Hajdú-Bihari Napló, 1998. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-16 / 139. szám

1998. június 16., kedd n HAIPŰSflGI TÁJ-KÉP Emléktábla a Baross utcában Hajdúnánás (HBN - T. J.) - Hajdúná­náson is utca viseli a 150 évvel ez­előtt született Baross Gábor, a vas­­miniszter emlékét. Az önkormányzat június 5-én emléktáb­lát helyezett el az utca elején. Seres Eme­se, a Csiha Győző Szakmunkásképző és Szakközépiskola középiskolás tanulója el­szavalta Juhász Gyula Baross Gábor em­lékezete című költeményét. A szavalat után Benkey Lajos alpolgár­mester méltatta Baross Gábor életét és munkásságát, majd a táblára helyezett nemzetiszínű szalag levételével „lelep­lezte” az emléktáblát. Az ünnepségen részt vettek a Baross utcán lévő Csiha Győző Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet, valamint a nánási Oláh Mi­hály Általános Iskola tanulóinak képvi­selői. Az emléktábla leleplezésének ideje alatt a járókelők is megálltak néhány percre, így adózva Baross Gábor emlékének. Benkey Lajos méltatja a vasminiszter munkásságát Fotó: Tar József Összevonják az iskolákat Polgár (HBN - H. I.) - Családias han­gulatban adtak át elismeréseket jú­nius 5-én a polgári Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Szakiskola diák­jainak és tanárainak. Az iskola életében már hagyomány, hogy a tanév zárása előtt a szülők jelen­létében könyvutalvánnyal ismerik el a leg­jobbak tanulmányi, sport- és közéleti mun­káját. Az iskola 890 tanulója közül negy­venegyen, továbbá két kézilabdacsapat, va­lamint az őket felkészítő pedagógusok ve­hettek át szerény jutalmakat. Először ad­ták viszont át az iskola által alapított és Vásárhelyi Pálról elnevezett emlékplaket­tet azoknak, akik élen jártak a tanulás­ban. Az első-negyedik osztályokban elért ki­tűnő bizonyítványért hárman, az ötö­dik-hatodik osztályosok körében öten, a hetedik-nyolcadik osztályosok körében ugyancsak öten részesültek a kitüntetés­ben. A város vezetőinek döntése értelmében az 1998/99-es tanévben már egy oktatási intézmény lesz Polgáron, összevonják ugyanis az általános iskolát, a szakiskolát és a gimnáziumot, és a Vásárhelyi Pál Általános Iskola, Szakiskola és Gimná­zium nevű intézményben az első osztály­tól az érettségiig tanítják majd a gyere­keket. • Jubileum. A hajdúdorogi Bocskai nép­zenei együttes június 7-én ünnepelte meg­alakulásának 25. évfordulóját. A megem­lékezésen rész vett és műsort adott a Nyíradonyi és a Rábai pávakör, továbbá az Egyeki népzenei, a Konyári pávakör és a Biharnagybajomi népzenei együttes. • Ki mit tud? Hajdúnánáson rendezték meg a nyugdíjasok Ki mit tud? nevű ver­senyének 1998. évi körzeti döntőjét, ame­lyen Hajdúnánás, Hajdúdorog, Polgár és Görbeháza nyugdíjasklubjainak tagjai mu­tatták be műsoraikat. A 90 főt felvonul­tató program keretében a többi közt vers- és prózamondásból, citerazenéből és kó­rusdalokból kaptak ízelítőt az érdeklődők. A zsűri döntése alapján valamennyi be­mutatott program részt vesz a június 27-én Debrecenben megrendezésre ke­rülő megyei döntőn. Negyedszázad egy zeneiskola élén Ifj. Sebestyén Miklós Hajdúböszörmény (HBN)­­ A szép élményeket és eredmé­nyeket hozó tanév zárása­kor az iskola növendékei és tanárai köszöntötték a helyi zeneiskola szervezőjét, egy­kori igazgatóját, a 75 éves Nagy Lászlót. A jelenlegi vezető, Szőkéné Csorba Erzsébet üdvözlő szavai után Lázár Imre polgármester fe­jezte ki tiszteletét Hajdúböször­mény város önkormányzata ne­vében, polgármesteri elismerő oklevelet és Szilágyi Imre grafi­kusművész alkotását adomá­nyozva az ünnepeltnek. Nagy László közel negyedszá­zadig vezette, igazgatta a rábízott intézményt, konok elszántsággal, tiszta szigorúsággal, hozzáértés­sel. A