Hajdú-Bihari Napló, 1980. december (37. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-31 / 305. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! —NAPLÓ „Mesterségünk címere” Pályaválasztási műsor a rádióban A Magyar Rádió ismét je­lentkezik a „Mesterségünk címere” pályaválasztási mű­sorával. 1981. január 5. és 9. között a pályaválasztás előtt álló általános iskolások, gyermekriporterek, szak­­körös tanulók jóvoltából a papírgyártás, a nyomdászat, a kertészkedés, a konzerv­­gyártás, a cipőgyártás, a hús- és vendéglátóipar, vala­mint a textil- és ruhaipar szakmáival ismerkedhetnek meg. Az öt adásból álló so­rozat a Kossuth adón az em­lített napokon 15.28—15.50 óra között hangzik el. A műsorok egyike a Deb­receni Konzervgyárba kalau­zolja a hallgatókat. A kon­zervgyártó — újabb nevén élelmiszer-tartósító — szak­mát a debreceni József At­­tila-telepi­ általános iskola pályaválasztási szakkörének tagjai teszik szemléletessé a rádióhallgatóknak. Erre az adásra január 6-án kerül sor, a jelzett adásidőben. Ifjúságvédelmi felelős pedagógusok munkaértekezlete A pedagógus továbbképzés keretében jelentős eseményre kerül sor 1981. január 4-én, vasárnap délelőtt fél tízkor Debrecenben, a Bartók Te­remben. Ekkor rendezik meg az óvodákban, az általános is­kolákban, a gimnáziumokban, a szakközépiskolákban és szakmunkásképző intézetek­ben működő gyermek- és if­júságvédelmi pedagógusok munkaértekezletét, melyen részt vesznek a különböző társadalmi és tömegszerveze­tek gyermekvédelemmel fog­lalkozó munkatársai is. A pe­dagógusok a munkaértekezle­ten azzal a fontos nevelési feladattal fognak foglalkozni, hogyan lehetne, a megye okta­tási intézményeiben nevelke­dő mintegy háromezer ve­szélyeztetett­ és közel ötezer cigánygyermek tanulmányi felzárkóztatását megoldani — írja tudósítónk, Tar József. Új könyvek December 29-től kaphatók a könyvesboltokban a követ­kező könyvek: Wojtech Za­­marovsky: Görög csoda (Ma­dách), Kassák Lajos: Nehéz esztendők I—II. (Magvető), Galaktika 40. száma, Felde­rítők, hírszerzők (Kossuth), Pierre ✓ Gripari: Mesék a Broca utcából (Móra), Bernhard Grzimek: Auszt­rália különös állatai (Gon­dolat), Walter Jens: Az utol­só vádlott (Európa, Világ­­könyvtár), Mandel Róbert: Hangszerbarkácsoló (Zene­műkiadó), Matkó Imre: Mi újság a piacon? (Móra), Esopus fabulái Pesti Gábor szerint ■ (Magvető, Magyar Hírmondó sorozat), Milos­­lav Stingl: Meli Antu (Mó­ra), Tarbay Ede: Meleghozók (Móra), Moldova György: A törvény szolgája (Magvető, Ra­re), Lermontov: Korunk hőse (Európa). A MUNKA ÉRDEMREND ezüst fokozatát kapta nyugdíjba vonulása alkal­mából Jánószky Mihály, az Ybl Miklós Műszaki Főis­kola volt főigazgató-helyet­tese. Kitüntetését decem­ber 29-én Budapesten vet­te át. TÉL BÁNKÚTON Minden évszaknak megvan a maga szépsége — szok­ták mondani. A gyakori meglepetéseket leszámítva — ez igaz is. A szeszélyes időjárás sokszor megtréfál min­ket, néha az évszakot is meghazudtolva. December 21-től kezdetét vette a csillagászati tél. Az időjárás — hűen önmagához — már idejekorán hóval ajándékozta meg a tél kedvelőit. Évek óta nem volt no­vember végén, december elején sportolásra alkalmas hó. A síelni, szánkózni vágyókat a távolság sem riaszt­ja vissza, hogy felkeressék hóval fedett magasabb fek­vésű tájainkat. Képünk a bánkúti síparadicsomban, a kora télnek örvendőket örökítette meg. A