Megyei Tükör, 1975. június (8. évfolyam, 1307-1310. szám)
1975-06-06 / 1307. szám
Az üzemi pártmunka fontos tényezője a szakbizottságok Az új típusú ember kialakítása, annak politikai és erkölcsi magatartásának magas szintje állandó jellegű, sokoldalú és figyelmes munkára serkenti a kommunistákat. E sokrétű, bonyolult tevékenység irányozásában és ellenőrzésében a pártszerveknek hatékony egítséget nyújthatnak a pártbizottság mellett működő ideológiai és propaganda munkával foglalkozó bizottságok. A sepsiszentgyörgyi cigarettagyárban elmondható, hogy jól tevékenykedik ez a bizottság. Felelőse György Etelka és 15 tagja, valamennyien olyan kommunistáik, akik a munkával és a közösséggel szembeni eddigi magatartásukkal bebizonyították, hogy sajátjuk a jelenkor követelményeit kielégítő magas fokú öntudat , felelősségérzet és közösségi szemle. Hogyan dolgoznak ? A bizottság felelőse rendszeresen részt vesz a pártbizottság ülésein, megbeszélésein,és az ott elhangzott feladatok alapján elkészíti munkaterveit, amelyeket esetenként kiegészítenek azokkal a feladatokkal, amelyek adódnak, s amit minden alkalommal a pártbizottság titkára ismertet velük. Amit a felelős a pártbizottság elé terjeszt. Nyilván, hogy széles skálájú, s a termelőmunka minden ágát átölelő, azt serkentő ideológiai nevelő tevékenység sikerét csak úgy biztosíthatják, ha sikerül minden kérdést az alapos elméleti és gyakorlati ismeretek birtokában megválaszolni. Ezért nagyon helyesen, alapszervezetenként szervezték meg a politikai köröket úgy, hogy azok élére a legfelkészültebb, leglelkiismeretesebb párttagok közül választották ki a propagandistákat. Azelőadásokat és megbeszéléseket így egy napon tudták megtartani a pártalapszervezeti gyűlésekkel, ami a dolgozók idejének ésszerű beosztása mellett jó látogatottságot (05—95 százalék) biztosított a tanév időszakában. Az érdekes, lényegre törő, fölös szószaporítástól mentes előadások hasznossága, amelyeket a gyári ideológiai kabinet által készített grafikonokkal, táblázatokkal, és más szemléltető eszközökkel tették még változatosabbá, érthetőbbé, a tanfolyamokat látogatók vitáiban is tükrözüllött. Persze, ez az agitátorok jó munkáját is dicséri, akiknek tevékenységet a szakbizottság elemezte, akik amellett, hogy mindenkor készek tájékoztatást adni, a legaktuálisabb kül- és belpolitikai eseményekről, a közvetlen munkahely és a gyár egész munkaközösségét foglalkoztató problémákról, mindenkor foglalkoztató problémákról. Több gondja van a bizottságnak a faliújságokkal. Nem a cikkek (méghozzá aktuális cikkek) megírásával, hanem a szatirikus sarkokkal. Nehezen oldják meg a karikatúrák megrajzolását és így ha esetenként előfordul egy tűshegyre kívánkozó eset, megtörténik, hogy késve jelenik meg, vagy le kell mondaniuk róla. Annál élénkebb a vizuális agitáció a gyárban, ahol állandóan törődnek azzal, hogy az idejét múlta jelszavakat, mozgósító táblázatokat, stb. kicseréljék újabbakkal, amelyek a legégetőbb feladatok megoldására hívják fel a dolgozók figyelmét. Eredményeik kétségtelenek, de amint maguk is mondták, még van lehetőségük tovább növelni az ideológiai nevelő munka színvonalát, amiről meggyőződtek a Scinteia 10179. száméban megjelent egyik cikkből is. AKOSI JÓZSEF