Haladás, 1945 (1. évfolyam, 1-14. szám)
1945-10-01 / 1. szám
Varaimat Aurél cikke: AZ INFLÁCIÓ ILLEN Jóllehet a szónoki dobogókról és a sajtóban az elkeseredés és a megvetés őszinte hangján hirdetnek keresztesháborút az infláció ellen, a húszas esztendők tapasztalatain nem okult társadalom még ma sem foglal el egységes álláspontot az inflációval szemben. Igaz, senki előtt sem rokonszenvesek az infláció apró hiénái és mamuth-lovagjai s ha az infláció elleni küzdelem csak azt jelentené, hogy lakat alá zárjuk a feketepiac lelketlen haszonélvezőit, vagy a Nádor utca spekulánsait, mindenki radikális intézkedéseket követelne az infláció ellen. Csakhogy az infláció gazdasági és lélektani mérgezése sokkal mélyebbre hatolt társadalmunk szervezetében, semhogy ilyen felületes tüneti kezeléssel orvosolhatnánk a bajt. Az infláció lezülleszti a munkaerkölcsöket, megbénítja a termelést, mert a tőke, csakúgy mint a munkaerő könnyebb keresetek felé terelődik, felszívja és megsemmisíti a vagyont és elsorvasztja a munkabérből származó jövedelmeket. Az államadósságok eközben nőttönnének, minden fedezetten bankjegy az állam új eladósodását jelképezi azzal a polgárával szemben, aki napról-napra kénytelen csökkenteni életszínvonalát, hogy újabb kölcsönt nyújthasson az államnak. Ha az inflációt meg lehetne akasztani, le lehetne vezetni azzal, hogy szabályozzuk az árakat és lecsukjuk az árdrágítókat, osztatlan rokonszenv kísérné a népszónokok és a sajtó inflációellenes tüntetését. Csakhogy az ilyen felületi kezelés nem vezethet megoldásra: a háború, kifosztottságunk s az infláció veszteségeit nem lehet eltüntetni rendészeti beavatkozással. Igaz, hogy amikor az inflációs erkölcsök elfajulnak, erre is szükség van. Uftszükség volna más és gyökeresebb lefovdtkozásokra, amelyek aligha fognak ""hasonló népszerűségre találni, mert átmenetileg nem hogy javítanánk, hanem még súlyosabítani is fogják a megélhetési viszonyokat. Kegyetlen operációra van szükség, ha őszintén fel akarjuk venni a harcot az infláció ellen, könyörtelen takarékosságot kell alkalmazni az államháztartás vezetésében, mert addig a javulás meg nem indulhat, az infláció fel nem tartóztatható, amíg hozzá nem fogunk az államháztartás egyensúlyának helyreállításához. Ma — mondhatni — költségvetés nélkül, vagy csak hónapról-hónapra összeállított előirányzattal gazdálkodik a kormány és semilyen adat nem ál rendelkezésünkre, amiből megállapíthatnánk, nélkülözhetetlenek-e az államháztartás kiadásai, ki vannak-e TiWfiy-RftJIRlfWty AKI leivENy-TetEN * soviNyeneee, * tievén. EMBER AKI ILYEN LAPOT Aki OLYAN LtfPOT 01 VAS* VILIAIOIOH, OLWS»VIU*MUIOH AKI ELAD* FEKFTEPIRCOH FLKTOTTHON Jf*jSg. " Uöwatrer, merítve a bevételi forrásokt A demokrácia őszinteséget követel és ennek az őszinteségnek elsősorban az államháztartás adatainak nyilvánosságra hozatalában kell megnyilvánulni. Vissza kell térnünk a bevált módszerekhez: a nemzetgyűlés tagjainak, valamint a közgazdasági és pénzügyi élet szakértőinek bevonásával alakított bizottságot kellene kiküldeni, amely (Omega.) A második világháború idején, amikor se angol újságokhoz, se angol könyvekhez nem juthattunk, H. G. Wells, a világhírű regényíró és utópista szociológus, a Times hasábjain közzétette az emberi jogok új tervezetét, amelyet később bővített formában, könyvalakban is közzétett. A *The Rights of man* többek között így hangzott: 1. Minden ember egyetemes örököse minden eszköznek, erőnek, találmánynak és lehetőségnek, amelyet elődeink felhalmoztak és igényt tarthat — faji, színbeli, vallási vagy meggyőződésbeli különbség nélkül — táplálékra, védelemre, orvosi kezelésre és ápolásra. 