Hargita, 1969. október (2. évfolyam, 232-258. szám)

1969-10-10 / 240. szám

2 Meleg gondok október elején (Folytatm az 1. oldalról) leg traktor) — tulajdonos vállalat, intézmény mindezzel csak nyerne­. Vagy nekik a pénz nem számít? Nemcsak a törvényesség, de a ci­vilizált kiszolgálás is ezeket a­ meg­oldásokat sürgeti 1969-ben és a következő években is. Köztudomású, hogy egyetlen la­kos sem marad fa nélkül, még a­­zok sem, akik állandóan délelőtt dolgoznak, jóllehet a lerakatok nyitvatartási ideje változatlanul reggel 7-től délután 3-ig tart. Sőt, Gyergyószentmiklóson felirat fi­gyelmeztet, hogy a pénztárnál csak déli két óráig lehet befizetni. Kü­lönösebb megerőltetés nélkül is rájöhetünk, hogy sokan csakis úgy tudnak fához jutni, ha az intéz­mény vezetőjétől elkéresnek, ha valamilyen ürüggyel néhány órára eltávoznak munkahelyükről (mert amint tudjuk, idő kell a savas ál­láshoz: megvenni, hazaszállítani, stb). Dehát az emberek „megértik“ egymást, ha az otthon melegéről van szó, még akkor is, ha ez­ a jóindulat a munkaidő kihasználá­sának a rovására megy. Visszás, törvénytelen, mielőbbi felszámolás­ra való helyzet ez, ebben senki sem kételkedik. Fontolóra kellene venni a faraktárak órarendjének időszaki, " csúcsforgalom idejéül módosítását. (A kereskedelmi egy­ségek sem csak kora délutánig tartanak nyitva). Szerintünk min­denképpen csökkentené a zsúfolt­ságot, javítaná a kiszolgálást, ha a hét három-négy napján későb­ben kezdenék és végeznék (pl. 9—17 óra között) a kiárusítást, legalább ősz végén és tél kezde­tén. MEG KELL VENNI A SZENET IS? — kérdezik némelyek halk kí­váncsisággal, mások meg éppen felháborodott hangon, amikor a raktárirodában a faadaghoz ezt is hozzászámítják. A válasz: — ige­nis, meg kell venni, amint, ezt az 1968. évi, 1647-es számú­­Minisz­tertanácsi Határozat előírja. Tehát az elárusítók nem erőszakkal „sóz­zák“ rá a vásárlókra a szenet, csu­pán eladási, kötelezettségeiket tel­jesítik, bármennyire is kételked­nek vagy méltatlankodnak ezért nem is kevesen. A háborgás azon­ban teljesen alaptalan, az idegen­kedés oka inkább tapasztalatlan­ság, a szén kiváló fűtőértéke nem ismerésének következménye. E megállapítás olvasása után rossz­indulatú gyanakvás lenne bárki részéről arra gondolni, hogy' vala­milyen kereskedelmi reklám '­él­jából agitálunk a szénnel való fű­tés mellett. Mert figyeljük csak a józan érveket. A fa az a régi, klasszikus tüzelőanyag, aminek a helyét idővel más, újabb, korsze­rűbb fűtőanyag veszi át. Világvi­szonylatban máris­­sok új fűtési módot alkalmaznak (vagy kísérle­teznek ki), egyre olcsóbb lesz a villamosenergia, mindinkább teret hódítanak a petróleummal, moto­rinával, vagy más anyagokkal működő melegítő kályhák. Amíg ezek szélesebb körben elterjedné­nek, addig a leggazdaságosabb fű­tőanyag továbbra is a szén marad. Helytelen az a felfogás, hogy a szénnel való fűtés egészségtelen, hogy sok piszokkal, korommal jár. Az­ aránylag olcsó (400—800 tej­es) és jó minőségű, tetszetős formájú szénkályhák szakszerű kezelésével napi legtöbb három-négy adago­lással állandó kellemes hőmérsék­let biztosítható bármilyen szobá­ban anélkül,­­hogy a legkevésbé is érződne az égési termékek kelle­metlen szaga. Sőt, a