Megyei Tükör, 1969. december (2. évfolyam, 103-107. szám)
1969-12-06 / 103. szám
A nagy termelési gondok mellett szinte eltörpül egy rendkívül hasznos foglalkozás, a méhészet. Pedig, ha a számok tükrében elemezzük, csakhamar kitűnik nemzetgazdasági jelentősége. Megyénkben 13 200 család méhet teleltettünk be a múlt évben, ebből 160 család az erdészeti hivataloké. 1938 a mezőgazdasági termelőszövetkezeteké, a többi magántermelők tulajdonát képezi. 1968-ra nem szívesen emlékezünk vissza, mert sok aggodalom, nehézség között zárult az év. Nélkülözött a „pici nép", ennek ellenére a veszteségünk csak hét százalék volt. A rossz telelés után nagy méhészellenség a Nosema betegség, de sikerült megelőzni, és ha úgy adódott, leküzdeni ezt a vámszedőt. A méhészek rendelkezésére állt a Fumidil B gyógyszer, és a megyei állategészségügyi laboratóriumnak is sokat köszönhetünk ezen a téren. Nem tétlenkedtek a falusi méhészkörök vezetői sem, s akadtak önkéntes méhészek, akik házról házra jártak ellenőrizni, és ha a körülmények úgy kívánták, segítettek, tanácsokat adtak a megszorult méhésztársnak. Azért indultam ki az átteleltetésből, mert nagymértékben ettől függött a méhcsaládok idei indulása és termelése. Méhészeink egy része berendezkedett vándorlásra. Legnagyobb megmozdulás akácra történt. 3800 családdal Dolj megyében Calafalot keresték fel, és 2200 családdal a Galaa megyei Tecuci környékén „legeltettek". A gidófalvi embesz 200 családdal láncvándorlást vezetett be. A galád akácról a dobrudzsai hársra ment, onnan a kiterjedt napraforgótáblákra kerültek. Kielégítő eredménnyel tértek haza, több mint 5000 kilogramm mézzel. Az egyesület részéről ezt a hasznos mézgyűjtő utat Balogh Jenő méhész, támogatta nagy szakértelemmel és szakmai szenveddéllyel. Ezen kívül a méhészek egy része az. akácról a Slobozia környéki napraforgótáblákra tért vissza. Mások a megye területén a havasi kaszálókat és az erdővágások málnásait keresték fel. Az. akácon 8—10 kilogrammos átlagtermést sikerült elérni. Az emtészek méhészei közül legjobbnak bizonyult Nagyajta 90, Bardóc 65 és Illyefalva 60 családos vándorlása, mert 20—25 kilogramm árumézet értek el családonként. Köröspatakon, Árkoson, Nagybaconban, Bibarcfalván, Maksán ellenben nem számolhatnak be jó eredményekről. Ezeknek a gazdaságoknak még több segítséget kell adjunk, hogy fellendüljön a munka, s a méhészek melléállása is nagyobb szakértelemmel kellene párosuljon. A magánméhészek közül Nagy Zoltán szent ivánilaborfalvi, Ördög Gyula, Zöldi János és Venczel Lajos sepsiszentgyörgyi méhészek értek el jó eredményt. De jó a lécfalvi, papold emtéeszek, Szotyori György lisznyói és Mokány János dobollói méhészek termelésével is. A megyei méhészegyesület szerződési terve 30 tonna méz és 200 kilogramm viasz. Eddig több mint 80 százalékban teljesítettük a méz, és 200 százalékban a viasz eladási tervét. Sajnos, az időjárás nem kedvezett az utóbbi időszakban méhészeinknek. A bőséges esőzés után sarjúvirágzásra és a lóhere-magnak való táblák nektárjára számítottunk, de csalódás ért. A kaszálók, havasi vágottak legelője nem hozott eredményt, mert az esőzés túl sokáig tartott. A tervet emiatt nem lehetett teljesíteni, hanem a beteleléshez, még segítséget is kellett nyújtani 20 tonna tápcukor és 3 tonna méhtáp lepény formájában. Okulva a két utóbbi év rossz, teleléséből