Hargita Népe, 2002. április (14. évfolyam, 75-98. szám)
2002-04-16 / 86. szám
NÉPRAJZ 2002. április 16. EMBERI ARCOK A KÖZÖSSÉG TÜKRÉBEN Emlékképek Tarisznyás Mártonról Fogadó, csárda, avagy tájház * Az országhatárt meghaladó hírnevű tudóst, néprajzkutatót, a gyergyószentmiklósi múzeum alapítóját, Tarisznyás Mártont 1953-ban ismertem meg. A Székelyudvarhelyi Pedagógiai Líceumból kikerülve, fiatal tanítónőként helyettes tanárnak osztottak be Gyergyócsomafalvára. Tarisznyás Mártont akkor nevezték ki a múzeum igazgatójának. A jó szervező, tettrekész szakember a történelmi körön állt elő az alábbi kéréssel: „Kedves kollégák, a segítségeteket kérem, hogy Gyergyó helytörténeti, néprajzi múltját minél szélesebb körben feltárhassuk. Ezért kérem, mindnyájan kapcsolódjatok be ebbe a munkába! Ragadjatok meg minden alkalmat a néphagyományok megismerésére, a tárgyi emlékek összegyűjtésére.” Itt kell megjegyeznem, hogy később erről könyvet is írt Gyergyó történeti néprajza címmel. Tarisznyás Márton kérését én feladatomnak könyveltem el. Miután a felkutatott és összegyűjtött anyagról az első jelentést beküldtem, Tarisznyás Márton további munkákra sarkallt: átiratokban újabb és újabb feladatokkal bízott meg, külön kérdőíveket állított össze számomra, néprajzi konferenciákra hívott meg mint előadót. Többek között így vettem részt 1972-ben Csíkszeredában a Folklór konferencián, Lakodalmi csujjogtatások Gyergyóalfaluban, 1974-ben Gyergyószentmiklóson az Erdő néprajza konferencián Adatok Gyergyóalfalu pásztorkodási szokásairól és babonás hiedelmeiről című dolgozataimmal. Gyergyócsomafalván értékes tárgyi és vokális anyagot sikerült összegyűjtenem a határhasználatról, az 1849-es jobbágyfelszabadításhoz kötődő horgas földekről, Köllő Miklós szobrászművészről, a Balló családról, a tutajozásról és másokról. A felkutatott tárgyi anyag egy részét Tarisznyás Márton felvásárolta a gyergyószentmiklósi múzeum részére, a megmaradtakat pedig az iskola kapusszobájában raktározták el, amely később az iskola múzeum alapját képezte. 1962-ben Vámszer Gézával azt a feladatot kaptuk a múzeumtól, hogy leltározzuk fel Páll János családi életszerét, amely a medence s egyben a székely paraszti gazdaság példaértékű mintája volt. Bethlen Györgyné is a legnagyobb tisztelettel adózva tette ott látogatását. A kollektivizálás időszakát éltük, amikor a parasztoktól nemcsak a földet vették el, hanem az állatokat, mezőgazdasági gépeket, szerszámokat is közös tulajdonba helyezték. Ezt a ténykedésünket a házaspár úgy vélte a felvilágosítás ellenére, hogy ruhájukat meg a lakástextíliát is el akarják vinni tőlük. Ezért a leltározást a legnagyobb sajnálattal csak nagyvonalúan hajtottuk végre, amiért Géza bácsi később meg is kapta a szemrehányást. Tarisznyás Márton éveken át a múzeumbarátok körének kibővítésére törekedett. Akiben rátermettséget látott, azt nem szívesen engedte ki hatásköréből. Nem késlekedett az önbizalom növelésével, a tiszteletadással, a szolgálatkészséggel és a segítségadással sem. Az 1950-1960-as években a történelem tanítása során kötelességünknek tartottuk, hogy a környező falvak második tagozatos osztályaival meglátogassuk a múzeumot. Az első alkalommal, mikor felvittem a csoportomat, részletesen elmagyarázott, bemutatott mindent, de a továbbiak során, ha más csoport is jelen volt, akkor biztató mosollyal arcán mondta nekem: „Hisz te azt jól tudod, mutasd be te a múzeumot” - ezáltal ismereteim gyarapítására késztetett. 