felvonó segíti a felfelé igyekvőket (Fotó: Berki István) Középiskolai tanárok akadémiai jutalmazása Az ATOMKI minden évben több középiskolai fizikatanárt fogad szakmai továbbképzés­re. A tanárok bekapcsolódnak az intézeti kutatómunkába, és lehetőleg olyan feladaton dol­goznak, amelynek sikeres megoldása nemcsak tovább­képzésüket, de oktatói mun­kájukat is segíti. Az 1979—80. évi tanévben négy tanár dolgozott szabad idejében az ATOMKI-ban. Hárman olyan eredményesen oldották meg feladatukat, hogy a Magyar Tudományos Akadémia az évközben fo­lyósított ösztöndíjon kívül külön jutalomban is részesí­tette őket: Krassói Kornéliát (Budapest, Jedlik Ányos Gimnázium), Száldobágyi Zsigmondot (Debrecen, Péchy Mihály Építőipari Szakközép­iskola) és Vályi Attilát (Deb­recen, Vegyipari Szakközép­­iskola). Ételízesítők Hetényegyházáról A Kecskeméti UNIVER ÁFÉSZ hetényegyházi konzerv­üzemében 1969-ben kezdődött a tubusos ételízesítők gyár­tása. Azóta a közkedvelt piros arany krémcsalád mellett már igen sok új zöldségkrémet hoztak forgalomba, amelyek megkönnyítik a főzést. Az üzem laboratóriumában most új termékcsaládot, a magyaros fűszerporkeveréket kísérletez­ték ki. Olyan fűszereket használnak fel a gyártáshoz, mint a kakukkfű, rozmaringlevél, borsikafű, bazsalikom és sáf­­rányos szeklice. A hideg technológiás gyártással biztosítani lehet a nyersanyagok — mintegy negyven fűszerféle — ered ,­teti ízét, zamatát, és jobban meg lehet őrizni a vitamin- és­­ aromaanyag-tartalmát is. A huszonkilencféle ételízesítőből­ az év végéig közel harmincmillió tubust töltenek meg He­­i­lényegyházán. (MTI-fotó: Karáth Imre felvétele — KS) IPARI ROBOTOK. Az Egyesült Izzóban készített robotokból ötszázat szerel­tek már fel a Szovjetunió­ban. A tervidőszak elején beindult robotgyártás még csak 22 műveletű robotokat produkált. Az Izzó ipari robotjai ma már 256-féle programot tudnak elvégez­ni. SZÍNHÁZ Műv. Központ. Ma 7 órakor: A szabin nők elrablása — bérletszünet. TV BUDAPEST, 1. 7.59 Műsorismertetés. 8.00 Idő­sebbek is elkezdhetik ... Tévé­torna. 8.05 Szünidei matiné. 8.20 Nemtudomka, a költő. Szovjet bábfilm. 8.40 A cirkusz fényei. Szovjet cirkuszfilm. 9.05 A bű­vös erdő. Mesejáték két rész­ben (ism.). 10.35 Delta. Tudo­mányos híradó (ism.). 11.15 Sándor Mátyás. Tévéfilmsorozat VI/4. rész (ism.). 12.15—12.45 Lehet egy kérdéssel több? Ve­télkedőműsor (ism.). 14.28 Mű­sorismertetés. 14.30 Telesport (a december 18-i adás ismétlé­se). 14.55 Hírek. 15.00 Estély az Idővárban. A Perpetuum-­ mobi­le év végi vetélkedő játéka. 16.00 Reklám. 16.05 Mindenki közlekedik . . . 16.20 Öt perc meteorológia. 16.25 Reklám. 16.35 Fehér toll. Amerikai ka­landfilm (1955 — ism.). 18.15 A Közönségszolgálat tájékoztató­ja. 18.20 Szilveszteri reklám­­show. 18.30 Szuperbola. 19.10 Idősebbek is elkezdhetik . . . Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Szilveszter 1980. 20.00 Hol colt, hol nem volt . . . (Szilveszter). 20.30 Alfonshow. Alfonzó műsora. 20.40 Az öt dudás visszatér. 21.20 Házibuli. Elképzelhetetlen bűneset. 21.50 Tiszta őrültek háza. Hofi Géza műsora a Mik­roszkóp Színpadról. 22.30 A holnapra koccintunk... A Televízió nyilvános szilveszteri műsora a Fővárosi Operett­színházból. 0.30—2.00 örökzöld dallamok. Táncdalok, operett­részletek. BUDAPEST, 2. 19.03 Műsorismertetés. 19.05 Mindenki közlekedik . . . (ism ). 