Hajdú-Bihari Napló, 1993. április (50. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-07 / 81. szám

ÜGYETLEN N­A­P „Állítólag romlott” Belgrád (MTI) - Az állítólag romlott oltó­anyagot, amelyet Jugoszlávia UNICEF-se­­gély gyanánt kapott, s amelyet az UNICEF Magyarországon vásárolt, nem használják, s nem is fogják használni, amíg nem történik meg a kötelező ellenőrző vizsgálat - közölte a szerb tájékoztatási minisztérium. A minisz­térium most „állítólag romlott" oltóanyagról beszélt, holott eddig a belgrádi tájékoztatás befejezett tényként kezelte azt, hogy rom­lott és mérgező a magyar diperte oltóanyag. Hazatért az eltérített gép Peking (MTI)­­ Kétszáznégy utasával a fe­délzetén visszatért Kínába az a repülőgép, amelyet két kínai fegyveres Tajvanba térített. A Sencsen és Peking között közlekedő Boeing-757-es pilótafülkéjébe két pisztolyos géprabló tört be, és arra kényszerítette a kapitányt, hogy Tajvanba repüljön. A repü­lőgép Kuangcsou városban szállt le, 185 utasa és 17 fős legénysége egyaránt sértetlen. A taj­vani rendőrség azonosította a géprablókat: az egyikük egy kínai acélgyár 28 éves anyag­­beszerzője, a másik pedig egy 23 éves keres­kedő. Tettüket azzal indokolták, hogy ki akartak szabadulni a kommunista Kína zsarnoki rendszeréből és szabad világban akartak élni. A kép az eltérített gépről a rövid tajvani „kiránduláson” készült Fotó: AP Csütörtökön Táj-Kép A Hajdú-bihari Napló csütörtöktől kezdve Táj-Kép címmel regionális mellékletet jelen­tet meg három változatban, nyolc kis oldalon, Tv-plusz formátumban. Az első melléklet Debrecen és környéke, a második Bihar, Sárrét és a Nyírség, a harmadik a Hajdúság, a Hortobágy és a Tisza mente térségének életével foglalkozik hírekben, tudósítások­ban, kisriportokban. A Napló Kft. a regionális mellékletek megjelentetésével erősíteni kí­vánja a Hajdú-bihari Napló megyei jellegét. A témák sokféleségét felvonultató (községi, önkormányzati élet, várospolitika, sport, egyesületi hírek, anyakönyvi események stb.) mellékletek közül minden olvasó azt a pél­dányt kapja meg, amely tájegységében ter­jesztésre kerül. A regionális melléklet ezután minden csütörtökön ott lesz az olvasó kezé­ben. A Napló ára változatlan, olvasóink tehát a mellékletet ajándékba kapják. HÍRSAROK • OROSZ ARANY. Oroszország kedden új adatokat tett közzé egykor oly titkosan kezelt aranykészleteiről, ám platina- és palládium­tartalékait továbbra is a legnagyobb titokban tartja. A teljes orosz aranykészlet jelenleg 308 tonna. © MUNKÁCSY. A szegedi Móra Ferenc Múzeum előcsarnokában kedden kiállították Munkácsy Mihály Krisztus mellképe című rézkarcát, amelyet a Rómában élő Kállay Kristóf, a Magyar Máltai Lovagok Szövet­ségének elnöke ajándékozott a közelmúltban a múzeumnak. A rézkarcot, amely tanul­mány a Krisztus Pilátus előtt című képhez, 1880 körül készítette alkotója. ' 'V*’' v Jfc?: A TARTALOMBÓL „Családi vállalkozás családias környezetben” A panziós nem ülhet ölbe tett kézzel, a vendégek kényelméről gondoskodik 3. oldal A nagyobb beruházásokra még várni kell Szabó Lukács ellen parlamenti etikai vizsgálatot kezdeményez az MGM vezetője 5. oldal „Talán vége lesz a mechanikus biflázásnak” Az államtitkár-helyettes a családpedagógiáról és a nemzeti alaptantervről 6. oldal Több szolgáltatás, kevesebb résztvevő... A gazdasági élet nem mindig igazolja vissza a vállalkozók várakozásait Petneházi Attila -­ Debrecen (HBN) - Szó se róla, szebb napokat