szabályozható és megfelelő levegőadagolással o­­lyan tökéletes égés biztosítható bármely szénkályhában, ami a csövekben a lappangás alatt fel­­gyűlt kormot is elégeti. S ami a legfontosabb: nagyon olcsó ez a tüzelőanyag, akárcsak a mosat­nak nevezett fűrészpor. Egy tágas lakással rendelkező család statisz­tikája szerint évente közel 2­500 lej takarítható meg az említett fűtőanyagok használatával. Nem lenne érdemtelen a vállalatok, intézmények helyiségeinek fűtésé­nél sokkal szélesebb körben hasz­­­nálni a szénkályhákat, annál is in­kább, mert a rendszerint kevésnek tartott kiutalt famennyiség a ta­pasztalatok szerint mindig idő előtt elfogy. Egy tartós barátság kezdetei (Folytatás az 1. oldalról) lőtt hősi küzdelmek, s mélyen átérzik a szabadságért és függet­lenségért életüket feláldozó mint­egy 27 000 román katona nagy­szerű fegyvertényének főbb moz­zanatait. Útjukat folytatva, Tişiţa község határában a vendégeket újabb pionírcsoport köszönti. Az ajándé­kul átnyújtott virágcsokrok és szőlőfürtök mintegy jelképei a vi­­dák szépségének és gazdagságai­nak, az itt élő emberek szorgos munkájának. Egy tanulócsoport — a strapa­­nei iskola kerékpárcsapatának tagjai — kerékpáron vezet ben­nünket tovább a község központ­jáig. Itt többszáz gyermek és fel­nőtt megható lelkesedéssel fogad­ja a vendégeket. Kenyérrel és sóval kínálják őket, ajándékokkal kedveskednek. Megmutatják nekik az iskolát, mely tiszteletükre ün­nepi díszbe öltözött-1969 október 5.én a parajdiak meglátogatják a helybeli 2-es szá­mú iskolát, majd rövid kultúr­műsort mutatnak be a község la­kosságának, mely gyakran nyílt­­színi­­ tapssal jutalmazza a kis műkedvelőket. Délután sportversenyek teszik még feledhetetlenebbé ezt a na­­pot. 1969 október 6. A látogatás utolsó napja. Mintegy 170 parajdi és helybeli tanuló közös szőlőszü­reten vesz részt a termelőszövet­kezet gazdag szőlősker­tjében. Délután 2 órakor elérkezik a búcsú pillanata. A parajdiak újra meghívják strapanei barátaikat, hogy viszonozzák a látogatást. Még egyszer ellenőrzik a lakcíme­­ket, a vendégeknek jó utat kíván­nak. Az autók elindulnak hazafe­lé. A három csodálatos nap meg­annyi kellemes emlékét, tanulók, tanítók és tanárok tovább őrzik. E látogatás azonban csak a kez­detét jelzi egy kialakulásban lévő tartós és szép barátságnak. A pa­­rajdiak máris türelmetlenül vár­ják Vrancea megyei barátaik­ vi­­szontlátogatását. Szeretnék, ha majd a tavasz folyamán ők is ott­hon éreznék magukat Parajdon. Máris folyik a tervezgetés a nyá­ron sorra kerülő kölcsönös láto­gatásokról, kirándulásokról és a többi közös rendezvényről-Őszintén kívánjuk, hogy ez a szép kezdeményezés minél gyü­mölcsözőbbé váljék, minél na­gyobb mértékben járuljon­ hozzá a két iskola, a két megye román és magyar tanulói között kialaku­lóban lévő testvéri kapcsolatok ápolásához és elmélyítéséhez. Egy ítélethozatal kapcsán (Folytatás az 1. oldalról), azzal is, hogy miért volt szük­séges a nagyszülők helyzetének tisztázása és figyelembe vétele a kivizsgálás és egyáltalában miiért kerültek az ítélet során a fel-, és alperes fölé a nagy­szülők, ha a gyerek elhelyezé­sében mindez szinte érdektelen, hisz ebben csupán a szülők er­kölcsi profilja, anyagi