeti Múzeumot, a pápai Jókai Kört, a nagyváradi Szigligeti Társaságot, a pozsonyi Toldi Kört, a sárospataki kollégiumot, a szatmári Kölcsey Kört, a szegedi Dugonics Társaságot, a temesvári Arany János Társaságot, a Vidéki Hírlapírók Szövetségét, Komárom városát valamint a „dunaalmási honleányokat”. A vendégek a fogadtatás után fiókereken szálláshelyeikre hajtattak, majd este 8 órára a Kollégium énektermébe siettek, ahol a főiskolai színjátszók előadták Oláh Gábor „Diákélet Csokonai korában" című egyfelvonásos színjátékát. A sikeres előadás után a vendégek az Angol Királynő szálló nyári kertjébe vonultak. A vacsoránál a Magyari-testvérek muzsikáltak, s tósztek nem hangzottak el. A lap tudósítója kifogásolta, hogy egyes pincérek „zsaroltak, mert 25 krajcár egy kis üveg Margit-vízért még talán Debrecenben is sok.” Megtudjuk még, hogy Beöthy Zsoltot annyira fellelkesítette Oláh Gábor színdarabja, hogy előadás után a szerzőt és a szereplőket meghívta a szálló különtermébe, ahol „fiaival sokáig kedvesen elbeszélgetett”. A tulajdonképpeni ünnepségek másnap, vasárnap zajlottak le. A Független újság beszámolójából kiderül, hogy „Csokonai ünneplésén a magyar nemzet művelt részének a szíve együtt dobbant ezen a napon. Fájdalom, a debreceni polgárság közönye ismét megnyilvánult. Derék cíviseink óvakodtak, nehogy valakit közülük megláthassanak a vendégek.” A maliciózus észrevételből az is kitűnik, hogy nemcsak a cívisek, hanem a köznép se igen vett részt a nyilvános ceremóniákon, ha csak az őgyelgőket, az egyes kíváncsiskodókat nem számítjuk. Az ünnepségek sorozata a Nagytemplomban kezdődött, ahol Könyves Tóth Kálmán prédikált. Az előadás színhelye a régi Arany Bika díszterme volt. A kissé hosszúra nyúlt ülést Géresi Kálmán elnök nyitotta meg, utána a Városi Dalegylet Csokonai-dalokat énekelt Mácsai Sándor vezényletével. Szabolcska Mihály és Szávay Gyula az alkalomra írt ünnepi ódáikat olvasták fel, Tüdős János pedig Csokonai hatásáról értekezett. Kardos Albert felszólalása zárta be az ülést, aki a Csokonai Kör működéséről és feladatairól tett jelentést. Jellemző, hogy a fő ünnepélyen egyetlen Csokonai-verset sem szavaltak. Az előadás végeztével a közönség átvonult Csokonai szobrához. „A koszorúzás szertartása is elnyúlt - számol be az egykorú krónikás mertlehetősen bő lére eresztett, fárasztó beszédek” kíséretében helyezték el koszorúikat az egyes társaságok, intézmények képviselői. A koszorúzás után a Városi Múzeum megnyitására került a sor. A kormány megbízottja, Szalay Imre bejelentette, hogy az állam százezer koronával járul a múzeum fejlesztéséhez. Déli egy órakor Komlóssy Artur alelnök megnyitotta a Csokonai ereklye-kiállítást a Kereskedelmi Csarnokban. „Kár, hogy ezt a sok becses ereklyét állandó gyűjteményként fent nem lehet tartani. Mint Schiller a Német Akadémiában, úgy Csokonai Debrecenben megérdemelne egy külön gyűjteményes szobát" - javasolja a Független újság tudósítója. A társasebédet szintén az Arany Bikában tartották. A 7 fogásos ünnepi menüt, amit szegény, majd éhenhalt Csokonai tiszteletére tálaltak fel az előkelő vendégeknek, érdemes részletesen közreadnunk: 1. csiga- és aprólékleves, 2. fogas és tokhal tartármártással, 5. bélszínes madeira mártással, 4. szárnyas és malacpecsenye salátával és befőttel, 6. giardinetto (vegyes gyümölcstál), 7. fagylalt és fekete kávé. És természetesen étkezés előtt és után a legkülönfélébb italok. „Az ebéd közben - számol be a riporter - a felköszöntök sem maradtak el. A legkevesebb szó Csokonairól esett, annál pazarabbul bántak az egymás, az elevenek tömjénezésével. Domahidy főispán - miért nem maradt inkább otthon! - a Csokonai ünnepén még a Habsburg királyt is felköszöntötte, amelyre Rácz Károly (cigányprímás) az „Isten áldd meg a magyart” elhúzásával felelt...” Tósztet mondott többek közt Géresi Kálmán, Heinrich Gusztáv, Kovács polgármester, Sárközy Aurél főispán, Herczeg Ferenc ... Azonban a villa, kanál és tányércsörtetésnél alig lehetett érteni egyéb szót” - fejezi be tudósítását a Kossuthpárti riporter. Délután a Hatvan utcai temetőbe már jóval kevesebben vonultak ki a költő sírjához. Úgy látszik, a bőséges ebéd és a kimerítő beszédek fáradalmait nem heverte ki akkorára mindenik vendég. Ellenben a kollégiumi ifjúság saját zászlói alatt mind egy szálig megjelent. „Ferenczy Gyula professzor a Kollégium koszorúját az engesztelődés jeléül helyezte a költő sírjára,, - olvashatjuk a lapban, mely azzal zárja beszámolóját, hogy az „érdeklődés országos jelentőségű volt, de a cívisek tartózkodása annál