Haladás, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1947-01-09 / 2. szám
2 Sqife&sife — fc&ranhit ftlakuljanak is a dolgok — veszedelmes politikai fejlődés kiindulási pontjaivá válhatnak. De rendkívül alkalmasak arra, hogy — amint már mondottuk— Magyarország szándékait ismét vitássá tegyék a világközvélemény előtt s azok, akiknek közvetlenül abékeokmányok aláírása előtt, érdekük lehet, hogy nálunk a demokráciát és békeakaratot egy kisebbség erőszakolt politikai kísérletévé degradálják, a nagy nemzetekkel könnyebben •elhitessék, hogy a magyarság többsége a Dálnoki Veres* Lajosok mögött sorakozik! Ezért, a legfőkép ezért nem tudom lekicsinyelni ezt az összeesküvést, mert már van vesztenivalónk. Mert két év alatt mégis csak eljutottunk valahová külpolitikailag, belpolitikailag és gazdaságilagi Mert a munkásság, a polgárság és a parasztság mégiscsak végzett itt valamit, mialatt ez a léhűtő társaság a munka, a szabadság és a béke ellen kompilált. . De úgy kell nekünk, úgy kell a demokráciának, amely két év óta gyengéden bűvöli a megtért bűnöst, aki a markába nevet, amely hagyja magát gúnyolni, lekicsinyelni s gyűlölni ellenségeivet, sőt tűri, hogy hovatovább már a kor divatja a demokrácia gyűlölete,, a rendes és a finom emberek megkülönböztető jele úgy kell neki, hogy nemcsak gyűlölni hagyja magát, de tűri, hogy az ellenségei kérjék számon a demokrácia teljességét, s azok bírálják felül a demokratikus kormányzat ténykedéseit, akik a múltban a bírálat puszta jogát is kétségbevonták, a mint a pályája alkonyán falusi házába megtért prostituált, aki gonoszul állandóan kukucskál, hogy nem lépnek-e félre a fiatal lányok templom után, úgy leselkednek a demokrácia ballépéseire! Nemrég mertem emlegetni az erkölcsi szemétdombot, amely az ezeréves magyar politikai és társadalmi rend összeomlása után ittmaradt. Meglepő módon nagyon nyeglén és keményen utasítottak rendre, mert arra bátorkodtam célozni, hogy főuraink birtokait jórészt mindenfajta hatalomnak és uralkodóháznak való árulásaikért kapták, s hogy a konfidens Kecskeméthy Aurél jelentéseiben szereplő hazaárulók és besúgók névsora hogyan támasztja alá Tompa Mihály híres verssorát: ,Apát fiú, testvér testvér elad". De úgy kell a demokráciának, amely odáig hagyta fajulni a dolgokat, hogy ma már tulajdonképpen csak a demokratikus politika hibáit, közigazgatási kisiklását s a mai korrupciót, becsmérelni igazi demokrácia, de a tegnap bűneiről a megbékélést és harmóniát zavaró hazafiatlan okvetetlenkedés! Ügy kell a demokráciának, amelyben két év múlva már mentegetődzni kell, ha valaki szembeszáll a hazug, hepciás és önimádó történelemszemlélettel, amely a Dálnoki Veress Lajosok konspirációjának szellemi és erkölcsi forrása. De úgy kell annak a polgárnak is, aki e konspiráció után még mindig azt hiszi, hogy jobbfelé van valami keresnivalója. Értelmes polggár természetesen már Bethlen alatt vagy a fasizmus alatt, de legalábbis a fasiszta háború után tisztában volt vele, hogy a polgárság számára jobbfelé mindenfajta szövetkezés, barátkozás, támaszkodás végzetes. De Polgárok közt is vannak buták, kalandorok és sznobok. Polgárok között is akadnak akt és nem értik, vagy nem akarják megérteni, hogy egy országban, amely nemzeti vagyonának nagy részét elvesztette s amelyben milliós tömegek élnek koldussorsban, nem lehet ragaszkodni a régi életszínvonalhoz! S