helyzete lehet döntő- Nos, az ügycsomó­ban hasonló tisztázatlan tények­­akadnak, amelyeket az ítélethirdetés során nagyvona­­lúan figyelmen kívül­ hagytak, vagy éppenséggel érvként, hasz­nálták fel őket. A gyerek nevelését az anyá­ra bízták­ Nem feladatunk fe­lülbírálni a döntés helyességét, sem az, hogy egyik vagy má­sik szülőt tartsuk illetékesnek a gyerek további nevelésére. Ér­vek­­­es­­­en érvek lehetnek mindkét fél — az apa és az anya — mellett. Ebben az írás­ban csupán arra szerettünk volna figyelmeztetni, hogy íté­letet hozni, felelősen dönteni — különösen, amikor egy kis­korú további sorsáról van szó — megengedhetetlen, kellőkép­pen nem bizonyított érvek, té­nyek alapján. A körültekintő vizsgálat, a tárgyilagosság, az alaposság az élet minden területén kötelező. Hát még a bírósági ítélethozatal esetén? É­s valószínű ez volt oka a tárgyalást vezető elnök zára­dékának, amelyben ellenezte a meghozott ítéletet. És semmi esetre sem fogadhatóa­k el a­z ügyészség képviselőjének fenn­tartásai az elnök ellenvélemé­nyének tárgyilagosságát illető­en. S itt álljunk meg egy perc­re. A szóban forgó perben ilyen vagy olyan módon érintett ma­gán és hivatalos személyekkel folytatott beszélgetéseink során mintegy refrénként „sugal­mazták“ a befolyásolási, a rész­­rehajlási igyekezetei egyik vagy a másik fél javára. Ezt hallottuk — többek között — Marosvásárhelyen a gyámható­ságon, erre utal közvetve a doszárban található egyik vásárhelyi tömegszervezeti ön­kéntes aktivista nyilatkoza­ta, sőt kívülálló személyek is tettek ilyen értelmű meg­jegyzést. Íme miért vetődik fel a kérdés. Egyáltalán egy tár­gyalás esetén, akár a bíróság, az ügyészség vagy akár a gyámhatóság hivatalos képvi­selőjéről felmerülhet az a gya­nú, hogy „közbejárásra“ alakít­ja a véleményét, és nem a törvények érvényre juttatására. Az igazság kiderítésén fárado­zik? Több mint sajnálatos len­ne, ha ilyen mellékzörejek za­varnák az ítélethozás reálítá­­sát. A dr. Cs.N. contra Cs-Sh perben a napokban újabb tár­gyalás lesz a megyei törvény­széken. Reméljük ezután nem kerül sor újabb záradék­szer­kesztésre! Egy érdekes emlékirat A 100 év előtti Csíkszeredáról Rövidesen folytatásokban olvashatja lapunk hasábjain: T. \U.\ IMRE:Cirkálása. KÖVESSE FIGYELEMMEL KÖVETKEZŐ LAPSZÁMAINKAT! Kényszerleszállás Egyik este 8 órakor Gyergyó­szentmiklóson a várakozó utas tü­­relmetlenségével figyeltük a sar­kon megjelenő autóbuszt. Minden­ki igyekezett felszállni , de akár­hogy is siet az ember, valakinek utolsónak kell maradnia. Idősebb útitársam a lépcsőn állva várta, hogy az autóbuszba kerüljön. És ekkor felhangzik a szőke, szemüveges jegyszedőnő éles hang­­ja: „mozduljon már, mit bámul úgy, mint borjú az új kapura!“ Hirtelen nem is tudtuk, kihez szól e szép megszólítás. Többen is zúgolódni kezdtek, én pedig útitár­sam helyett is udvariasságra, sza­vainak megválogatására szólítottam fel. Meg is volt azonnal a hatása: „majd megválogatom én magának a szavait!