19.20 Öt perc meteorológia (ism.). 19.30 Tv-híradó. 20.00 A denevér. Balett. 21.30—24.00 Non­­stop-pop-rock. A Tv szilveszteri tánczenei műsora. POZSONY, 1­­ 8.30 Hírek. 8.35 Szórakoztató műsor gyerekeknek. Ji.io Chaplin-film. 11.25 Szovjet ze­nés komédia. 12.30 Vidám ka­leidoszkóp. 13.00 Mesefilm. 14.00 Szilveszteri sportdélután. 15.10 „Teletip”. Szórakoztató műsor. 16.00 Fiatalok tévéklubja. Kü­lönkiadás. 17.10 Cseh filmvíg­játék. 18.30 Esti mese. 18.40 Műsorismertetés. 18.50 Vers. 19.00 Zenés műsor. 19.30 Ven­dégünk karosszéke. 20.00 Nép­dalok. 20.25 Zenés szórakoztató műsor. 21.10 Szilveszteri talál­kozás pozsonyi színészekkel. 22.00 Szilveszteri szórakoztató műsor. 0.00 Köszöntjük az 1981-es évet! 0.10 A szocialista országok zenés üdvözletei. 0.45 Szilveszteri mulatság. 1.45 Ze­nés műsor. POZSONY, 2. 10.15 A Szovjet Tv zenés szó­rakoztató műsora. 11.05 Tévéko­média. 11.35 Szórakoztató mű­sor. 13.00 Becsületes tolvaj. Szlovák film. 14.15 Rövidfilmek. 14.40 Lúdas Matyi. Magyar rajz­film. 15.50 Folklórműsor. 16.25 Zenés szórakoztató műsor. 17.10 Tévémagazin. 17.50 Barátaink üdvözletei. 18.15 Műsorismerte­tés. 18.30 Kísértet. Tévéjáték. 19.30 Népi zene. 20.00 A komi­kus és világa. 20.25 Zenés ko­média. 21.10 Tévék­omédia. 21.45 Olasz filmvígjáték. 23.30 Nép­dalok. 0.00 Köszöntjük az 1981- es évet! 0.10 Pacho, a betyár. Szlovák film. 1.40 A Spanyol Tv zenés szórakoztató műsora. BUKAREST 9.00 Szünidei matiné. 10.05 Szovjetunió—Csehszlovákia jégkorongmérkőzés. 20.30 Szil­veszteri összeállítás. 20.30 Pro­lógus. 20.50 Miniatűrök. 21.10 Három dal. Három előadómű­vész. 21.25 Költészet. 21.35 Ba­lett. 21.40 Vidám percek. 22.00 Gyermekvilág. 23.00 B. Ü. É. K. 1981. utána dalok, táncok, tánczene műsorzárásig (5 óráig). A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 17.00—18.30 Hírek, időjárás. Lapszemle — Johann Strauss: A denevér, nyitány•Újévi kö­szöntő. A mikrofonnál Pénzes János, a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács elnöke — Köny­­nyűzene — Hullámok. Szilvesz­teri görbeségek az esztendő műsoraiból. Közreműködik a Ketten színház és a Pe- Show együttes. Szerkesztő­riporter: Antal István — Mű­sorelőzetes. GÉPJÁRMŰADÓ. Módo­sul a gépjárműadó-rendszer 1981-től, ezért a Pénzügymi­nisztérium kéri a gépjár­művet üzemben tartó ma­gánszemélyeket, hogy az er­re vonatkozó­­rendelkezések közzétételéig jövő évre ne fizessenek még be gépjár­műadót. Rejtvén­y fejtők figyelmébe! A Napló 1980. december 14-i számában megjelent keresztrejt­vény helyes megfejtése: Szókra­tész . . . hanem, azok, akik az olvasottakból a legszükségeseb­bet megtartják. 50-50 forintos könyvutalványt nyertek: Balogh Zoltánná Debre­cen, Sinai Miklós u. 7.; Degpre Katalin Debrecen, Petőfi tér 10.; Duna Csabáné Debrecen, Hajdú János u. 2.; Csige István Debre­cen, Borz u. 16.; Dávid József Debrecen, Oláh Károly u. 45.; Horváth Miklós Debrecen, Lu­ther u. 44.; Váncsa Lajos Debre­cen, Pallag 23.; Gasparik István Püspökladány, Vörös Hadsereg u. 52.; Szarvas Béla Kaba, Petőfi u. 3.; Zsuga Imre Hajdúnánás, Báthori u. 45./B. TUT I TO W W ini 1JK, ja jDs 1980. december 31., szerda Szilveszter napja A Nap dél 7.32 — nyugszik 16.03 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: Elsősorban az északi ország­részben időnként erősen megnövekvő felhőzet, szá­mottevő csapadék még nem valószínű. Főként hajnal­ban és reggel helyenként köd. Napközben megélén­külő délnyugati, déli szél. