Megyei Tükör, 1971. január (4. évfolyam, 215-239. szám)
1971-01-12 / 222. szám
GONDOSKODÁST VÁRNAK, NEM SZÁNALMAS .■ [UNK]> Ahol főleg szeretetet kaptak — Ülünk egy kis irodában —- mondom bemutatkozás után Incze Margitnak, az iskoláskorú lányok gyermekotthonom igazgatójának. — Mi itt ritkán szoktunk üldögélni — válaszolja szinte védekezve —, s ha lehetne még ezt a helyiséget is átadnánk a gyerekeknek. Nem ezért szóltam. Idéztem. Ennek az intézetnek a történetét részben a Megyei Tükör jegyezte le. 1968 szeptemberében alakult, hogy szavaival éljek: „a semmiből". 1969. március 29-én Magyari Lajos írt Húsz gyermek és egy papír . . címmel gondjaikról, ezt követte 1969. december 13-án Csíki László tollából A legnagyobb bűn : A KÖZÖNY című riport. Most ismét itt vagyunk. — Ennek szívből örülünk. Lehet-e újra panaszkodni ? — Természetesen. — .......két asztalt a líceumtól hoztak át, az ágyakat szintén a líceumból — mind ócskák —, a szekrényeket a brassói politechnikai intézettől ■— ócskák —, az asztalokat részben a kézdivásárhelyi gazdasági iskolától, részben a néptanácstól kapták — ócskák —, a székeket a volt tanfelügyelőségtől utalták át — kák." — ezt 1969 decemberében ócsírták. A helyzet nem sokat változott. Igaz, azóta még kaptunk felszerelést, de bővült a létszám is. Jelenleg 105 gyerekünk van. Egyes helyiségkérdések is megoldódtak. Az épületben egyébként a konyhán, ebédlőn, fürdőszobán kívül csak hálószobák vannak. Harminc ágyban ma is kétkét gyermek alszik. Innen reggel átmennek az iskolába (A szomszédos 1-es számú általános iskolában tanulnak.) és este visszajönnek. Az iskola öt osztálytermet biztosít a tanulásra, délután ott ülnek. Itthon nincs egy sarok, ahol a leánykák megállhatnak. A folyosón beszélgetnek, ott öltöznek-vetkőznek, ott tartják a holmijukat. Ilyenkor télen sokat a, udvaron sem lehet tartózkodni. Élettérnek maradnak még a hálók. Az egyikben van a televízió, ott fogjuk megtartani a télifa-ünnepélyt. Menjünk nézzük meg, a műsor meglepetés a számomra, így mondták amikor érdeklődtem felőle. Nem várakoztattunk meg senkit. Télapó most jött át az óvodásoktól. A terembe belépve eszembe jut a másik kép : a 97 kis szék. Itt nincsenek székek, az ágyakon ülnek, nagy része áll a gyerekeknek. Mosolyognak, kimondhatatlanul boldogaknak látszanak. Hogy is vennék észre a székek hiányát, melyiküknek volt „máshol" ilyen meghitt, meleg hangulatban része. Nem merném se most, se máskor megkérdezni tőlük, hogy vágynak-e klubra, szép ruhákra (nagyon sok leánykán melegítő van), már csak azért sem, mert úgy érzem, elégedettek jelenlegi sorsukkal. Melegséget, szeretetet kapnak és most alkalmuk van kedves kis műsorukkal viszonozni azt. Égnek a gyertyák a fenyőn. Az ágyakon, de még a földön is nagy halmokban csomagok, szalaggal átkötve ajándékok. Szülőket, nevelőket, télapót és az ünnepet magasztaló versek hangzanak el, kedves jelenet elevenedik meg. A gyermekek szemében a hála fénye csillog, de csillog a nevelők szemében is, többen — megfigyeltem — alig tudták visszatartani könnyeiket. Igazi nagy család e közösség. Incze Margit „bemutatja" az intézetet, végül megjegyzi : Este van, az udvarra nem érdemes kimenni. Gondolom, látta, amikor jött, hátul egy garázs van, a kapu mellett pedig egy petróleumlerakat. Az előbbitől, mármint a garázstól megszabadulunk. A miénk lesz, megígérték, január végéig elköltöztetik. .. Tehát, gyökeres változás előtt állnak ? — Igen, úgy látszik, az illetékesek végre megértették, hogy nem a szánalom szükségét érezzük, hanem a gondoskodásét. Az utóbbi kijelentés túlzás, ezt az igazgatónő is érzi, rögtön kiegészíti : Én szubjektív szemmel nézem a dolgokat — a gyermekeken keresztül —, helyzetünkhöz viszonyítva kissé megkésett a döntés. A garázs a szövetkezeti unió tulajdonát képezte, már régebben felvetődött a „kilakoltatás" kérdése, de nem volt ahová. Most állítólag meg tudják