“ Hogy a további vitát elkerüljük, jegyünkkel a kezünkben, a követ­kező megállónál leszálltunk. Vajon Boda Istvánné, a 31 HR 458-as rendszámú autóbusz jegysze­dőnője miért bánik így az utasok­kal? FERENCZI MÁRIA Alsósófalva A romlás útján A székelyudvarhelyi közfürdő lé­tezésének csak pár évére tekint­het vissza, de ez máris nagyon meglátszik rajta. Bárhova tekint az ember, a pusztulás nyomai láthatók, és mintha­­ gazdátlan lenne, javítás alig látszik rajta. Ami elromlik leszerelik, amit el­lopnak nem pótolják, a lehullt csempék helyét legfeljebb beme­szelik. . . Tény, hogy a látogatók elég barbár módon kezelik a für­dő javait. Letörik a csapokat, a zuhanyrózsákat, akasztókat, elvi­szik a vállfákat, lakatokat. Ruhá­inkat csak rozsdás szegre akaszt­hatjuk, csak néhány zuhanyt használhatunk, s ezeknél is a víz folyása egyszer csak megáll, vagy csak hideg víz folyik, vagy eset­leg szappanosan várhatunk 10-15 percet. Aki ezalatt sem lesz be­teg, a százéves kort biztos meg­éri. De, hogy is lenne mindig víz, ha a szükséges két szivattyú he­lyett csak egy van. A rendetlen­ségnek gyakori következménye a pazarlás: a fürdőzők által nyitva­­hagyott csapokból sokszor olyan­kor indul meg a víz, amikor nincs ki elzárva. Lenne egy javaslatom, ami a­­ránylag könnyen megvalósítható, és alkalmazása megszüntetné a víz­pazarlást. Szereljenek a zuhanyo­zók elé egy elzáró szelepet, amit egy rövid láncon függő fogantyú segítségével lehetne nyitni, s a­­mely rúg­óval önműködően zár­­ódik. így, amikor az ember zu­hanyozik, félkézzel a fogantyút fogja, s ha elereszti, a víz folyása eláll. Valamit minden esetre tenni kellene. Mert, ha a rendetlenség tovább tart, nemsokára a felsze­relést használni nem lehet, s ak­kor a fürdőből esetleg raktár vagy iroda lesz. KILL­YEN IMRE Székelyudvarhely Kifogyott kukoricalisztet vásároltam Ritka szerencsével tértem haza a minap a székelyudvarhelyi 151-­­ös (Szabadság-téri) élelmiszerüzlet­­ből, sikerült kukoricalisztet vesz­nem. Igen, kukoricaliszthez jutot­tam, miután az egyik elárusítónő több ízben és kellő határozottság­gal közölte velünk, sorbanállók­­kal, hogy az utolsó dekáig elfo­­gyott, hogy igazán sajnálja az esetet, de lássuk be, keveset kap­­lak belőle ... S a mondottak iga­zolására, beejtette merőkanalát a láda aljára. Az eredmény nem maradt el: egyesek csendes meg­­adással, mások ingerült megjegy­zésekkel hagyták el az üzletet. Csupán néhányan, talán csodára várva, nem tágítottunk. És a cso­da, megtörtént! Mert kisvártatva, határozott lép­­tekkel egy férfi lépett a pulthoz, néhány szót váltott az elárusító­­nővel, és... és a következő pilla­­natban, mintegy varázsszóra, meg­nyílt a raktárajtó és mindjárt lett kukoricaliszt és nagy álmélkodás. Elült a zaj, suttogásra fogtuk a szót, és még akkor is hálával, csodálattal tekintgettünk a kijá­rat felé, amikor jótevőnk már messze járhatott. És folyt tovább csendesen­ a „kifogyott“ kukoricaliszt mérése. Hazafelé döbbentem rá: a nép­mesék varázslatos csodái sokkal mélyebben gyökereznek a valóság­ban, mint azt sihederkoromban véltem. Most már nem nehéz el­képzelnem, hogyan kapcsolódha­tott hajdan őseink fantáziájában egy számhoz, szóhoz, névhez a bűvös tulajdonság. TÓ­LSÓ BÁLINT Székelyudvarhely Korunkra éppen az a jellem­ző, hogy minden újat a világ legtermészetesebb jelenségeként könyvelünk el. A holdutasok visszatérése is csak pillanatnyi­lag izgatott, s miután szeren­­csésen földet értek, holt­biztosra mertünk volna