2. Minden embernek joga van elegendő tudásra, mely hasznos és értelmes polgárrá teszi, továbbá mi felelő nevelésre, mely kifejlesztheti különleges tehetségét — joga van ezenkívül arra is, hogy egész életében könnyen útbaigazítást szerezzen az általános tudás minden ágába és élvezze a lehető legnagyobb fokú szólás-, egyesülési és vallásszabadságot. 3. Minden ember szabadon vállalhat bármilyen foglalkozást és megkereshet annyit, amennyit munkája után megérdemel és amennyit az általános jólét fokozásához történő hozzájárulása igazol. 4. Minden ember megkülönböztetés nélkül vehet vagy eladhat bármit, ami törvényesen vásárolható, vagy elidegeníthető, ha cselekedete nem összeegyezhetetlen az általános jóléttel. 5. Minden ember ésjogosan szerzett személyes tulajdona igényt tarthat rendőri biztonságra és törvényes védelemre, személyes sértés, erőszak, megfélemlítés ellen. 6. Minden ember szabadon mozoghat a világban saját költségén. Háza, lakása vagy észszerűen méretezett kertje, az ő vára, melybe Csak engedélyével lehet belépni. De mindenki szabadon járhat, kelhet minden vidéken, alföldön, hegyekben, gazdaságban, nagy kertekben, bárhol, vagy a világ tengerein, tavain, folyóin, ahol jelenléte semilyen különleges szempontból nem káros, nem veszélyes önmagára nézve és nem komolyan kellemetlen polgártársai szempontjából. 7. Egyetlen embert sem tarthassanak fogságban hat napnál hoszszabb ideig határozott törvénysértés vádja nélkül és három hónapnál hosszabb ideig nyilvános tárgyalás nélkül — hacsak szaktekintély nem nyilvánítja ön- és közveszélyesnek valami agyi rendellenessége alapján. Az ilyen véleményt évenként meg kell újítani. Amenynyiben valakit a törvényes idő leteltéig nem hallgattak ki, vagy nem ítéltek el, bocsássák szabadon. 8. Minden embernek — bár tartozik eltűrni embertársai szabad kritikáját — joga van megfelelő védelemhez a megfélemlítésére törő és sértő hazugságokkal, ferdítésekkel szemben. Az egyes emberekre vonatkozó hivatalos lajstromokat és okmányokat mindenki felülvizsgálhatja. Ne legyenek titkos irattárak semilyen adminisztrációs osztályon. Az aktacsomók legyenek hozzáférhetők az érdekeltek számára, akiknek igazolásait és helyesbbítéseit figyelembe kell venni. Minden akta csupán feljegyzés, nem használható bizonyítéknak, nyílt tárgyaláson történő, megfelelő igazolás nélkül. H. G. Wells deklaráció-tervezete, a "The rights of man*, a következő sorokkal végződik: «Egyetlen emberre, vagy a közösség egyetlen adminisztrációs hipártatlanul is csakis az ország pénzügyi és gazdasági érdekeinek szem előtt tartásával vizsgálná felül államháztartásunk adatait és kíméletlenül törölne minden olyan kiadási tételt, amelyet feleslegesnek talált. Ez az egyetlen út, amely gazdasági életünk egészségének helyreállításához vezet. De tisztában vagyunk azzal, hogy ez az út göröngyös, hiszen az olyan szerződés, törvény, amely ezeket az elemi jogokat korlátozza és amelyet nem nyíltan valósítottak meg, minden érdekelt, felnőtt állampolgár cselekvő, vagy hallgatag beleegyezésével, tehát az érdekelt közösség közvetlen többségi szavazatával, vagy a közösség által megválasztott képviselők többségének határozatával. A közösség szabályainak eldöntésénél a többség határozata mellett kell maradni. Ne ruházzanak fel senkit — adminisztrációt sürgősség illendőség, vagy bármilyen más címen — oly hatalommal, amellyel bűnöket idézhet elő, vagy korlátokat szabhat, melléktörvényeket hozhat, vagy bármikép áthághatja itt igényelt jogokat és szabályokat. . Roosevelt, Churchill és az Atlanti Charta 1011 augusztus 14-én Attlee főpecsétőr, az angol kormány mai elnöke, mint a távollevő akkori miniszterelnök helyettese, felolvasta a londoni rádióban a «Charter of the Atlantic»-ot, azt a híressé vált atlantióceáni államokmányt, amely összefoglalta Roosevelt és Churchill többnapos nyílttengeri tanácskozásainak eredményét. A Potomac fedélzetén megfogalmazott, történelmi