is megélt már a vállalkozók debreceni bemutat­kozója. A Partner Kft. és a Köl­csey művelődési központ által 1990 tavaszán útjára indított kez­deményezés eddigi rendezvé­nyeit mintegy 50 ezren tekintet­ték meg, és a résztvevők száma is egyre gyarapodott. A vállalkozók első bemutatkozóján alig két­tucatnyi kiállító jelent meg, a legutóbbi két alkalommal vi­szont számuk már a félszázhoz közelített. Ehhez viszonyítva az idei első, sorrendben azonban már a ha­todik bemutatkozó - a maga 36 kiállítójával - mindenképpen meg­torpanásnak számít. A visszaesés vélhető okairól Ugrai Ferenc, a Partner Kft. ügyvezető igazgatója a következőket mondta: „A gaz­dasági élet sajnos nem igazolja vissza azokat a várakozásokat, amelyeket a résztvevők többsége az ilyen és hasonló kiállításoktól remél. Két rendezvény között so­kan tönkremennek, és a „túlélők" is meggondolják, hogy finanszí­rozzanak-e egy-egy bemutatkozót. Pedig díjaink 1991 ősze óta vál­tozatlanok..." A résztvevők szá­ma ugyan csökkent, a standok azonban változatlanul színvona­lasak és bővült a szolgáltatások köre is. Egyre több vállalkozó ta­nulja meg profi módon - kül­sőségeiben is nívósan - eladni ter­mékét. Erre a fura kettősségre utalt megnyitójában Kollár József, Debrecen alpolgármestere is, amikor hangsúlyozta: „Debrecen­nek ragaszkodnia kell az ilyen al­kalmakhoz, fontos, hogy a régió­­központ egyúttal az információ­­csere központjává is váljon..." Évek óta visszatérő téma a vál­lalkozók bemutatkozóján a hely­szín. A Bartók Terem gyönyörű, csakhogy tervezői egészen más funkciót szántak neki. A rendezők egyike-másika éppen ezért szeren­csésnek is tartja, hogy a kiállítók száma évről évre félszáz alatt marad, hiszen a túlzsúfoltság a színvonal rovására menne, így viszont - amíg meg nem épül a vásárcentrum - jut hely bőven a résztvevőknek, hogy felvonultas­sák számítástechnikai, távközlé­si-, irodai-, irányítás-, nyomda­­technikai és egyéb termékeiket. A kiállítási terület nem, a standok mérete viszont változott Fotó: Iklódy János Kényszerű késéssel indultak a tavaszi munkák Az őszi kalászosgabona-vetések összképe valamivel jobbnak tűnik a tavalyinál Budapest (MTI) - A kései kita­vaszodás miatt a tavaszi mező­­gazdasági munkák 10-15 napos késéssel indultak - állapítja meg a szaktárca legfrissebb összesí­tése. A tavaszi talajmunkák és a vetés a március közepi kedvező időjárás hatására robbanásszerűen indultak meg, ám a hónap utolsó napjaiban tapasztalható lehűlés miatt átmenetileg leálltak a mun­kák. Emellett folytatódott a múlt hónapban is, az immár december közepe óta tartó száraz időjárás. A talaj felső, mintegy 50 centimé­teres termőrétegének - a szántó­földi hasznos vízkapacitás száza­lékban mért - nedvességtartalma 50-75 százalék között változik, ami pedig igen alacsony érték. Az őszi kalászos gabona ve­tésterülete - az 1500 forintos hek­táronkénti támogatás hatására - még múlt év decemberében is nö­vekedett, így a március utolsó har­madában készített állapotminő­sítés szerint a búza vetésterülete valamivel meghaladja az 1 millió hektárt. A határszemlék alapján a búza 40 százaléka jónak, 37 száza­léka közepesnek, míg 23 százalé­ka gyengének minősíthető. A rozs vetésterülete 74 ezer hektár, e növény 39 százaléka jó minőségű, 45 százaléka közepes, míg 16 szá­zaléka gyenge. Az őszi árpát 193 ezer hektáron vetették el, amely­nek minősége 45 százalékban jó­nak, 39 százalékban közepesnek, 16 százalékban pedig