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2, mí­nusz 7, legmagasabb nappa­li hőmérséklet szerdán, ál­talában plusz 1, plusz 6 fok között. ÁLLATSZÁMLÁLÁS. Me­zőgazdasági összeírást vé­gez 1981-ben a Központi Statisztikai Hivatal. Január 1. és 15. között a mezőgaz­dasági kistermelőket az or­szágban tizenkétezer szám­lálóbiztos keresi fel. Ápri­lis, júniusi és október első két hetében az adatszolgálta­tók négy százalékánál is­mét kopogtatnak, hogy az állattenyésztés változásait feljegyezhessék. SZÍNHÁZTATAROZÁS. Félidőhöz érkezett a nyír­egyházi Móricz Zsigmond Színház tatarozása. Hátra van a nézőtéri ülések cseré­je, hangtechnika,­­ kárpit­­borítás készítése, új burko­lat a főbejáratra. A re­konstrukció első üteme 1981 júniusában végződik. MENTESÍTÉS. Az újabb háromnapos munkaszünet­re a MÁV és a Volán fel­készült: december 30. és január 5. között a Buda­pest—Miskolc—Budapest vonalon 19, a nyíregyházi vo­nalon 12, a nagykanizsai és a szombathelyi vonalon 8—8, a kaposvárin 6 mentesítő vonat közlekedik, és az En­gels térről naponta 30—40 buszjárattal több indul. ÉRIK A BÚZA, sárgul az őszi árpa Martonvásáron, az MTA mezőgazdasági kutató intézetének növényházában, a fitotronban, ahol hat kam­rában júniusi hőmérsékleten érnek a nemesítési kísérle­tek alanyai. Az ollóval vég­zett aratáshoz január elején kezdenek, és 1981-ben még háromszor aratnak. A MÚZEUMOK december 31-én délután 3 óráig tarta­nak nyitva, január 1-én, csütörtökön zárva; 2-án, 3-án és 4-én (péntek, szombat, vasárnap) szokásos rend­jük szerint nyitva lesznek. ÓZONT HASZNÁLNAK klór helyett Helsinki ivóvíz­ellátási rendszerében a víz tisztítására és fertőtleníté­sére is. A­z ózon, amit nagy­feszültségű berendezések­ben állítanak elő, nem vál­toztatja meg a víz ízét. ÉVFORDULÓNAPTÁR Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1855. december 31-én született, és 57 éves korában, 1912-ben halt meg Giovanni Pascoli olasz költő. Tartózkodó, szinte ijedt magá­ba zárkózásának, amely egész pályafutására jellemző, valószí­­­nűleg gyermekkori kegyetlen él­mény az oka. 12 esztendős volt, amikor édesapját meggyilkolták. A bolognai egyetemen Carducci tanítványa volt, s forradalmi te­vékenysége miatt rövid időre bebörtönözték. Előbb középisko­lai tanár volt, majd Pisába, 1905- ben pedig — Carducci visszavo­nulása után — a nagyhírű bolog­nai egyetemre nevezték ki tanár­nak, s itt tanított haláláig. Szin­te félénken apró, első pillantás­ra csaknem jelentéktelenül köz­napi témájú, pár soros verseivel a modern líra felé nyitott utat. Köznapi témái, természetkultu­sza, a lelki folyamatokat rögzítő, realista versei jól kifejezik a Risorgimento lelkesült korszakát követő társadalmi válságot; a klasszikusok iránti hódolatát fe­jezi ki Carmina latina (Latin éne­kek) című latin nyelvű verses­­kötete is. AZ ÜGYELETES HÍRSZERKESZTŐ Szilágyi Gábor Telefon: 12-144 HELYESBÍTÉS. A Napló december 25-i számában megjelent Az erőfeszítés nem csökkenhet! című cikkben egy számadat tévesen szere­pel. Helyesen: A 852 beirat­kozott tanuló közül év végi vizsgát tett 555 fő. A RÁDIÓKABARÉ ötórás programja a kiadott mű­sortól eltérően fél órával hamarabb kezdődik, nem 19.30-kor, hanem 19 órakor a Kossuth rádióban, decem­ber 31-én. A szilveszteri műsor szóvivői: Bodrogi Gyula és