Elsőídleges céljank a nevelés Beszélgetés SZABÓ GÁBOR tanárral, a megyei pionírtanács elnökével . Megyeszerte megtartották a városi pionírszervezetek konferenciáját. Aránylag hosszú időszak, négy esztendő, munkáját mérték fel ezeken a találkozókon, meghatározták az ezután tennivalókat. Melyek azok a következtetések, amelyek tanulságként megfogalmazhatók e városi tanácskozások után ? — Köztudott, hogy az első pionírkonferenciákra alig néhány esztendeje került sor. A cél az volt és az ma is, hogy az iskolások véleményét, javaslatait közvetlenül meghallgassuk, nehézségeiket orvosoljuk. Nyugodtan elmondhatom, hogy már az első alkalommal rendkívüli meglepetésben volt részünk : a pionírok nagy érettséggel, hozzáértéssel tárgyalták saját ügyeiket, egyik-másik közülük a felnőtteket is megszégyenítő logikával fejtette ki mondanivalóját. Olyan javaslatok születtek, amelyeket számításba vettünk további munkánk megtervezésénél. Az idei pionírkonferenciákra is mindez rányomta bélyegét. Mind az öt városban a pionírparancsnokságok igyekeztek megfelelő keretet biztosítani a tanácskozáshoz, s különösen a gyerekrészlegen nagyon érdekes vita alakult ki. Nem sértésként mondom, de egy-egy helyen a gyerekek megbeszéléseit eredményesebbeknek tartjuk, mint a felnőttekét Ők nem köntörfalaztak, amikor valamit tudomásunkra akartak hozni, nem bújtak a papírba, hanem nyíltan, őszintén mondták el a jót is, a rosszat is. — Mi volt ezeknek a tanácskozásoknak a központi problémája ? — Elsődleges fontosságúnak tartottuk, hogy a pionírok nevelésével foglalkozzunk. A pont dokumentumok óriási jelentőséget tulajdonítanak az iskolások jellembeli alakításának, a tudományos világnézettel való felvértezésüknek, gyakorlati jártasságuk elmélyítésének. Végeredményben a tanulmányi színvonal is szoros kapcsolatban van ezekkel a kérdésekkel, s egyikről sem lehet anélkül szólni, hogy a másikat ne érintsük. Az tény, hogy a pionírszervezetnek az iskolával, a szülőkkel együtt nagy szerepe van a gyerekek nevelésében, oktatásában. Nem állunk rosszul ezen a téren sem, ám az itt-ott fellelhető negatív jelenségek figyelmeztetésnek is felfoghatók : többet, sokkal többet kell törődnünk az iskolában és az iskolán kívül folyó neveléssel. Erre egy példát is mondanék. A most lezajlott megyei kultúrverseny bebizonyította, hogy iskoláinkban rengeteg erő és akarat van, olyan műsorszámokat állítottak színpadra, amelyek méltán kivívták a szakemberek és a nézők elismerését. Számon kell kérnünk viszont több tanintézményünktől is e műsorok nevelő jellegét, politikai és esztétikai szempontból egyaránt. Olyan lehetőségek sikkadtak el, amelyeknek kiaknázása semmilyen ráadást nem kívánt volna, csupán egy kis figyelem-többletet. — E konferenciákon megfogalmazott kötelezettségek, feladatok a reális feltételek figyelembe vételével születtek. Mit tartottak elsősorban szem előtt e tennivalók megfogalmazásakor ? — Tekintetbe kellett vennünk, hogy ezek a tervek egy hosszabb időszakra vonatkoznak. Akik ma még pionírok, kéthárom év múlva a KISZ-tagok soraiba lépnek, s az ilyen irányú felkészítésükkel feltétlenül foglalkoznunk kell. Tehát távlatilag az lebeg szemünk előtt, hogy az új társadalom jövőbeli építősét mi indítjuk el azon az úton, amelyen a