Hajdú-Bihari Napló, 2014. november (71. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-13 / 264. szám

r Kortársaink, barátaink Részlet a 1986-ben megjelent Kortársaink, barátaink című Tóth Endre-könyv bevezető­jéből. DEBRECEN. Tizenkét szemé­lyiség - hét irodalmár és öt képzőművész - lírai portréját tartalmazza ez a könyv. (...) Kardos Albert egy isten háta mögötti erdélyi faluban született tisztes szegénység­ben élő, hithű zsidó család ivadékaként, s az asszimilá­ció eleven csodájául a magyar nyelv és irodalom megszál­lott hívője, tudós tanára lett, erősen hagyományos szemlé­lettel. Oláh Gábor, a debreceni fi­­ákeres család egyedüli tanult tagja, a pesti egyetemen még Gyulai Pált hallgatta. (...) Holló László ugyan Kiskun­félegyháza szülötte, mégis debreceninek vallotta magát. (...) Senyei Oláh István, az életkorban következő festő, ~ —— TÓTH ENDRE KORTÁRSAINK, BARÁTAINK debreceni külvárosi munkás­családból származott. (...) Az iránta tanúsított részvétlen­ség felháborító, s pusztulása egyenesen infernális. Juhász Géza szintén debre­ceni sarjadék. (...) Tanárként, íróként, irodalomszervező­ként a város haladó értel­miségének lett a nevelője, irányítója. Sosem tudta el­választani munkásságában a korszerű tudományt a radiká­lis politikai tevékenységétől. Gáborjáni Szabó Kálmán, a festőművész s fametsző apja nyomdász, unokaöccse a köl­tő Szabó Lőrinc. A református kollégium tanára, országszer­te becsült művész, grafikus, a népi írók barátja s a Márciusi Front aktív tagja. A felszaba­dulás után főiskolai tanár a fővárosban. Gulyás Pál nagyapja még írástudatlan parasztember. (...) Tragikuma (s a magyar lí­ráé is!), hogy negyvenöt éve­sen - művét befejezetlenül hagyva - pusztult el vérzé­kenységben. Kardos Pál már szinte bele­születik az irodalomba: Kar­dos Albertnek a fia, s családi kapcsolatok révén rokonság­ba kerül sok literátorral (Be­nedekek, Marcell, András és István) a Lengyelekkel: Mik­lós és Laura stb. Élő lexikon, mindent tud, mindenkire em­lékszik, aki Debrecenben élt s itt járt valaha. (...) Menyhárt József árva gye­rekként, piarista paptaná­rok segítségével tudott leé­rettségizni, de munkássága beleilleszkedik a kálvinista Kardos Pál élő lexikon, mindent tud, min­denkire emlékszik, aki Debrecenben élt, s itt járt valaha. TÓTH ENDRE szellemiségű Debrecen von­záskörébe. (...) Pákozdy Ferencet hánya­tott sorsa vezette szülőváro­­sából, Hódmezővásárhelyről Debrecenbe érett férfi korá­ban. (...) Ő lett az Égető Eszter c. (Németh László-sregény) Hallgató Sándorénak a mo­dellje. Halála után is harcolni kell költészetének értékeiért és elismertetéséért. Mata János szintén az utolsó magyar polihisztorok egyike volt: költő, filozófus, fametsző, nyelvtanár, levéltá­ros, az antikvitások rajongója és kitűnő szakértője. (...) Julow Viktor ősei közt skót és porosz elődök találhatók. (...) Az angol irodalom kiváló ismerője, s a felvilágosodás magyar irodalmának elmé­lyült kutatója. (...). Lírai vallomások ezek, egy lírikuséi, aki ilyen módon akarja leróni háláját, megbe­csülését, szeretetét irántuk, amiért barátjuk lehetett, s amiért ők barátjuknak, fegy­vertársuknak fogadták vala­ha.