amit a gyenge méz, okozott ajánlatos a méhészegyesület méhtáp lepénye, amit a telelő fürt fölé helyezünk be. Ezzel megmentjük a tavaszi fejlődéshez szükséges mézet. Az élelmes méhész rendszerint közelebb szokott húzódni a magtermesztői táblákhoz, ahogy Éltes Lajos és Zölde János sepsiszentgyörgyi tenyésztők az elmúlt években felkeresték az árkosi, illetve szépmezei parcellákat. Ennek nemcsak a méhész, látja hasznát, hanem a termelőszövetkezet is, s nem túlzók, ha megállapítom, hogy az 1967-es kitűnő heremag termesztéshez értékes kilókkal hozzájárultak méhészeink is. Csak ésszerűen kell irányítani a növényvédelem tevékenységét, mert a lóhere-ormányos elleni repülős porozás például a múlt évben Cserntatonban, az idén Kézdivásárhelyen jelentős károkat okozott. Csernátonban a méhek 80 százalékos pusztulását okozta. Virágzás alkalmával méhekre káros vegyszerekkel nincs mit keresni a heretáblán. Ez elsőrendű szabály, vagy ha nem lehet elkerülni, a beinduló munkálatról feltétlenül értesíteni kellett volna a méhészeket (például a burgonyapermetezés esete). Dehát a csernátoniak egyúttal az emtéesz tagjai is, nem akartak perbe szállni saját gazdaságukkal, így maradt mindenki azzal, amit kapott. Központilag komoly segítséget kapunk, ami hozzájárul megyei méhészetünk további fejlődéséhez. A bukaresti méhészkombinát kitűnő anyákat adott át központunknak 35 lejes áron, amit a méhészek megvásárolhattak. Biztosítják raktárunknak a szükséges felszereléseket, mit lépet csere útján a gyakorló, és szabadon a kezdet méhészeknek. Termelőink bekapcsolódása az egyesület munkájába elősegíti szakmai tudásuk gyarapodásai. Továbbképzés érdekében december 15-től az egyesület tanfolyamot indít Sepsiszentgyörgyön kezdő és haladó méhészek számára (16 leckéből álló 32 órás sorozat). Azután a termelőszövetkezeti méhészeknek az agronómusházban számítottunk felkészítőt tartani. Varga Zoltán méhészegyesületi titkár a sikeres méhészkedés 5 biológiai összeférhetetlenség Régen túljutottak volna a vajúdások időszakán ? Akikor miért ismétlődnek ugyanazok a kérdések, ugyanazok a gondok, mint kezdet-kezdetén ? — ... csak ... Akadnak most bizonyára emberek, a Icik fejcsóválva fogadják ezt a visszatérő témát. Megint a bardóci gazdaság ? S unottan fordítanak a másik oldalra. Kár. Hisz több mint ezer család gondjáról-bajáról van szó. Hat évvel ezelőtt történt. Az egy gazdaságba tömörülő négy falu emberei közelebbről-távolabbról ismerték egymást. Tudtak egymás szokásairól, egy-egy falut jellemző sajátosságokról, munka- és életviszonyairól. A területek, tervek összevonása, újraelosztása, csoportosítása könnyen ment. Az embereknek, a nagy munkaközösséget alkotó tagságnak összecsiszolódása — nehezebben. Kóstolgatták egymás véleményét, gondolkodtak az új helyzet teremtette kérdések megoldásán. De sokkal több volt a bizakodó, reménykedő, mint a tartózkodó vagy kételkedő ember. — Dolgozni kell — mondták, s dolgoztak is. Itt nem is lett volna baj. Csak röviddel ezután a „felső" szinten kezdtek bonyolódni a dolgok. — Ki vezet ? Ki hivatott arra, hogy vezessen ? Kié az utolsó szó ? Voltak, akik megelégedtek az új lehetőség nyújtotta kényelmesebb állás betöltésével, voltak azonban „ambiciózusabb vezéregyéniségek“ is, akik úgy érezték, hogy minden és mindenki fölött pálcát törhetnek. S tették ezt minden erkölcsi