akadnak olyanok is, akiknek vagyonuk és megélhetésük még csak nem is forog veszélyben, de attól való félelmükben, hogy előbb-utóbb veszélyben foroghat, máris a jobboldalhoz törleszkednek! S a polgárok közt vannak, akik — még ha nem is követtek el soha semmiféle illegalitást , polgári sérelmet látnak a siker megbüntetésében vagy a demokrácia anarchiává való fajulását látják abban, hogy a munkás, aki dolgozik és szeretne egyszer egy nap jóllakni s legalább télvíz idején felöltözködni, kimegy az utcára, hogy ezt hangosan a kormány és a társadalom tudomására hozza! S polgárok közt is vannak, akik a reakciótól címet és rangot kaptak s talán jobban fáj nekik, hogy a demokrácia leamputálta, mint a honfoglalók ükunokáinak. * Hát csak tessék, uram, itt van mindennek az ellenkezője! Tessék csak elolvasni ezt az 1. számi FA. Főp. hadparancsot, ezt a kietlen, kevély, horthy-kincstári eráris stílust. Nos, még mindig nem hallják az urak, hogy a S. A. S. behívó szárnya suhog a levegőben? Mi is polgárok vagyunk és mi is szeretnénk visszaszerezni minél ifibbet a polgári életszínvonalból — de kérdezzük: a demokrácia csökkentett polgári életszínvonala már csakugyan olyan elviselhetetlen, hogy visszakívánjuk a gödöllői, szentendrei, egykátai és ukrajnai ,"kérletek" fejadagját és kényelmét? Mi sem lelkesedünk azért, ha a politika kénytelen-kelletlen az utcát is mozgósítja, de ezek a mégis csak ismerős, áttekinthető szándékú s főleg fegyvertelen munkástömegek máris annyira idegesítik az urakat, hogy a Bocskay-sapkás turulistákat vagy a Hunyadi páncélosokat, vagy talán magukat az Árpádsávos embervadászokat kívánják vissza? Lehet választani, polgártársaim! Vagy megkíséreljük, hogy polgári életformánkat, szellemi értékeinket és gazdasági és szociális létjogosultságunkat együtt védjük most a munkássággal, a parasztsággal és az értelmiséggel — vagy pedig: tessék csak szövetkezni a Fö. Fe.-vel és a titkos társaságokkal, amelyek huszonhat éven keresztül azt készítették elő a föld alatt, amit 190 március 19-től 1945 február 13-ig végre végrehajtottak. Ma még inkább, mint eddig, hirdetjük, hogy az ellenség akkor is jobbfelé van, ha az ellene való védekezésért balfelé kell áldozatokat hozni! S ennek az idióta összeesküvésnek leleplezése után még fontosabb feladatunknak tartjuk, hogy sürgessük a polgárság együttműködését a baloldallal oly módon, h°gy a polgár polgár maradhasson, de polgárként is elsősorban a demokráciát erősítse. Aki elég értelmes ahhoz, hogy legalább a saját kárán tanulni tud, s akiben van életösztön, az bizonyosan velünk tart. Akinek nem kell, ám tessék! Demokrácia van, szabad a választás, szabad a másik vonal is! Lehet urak folyvást beszállni, Gödöllő, Szentendre, Jászberény és Nagykáta felé! A menetrend további állomásaira álmaikban talán még azok is emlékeznek, akik ébren mintha már kezdenék elfelejteni ... A tszpaamt jubileumi számában ilyen cím alatt — Fasizmus és reakció — Faragó László tollából cikk jelent meg, melynek okfejtése különös figyelmet érdemel — ellentmondást, helyeslést, elemzést — és pedig elsősorban azok részéről, kik a ő pártjában vagy a testvérpártban, esetleg a kisgazdapártban, vezéri pozíciókban az ország sorsa irányításának illúziójában élnek. Nem így történt és Faragó Lászlóval az esett meg, amit cikkében már előre nem minden Rezignáció nélkül állapít meg, mondván: „e sorok írója