szocializmus teljes értékű építőjévé válik. Felelősségérzettel kell végeznünk ezt a nevelő munkát, arra is gondolván, hogy a most kialakított jellemvonások meghatározói lehetnek a későbbi felnőtt ember egész magatartásának, így hát bármilyen munkáról is legyen szó , tanulásról, hazafias munkáról, gyakorlati tevékenységről, sportról, kultúráról —, ez a szempont meghatározó. A megyei pionírkonferenciáig hátra lévő időszak megfelelő alkalom lesz arra, hogy a megye minden pionírszervezetében tovább fokozzuk a nevelő munkát, a vakációs programot is e cél figyelembe vételével állítottuk össze, s az az elhatározásunk, hogy a megye pionírjainak legmagasabb fórumát minél szebb sikerekkel köszöntsük. Péter sándor MUNKATÁRSAINK FELSŐRÁKOSON Jegyzőkönyv, mely felvétetett felsőrákos olvasóink és szerkesztőségünk munkatársainak találkozóján, folyó hó harmadikán, amikor az esős front öt nappal korábban betört, és szinte percek alatt feltöltötte a Kormos medrét. (Elnézést kérünk olvasóinktól, amiért szokásunktól eltérően, találkozónk jegyzőkönyvéből kivonatokat közlünk, de ezúttal a téma annyira „házhoz jött** — a felsőrákosi művelődési házhoz —, a mennyezeten keresztül lezúduló, több köbméternyi esővíz képében, hogy bűn lenne nem szólni róla.) A színhely tehát a felsőrákosi művelődési ház. A találkozó megkezdése előtt öt perccel megeredt az eső __ úgy értendő, a teremben —, és a jobb oldali kályha mellett a széles vízfüggöny teljes tűzbiztonságként szolgált, amellett, hogy próbára tette hangszalagjaink erősségét. A találkozó ötödik percében megszűnt az áramszolgáltatás. Szorongva vártuk, hogy a bezúduló víz, mikor éri el, a sötétség leple alatt, cipőtalpunk felső szintjét, de megnyugvásunkra, az esővíz a padló vezette repedésein át távozott. Zseblámpa fényénél folytattuk a felolvasást — osztatlan siker közepette —, míg újra ki nem gyűlt a fény. Részt vettek : felsőrákosi olvasóinknak egy csoportja, asszonyok, lányok, férfiak, legények, idősebbek és fiatalok, továbbá szerkesztőségünk három tagja. Nem vettek részt : Bárót város pártbizottságának és a néptanács végrehajtó bizottságának meghívott képviselői. Mindössze a két helyi képviselő roskadozott a nem őket érő bírálatok terhe alatt (Igaz, a város vezetői számára a kályha mellett tartottak fel díszhelyeket, de ezek ezúttal nagyon nedvesek voltak.) Itt hívjuk fel szíves figyelmüket, hogy a találkozón felmerült kérdésekre most már lapunkban van lehetőségük válaszolni Cikkeink felolvasása után tízen szólaltak fel ; mindannyian egyetértettek írásaink tartalmával, némelyek szerint e cikkek hangneme túlontúl enyhe. Úgy minősítették, hogy az útjavításra költött összeg, a szó szoros értelmében „sárba dobott pénz volt", hogy a kultúrház javításával, ha egyéb nemzeteinknek tartozunk, akik annak idején eladtak egymillió lejért a község határából egy erdőt, és ezenkívül családonként 6—800 lejt adományoztak a kultúrház építésére“ ... A cikkeinkben közölt tényeken kívül megtudtuk a következőket : Felsőrákoson némafilmeket vetítenek (illetve, hangosfilmeket, némán), a faluban nem működik egyetlen műkedvelő formáció sem ; a klub rendszerint zárva, és egyébként is rendkívül szegényes, a hangszereket a városi művelődési ház vette birtokába, továbbá azt, hogy