fogadni, hogy másként nem is történhetett. Szóval a csodák izgalma le­­ülepedett a tudomány és a tech­nika horizontján, s egyre inkább felváltja a józan természetesség, a törvényszerű okság. Nem tudom, mi van velem, bár minden új érdekel, mégsem tartom egészen magától értető,­dőnek ezt a totális hajszát, ez újért. Igazolásomra napestig pél­­dázódhatnék. Mert... hogy nem rúdon, hanem fényezett szekrényben tartjuk a ruhaneműt, ez természetes, de hogy a rúdra való lepedőből még csak egy diványpárna sem lett, az már még, sincs rendjén. Vagy amennyire időszerű, hogy minden házban villanyfény ra­gyogjon, éppen annyira vissza­­tetsző, hogy papírrózsákkal vagy műanyagcsüngöcskékkel rakj­uk tele a lámpát.. Az is kegyeletser­­tű, ha nagyszüleink fakult fény­­képén egerek lakmároznak­ a padláson, a tükörállványt pedig körbeakasztgatjuk a filmszíné,­szék és könnyűzene,énekesek tu­catfényképével. .. baj meg ép­pen ott van, hogy mindezt meg­fontolatlanul, sőt egész természe­tességgel tesszük. Ilyen termé­szetesen vesszük le a szedő...,és gyapjú falvédőt, hogy helyébe egy kivont kardos olcsó vitézt biggyesszünk, s még tetszeleg­jünk is azon, ahogy vadlúd,ga­­lambok között hódol nyájas sze­relmének. A hóhar­m­atos őszbe belebődi­lő szarvasok is többnyi­­re így kerültek a falra, s talán éppen megbecsült­ ajándékként foglalták el az őket semmiképp meg nem illető helyet. De folytassam? Láttam már száz szál mit­­ó­­zsával teleagyatta a szobát, s szinte a tűnő divat áldozatává sorvadni az élő virágot. "Talán már nincs is rozmaring, mus­kátli vagy piros-piros ,,csillag­­virág“, ahogy a begóniát a csán­gók nevezik? Egy módosabb la­­kásban 34 nippet számoltam meg, s köztük kilenc kutyát, öt cicát, öt ludat, három nyulat vagy nyu­­szit, de volt ott galamb és pa­pagáj, törökmajom mag miegy­más. Szóval harmincnégyen hem­peregtek, hullámosan ívelő Hec­ceit vagy horgolt mütyürke-terí­­tékön, miközben egy kemény- UGYANCSAK APERTÉN kötésű porcelán néger éppen de­­rákon ragadta szinte teljesen meztelen mátkáját. Látszólag ezt a jelenetet rosszallólag nézték a nippek, csak nekem, nem szava­­dott megbotránkoznom azon, hogy éppen az ebédlőasztal kö­zepén szerelmeskedett a mátka, pár, önmagunkban bólogatva a­­zért elmondjuk, hogy valahol in­ba van. Persze, hibáztatni igen könnyű, de kit kell elmarasztal­ni? Azt, aki készíti vagy inkább gyártja, aki forgalomba hozza, aki megvásárolja, aki ajándékoz­za vagy éppen azt, aki ki is te­­szi, hogy ne sértsen meg senkit, csak önmagát, csak a hagyomá­nyos jó ízlést, csak a lakásmű­vészet immár világszerte elfo­­gadott normáit. Az eset nagyon­­ elgondolkoz­tató. A napokban igen fényes nép­­művészeti boltban jártam. A ki­szolgálók dicséretére váljék, hogy sehol egy porszem, sehol egy rosszul elhelyezett áru. Igazán szokatlanul igényesen jelentkez­nek. A baj azonban ott van, hogy sehol egy köröndi ízes népi bo­káig, egy mázatlan kályhacsem­­pe, egy taplósapka, sehol egy farkaslaki faliszőnyeg, egy var­­sági faragott bőr, egy csíkos csángótarisznya, egy cifrán hím­zett kicsi bunda, egy visszáján varrott asztalfaló, egy nyersken­­derből szőtt szentdomokosi füg­göny, egy szentkirályi híres vert­csipke, egy bözödi gyékénysza­tyor, egy