1977-ben azzal a kéréssel jött, hogy a medencéből gyűjtsek neki össze egy népművészeti kiállításnyi anyagot. Számomra a kérés teljesítése nem ütközött különösebb nehézségbe, ugyanis az azelőtti években a megye utasította az egyes falvak kultúrotthonait, hogy rendezzenek helyi népművészeti kiállításokat, engem pedig arra, hogy véleményezzem ezeket. Értékes és tetszetős medenceközi népművészeti kiállítást nyitottak. A fő fallal az alfalvi festős-szedettes szőtteseket tisztelték meg. Kolozsvárról dr. Nagy Jenőt hívták ki a kiállítás értékelésére. 1979- ben Gyergyóalfaluban Tarisznyás Mártonnal megszerveztük Zderciuc Silvia bukaresti román iparművésznő és a népművészeti kör asszonyainak találkozóját. Ez alkalommal sok bosszúságban volt részünk. Az akkori helyi illetékesek nem kielégítő rugalmassága miatt az ide látogató vendégekkel nem jutottunk be a kultúrotthonba. Szerencsénk az volt, hogy a kiállítás a Lukácsok-féle házban állt. Az iskolaigazgató gyors intézkedéssel beengedett az egyik osztályterembe, amelyet az asszonyok rövid idő alatt a találkozó barátságos színhelyévé varázsoltak. Bírálatra az általam szőtt szőnyeget tettem ki, arra gondolva, hogy nekem nem fáj a negatívum sem, de más esetleg sértve érezné magát. A művésznő hosszasan elgondolkodva nézte az alakos-festős-szedettes szőnyegem, s végül megszólalt: „Hát igen, ez a szőnyeg, ha valahova olyan helyre kerülne, akkor díjat nyerne” - de hirtelen elöntötte a düh, és kezdett erőteljesen tiltakozni - „Nem, nem csúnya. A kék színt a székelyek sohasem használták.” (Hogy igen vagy nem, azt eldöntötte az élet.) 1980- ban került sor a gyergyócsomafalvi Köllő Miklós iskola százhuszonöt éves fennállásának ünnepségére. Engem is felkértek, hogy a tudományos ülésszakon tartsak előadást. A Páll János és neje háztáji gazdaságának szerepe Gyergyócsomafalva néprajzi értékeinek sorában témát választottam. Az ülésszak előtt egy jó héttel megkerestem Tarisznyás Mártont, hogy elbeszélgessek vele a választott témámról. Ekkor adta át nekem az említett gazdaságról készített jegyzőkönyvet és képanyagot, majd hozzátette: „Ez téged illet”. Megbeszéltük, hogy szombaton a két család közösen bemegy Csíkszeredába a Márton Árpád festőművész kiállításának megnyitójára. Sohasem tudom elfelejteni azt a közös utunkat. A következő hét csütörtökén hallottuk Tarisznyás Márton szomorú halálának hírét. Két nap múlva Csomafalván, a tudományos ülésszak ideje alatt mind az járt az eszemben. Miért nem lehet itt most is köztünk, hogy meghallgassuk értékes, szép előadását, tanulhassunk tőle. Hisz még olyan sokat tudott volna adni. Gyenge fizikuma ellenére ömlött belőle a tettrekészség, a kitartás. Temetése alkalmával a viseletbe beöltözött fiatalok a városon végig a temetőbe a fejük fölé emelve vitték a holttestet. Ezzel jelezték, hogy a fájdalom mellett a legnagyobb tisztelettel adóznak neki, hogy az elismert kutató szelleme nem hal meg soha. Nyár elején a könyvéért álltunk sort, mintha cukrot osztottak volna. A könyv bemutatóján a főszerkesztője beszélt