elszomorítóbb. Szegény Csokonai! Szegény Debreceni” . Mi azonban ne ezzel a disszonánsnak s talán ünneprontónak ható cikk idézésével fejezzük be emlékezésünket, hanem Csokonai kultuszáért akkor is, később is oly sokat fáradozó Kardos Albert szavaival, amelyek a Csokonai Kör ünnepélyeiről kiadott Emlékkönyvben láttak napvilágot 1909-ben: „A Csokonai Körnek mentői előbb össze kell gyűjteni és közre kell bocsátani a Csokonai életére s irodalmi munkásságára vonatkozó összes kútfőket, azt a nyersanyagot, amely nélkül a költő élet- s jellemrajza soha meg nem irható. A Csokonai Kör nem újabb száz esztendőt, de tíz évet sem hagyhat eltelni, hogy ne teljesítse a költő iránti legfőbb kötelességét, hogy meg ne indítsa a Csokonai minden költői és prózai munkájának kritikai kiadását..Kardos Albert nemes és megszívlelendő terve azonban több mint 60 év múltán, napjainkban kezd megvalósulni. A költő születésétől kétszáz évnek kellett eltelnie, amíg végre az idén a Szépirodalmi Könyvkiadó által indított új Magyar Remekírók sorozatának első köteteiként megjelent a közönség számára ,,Csokonai minden munkája”, amely azonban - s ez a költő népszerűségét bizonyítja - máris elfogyott. A régóta készülő korszerű kritikai kiadás első kötetei pedig - tudomásunk szerint - a jövő évben kerülnek ki a sajtó alól. TÓTH ENDRE Hogyan ünnepelte Csokonait halála századik évfordulóján Debrecen? RÉVÉSZ NAPSUGÁR: CSOKONAMLLUSZTRÁCIÓ MENYHÁRT JÓZSEF: CSOKONAMLLUSZTRÁCIÓ DEBRECEN VALLOMÁSA Csokonai Vitéz Mihály élete és munkássága eleven erő, gyönyörű példa volt mindazoknak számára, akik utána próbálták meg azt a bolondságot, hogy poétává váljanak szűkebb pátriájukban, Debrecenben. Idézzük hát Csokonai ünnepén azok vallomásait, akik innen messze röpülve, vagy tört szárnnyal itt ragadva kísérelték meg, hogy virágot ültessenek a magyar irodalom pompás kertjébe. A Debrecent is hazájuknak valló írók-költők gondolataival, műveik egy-egy kiemelt részletével ébresztjük Csokonait, a költőt. Gondolatait szárnyára véve a lelki dicsőség. És e még fül nem hallott szent angyali hangú Énekek énekein kezdé dicsérni az élet Felséges voltát, mely várja az emberi lelket. Megtetszett kedves zengése az angyali karnak S mennyei múzsának lelkét ottfogta. E halmot Hamvai tisztelik, és gyönyörű munkái hazáját. (Fazekas Mihály) Csokonai átmeneti pillanat a magyar irodalom s a magyar lélek és a magyar kultúra fejlődésében. Nehéz századok záródnak el benne s általa. A régi rendi világ Csokonaiban fejeződik be. Szerelme is azt példázza, hogy nincs átmenet a világűrben, csak elszakadások vannak. Csokonai nem vehette el Vajda Juliskát, mert képtelen volt eladni magát tanári állásért. Képtelen volt arra, hogy bár szerelemért, de belerögződjék abba a meghalt s megkövült világba. El kellett törnie, ketté kellett pattania fiatalon. A magyar életideál törött el benne. (Móricz Zsigmond) Te, pátriárkák ős deli sarja, Te, Ki fogod mindig Lillád derekát, öleled e kis magyarságot, Te örök, és új huni poétaság, Óh, ébredj, valahányszor ébresztünk. (Ady Endre) Bizonyos Vitéz — debreceni diák — ez idő tájt, sőt mostanában is — a legjobb verseket írta. Nemzeti büszkeség a neve. A költészete gyönyörű, mint a nőkkel való csókolózás. Színdarabot sohasem írt a debreceni színháznak. A helybeli iskolából kicsapták. Majdnem éhen halt a városban. Vajon mit akarnak most Debrecenben, hogy nevéről nevezzék el a színházat? (Krúdy Gyula) Ó, mester! Ím, a késő famulus Megért, ha minden más kötés laza, Mi még a léthez fűzi ferde, bús Mikrokozmoszunk: Ó, a szent haza! Túl csókon, könnyen, lázon és önzésen, Túl önmagunkon, tisztult órák hozzák Képet, magány s csönd, és megindultan, szépen Utolsó álmunk: boldog Magyarország! (Tóth Árpád) Csokonai... Kék, rózsaszín. A hajnal Bomló mosolya harmatgyöngyökön Villog. S valami zsongó, halk morajjal Pengeti kék hárfáját az öröm. (Oláh Gábor) Csokonai nagy költő, sokkal nagyobb tehetség, mint általában gondolni szokták. Költészete a forradalmi elemeknek, a mindenfelé tárt érzékiségnek és a mindenre figyelő értelemnek olyan találkozását mutatja, amely a legnagyobbra szokott képesíteni. (Szabó Lőrinc) Hagyjátok ott a sírt, ahol van, ővele már végeztetek; miattatok mállt szét koponyája, miattatok lett nagybeteg, miattatok süppedt be melle, miattatok lett fekete a nyelve, miattatok vált üszőkké, önmaga rút kisértete Ha most felkelne, árva lantján nézhetné ismét a Napot, várhatna tengert és vidéket... Százharminc év nem változott. (Gulyás Pál) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1973. NOVEMBER 18.