pályafutása alatt elért eredményeket nehéz lenne fel­sorolni... A kívülálló azt gondol­hatja, hogy egy igazgató - nomén est omen - csak igazgat, szerve­zi és ellenőrzi a szakmai mun­kát: nem tudhatja, hogy az épü­lettől a hangszerig, a takarítás­tól a megtartott órákig, hangver­senyekig, egy város zenei arcu­latának formálásáig minden „hatáskörébe” tartozó kötelessé­ge. Ő a megmondhatója, hány­szor kellett megütköznie a kö­zönnyel, az ellenállással, az isko­la érdeke ellen ható hatalmi szó­val. Hosszú-hosszú hajdúböször­ményi helytállása igazolja, hogy „vígan, vitézül” harcolta meg harcait. Irányítása alatt kitűnő tantestület formálódott, kiváló tanítványok sorát bocsájtotta magasabb osztályba, az országos hírnév fényes állomásaihoz. Ne­véhez fűződik a nagy múltú fú­vószenekar megszervezése, a fó­ti zenei tábor, az iskola vonósze­nekarának megalakítása és meg­számlálhatatlanul sok zenei est, hangverseny, amelyek emlékét az iskola évkönyve, fotó- és hangarchívuma menti át az utó­kornak. Bizonyára nem akart példaképpé válni, nem pályázott könnyű sikerekre - most mégis egy intézmény fiatal és öreg diákjai, volt kollégái és a jelen fiatal tanárai köszöntik őt. Ránk­hagyott örökségét, zeneteremtő szellemét őrizzük és továbbad­juk. Nagy László (balról). Szőkéné Csorba Erzsébet és Lázár Imre Fotó: Venter Zsolt Autók szerelmesei közt Párizsban Műszaki hiba nélkül sikerült megtenni az izgalmas utat Helmeczi István Görbeháza (HBN) - Az autók szerelmesei sem időt, sem fáradtságot nem kímélnek, ha egy nagy kalandról lehet szó. Kitartást és bátorságot jelentő úton és találkozón vett részt Pusztai Nóra is, aki több mint 4200 kilomé­tert vezetett a 18 éves Citroenjével. Május 21-től 24-ig Párizsban találkoztak az autók szerelmesei, és mi is ott voltunk édesanyám­mal - emlékezik vissza Nóra. Mint mondja, a Citroennek van egy olyan típusa, melyet 2 c-nek neveznek. Ebből a típusból van 4-es, illetve 6-os. Ezeknek a típusoknak volt most az ötvene­dik születésnapja. Az, hogy ki milyen autóval megy, nem volt meghatározva. Európa szinte minden országából érkeztek részvevők a találkozóra, és a ki­adott tájékoztató szerint több mint kétezer-hatszáz autó érke­zett a francia fővárosba.­­ Számomra az volt a különle­ges élmény, hogy milyen sok em­bert érdekelnek az autók, és, ter­mészetesen, maga Párizs. Nem véletlenül vált szállóigévé a mondás, hogy „Párizst látni és...” Ezenkívül izgalmas volt az út is, amelyet sikerült defekt és műszaki hiba nélkül megtenni. Az ott-tartózkodás alatt különfé­le citroënes programok voltak, vetélkedők, műsorok és bolhapi­ac. Igazi show volt az egész. Már jártam egyszer Párizsban, még a Renault Hungáriával. A találko­zón nem csak autó­matuzsále­mek adtak egymásnak randevút, hanem csodabogarak is, amelyek mindenre hasonlítottak, csak nem az eredeti autóra, mert más volt az alváz, más a karosszéria és a motor sem a típusnak meg­felelő. Ezek gazdáinak szerelme az autó. Ilyen alkalommal óriá­si a felhozatal, mindenki meg akarja mutatni a másiknak, hogy mit „alkotott”, s persze ar­ra is jó a találkozó, hogy a régi autókhoz alkatrészt vegyen az ember, mert egyébként nehéz hozzájutni az alkatrészekhez. Az élmény mellett eltörpül a kocsi felkészítésére szánt idő és pénz. A veterán autók között ott voltak az ötven évnél idősebb járművek is. Már a következő utunk prog­ramja is megvan. A Citroennel a Bakony-Balaton túrán veszünk részt. Ebben az évben azonban még lesznek más veteránautó-ta­­lálkozók és -versenyek, amelye­ken szintén ott szeretnénk lenni. A tavasztól őszig tartó találko­zók havonta legalább kétszer megismétlődnek. Energiánk van, és reméljük, hogy a pénz is