a faluban egyetlen találkozó hely a korcsma, de ezzel az állapottal a felsőrákosiak nincsenek megbékélve. A Jegyzőkönyv hiteléül: GAJZAGO MÁRTON MEGYEI Okok - --- 440 ház , mind mellékutcában Barót város összlakosságából 1 200 lélek él Felsőrákoson. Az összlakosság kifejezést azért használom, mert Felsőrákos közigazgatásilag Baróthoz tartozik, s a városhoz való tartozásból sok előnyös juttatásban kell részesülnie. Amint a rákosiak mondják, sokat is javult az orvosi ellátás ennek folytán, ügyes-bajos dolgaik intézésére a városi autóbusz szállítja be őket Ráróbra. Kell is ez az autóbusz, mert Rákoson a közszolgáltatások nyomát sem lehet megtalálni, még nyilatkozni, cipőt javíttatni is a városba kell bejárni. A városhoz való tartozás előnyeinek felsorolását ezzel abba is hagyhatjuk. Felsőrákos dolgainak menete ma úgy néz ki, mint az a szekér, amelynek kocsisa kezéből kivették a gyeplőszárat, azt egy másik kocsis kezébe adták, aki azonban a saját szekerét irányítja elsősorban a rákosi gyeplőszárat a lőcsre akasztotta, így aztán a rákosi szekér hol félig az árokban dülöngél, hol valamelyik kátyúba reked meg. Mert Rákos útja erősen gödrös , s ez már nem képletesen gödrös, hanem a valóságban az. Rossz az út, annak ellenére, hogy 1972-ben a falunak 51000 lejébe került a javítása. Ez az útjavítás pedig egyik példája annak, mit jelent, ha a gyeplőszárat más szekér kocsija kezeli. A rákosiaknak ugyanis nem állt módjában ellenőrizni, mennyi kavicsot hordanak az útra. Ők csak annyit tudtak, hogy egy tonna kavics 32 lej, egy fuvar 80 lej, de hogy a teherkocsin rajta-e a 4 tonna kavics, azt már nem ellenőrizhették. A sofőrnek s a kavicsot eladó vállalatnak — ahol ezt ellenőrizni lehet — érdeke az, hogy minél kevesebbet rakjon a kocsira. Olyan is lett az út, két évet sem tartott. A járdaépítés a másik példa. Drága mulatság volt ez a járda, nem is merem leírni, mennyibe került. Csak annyit, hogy 89 lej volt négyzetmétere. Aki kíváncsi szorozza be ezt az egységárat a járda másfél kilométeres hosszával. Ha a rákosiak megvásárolják az anyagot, és önkéntes munkával készítik el a járdát — mert hiszen szorgalmas emberek hírében állanak negyedannyiba sem került volna. A város érdeke azonban így diktáltál a város vállalata gyártja a járdaköveket, érdeke hát, hogy el is adja jó áron, a város vállalata végezte a lerakást, ezzel is a város keresett, az ő pénztárába folyt be a rákosiak pénze. A harmadik példa, a kultúrotthon javítása is — mely most napirendre került, az 1975-ös önkéntes hozzájárulás 22 000 lejt kitevő összege erre a célra van rendeltetve — arra vall, hogy a rákosi szekér gyeplőjét más tartja kezében. Az a helyzet állt elő ugyanis, hogy nem a rákosiak döntik el, mit végeztessenek el ebből a pénzből. Azt majd a bárót községgazdálkodási vállalat és a Szolgáltatás szövetkezet mondja meg, mit javítanak a kultúrotthonon, s mibe kerül az a munka. Pedig a rákosiak azt szeretnék, ha a javítás folyamán kibővíthetnék a színpadot, legyen azon helye a szentgyörgyi színtársulatnak is, mely annak okából kerüli ki a falut vendégjátékai során, hogy igen kicsi a rákosi színpad. Azt is felpanaszolták, hogy a középületek rendkívül elhanyagolt állapotban vannak, elcsúfítják a faluképet. A faluba