jelentőségű deklaráció, amely az új emberi jogok kivívásáért folytatott küzdelem fontos állomásának tekinthető, többek között ezeket tartalmazza: «Az Egyesült Államok elnöke és Churchill miniszterelnök, mint a brit kormány képviselője, a nemzeti szocialista uralom végleges megsemmisítése után oly béke megkötését kívánják, amely lehetővé teszi, hogy határain belül minden nemzet biztonságban lehessen és szavatosságot nyújt arra is, hogy minden ember minden országban félelem és nyomorúság nélkül élhesse életét...» A Szovjetunió és a Szolidaritási Nyilatkozat 1941 szeptember 25-én kezdődött a londoni St. James-palotában, Eden külügyminiszter vezetésével, a második Szövetségközi Konferencia, amelyen Majszki nagykövet közölte, hogy a Szovjetúnió is hozzájárul az Atlanti Charta alapelveihez és azok gyakorlati megvalósítását teljes erejével előmozdítja. 1942 január 3-án pedig a washingtoni Fehér Házban közzétették azt a Szolidaritási Nyilatkozatot, amelyet eredetileg Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, a Szovjetúnió és Kína adtak ki három nappal előbb, január 1-én és amelyhez a következő 22 állam kormánya csatlakozott: Ausztrália, Belgium, Kanada, Costa Rica, Kuba, Csehszlovákia, San Domingo, San Salvador, Görögország, Guatemala, Haiti, Honduras, India, Luxemburg, Hollandia, Új-Zéland, Nicaragua, Norvégia, Panama, Lengyelország, Délafrikai Unió és Jugoszlávia. A Szolidaritási Nyilatkozat — amelyben az emberi jogok már expressis verbis szerepelnek a szövetségesek hadicéljai sorában — így hangzik: • Alulírott kormányok e nyilatkozattal teljes mértékben vállalják — a célok és alapelvek tekintetében — állami feladatok körének megszűkítését, a tisztviselők számának csökkentését, az állami hitelakciók felszámolását jelenti, egyszóval azoknak a halvány fényeknek kialvását, amelyeket sokan a remélhető gazdasági fellendülés fényszóróinak hittek. Még nagyobb nyomor, még kevesebb munka, még lassúbb ütem az újjáépítéshez fogja jellemezni az operációt követő első azt a közös programot, amelyet az Egyesült Államok elnökének és az angol miniszterelnöknek az «Atlanti Charta» néven ismert augusztus 14-i proklamációja tartalmaz; meggyőződésük, hogy az ellenség teljes legyőzése elsőrangú fontosságú a nemzetek fennmaradásának, szabadságának és függetlenségének megvédése, a vallásszabadságnak, az emberi jogoknak és az igazságosságnak fenntartása érdekében...* A nyilatkozat aláírása után Hull, az Egyesült Államok külügyi államtitkára, kijelentette: «Az Egyesült Nemzetek nyilatkozata magában foglalja a történelem legnagyobb közös katonai megmozdulása keretében 26 szabad nemzet akaratát és szándékát. Ezek a nemzetek az összes földrészek lakóinak túlnyomó többségét képviselik. Ez élő bizonysága annak, hogy a békeszerető népek, ha kell, tudnak egyesülni és kardot rántani az igazság a szabadság és az alapvető emberi javak védelmében. Az a meggyőződésünk, hogy ez a hadsereg legyőzi a szervezett álnokság erőit.» Az emberi szabadság kilenc pontja 1942 január 14-én Roosevelt elnök üzenetet intézett az Egyesült Államok kongresszusához és ismertette a második világháború utáni emberi szabadság kilenc pontját: 1. Mindenkinek joga van észszerű alkotó munkához. 2. Mindenkinek joga van igazságos bérhez, amelyért megszerezheti az élet szükségleti cikkeit és kényelmi eszközeit. 3. Mindenkinek joga van megfelelő élelemhez, ruházathoz, szálláshoz és orvosi segítséghez. 4. Mindenkinek joga van olyan biztonsághoz, amely mentesíti az öregkorral, a nélkülözéssel, a függőséggel, a betegséggel, a munkanélküliséggel és a szerencsétlenséggel kapcsolatos rettegéstől. 5. Mindenkinek joga van szabad vállalkozáshoz, ahhoz, hogy ne legyen kiszolgáltatva lelkiismeretlen magánvállalkozók, zsarnokoskodó közhivatalok és korlátolt monopóliumok önkényének. 