­­ Szívesen hozzászólna cikkeinkhez? Keresse a Hajdú-bihari Naplót a népszerű közösségi portálon is! www.facebook.com/hajdublha­­rlnaplo CO cc 2014. NOVEMBER 13., CSÜTÖRTÖK A Magyar Írószövetség örökös tagja FOTÓ: MAGÁNARCHÍV Névjegy Tóth Endre, Debrecen, 1914. november 17. - Debrecen, 2011. augusztus 16. ■ Költő, kritikus, szerkesztő. ■ A Magyar Írószövetség örökös tagja, a Debrecen Kultúrájáért-díj birtokosa. ■ Iskoláit szülővárosában végezte. Volt fizikai munkás, levéltáros, hivatali előadó, szerkesztő. ■ Pályakezdő versei - saját sorsán át - a külvárosról adnak hírt és a mélységből jött költő eszmélkedésé­­ről. Később is az elnyomottak oldalán állt, az igazság nevében. ■ Érett lírája megtelt kulturális élményekkel és a létbe vetett hittel. Sok verse állít irodalmi emléket Debre­cennek Verseskötetei: Egyedül a tömegben, 1936; Örökké viharban, 1941; Se kint, se bent, 1944; A forrás dala, 1955; Az elszálló ifjúság­hoz, 1960; Mindenért megfizettem, 1974; Életnagyságban, 1982; Bizalmas vallomás, 1984; Okozz örömöt, 1994; A világ végén, 2004. Prózai munkái: Oláh Gábor élete, /monográfia, 1980/; Oláh Gábor és kortársai, /tanulmá­nyok, 1982/; Kortáraink barátaink, /12 portré, 1986/; Gyermekkorom krónikája, 1998. Kitüntetései: A Munka Érdemrend ezüst fokozata, 1974; Csokonai-díj 1975,1981; József Attila-díj 1985. A Magyar Köztársa­ság Érdemrend kiskeresztje (polgári tagozat), 1995. Róla kismonográfia: Bakó Endre: Tóth Endre pályaképe. Debrecen, 1999. NAPLÓ Interjú: Tóth Endre Csokonai-díjas, József Attila-díjas debreceni költővel, íróval Világot nem vált, de nevel Száz éve, november 17-én született Debre­cenben Tóth Endre. DEBRECEN. A három éve el­hunyt költővel 1984-ben ké­szített interjút Bakó Endre irodalomtörténész, a Haj­dú-bihari Napló nyugalma­zott főszerkesztője. Alább a lapunk hasábjain megjelent cikk részletét olvashatják. TÓTH ENDRE: Bár az első versem 1932 decemberében jelent meg a „Debreczen” nevű napilapban, költői indulásomat 1934-től számí­tom, attól az időtől, amikor megismerkedtem Kardos Lászlóval és Juhász Gézá­val. (...) Az ő segítségükkel, bátorításukkal kapcsolódtam be a debreceni irodalmi, kulturális életbe. (...) Egy másik nagy fordu­lópontja életemnek, ami­kor 1937. november 5-én, huszonhárom éves korom­ban szellemi szükségmunkás lettem, felvettek a levéltár­ba. Addig fizikai munkát végeztem. A levéltárban egy külön kis szellemi társaság alakult ki, ott dolgozott Mata János, Gáspár Gyula (egy székely származású novellista), bejárt hozzánk a fél város. Csobán Endre, a levéltár vezetője liberá­­lis-konzervatív szellemű férfi volt, teret engedett a fiataloknak is. (...) Mivel a harmincas években a népi írókon nevelkedtem, 1945- ben beléptem a Nem­zeti Parasztpártba, sőt 1945 őszétől 1946 őszéig a párt debre­ceni titkára voltam. Ugyanabban az időben törvényhatósági bizottsági tag, s a Nemzeti Bizottság tagja, s közreműködtem az egyik igazolóbizottságban Szomorú fordulópontja életemnek, hogy 1947-től 1954-ig nem írtam, nem publikáltam, a hallgató írók sorába tartoztam. Kizártak az írószövetségből, abból a szervezetből, amelynek 1945-ben egyik alapító tagja voltam Gergely Sándor lakásán. Mivel rövidesen az Ady Társaságot is elsorvasz­tották, majd megszüntették, visszavonultan éltem. (..) A hallgatás éveiben két em­ber törődött velem, unszolt, hívott: az egyik Kardos Pál, a másik Koczogh Ákos. (...) Még egy nagy fordulatról szólnék: 1963. február elsején búcsút mondtam a hivatalnoki pá­lyának, s az említett napon az Alföld olvasószerkesztője lettem. Tizenkét éven át töltöttem be a mindenes szerepét a lap körül. Mindig Debrecenben élt? TÓTH ENDRE: Másfél év kivé­telével mindig. 