megszokta már, hogy óvásait és " figyelmeztetéseit kézlegyintéssel intézik el». Ez történt vele, vagy még ennél is rosszabb, mert íme, olyasvalaki foglalkozik cikkének meglepő fejtegetéseivel, aki ma a legjobb esetben outsider s nemcsak hogy a hatalommal nincsenek kapcsolatai (amit persze sajnál, mert aki püspökséget kíván, jó dolgot kíván), hanem akinek önkénytelen passzivitása mögött elvetélt tüntetések, tiltakozások s hasonló non-coronat-dolgok húzódnak meg, melyeket egy-egy könynyelműbb, kellően ki nem számított mozdulata el is árulna a Szent Hermandadnak, ha ennek különb gondjai nem volnának ennél. («A gyanakvás a köztársasági erények legszebbike.*) »Aki kíméli magát, annak önmaga előtt is gyanúsnak kell lennie" — vallja Goethe Egmontja, el kell mondanom véleményemet Faragó László tételéről abban a reményben, hogy egy Mars-lakónak ilyetén megszólalása talán a földi hatalmakat is arra bírja, hogy a maguk sokkal illetékesebb véleményét, esetleg szándékukat, akaratukat, erről megfogalmazzák és — történtek már ilyen csodák — törvényerőre emeljék. Amit a Haladás megkönnyíthetne azzal, hogy elküldi holyzájuk egyik Intelligens munkatársát s megkérdi tőlük: mi a véleményük Faragó László tételéről? Melyet én abban foglalnék össze: fejezzük be a forradalmat! Távol áll telemni, hogy bárkit is, aki nem olvasta Faragó kitűnően megírt cikkét, félrevezetni próbálják: cikkében egy szó sincs arról, hogy forradalomban élünk s hogy ennek aktáit most már sürgősen le kell zárnunk. Ez pusztán a Marslakónak vágyálma, aki esküszik rá, hogy itt minden jóra fordulhat: emberek számára hajlékok épülhetnek, egészséges nők egészséges gyerekeket szülhetnek, a dolgozók terhei megenyhülhetnek, kultúrélvezeteik (jó dohány, jó falat, jó könyv) megnövekedhetnek, ha a pártok a mindenki-mindenki-ellen-küzdelmet abbahagyják s a parlamentáris alkotmány alapjaira helyezkednek. (Szándékosan mondom pártok és nem emberek — mert senatori boni viri senatus autem bestia —, a szenátorok derék jó emberek, de a szenátus az az igazi bestia.) Hát persze, ez kissé naivnak, majdnem karácsony ízűnek hangzik, de hát nem is olyan régen tanúi voltunk ilyen, sőt ennél ilyenebb csodának., New Yorkban történt, hogy a világ hatalmasai áthalva felelősségük tudatától és a béke vágyától, úgyszólván huszonnégy óra alatt egyeztek meg kérdésekben s tettek félre ellentéteket, melyekről még az előző nap a világ kispolgárai (s mindenki kispolgár s különösen azok, kik ezt a rangot oly szívesen osztogatják), szentül hitték, hogy áthid*!bíd!rt í rnak. Miért ne tudnák a magyar glóbusz hatalmasai ugyanezt a csodát megművelni! Faragó László az utat próbálja traszírozni, mélyen haladva, e csodához elérkezhetünk. Ahogy eddig csinálták a pártok — elsősorban a munkáspártok —, nem helyesen csinálták: nem tettek különbséget a két forgalom: fasizmus és reakció között — «pardont adtak a fasisztáknak, kisnyilasoknak és népköltőnek», akik «ütnek és harapnak é s igazán halálos vétkeket követtek el, ellenben üldözik a reakciót, mely morog, agitál, fúr-farag, de végül is bocsánatos bűnökben bűnös. «Fasizmus és reakció közül» — mondja Faragó László — «az előbbi életveszélyesebb. A reakcióval lehet — civilizált politikai formák között — harcolni. A fasizmust csak kiirtani lehet, mert különben bennünket irt ki. civilizált politikai formák között harcolni — nem hiszem, hogy rosszul