érkező ember ugyanis elsőnek a téesz istállóit látja, amelyeknek faláról hull le a vakolat, pedig az építésükkor pendelyes gyermek még most is csak óvodáskorú. Rossz helyen — tócsa közepébe — építették fel az istállókat, a falak felszívják a vizet, s az istállók körül térdig ér a sár. A takarmányraktár viszont a falu másik végében fekszik, nap mint nap hordják a szénát, s így az út nem csak gödrös, hanem örökké szemetes is. Nem beszélve arról, mibe kerül a téesznek ez az örökös ■fuvarozás. Tovább menve a faluban — a rossz utat leszámítva —, a kivétel tűnik szembe, a csinosan karbantartott, is 11 éves maradtak a diákok? A szaklíceumi oktatás egyik legfontosabb velejárója kétségtelenül a megszakítás nélküli, több hetes gyakorlati időszak. Végeredményben ekkor mélyítik el a hallgatók mindazt az ismeretanyagot, amelyet az iskolai év folyamán felhalmoztak, s amelyek gyakorlati szükségességéről éppen a gyakorlati időszak alatt győződhetnek meg. Nyilván, csak abban az esetben, ha a munkahelyen erre megfelelő lehetőséget, jó feltételeket biztosítanak. Ha ilyen szemszögből megvizsgáljuk a sepsiszentgyörgyi szövetkezeti szaklíceum végzős diákjainak harmadik évharmadiki, több mint egyhónapos evakorlatozását, vegyes érzelmekkel teli következtetéseket kell levonnunk. A gyakorlati időszak végén szervezett kollokvium meggyőzött arról, hogy ahol a szövetkezeti vezetőség komoly szívügyének tekintette az abszolvensek segítségét, ott kevesebb fennakadás volt a gyakorlati kérdések megoldásánál. Ebben a líceumban az idén 31 tanuló végez, egy részük a mi megyénkből, más részük a szomszédos Hargita megyéből verbuválódott. A gyakorlati időszakra a megye nyolc területi szövetkezetéhez, illetve a szövetkezeti építkezési vállalathoz és a fogyasztási szövetkezetek megyei gazdasági vállalatához osztották be őket. Már kezdettől érezhető volt, hogy a legtöbb helyen a főkönyvelőbe, az első könyvelők szívesen, önzetlenül segítik a gyakorlatozókat, eligazították őket a szövetkezeti mozgalommal kapcsolatos problémákban, az őket érdeklő megannyi kérdésben. A gyakorlati füzeteket lapozva, a laikus is könnyen megállapíthatta, hogy Bodzafordulón, Bércekben, Mikóújfaluban, Nagyborosnyón, Kovásznán, Kézdivásárhelyen, a szövetkezeti építkezési vállalatnál már az első napoktól komoly munkára fogták az abszolvenseket, olyan ügyek elintézését bízták rájuk, amelyek ne csupán az iskolai anyag ismétlése volt, hanem önállóságot, hivatali felelősséget követelt tőlük. Sajnos, ez az ügyszeretet, a gyakorlatozó diákokkal szembeni felelősség, nem mindenhol nyilvánult meg kérőképpen A Baróton lévők gyakorlati füzetében szinte tíz napon át egyéb sem jelenik meg, mint néhány összeadás és szorzás. a megyei gazdasági vállalatnál, a sepsiszentgyörgyi kerületi szövetkezetnél sem tekintették ezeket a fiatalokat felnőtteknek, jelenlétük amolyan szükséges rossznak tűnt a hivatal nyakán, s a diákok bizony kerű szájízzel távoztak, mert ez alatt az időszak alatt vajmi kevés lehetőségük volt a tanulásra. Azt sem érdektelen megjegyeznünk, hogy a gyakorlati kollokviumon az egyébként jóknak elkönyvelt Barót környékiek szerepeltek a leggyengébben. VARÓTI PÉTER ---------------------------------------------------------------------------------2.