1935-ben és 36-ban olyan nagy volt a munkanélküliség Debrecen­ben, hogy barátaim hívására Budapestre mentem, ott dol­goztam fizikai munkásként. Közben több lapban verseim jelentek meg. Debrecen sok mindent adott nekem, puri­tán kálviniz­musa, a Kollégium szelleme lehatott a perifériákig is. Ha­tott rám Debrecen irodalmi múltja, gazdag hagyomány­világa. Debreceninek vallom magam, de nem vagyok elfogult lokálpatrióta, mint azok a korán eltávozottak, akik azóta nosztalgikusan istenítik a várost. Messziről könnyebb fenntartások nél­kül szeretni Debrecent, mint benne élni. A város nekem megadta, amit adhatott. Hogyan vélekedik a költészet szerepéről, társadalmi hatásá­ról, vagy ahogy egyik költemé­nyében kérdezi: van-e még a dalnak hatalma? TÓTH ENDRE: A költészet világmegváltó hatalmában soha nem hittem, és ma sem hiszek. De nevelő erejéről, értelméről meg vagyok győződve. Vagyok annyira következetes, hogy ha nem így lenne, felhagynék az írás­sal. Több jel arra mutat, hogy az utóbbi időben a költészet veszített hatásából, népszerűségéből, de mégis írni kell és lehetőleg olyan nyelven, olyan formában, oly­an témákról, amelyek meg tudnak ragadni bizonyos személye­ket. Sze­mélyeket mondtam és nem tömege­ket. Mert a líra interperszonális műfaj és nem Tóth Endrét sokan köszöntötték 90. születésnapján, köztük Keresztesné Várhelyi Ilona, a Debreceni Irodai- tömeg­­i Múzeum egykori vezetője fotó: magánarchívum cikk... DEBRECEN. „Én, aki voltam, most is az vagyok, Homlo­komon az igazság ragyog” - ezzel a Tóth Endre idé­zettel hirdetett szavalóver­senyt a Méliusz Juhász Péter Eredmények Alsósok: 1. Márta Anna, felkészítő tanár: Győriné Szécsi Zsuzsánna 2. Kotán Csenge, felkészítő tanár: Győriné Szécsi Zsuzsánna 3. Gőz Kinga Noémi, felkészítő tanár: Mihály Gabriella Felsősök: 1. Ilyés Kamilla, felkészítő tanár: dr. Kathyné Csikós Erzsébet 2. Nagy Szabolcs, felkészítő tanár: Peerné Török Csilla 3. Zolnai Zsófia, felkészítő tanár: Oláh Krisztina Különdíj:­­ alsós: Kósa Peónia, felkészítő tanár: Mihály Gabriella - felsős: Nagy Henrietta, felkészítő tanár: Peerné Török Csilla Felnőttek: 1. Farkas József 2. Cseglédi Lászlóné Anikó 3. Varga Artúr, az Ady Endre Gimná­zium tanulója Különdíj: V. Hegedűs Zsuzsa Mezősi Leventéné Szavalóversennyel emlékeztek Tóth Endre költőre a Méliusz-könyvtárban fotó: derencsényi István Se kint, se bent Se kint, se bent, mint a küszöb úgy élek két világ között. Csak ténfergek, mint a gyer­mek kit szülője kitagad. Száműzöttje két világnak tanyát többé nem találhat. Nincs menedék, hol életét meghúzhatná, mint a vad. Attól estem a legmesszebb, aki szült, és aki nemzett, s kivel a vér közös gyökér, a lélek már idegen. A magnak, ha széltől hajtva elsodródik más talajra, a levegő sem éltető, s új gyümölcsöt nem terem. Kirepítő, közös fészek, már mit kivert Ádám néztek, melengettél, s elengedtél, vagy én szálltam hűtlenül? Ezt akartam? Erre vártam? Hova fussak már hazátlan? A jövendő rég veszendő, s múltam lassan elmerül. Jaj, de szörnyű, óh, de fájó, úgy vesz körül, mint a háló ez az élet, mely eléget, s Tantaluszként meghalok. Visszaadom nyughatatlan lelkem annak, kit elhagytam. Tölgy bólongat, s rám ragyog­nak az el nem ért csillagok.­­ http://www.haon.hu Hírek. A régió és a világ hírei. Vers Tóth Endre Versbe vetett emlékezet A Tóth Endre-emlékév programsorozat része­ként versmondó ver­senyt szerveztek. Könyvtár a Déri Múzeummal közösen, a 100 éve született debreceni költőre emlékezve szerdán. Az általános iskolások a Méliusz Juhász Péter Köz­ponti Könyvtárában, míg a felnőttek a Benedek Elek Könyvtárban adhatták elő a József Attila- és Csokonai-dí­jas debreceni költő egyik művét, illetve egy magyar alkotást. A zsűri elnöke Tóth Endréné volt, aki a különdíjas versenyzőknek ajándékozott egy Tóth Endre kötet. A nyertesek november 14- én, pénteken a Déri Múzeum­ban rendezendő Tóth End­­re-emlékünnepségen vehetik majd át a megérdemelt díjai­kat. HBN

Next