vaslábi vagy lovászi hímes párnacsap vagy törülköző, egy hévízi faragott kupa, egy kászoni cifrán írt­ szószék, egy nyírfa sótartó, egy bélbori sajtár vagy budinka, mert nincs. Nincs és meg csak nem is volt. A kül­földi turista mégis beszerzi. Be­­szerzi egyenesen a termelőtől vagy éppen a boldog tulajdonos, lól s méghozzá csereáruval, gics­­es és fal vérlővel, fényes üveg­gyönggyel, filmsztárok színes fényképével, nylon egyet-mással, fülsértő hanglemezzel, filléres jelvénnyel, érmekkel, rózsaolaj­­jal és változatos csillogó ócska csecse­becsékkel. Persze, tisztelet a kivételnek, mert olyan is akad bőven, aki becsülettel megfizet. Érdekes, hogy mi milyen ne­hezen ébredünk rá, hogy ebből igazán valutát lehetne kovácsol­ni, csak egy kicsit meg kellene szervezni. Hát lehet? Persze, hogy lehet! Példa erre a Buka­restben megrendezett nemzetközi folklórfesztivál vásárcsarnoka. A korondiak tudják is, hogy jó pénzt adtak a népművészeti al­kotásokért. Minden anyag elkelt, de elkelne itt is. Mondjuk meg ápertén, hogy ezen valóban milliókat lehetne keresni, csak többet kellene ten­ni, mint amennyit töprengünk és amennyit eddig tettünk. JÁNOS PÁL Szépvízi képeshíradó A dolgozók kérésének tett eleget a helyi néptanács végre­hajtó bizottsága, amikor helyi erőforrásokból biztosította a két kőhíd építéséhez szükséges anyagot. A község dolgozói pe­dig két hónap alatt­­ hazafias munkával elkészítették az any­­nyira óhajtott közhidakat. A hazafias munka értéke 105 ezer lej. A munkálatok meg­szervezésében kitűntek: László József, Kovács Időtár és Antal Domokos néptanácsi képvise­lők. t­ s. a. steelaari A felügyelő újabb cigarettára gyújtott, s csak azután folytatta: — Ki volt az egyetlen önök kö­zül, akinek módjában állt Namotte-t megölni? Gernicot, mert ő uta­zott vele együtt a hajón. Asszonyom, azt hiszem nem tévedek, amidőn Gernicot bűnös terveinek erede­tét arra a napra rögzítem, amikor a Bermuda-szigeteken találkozott önnel. Akkor határozta el, halott­nak tünteti fel magát, s önt hasz­nálja fel céljainak elérésére... Ó, gondolom, hogy szerette magát, már amennyire egy ilyen lény képes szeretni valakit! Azért, ha elgon­dolom, egész biztosan szerette ma­gát, — hiszen végső magatartása ezt mutatja — de mindenekelőtt az eszközt látta meg önben, me­lyen keresztül tervét végre akar­ta hajtani, barátai vagyonának a birtokába jutni.. . Valójában ar­ra számított, — ezt ön mondta —, hogy az örököse lesz, hiszen az özvegye volt, tehát ugyanolyan jogai voltak, mint a többieknek. Utána hagyta volna, hogy bizo­nyos idő teljen el, és valamikép­­ ­é -en külföldre csalta volna, j­ön, és barátainak millió■.. A sors a­­zonban másként akarta, éppen ak­kor találkozott vele asszonyom, amidőn ő Senterre-vel akart vé­gezni. Ekkor elvesztette a fejét, s mindent egy kockára tett fel. .. — Szeretném, ha beszélne a visszatéréséről. — Oda is eljutok. Volt tehát az Aquitania fedélzetén egy, a teto­válásában jártas matróz, Hermance, akinek a testén épp olyan volt a tetoválás, mint a Gernicotén. E­­lőször cinkost próbált belőle csi­nálni azzal, hogy a vagyon egy­­részét ajánlotta fel neki, s a mat­rózt nem volt nehéz rábeszélni a dologra. Gernicot terve részletesen ki volt dolgozva, és