értelmezem Faragó mondását, ha ezt így egészítem ki: el lehet őket fogadni a parlamentáris élet tényezőjének; lehet velük vitatkozni; érdemes őket kapacitálni; a kisebbségi törekvések respektálásában nekik engedményeket tenni s ha többségre tesznek szart (ezen a ponton súlyosbodik a probléma), lehet velük együtt kormányozni, vagy esetleg egy céltudatos, erélyes ellenzéki politikát törekvéseikkel szembeállítani. S mindezt a törvényhozásban, a megyeházán, a városházán, a magyar demokrácia közjoga által megírt keretekben s kirekesztve a kapacitálásnak forradalmi eszközeit, a kapára-kaszára, munkásökölre, munkásperölyre való fenyegető hivatkozást. Hát persze, a legelső kérdés, mely a reakció rehabilitálásáról, vagy mondjuk amnesztiájáról való döntés előtt lelkiismeretes kivizsgálásra vár, hogy tulajdonképpen mi is az a reakció? Egy kitűnő publicista, aki a legtekintélyesebb párt igen tekintélyes vezető embere, azt vallotta, hogy akik a demokratikus fejlődés menete közben «nem bírják az iramot», akiken «az események túlmennek», akik Dantonnal tartanak, mikor Robespierre-é a hatalom, azok reakciósok. Ami körülbelül azt jelenti, hogy mindenki, aki az iramban nem éppen haladást lát, hanem lejtőn való lecsúszást, akilemarad az átalakulás szekeréről, mert száz kérdőjele van egynémely átalakulás üdvössége tekintetében, aki a tegnap politikájával ugyan szögesen szembeállt, de akivel — éppen mert tapasztalatokon, tanulmányokon, lelkiismeretes mérlegelésen alapuló pozícióját nem változtatta — szögesen szemben áll a ma politikája, azok mind a reakció szekerét tolják. Egyébként felesleges, hogy mi próbáljuk meghatározni a reakció fogalmát, bízzuk ezt Faragó Lászlóra, mert végül is ő a legilletékesebb annak megállapítására, hogy melyik is az a reakció, melynek ő polgárjogot hajlandó adni, hogy vele civilizált politikai formák mellett megbirkózzon, esetleg megegyezzen. Faragó szerint: a reakcióa tőke, a feudum és az őt kiszolgáló ipari és közigazgatási kapitányok támadóvédekező frontja a feltörekvő proletariátus, a progresszív értelmiség, a szellemi új kt akurás, az osztályok új rendja ellen.» Folytatom a magam nyelvén: A reakció az ellen a mélyreható szociális átalakulás ellen ágál, melyen az ország az orosz felszabadulás óta keresztülment, ennek döntéseit revideálni, a maga raison d'être-jét igazolni, politikai pozíciójának egyik-másik szegmentumát visszaszerezni igyekszik. Ha ezt összeesküvésekkel, vérszövetségekkel, földalatti szervezkedéssel, sorszámozott parancsokkal, kode-okkal, bajusz- és harisnyaviselettel próbálja elérni, akkor ezt nyilvánvalóan vagy náci-nyilas pályájának folytatásakép cselekszi, vagy — amennyiben a múltban nem volt náci, nem volt nyilas — az uralkodó rrkák Intolemiája által szoríttatik a fasizmus felé — és ez az, amit Faragó László — ismervén jelentőségüket egy konzervatív, sőt reakciós hajlandóságú őrszóban — békítő kezdeményezésével megelőzni óhajtana. Mi az a politika, melynek eszméit egy ilyen reakciós politikus, akit a munkáspártok erejük tudatában és a demokrácia parancsainak respektálásában tárgyalófélként elismernek, zászlajára írhat? Mondhatja azt, hogy vissza a földbirtokreform? Elképzelhető, hogy akár egyetlen ember is ezzel a programmal a képviselőházba jusson? Hirdetheti a faji törvények nemzetfenntartó erejét? Törekedhet a választójog olyatén megváltoztatására, mely a