6. Mindenkinek joga van, minden titkos politikai rendőrség ellenőrzésétől mentesen, szabad mozgáshoz, szabad beszédhez és szabad hallgatáshoz. 7. Mindenkinek joga van a törvény előtti egyenlőséghez és az egyenlő részesedéshez az igazságosságban. 8. Mindenkinek joga van munkához, művelődéshez, polgárosodáshoz és személyes jóléthez. 9 .Mindenkinek joga van nyugalomhoz és pihenéshez, ahhoz, hogy élvezhesse az életet és részt vehessen a civilizáció örömeiben. «Olyan bolygóvá alakíthatjuk át...» Roosevelt, az emberi szabadság kilenc pontjának ismertetését követően, rádiószózatot intézett a washingtoni Fehér Házból az amerikai néphez és ennek végén imát olvasott fel: "Szabad emberek Istene. Neked ajánljuk fel ma szívünket és életünket az egész szabad emberiség ügyéért. Adj nekünk testvériséget a reményben és az egységben, nemcsak e rettenetes háború idején, hanem a jövőben is. A mi földgolyónk csak kis csillag a nagy világmindenségben és mégis, ha akarjuk, olyan bolygóvá alakíthatjuk át, amelyet megkímél a háború és nem keres fel az Éhség és Retteidőszakot- és ami az után következik, bizonyára abban sem lelhetjük majd fel derűlátó várakozásunk ajándékait, mert az államháztartás egyensúlyának helyreállítását és pénzünk értékállandóságának megszilárdítását átmenetileg nem fogja szárnyaló fellendülés követni, hiszen gazdasági és pénzügyi életünk színvonalát egyelőre alacsonyan kell tartani, a reális feltételekhez kell mérni és óvatosan elhárítani minden olyan kísérletet, amely látszatnyereségek kedvéért ismét felborítaná a nagy fájdalmak és bűnhődések árán elért egyensúlyt. Sokan vannak, akik előre látják, hogy az infláció elleni komoly harc ide vezetne és átmeneti áldozatokat követelne, kihúzná a talajt azok alól, akik a politikai sikerek legolcsóbb módszerét, a meggondolatlan ígérgetést választották. Igaz, hogy ipvpkbót is lehet építeni, amire szeretnek hivatkozni azok, akik figyelmen kívül hagyják az inflációnak azt a mérgező hatását, amelyet nemcsak az állam pénzügyeire, hanem a társadalom erkölcseire gyakorol. Papírból is lehet építeni, de mennél tovább folytatjuk az inflációs gazdálkodást, annál keservesebb lesz az operáció, amelyen vagy előbb, vagy utóbb át kell esni. «Crescentem sequitam cura pecuniam», — ahogyan gyarapodik a pénz, nőnek a gondok is, — írta Horácius, aki ugyan a gazdag ember gondjaira gondolt, de egyben felismerte az infláció lélektanát. Mennél később nézünk szembe a valósággal, annál sötétebb képet fog mutatni a valóság. Egyelőre megállapíthatjuk azt, hogy az Infláció ellen nem tettünk semmit, csak beszéltünk róla. Sokan azért beszélnek róla, hogy eltereljék a felelősséget azért, amit nem tettek meg, mások azért beszélnek, mert nagyobb súlyt vetnek az Infláció tüneti kezelésére, az árak szabályozására, az áruelosztásba való beavatkozásra, a szervezésre és a korlátozásra, ami mindmegannyi lehetőség a gazdasági életnek az államhatalom alá vetésére, mint az infláció felszámolására. De vannak olyanok is, akik azért beszélnek az inflációról, mert őszintén küzdeni akarnak ellene, bár tartanak e küzdelem politikai veszélyeitől. Az utóbbiakat kell megerősíteni és támogatni, megértetve a közvéleménnyel, hogy a bűnhődést elkerülni nem lehet s ha az elmúlt esztendők bűnei és tévedései szegénységre ítéltek bennünket, ezt a szegínységet a papirospénzhullámok nem fogják rólunk lemoshatni A szavak után, amelyek szaporán ítélkeztek az infláció felett, végre várjuk az első tollvonást, amellyel megindul az államháztartás egyensúlyának helyreállítása. AZ ÚJ EMBERI JOGOK A HALADÁS. Ne tétovázz! Szavazz ! A kisnyilas harminc embert megölt. Vádlott: Az igaz, de tetszik látni, hogy fríznyilas Vádlott: Kérem a felmentésemet. Néplelrői De hiszen beismerte, hogy