összejön, s akkor újra találko­zunk az autósok nagy családjá­val. Nóra és másik hű társa, az 1966-os évjáratú Renault 4-es Fotó: Magánarchívum 5. oldal Nyitott határ Nyírábrány (HBN - K. Zs.) - Négy nap alatt közel öt­ezer személy és több mint ezeregyszáz gépkocsi lépte át a Nyírábrány és Érmi­­hályfalva között lévő állam­határt a nemrégiben meg­rendezett Nyíló akác kultu­rális napok alkalmával. Ha­gyomány már, hogy az egyébként csak a kishatár­­forgalomban használható átkelőt erre az alkalomra megnyitják a nagyközönség számára is. A közelebb és távolabb lakó rokonok és ismerősök csak a kulturá­lis napok ideje alatt talál­kozhatnak egymással anél­kül, hogy Biharkeresztes vagy Csengersima felé nagy kerülőt tennének. A már említett forgalom különö­sen nagynak számít a nyír­ábrányi határátkelőn, mert - mint azt Bara György, a határforgalmi kirendeltség rendészeti helyettese el­mondta - naponta átlago­san csak tizenöt gépjármű és száz személy kel itt át a szomszédos országba. A ha­tárnyitás ideje alatt rend­bontás nem volt. A koráb­bi évekre jellemző, úgyne­vezett benzinturizmus is háttérbe szorult az üzem­­anyagárak kiegyenlítődése miatt, így ebben az évben valóban a kultúráé, illetve az emberi kapcsolatok ápo­lásáé volt a főszerep. A fő­hadnagy problémaként em­lítette, hogy az átkelő csak reggel hét és délután öt óra között volt nyitva. Bara György főként a korai ha­tárzárást nehezményezte, mert az esti rendezvények­ről lemaradtak azok, akik­nek nem voltak olyan is­merősei vagy rokonai, akiknél megszállhattak vol­na. Szilágyi Dániel kalandos életútja (5.) Zsadányi Lajos Szilágyi azonnal levelet küldött Vámbérynak és a fiatal újságíró­nak, Tóth Bélának, akik közül elsősorban Tóth Béla lelemé­nyessége segített abban, hogy a közel ötven darab Korvina Ma­gyarországra kerüljön. 1876-ban, amikor ez a levelezés történt, Abd-al Azil szultán gyilkosság ál­dozata lesz. A trónon néhány hó­napig V. Murád követi, hogy az­tán több mint három évtizedig II. Abd-el Hamid foglalja el a trónt. A török birodalom ekkor már belső gondokkal küzdött. Lázadoztak a szerbek. (Ekkor még Szerbia déli része a töröké volt.) A lázadást a szultán ked­venc fővezére, Abdul Kerim pa­sa verte le. Kapóra jött ez Tóth Bélának. Indítványozta, hogy a pasának egy díszkardot adomá­nyozzanak, amit majd egy diák­küldöttség fog átadni Konstanti­nápolyban a szultáni divánon a szultán jelenlétében a pasának. A magyar hatóságok beleegyez­tek a dologba. Tóth Béla egy di­ákküldöttséggel megérkezett a török fővárosba. Nem a szultán­hoz ment, hanem kedves öreg barátjához, Dani efendihez. Az antikvárius tudós nagyszerűnek találta a tervet. Másnap mind­annyian, ő maga is elindult a divánba (tanácsba) a fiatal új­ságíróval együtt. Fényes, előke­lő hatalmasságok jelenlétében átadták a pasának a pompázatos, drágakövekkel ékesített díszkar­dot. A pasa a meghatottságról szólni sem tudott, csak odafor­dult a szultánhoz.­­­ Nemes, nagylelkű padisah, mi is adjunk valamilyen szép ajándékot e nagyszerű magya­roknak. A szultán úgy látszik, jóked­vében lehetett, mert jó híreket kapott az anatóliai vidékről, ahol sikerült leverni az örmények lá­zongását. - Nem bánom, legyen. Kérje­tek bármit. Megkapjátok tőlem. Szilágyi oldalba lökte Tóth Bé­lát. Itt az alkalom. Kérd azt, amit megbeszéltünk. A fiatalember sem volt rest. - Felséges szultán, mi nem ké­rünk mást, mint azt a néhány tucatnyi aranykötésű könyvet, amelynek borítóján nagy kirá­lyunk képe ékeskedik. Már abból ajándékozott nagy­­tekintélyű édesapád is császá­runknak, Ferenc Józsefnek még 1869-ben. A szultán kimondta a szenten­ciát.­­ Legyen hát tiétek és a tudós magyaroké a Korvina. (Folytatjuk.)

Next