nyilvánvaló, hogy már akkor elhatározta: el­teszi láb alól cinkosát, s így p­ró­­bálja majd bizonyítani saját ha­lálát. így történt, hogy testére pontosan azoka­t a jeleket, tetovál­­tatta, mint amilyenek az Aquitania matrózáén voltak, majd Senterre­­hez ment, biztos lévén tervének sikerében. Azon este a legnagyobb játszmájára készült. Különböző elő­vigyázatossági rendszabályokat fo­ganatosított, többek között kikap­csolta Lenterre telefonját. Her­mance szobát vett ki a szembelévő szállodában, és ott, fekete szem­üveggel és hamis szakállal várta a ■jeladást. Vagyis azt, hogy Gerni­cot kinyissa a szembelévő ház ab­lakát. Feladata az volt, hogy rá­­jöjön, de úgy, hogy láthassák oda­­átról. Persze a csőben nem is va­lódi golyó volt. .. Utána el kellett meneküljön... Gernicot igyekezett félelmet kelteni Senterrében, s egyúttal úgymond felkészíteni őt a következő merényletekre... Rá­adásul még a vihar is kitört. Wens szünetet tartott, s Asun­cion megkérdezte: — Tölthetek egy pohár whiskyt? — Igen, köszönöm! Ó, az a vi­har sok bosszúságot okozott! Egy­szerűen nem értettem a dolgot, éspedig azért, mert annyi hazug­ság között, Gernicot ezúttal tény­leg igazat mondott, amikor kije­lentette, hogy a vihartól fél a leg­jobban... A villámlások, a mennydörgések valósággal letar­gikus állapotba hozták... S­ime Gernicot, amint egy karosszékben ül összetörteit, s képtelen végre­hajtani a tervét, mielőtt a vihar véget nem ér. Ekkor a türelmet­len cinkos a megbeszélt módon éleset füttyentett, hogy felhívja a figyelmét. Gernicot, miközben igyekezett gyengeségén felülke­rekedni, leadta az előre kigondolt meséjét a tetoválásról, melynek következtében a későbbiek folya­mán egy bizonyos magyarázatot, találtak eltűnésének . .. Eközben Hermance mégegyszer füttyentett és miután a vihar elállt, Gerni­cot az ablakhoz lépett és tágra nyitotta. Flermance tüzelt, Gerni­cot leesik, a kezei görcsösen mar­­kol­ják a mellét. Az egyik kezében egy a Hermance vérét tartalmazó kis hólyagot szorongat. (Röviddel azelőtt sikerült rávegye valami­lyen ügyes hazugsággal Hermance­­ot, hogy vért adjon neki miu­tán előzőleg felsebezte a karját.) Gernicot­­elszakítja a hólyagot. A vér ömleni kezd. Hogyan is gya­níthattak volna valamit? Az ágy­hoz viteti magát, de nem hajlandó a kezét eltávolítani a sebtől. .. éspedig annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem létezik semmifé­le seb. Majd nagyon ügyesen, és az ön akaratlan segítségével, asz­­szörnyöm, eltávolítja Senterre ba­rátját- Miután megbizonyosodik afelől, hogy csak maguk ketten maradtak, egy pohár pálinkát kér. Miért alkoholt? Mert ezáltal ön kénytelen volt átmenni a szalon­ba és így magára hagynia őt. Mi­helyt hátat fordított neki, Gerni­cot kiugrott az ágyból és kisur­rant az összekötő ajtón. Amidőn ön visszatért a hálószobába, hátul­ról lefogta és lekötözte. Végül az utolsó elővigyázatosság: magával vitte a kendőt, hogy azt a látsza­tot keltse, miszerint a merénylő abba csavarta a testet.. . Még az­nap éjszaka, vagy talán másnap eltette láb alól cinkosát, Hermani­cet. Egy golyóval végzett vele, majd megcsonkította az arcát mi­előtt a kanálisba dobta. Attól kezdve már nyugodtnak érezte magát, hiszen ki is