oldani, és biztos, hogy elmennek. Az új határozatban — melyet a megyei és a városi néptanács, valamint a tanfelügyelőség közösen foganatosított, miután „papíron" is átvették a garázst a fogyasztási szövetkezetek megyei szövetségétől — nagy tervek állnak. A garázsba fog költözni az ebédlő és a konyha. Addig is az iskola gyermekotthon felé eső szárnyából két tantermet átadnak. Az egyikben hálószobát rendeznek be, ezzel megszűnik a „páros alvási "rendszer, a másik klubterem lesz. (Cikkünk megjelenése idején készül az új csempekályha. A berendezés pedig napokon belül a helyszínen lesz.) A gyerekek főképp Hargita és Kovászna megye területéről kerültek ide, de érkeztek Brassó, Maros, Vaslui és Botoșani megyékből is. Nagy részük félárva, rendszerint apjukat vesztették el. Az anya, aki esetleg beteges, nem tudja eltartani a többgyerekes családot, ezért bármennyire is ragaszkodik hozzá, elhozza gyerekét, mert itt biztosítva látja jövőjét. Az apai gondoskodás, a család hiánya sodorja az intézetbe a leányanyák gyermekeit. A leányanya azonban felelőtlen, sokszor már a bölcsődében ott hagyja kicsinyét. Egyesek évek múlva utánuk jönnek, ha későn is, de felébred bennük az anyai szeretet ösztöne. Erről a nevelők nem feledkeznek meg. Akiknek él az édesanyjuk, azok máricus 8-án üdvözlő levelet küldenek haza. A gyerekeket arra nevelik, hogy sohasem szabad elítélni szüleiket, amiért nem tudnak gondoskodni róluk, ha nagyobbak lesznek, biztos jobban meg fogják érteni őket. — Eddig még nem volt olyan eset, — magyarázza az igazgatónő —, hogy valakit ne tudtunk volna felvenni. Ősszel nagyon sok gyermek került az intézetünkbe. Az idén már csak korlátolt létszámban és komoly körültekintés alapján eszközöltünk új felvételt, mindenesetre az óvodáskorúak gyermekotthonából az összes iskolába készülő leánykát átvesszük, ők Kézdivásárhelyen otthon érzik magukat. A beutalásokkal kapcsolatban lenne egy észrevételem : Nem tudom miért, de a megyei gyámbizottság nehézkesen intézi a felvételi ügyeket, s amíg nálunk határozat születik, más megyékből küldött gyerekekkel betelnek a helyek. Kovászna megyében van a gyermekotthon, ezért a nálunk, a megyénkben rászorultakat kötelességünk bejuttatni. — Az iskolát, ahol a leánykák tanulnak külön igazgatóság vezeti. Ez nem vezet nézeteltérésekhez ? — Nagy ritkán igen, de ezek általában rövid időn belül megoldódtak. A viták jellege banális. Hasonló a máshol is fellobanó a család és iskola közötti „torzsalkodásokhoz". Néha túlságosan beleéljük magunkat szülői mivoltunkba és közvetlenül védjük lányainkat. Máskülönben, nagyon jó viszonyban vagyunk Mi részt veszünk a nevelőtanácsi üléseken, a tanárok rendszeresen átjönnek délután és segítenek a tanulási nehézségek megoldásában. Szeptemberben lesz három éve, hogy megalakult a kézdivásárhelyi iskoláskorú lányok gyermekotthona. Göröngyös volt a megtett út, de megérte, erről az intézetben mindenki biztosított. Most is reménykedve várják a „nagy változásokat" — hisznek benne. Az új helyiségek berendezése nem fog különösebb gondot okozni, képzeletben már sokszor megtették, mindennek megvan a helye, s tudom, oda is fog kerülni, ahová eltervezték. Ottjártamkor Incze Margit bizonytalanul mondta: — Felmértük a pénzügyi szükségleteinket, s ennek alapján terjesztettük fel igényléseinket. Most várunk ... Megnyugtatom — a tanfelügyelőségen megmutatták — a kért összeg mellett ez áll: ELFOGADVA. — Ez még nem jelent semmit ,—• mondhatná az igazgatónő vagy bárki más — hisz már többször is előfordult, hogy papírra vetett, értéket jelentő számok, szövegek egy „könnyed" tollvonás után értéktelenné váltak. — Nekünk szép, modern gyermekotthon kell — fogalmazom meg mások helyett is, hisz emberség van, legalább is kell legyen mindnyájunkban —, nem „papíron" és számokban, hanem a VALÓSÁGBAN. Vörös Előd Bortnyik György, Nyugaty Sándor és Szakács Sándor felvételei