Tarisznyás Mártonról, majd a Páll Tibor tanár által készített kisfilmet néztük meg, és meghatódva észleltük, hogy az író, néhai Tarisznyás Márton szelleme, lelke is köztünk lebeg ezen a szomorú, szép megemlékezésen. A borzonti Basa fogadóról, csárdáról van szó. Az elnevezéséről arra lehetne következtetni, hogy keletkezése a török korral áll összefüggésben, de tévedés, mert jóval későbbi időből származik. Egy remetei származású, Puskás Istvánnak nevezett vállalkozó alapította 1897-ben. "Később egyik örökös a másiknak adta kézről kézre. 1950-ben Baricz Ferenc és felesége, Péter Krisztina örökölte. Több mint harmincévi szolgálatuk alatt lett a házaspár a fogadó névadója. Egy naiv, őszinte, selyp keresztgyermekük - állítja a szájhagyomány - a reális élethelyzetet meglesve, elmesélte pejoratívan szüleinek a látottakat. A falu sarkítással megfinomította a kifejezést, így született a Basa kereszttázi és Basa keresztmámi elnevezés, no meg a fogadót is Basa névvel illették. Olyannyira átment a közhasználatba, hogy még Amerikából hazajött földijeink is csak ezen a néven ismerték, emlegették. A házaspár meleg szeretete, méltósága, alázatos, szerény szolgálatkészsége, közvetlensége, tiszta, pedáns körülményteremtése, Krisztina néni helyi ételspecialitásai, vidámságuk, jó kedélyük, igazságos, nagyvonalú kiszolgálásuk a betévedt, fáradt vándort, a mulatni vágyó helybelieket, az idegen látogatókat arra sarkallta, hogy ők is kedves megszólítással közeledjenek a tulajdonosok felé. Ez a megszólítás lett a Basa kereszttázi és a Basa keresztmámi. A betévedők vitték a hírt a fogadtatásról. Fogadó, csárda: az 1900-as évek elején ez a név illette. Abban az időben a legfőbb közlekedési eszköz a szekér volt. Ha hosszabb útra indultak, a szekérre kóbert húztak, hogy védje utasait a széltől, hótól, esőtől. Szükség volt útközben a lovakat megetetni, megitatni, pihentetni. Ezek az útszéli fogadók, csárdák alkalmas helynek bizonyultak, mert az utasok is ételhez, italhoz, melegedőhelyhez jutottak. Ahol még szeretet, kedves szó is fogadta őket, oda mindig visszavágytak. Ilyen hely volt a Basa csárda, ahol Keresztmári éjjel sem restellte felkelni, tyúkot vágni, ha az utas úgy kívánta. "Kereszttáti nagyvonalúságát meg az a tény igazolja, hogy amikor kiszolgálta az utast, aki éjszakára is ott akart maradni, odatett neki egy láda italt, hogy végezzen önkiszolgálást, és elmenetel előtt fizessen. Az idős házaspár elhalálozása után az örökösök megpróbálták működtetni, de végül eladták egy Ausztriában élő falustársunknak, Ambrus Gyulának, aki 1992-1998 között birtokolta. Napjainkban újabb tulajdonosa van a csárdának, mivel a magyarországi Konkrét Com Kft. vásárolta fel. 1992 óta a kép színesedett, az életvitel bővült. Páll Csaba és neje, Ambrus Mária mint a fogadó bérlői az épület régi funkcióját nemcsak megtartották, hanem kellő hozzáállással, odaadással és szeretettel a konyhát és illemhelyet modernizálták. Két hétvégi ház hozzácsatolásával kényelmes éjszakai szállást biztosítanak. A kerthelyiség megépítésével tovább bővítették a csárda befogadóképességét. Az épület fő részét meghagyták a gerendás plafonnal a régi stílusban. A muskátlis ablakok és a tornác berendezése a csárdát lassan-lassan tájházzá