Verebes István. MAGAS BALATON. A sok csapadék hatására a kívánatosnál 11 centiméter­rel magasabb a Balaton víz­állása, ezért megnyitották a Sió zsilipjeit, és 66 millió köbméter vizet engednek a csatornán át a Dunába. KÖZLEMÉNYEK Értesítjük a t. utazóközönsé­get, hogy helyi bérletpénztárain­kat 1980. december 28-tól az aláb­bi helyeken és időpontokban üzemeltetjük: Autóbuszállomás (Külső vásártér), Simonffy u. 2/C. (Taxi forgalmi iroda), Hat­van u. 16. sz., Agrártudományi Egyetem, MÁV-állomás forga­lomirányító-hely, Attila téri for­galomirányító-hely, Wegner téri forgalomirányító-hely, MGM-for­­galomirányító-hely, Horváth Ár­pád Művelődési Ház, Csapókert, Süveg u. 3., Mezőgazdasági szak­iskola Pallag. Elővételi pénztá­rak nyitva tartási ideje: hétfőtől péntekig 5.30—19.00 óráig, szomba­ton 9.00—15.30 óráig. Bérletpénz­tárak: december hó 28-tól 31-ig 8.00—16.00 óráig, január hó 3-tól 5-ig 8.00—16.00 óráig. Figyelembe véve a több napos ünnepeket, az esetleges elmaradók részére szol­gáltatásunkat az alábbi helyeken bővítjük: Simonffy u. 2/C (Taxi forgalmi iroda) alatt levő bérlet­­pénztárakat minden hó 10-ig üze­meltetjük 8.00 órától 18.00 óráig. Hatvan u. 16. sz. alatt levő bérletpénztárakat január hónap­ban 3—7-ig 8.00 órától 18.00 óráig üzemeltetjük. Kérjük a t. uta­zóközönséget, hogy a fenti helye­ken és időpontban szíveskedje­nek a helyi bérleteket megválta­ni. Volán 6. sz. Vállalat, Debre­cen. (x) AZ 1979/80-AS TANÉV HASZ­­NOSANYAG-GYŰJTÉSI VERSE­NYÉBEN Hajdú-Bihar megyében 8 úttörőcsapat ért el helyezést. Jutalmuk összege 18 600 Ft. Az ünnepséget a Kelet-magyaror­szági MÉH Vállalat december 16-án du. 14 órakor az úttörőház­ban rendezte meg. Két kiemel­kedően gyűjtő úttörőcsapat or­szágos helyezést ért el. A IV. létszámkategóriában a 2716. sz. Gárdonyi Géza Úttörőcsapat or­szágos I. helyezést ért el. Deb­recen, Kishegyesi út 156. sz. Ju­talmuk összege 5900 Ft. I. Lét­számkategóriában a 381. sz. Föl­des Ferenc Úttörőcsapat országos III. helyezést ért el. Debrecen, Nyomtató u. 2. sz. Jutalmuk ösz­­szege: 7200 Ft. A helyezést elért úttörőcsapatoknak gratulálunk, és munkájukhoz sok sikert és további hasznosanyag-gyűjtést kívánunk. (X) 489. SZÁMÚ SZOVALL-os mű­ködési engedély elveszett, hasz­nálata mai naptól érvénytelen. (x) TISZTELT UTAZÓKÖZÖNSÉG! MÁV Menetjegyirodánkat (Rózsa u.) korszerűsítjük, bővítjük. Az átalakítási munkák miatt iro­dánkat 1981. január 1-től nem üzemeltetjük. Felhívjuk szíves fi­gyelmüket, hogy az átalakítás ideje alatt is rendelkezésükre állunk Debrecen Állomáson a tanuló-váróteremben kialakított pénztárakban, ahol munkanapo­kon nemzetközi menet- és hely­jegyeket változatlanul kiszolgá­lunk. Telefon: 17-934. Kérjük szíves megértésüket. MÁV Igaz­gatóság. (X) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: dr. Bényei József — Főszerkesztő-helyettes: Boda István. Szerkesztőség: Debrecen, Tóthfalusi tér 10. 4024 — Telefon: 12-144, nyomdai ügyelet: 16-69? — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat. Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: Debrecen. Postafiók 72. 4001 — Telefon: 12-144 — Felelős kiadó: dr. Szabó Imréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postamvataloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint — Index 25 027 — ISSN 0133—1051 — Alföldi Nyomda, Debrecen — Felelős vezető: Benkő István.

Next