alap nélkül. Ott „fent“ nagyon sokan a saját véleményeiket, érdekeiket, álláspontjaikat próbálták hangosan érvényre juttatni, ami eltorzult vezetési szemléletet eredményezett. Ez pedig ott „lent“, a tagság körében bizalmatlanságot, kétséget ébresztett. Ennek eredménye már ismert. Hogy miért említek régmúlt dolgokat ? Mert a vezetésnek ezt a módját egészen a közelmúltig gyakorolták. Talán itt is segíteni lehetne a bajon. Azok a gazdasági és természeti tényezők, amelyek kialakították az új határvonalakat, ma is éppen úgy érvényesek, mint akkor, amikor létrejött a „latifundium“. Az alapgondolat egy nagyüzemi mezőgazdasági termelőegység szakosítása felé irányul. Az egyes falvak helyi sajátosságainak és körülményeinek legjobban megfelelő üzemág kifejlesztése, az üzemágban dolgozók szakképesítése. Ez volt, és ez marad a cél. Azonban a vezető beosztású emberek között kialakult áldatlan helyzet következtében a jól megfontolt szakosítási munkák megvalósítása helyett, oktalan kapkodásokkal, pillanatnyi megoldásokhoz kellett folyamodni. Sokak jó szándékához kétség sem férhetett. Ilyen esetben azonban nem elég a jó szándék, sőt, itt egy bizonyos fokú szakmai ismeret sem pótolhatta a vezetés alapismereteinek hiányát. Több mint 5 000 hektár, több mint ezer család. De hát hol voltak és vannak a szakemberek — teheti fel a kérdést bárki. De ezek az emberek egyszerűen nem tűrték meg maguk között az „idegent“. Számukra idegen embert jelentett a mérnök. Mi sem jellemzőbb ennél, hogy a termelőszövetkezet megalakulása óta több mint tíz agronómus fordult meg ezen a helyen. Annak a néhány embernek, akik apró, személyes érdekeiket veszélyeztetve látták, sikerült olyan közvéleményt kialakítaniuk, amelyben a mérnökök helyzetét lehetetlenné tették. — Minek ide mérnök ? Mi jobban ismerjük a talajainkat — Tapasztalatlan — nem ismeri a helyi viszonyokat. Ilyen s ehhez hasonló véleményekkel hadakoztak minduntalan, s valljuk be, hogy ez a hangulat az olaszteleki mikroklímában díszlett a legjobban. Gazdaságaink zömében ismeretlen az az állapot, hogy a szakember szerepe apró adminisztratív, vagy kisebb jelentőségű technikai munkák végrehajtásában merüljön ki. Itt azonban annak ellenére, hogy a vezető beosztásból eltávoztak, illetve leváltottak embereket, a szakember most sem a megillető helyet foglalja el a gazdaságban, bizalmatlanság volna ? Azt hiszem. A többi termelőszövetkezeteinkben mást bizonyít a gyakorlat. Vagy itt mesterségesen fenntartják a bizalmatlansági állapotot ? Kik ? Talán azok az emberek, akik még ma sem értették meg, hogy egy közösség érdeke mást követel. Ha ezek az emberek nem akarnak segíteni, hát ne segítsenek, de legalább ne akadályozzák egy egészségesebb szellem, egy egészséges munkaközösség kialakulását. Hogy miért csak ezt a kérdést ragadtam ki egy megoldásra váró komplexumból ? Mert a szervezési és technikai kérdések megoldása mellett elsőrendű fontosságú dolognak tekinteném az emberek bizalmának visszaszerzését, azt a bizalmat a közösség vezetői iránt, amit a helytelen és következetlen vezetés miatt veszítettek el Fodor Zoltán megyei TÜKÖR a brassói METROM üzem (Kárpátok utca 60) — kőműveseket — esztergályosokat — finomesztergályosokat — szakképzetlen munkásokat (férfi) Bővebb felvilágosítással a személyzeti osztály szolgál, telefon : 1 11 15. H. évfolyam 103. szám