formálja, amelyet a feleség ötödmagával tart fenn. - Van-e forgalmatok, Marika? - teszem fel a kérdést. - Van bizony bőven, mert éhes ember mindig akad. Kapcsolatban állunk , a Gyergyószentmiklóson székelő Plus Tours turistairodával. Sok turistacsoport is megfordul nálunk. Jönnek csoportok Alfaluból, Borzontról, ha valamit meg akarnak ünnepelni, vagy vendégeiket meg akarják tisztelni. Éppen most Szekeres Ibolya asszisztensnő van itt egy budapesti csoporttal. - Mi lesz ma a vacsora? - Vacsorára helyi specialitású ételeket rendeltek: székely csorbát, borsos tokányt, túróspuliszkát füstölt kolbásszal. - És a szórakoztatás? - A szórakoztatásról Csaba gondoskodik. A községből kihozott tánccsoport marosszéki táncot mutat be. A viseletük is csodálattal tölti el az idegeneket. A táncbemutató után gumirádlis szekérre ülnek, és kirándulást tesznek a havasokra. Jó alkalom, hogy belekóstoljanak a medence életvitele után a havasok világába, hogy megízleljék azt a fenséges nagy csendet, a fenyvesek balzsamos illatát. Vargha Zsuzsa budapesti turista szavaival élve: „Ide többször vissza kell jönni, látni, hallani, megélni ezt a csodálatos világot”. Ez a tájház már eddig sokat tudott nyújtani a turistáknak az alfalvi emberek életviteléből, kultúrájából, szokásaiból. Hiszen Páll Csaba, aki egy értékes néprajzi gyűjteménnyel rendelkezik, kiállítást rendezett be itt. Időszakonként az alfalvi fiatal festők tárlatait mutatják be, így Magyari Zoltán, Portik Sándor, Balogh András (Bandi), Mecher Lajos állított ki eddig. Amikor nem volt jelentkező, Csaba kollázstechnikával készült képei díszítették a két szobából álló fogadót. Páll Csabát Alfaluban nemcsak mint jó szervezőt, tánccsoportoktatót, néprajzi anyaggyűjtőt, faragót tartják számon, hanem a fiatal művészek számát is bővíti. Több egyéni és közös tárlaton szerepelt. A képzőművészek véleménye szerint ő már nem naiv, hanem sokkal több. Az 1977-ben Bukarestben megrendezett Aranypaletta Országos Rajzversenyen II. díjat nyert. - Melyik tevékenységet tartja Csaba itt a legsikeresebbnek? - A jelenlevők szerintem mindeniket nagy érdeklődéssel kísérték. Fontosnak tartom megemlíteni a kenyérsütést, a pereckészítés bemutatását, a patakon történő szőnyegsulykolást -mint helyi hagyományos szokást, amelyet a visszatérők még ma is emlegetnek. 2001-ben a legnagyobb méretű megnyilvánulásunk a huszártalálkozó volt. Magyarországi szakácsok jöttek el, sátrakat húztak fel, s ízes ételeikből mindenki részesülhetett. Hát igen. Amikor hozzákezdett ehhez a munkához, ezt a házaspárt nem a gyergyóalfalvi mentalitás vezényelte, „hogy itt nem lehet semmit csinálni, mert ilyen meg olyan nagy a nehézség”. Megkeresték az utakat, módokat, apró lépésekkel, tettekkel a haladást, fejlődést szolgálták. Munkájukat Isten áldása kíséri, mert az Istentől kapott talentumukat kamatoztatják a község, szülőfalujuk hírnevének emelése érdekében. Szómagyarázat: - pejoratív: rosszalló, elítélő jellegű jelző -gumirádli: szekereknél alkalmazott gumiabroncsos kerék - kollázs: textíliát és festéket ötvöző képzőművészeti technika - szőnyegsulykolás: szőnyegmosás patakon sulyokkal (népi eszköz) • mert, mert (népiesen) GÁLNÉ KOVÁCS IRMA Emlékkép Tarisznyás Mártonról Baricz Ferenc és felesége, Péter Krisztina