bizonyíthatná, hogy még az élők sorában van? S aztán folytatta bűnsorozatát. Megölte Gribbet úgy, amint azt önnek leírtam még a gyilkosság napján. Túlzott elővigyázatosság, hát elkövette azt a hibát, hogy behatolt Senterrehez és­ Namotte csomagjai közé csúsztatott egy úgynevezett, John Smith elleni vádiratot. Nem önmaga írta — azóta alkalmam volt megvizsgálni kézírását — hanem minden bi­zonnyal egy iráshamisító segítségé­­vel és valószínűleg, sikerült vol­na a félrevezetés, ha Gernicot „ha­lálát“ követő éjszaka nem vizs­­gáltam volna át Namotte csomag­jait. (Folytatjuk) 1969 Október 10 péntek Napkelte: 6,24, nyugta: 17,41 Holdkelte: 5,09, nyugta: 17,03 Az évből eltelt: 282 nap, hátra van még: 83. ÉVFORDULÓK: — 1847-ben született Gheor­­ghe Dima zeneszerző (megh. 1925-ben). — 1861-ben született Fried­­tjof Nansen neves sark­kutató (megh. 1930-ban). KIRAKÓVÁSÁR: Csíkszent, domokos. HETIVÁSÁR: Balánbánya, Madéfalva, Gyergyóalfalu, Tusnádfürdő. NÉVNAP: Gedeon. .........................-- - - | TellVízió OKTÓBER 10, PÉNTEK 10.00 Közkívánatra: Enciklopédia 18,00 Hírek 18,05 Iskolások stúdiója — Bihari tájakon 18,30 Műszaki konzultáció 18,45 Szépművészet 19,30 Híradó 20,00 Gazdasági adás 20,20 Soha nem lehet tudni — — francia-olasz játékfilm 21,35 Reflektor 21,55 A modern román nyelv 22,20 Varieté filmszalagról 22,45 Híradó és időjárásjelentés. R­ádió OKTÓBER 11. SZOMBAT Román nyelven: 5,00—5,30 Népi muzsika. A Maros menti megyék folklórfesztiválja II. szakaszának megnyitója. 17,00—18,00 Hírek, tu­dósítások. Zenés posta. Rádió-ma­gazin. Magyar nyelven: 5,30—6,15 Zeitz Gabriella énekel. Ipari krónika: A Csíkszeredán épülő Kötöttárugyár munkatelepén. Kelemen Géza Czári és zenekarának műsorából. Mikro­­enciklopédia. 13,00—13,30 Lapszem­­le. Népzene-szólisták. Szocialista hazánk tájain. Iaşi. 16,15—17,00 Hí­­rek, tudósítások. A hét kommentár­ja. Találkozunk szombaton: Az őszi erdőben. Zene. II. OKTÓBER 10. PÉNTEK CSÍKSZEREDAI „Hargita“: Sher­­lock Holmes. Német film. SZÉKELY­­UDVARHELYI „Homoród“: Mariuca balladája. Román film. GYERGYÓ­­SZENTMIKLÓSI „Mioriţa“: Arany­borjú I.—II. rész. Szélesvásznú szov­jet film. MAROSHÉVIZI „Guliman“: Tavaszi vizek. Színes, széles­vásznú csehszlovák film. SZÉ­­KELYKERESZTÚRI „Haladás“: 4 fekete herceg. Színes, szélesvász­nú német film. MADÉFALVI „Vasu­­tas“: Hazai pálya. Magyar film. GALÓCÁSI „Fenyő“: Aztán meg­született a legenda. Színes ,román film. BALÁNBÁNYAI „Bányász“: Hazai pálya. Magyar film. VLAHIGaI „Vlahica“: Szabálytalan játék. Cseh­szlovák film. GYERGYÓCSOMA­­FALVI „Művelődés“: Mi, férfiak. Szovjet film. BORSZÉKI „Bor­szék“: Két jegy matinéra. Széles­vásznú szovjet film. ..Forrás“: Ha­mupipőke cipellője. Színes román film. TUSNÁDFÜRDŐI ..Olt“: Rio Bravo I.—II. rész. Színes amerikai film. DITRO­I „Maros“: Az­ Ufaim kör. Magyar film. PARAJD­I film­színház: Az emberélet korszakai. Román film. HARGITA IDŐJÁRÁS A Meteorológiai Intézet előre­jelzése szerint megyénkben tovább tart az általános szép idő, változó felhőzettel. A levegő hőmérséklete éjszaka —4 és 1 fok, míg a Déli ó­­rákban 14—18 fok­ között váltako­zik. Gyenge, majd mérsékelten erő­södő déli szél. A hajnali órákban elszigetelten köd és dér várható

Next