gyengének mondható, így az összkép közel 10 százalékkal kedvezőbb képet mutat, mint az előző évben, és a szakemberek értékelése szerint megegyezik az utolsó három év átlagával. A magborsó területe az elmúlt évek nyomott felvásárlási árai miatt, a zöldborsó vetésterülete pedig a feldolgozó üzemek pénz­ügyi problémái következtében várhatóan csökken. A cukorrépa vetése elkezdődött. A vetésterület várhatóan az előző évi, 108 ezer hektár körül várható. A rizster­mesztés kritikus időszakot él át, vetésterülete 4 ezer hektárra zsu­gorodott. Egy esztendeje tart a boszniai háború Kétmillióan váltak hajléktalanná, kétszázezer a halottak száma Budapest (MTI)­­ Tegnap volt egy éve, hogy Szarajevóban el­szabadult a pokol. A dátum egyébként szimbolikus érvényű: 1944-ben ezen a napon vonultak be a partizánok a boszniai fővá­rosba. Annak idején még egy új és testvéri világot ígértek a má­sodik világháború romjain. Mára az ígéretekből semmi sem tel­jesült: nemzeti gyűlöletek sosem látott szörnyűséget okoztak, az évtizedekig rejtegetett bosszú­vágy a felszínre tört. A háború során eddig kudarcot vallott az ENSZ összes békéltetése, Cyrus Vance, a fáradhatatlan köz­vetítő is feladta, s leköszönt tiszt­ségéről, helyét Stoltenberg norvég külügyminiszter veszi át, de ő is csak annyit tudott mondani ter­veiről, hogy nem akarta vissza­utasítani a tisztséget, mert külön­ben élete végéig lelkiismeret-fur­­dalása lett volna. A háborúért a legnagyobb felelősséggel nyilván­valóan a szerbek tartoznak, hiszen az ő kezükben van a régió egyet­len valóban ütőképes hadserege. A felelősségben azonban osztozni kell. A horvátok csöndben elfog­lalták Bosznia csaknem harmadát, s döntő pillanatokban hagyták cserben muzulmán szövetsége­seiket. Sőt, egy valójában sosem cáfolt feltételezés szerint Tudjman horvát elnök és Slobodan Milose­vics szerb vezető már két éve megállapodott Bosznia felosztá­sában. Nagy felelősség hárul azon­ban a nyugati hatalmakra, hiszen átgondolt stratégia nélkül, s a pil­lanatnyi kényszereknek engedve próbáltak békét teremteni, s szük­ségszerűen kudarcot vallottak. Most sem történik más, miután a szerb parlament minden fenyege­tőzés dacára elvetette a Vance-Owen-tervet, Washingtonban nem sietnek beváltani a komor jósla­tokat, hanem a tervet akarják mó­dosítani. Boszniában közben egyre több a menekült, az üszkös rom, a halott. A háború egy éve alatt közel kétmillióan váltak hajlékta­lanná, kétszázezer a halottak szá­ma, Szarajevó egyetlen romtenger. A Száva mentén eltűntek a mi­naretek, szaporodtak a tömeg­sírok, s a háborúnak még nincs vége...­­ Néhányan a több százezer menekült közül Fotó: AP MAI KÉRDÉSÜNK Átprogramozzák-e a lámpákat? Változik-e a KRESZ mó­dosításával a forgalomirá­nyítás összehangolása? - kérdeztük Csáki Józseftől, a Debrecen Városi Polgármes­teri Hivatal közlekedési cso­portjának munkatársától. - A KRESZ-szabály mó­dosításával azonos időben kiadott minisztériumi irány­elv szerint az útkezelőknek a legelső programmódosítás során kell áttérni az érintett útszakaszokon erre a sebes­ségre - szólt a válasz. A vá­ros területén a Kiskörúton és a Piac utca egy szakaszán maradt érvényben a régi sebességhatár. Ezen jelző­lámpás utakon csak az év második felében tervezzük a forgalomszabályozást a köz­lekedési szokások, a forgal­mi körülmények és más szakmai szempontok figye­lembevételével. Az általá­nostól eltérő sebességhatárt minden esetben jelzőtáblák mutatják.

Next