munkáspártokat lehetőségeikben megcsorblja? Hirdetheti komoly eredményre való kilátással , hogy munkás és munkaadó viszonyában helyreállítandó a régi patriarchális viszony és a gyári alkotmány megsemmisítendő? Követelhet olyan külpolitikát, mely a magyar jövőt egyedül a nyugati hatalmakkal való barátságra kívánná felépíteni? Őrültek, ostobák, félrevezetettek, nemfelejtők és nemtanulók, a maguk levesecskéje kedvéért Diana-templomokat felgyújtók minden országban akadnak —• ez igazán nem magyar specialitás —, de hogy ezeknek szava ma és jövőben bármit is jelentsen, hogy ezek új Imrédyeket, új csatlósságot, új 1944. március 19-ikét és október 15-ikét, ideírhatnám a hármas paktumhoz való csatlakozásunk, háborúba lépésünk dátumát is —, produkálhassanak, ettől nem kell tartanunk és istenments, hogy belpolitikánk szellemét az ettől való félelem lidércnyomása mérgezze meg. Viszont, ha valaki azt hirdeti, hogy a földbirtokreform a többtermelés érdekében bizonyos reformokra szorul, melyek a földhözjuttatottak tulajdonjogát nem is érintik és hogy érvényt kell szerezni a törvénynek, mely a régi birtokosoknak száz holdat garantál? hogy a magántulajdon elvei alapján állva, gondolkodni kellene (a cselekvéstől még messze vagyunk!) a megtérítés kérdéséről, vagy komoly bírálattal illeti a párturalmat előmozdító államkapitalizmus dinamikus kiépítését, mert veszélyezteti a termelés és konszolidáció terén eddig elért tiszteletremenő eredményeket; vagy növelni kívánja a törvényhozás hatalmát, melyet ma a pártok hatalma — már amelyiknek van — váltott fel, ellenben a polgárok szabadsága, biztonsága érdekében törvényes korlátok közé kívánja szorítani a végrehajtó hatalmat, megvédeni a bíróság tekintélyét, kivédeni a közigazgatási, rendőrségi hatóságok önkényét, tagadja a ma érvényben levő dogmát, hogy kinek az Isten pártigazolványt ad, észt is ad hozzá: a magyar külpolitikát olyan síkra óhajtaná állítani, melyen egyformán keresi Nyugat és Kelet barátját, kitörölvén politikai szótárából ezt a szót: orientáció; — folytathatnám a felsorolást, szép termékeny program volna egy ellenzéki liberális demokrata párt részére, melyben szociális reformok, különösen a paraszti vonalon, de a munkáshigiénia és munkáslakásügy tekintetében is, igen előkelő helyet foglalnának el —, akkor ha illetéktelenül te, talán nem egészen helytelenül glosszáltam Faragó László reakció-fogalmazását, a reakcióját, mellyel szerinte föl lehetne venni — a demokrácia vitatkozás lehetőségével kezdődik — a harcot Hogy aztán ezekbe a ,,reakciós" — ahogy Faragó nevezi —, aliberális demokrata* törekvésekbe — ahogy én nevezem — kevésbé tisztatörekvésű csoportok is benyomulnának, éppúgy mint mie pártoknál, az csak természetes, ami azonban azzal a következménnyel járna, hogy reakciós hajlandóságuknak a liberális demokrácia eszmeköre szabna keményen határt. Egy párt akkor lesz igazán párt — mondja valahol Ismiolus —, ha nemcsak azok állnak zászlajához, akik igéi-re esküsznek, hanem azoknak tömege, kik haszonélvezői akarnak lenni. Amit az ember rendszerint csak a másik pártnál hibáztat FASIZMUS ÍRTA: FENYŐ MIKSA ifrabatsfk. törtenés vbhsr&stbypheso&Q&a'-sQat'iifdt BtTT»AI»EST V.. GRÓF TELFET PIL-LTGA *. Telefont IM—3M m . HALADÁS „Megújhodás” címmel új lap jelent meg, az Evangéliumi Bnvhfszak Jó pásztor bizottságának kiadásában. A lap célja a zsidó misszió szolgálata.