Megyei Tükör, 1979. június (12. évfolyam, 2290-2315. szám)
1979-06-09 / 2297. szám
t A zaláni pincevár Zalántól DNY-ra a Kóré és Telek patakok forrásvidéke a Baróti-hegység főgerincéből előrenyúló 831 m magas hegytetőt fog közre. Ennek Pincevár a köztudott neve. Ha a hegyet egykoron koronázó építményről tudakozódik az ember lenn, a faluban, be kell hogy érje a legendákkal-mondákkal. A 71 éves Székely János is a legendás szájhagyomány alapján állítja, hogy: „kellett legyen valamilyen épségnek a tetőn. Helye még most is látszik és régi ideje annak, hogy a kálnokiak ott áskáltak is.“ Valószínű, pénzt kerestek. Így hallotta ezt az 55 éves Apor István is. Székely J. úgy tudja a régiektől, hogy, „az oltszemi Mikó-kastélyból alagút vezetett át az Olt alatt", természetesen — tette hozzá — ezt ő maga is mendemondának tartja. Az alagút-kérdés azonban furcsa módon többször felmerült. A 70 éves Karácsony László, a vidék kiváló ismerője, egykori vadász meséli, hogy a feltételezett alagút a ma romokban heverő reneszánsz virágmintás freskóiról híres Séra kúriából vezetett volna Pincevárig (Kónya A. : A zaláni reneszánsz boltozat és falfestmény, ALUTA L. 3. 09—13.). „Az alagutat a Sérák és az Aporok készítették“ — bizonyít rá a 79 éves Kobza István bácsi, ki azonban már többet tud Pincevárról. Elmesélte ugyanis, hogy az ő gyermekkorában — századunk elején — 56—60 cm magas, kör alakú körfal koszorúzta a hegyormot. A köveket azonban lassan elhordták a falubeliek. Ennyi él ma Pincevárról a zaláni öregek emlékezetében. Mi az, amit a turista láthat ma Pincevárból? A hegytetőt sűrűn felnövő cikeres borítja. Közepében kb. 2 m mély, beomlott, kövekkel tele gödör. A mélyedést a gyepszőnyegből kilátszó falvakat övezi. Átmérője kb. 10 m. A köveken a forró rész csalhatatlan nyomait lehet felfedezni. Bár 110 évvel ezelőtt Orbán Balázs csak a helynevet említi, a Sepsiszentgyörgyi Múzeum 1946 tavaszán ásatásokat végzett Pinceváron és a közvetlen mögötte levő Csutakos tetőn, ahol „37 cm széles kőrakat, 45 cm mélységben 40 cm vastag kővel kevert átégetett malteros réteget* találtak. Cserépedény-töredékek és egyéb lelet nem került elő. A régészeti jelentés aztán így folytatja : „az Olt szoros és a háromszéki síkság felé, mint hadászati megfigyelő heh, elsőrendű fekvéssel bír Az ásatás eredménye alapján azonban nem lehetett római őrtorony, hanem későbbi, esetleg közép- vagy újkori építkezés maradványa." Íme tehát az amúgy számunkra kedves legendákkal szembeállított valóság. Megkíséreltük a régi helynévanyag alapján bizonyítani a vár vagy őrtorony középkori voltát. Sajnos, a nagyon régi helynevek (Várhegy 1805, í’incevár 1869, Vármező kb. 1875) az újkorban voltak összegyűjtve, középkor végi levéltári anyag pedig nem áll rendelkezésünkre. Figyelembe véve azonban a tető földrajzi helyzetét és azt a tényt, hogy más középkori erődeinkről mégis gazdagabb ismeret- és emlékanyag maradt fenn, hisszük, hogy egy újabb kutatás bizonyítani fogja feltételezésünket. Pincevár megyeszékhelyünkről is jól látszik. Gyalogos hegyi túrával jól megközelíthető. Káinokról piros pont turistajelzés vezet a Domanik fejére. Innen 500 m ÉK-re a Pincevár. Fia utunkat tovább akarjuk folytatni a kéksávos gerincjelzésen (melyre Óvágásnál kapcsol be a piros pont), Bolhás pusztájáig, a torkolatig mehetünk, majd pedig Piliskén le a Nagyág patak völgyébe a kék pont mentén, amely a málnási CFR megállónál ér véget (lásd: Megyei Tükör, 1977. X. 11. és 1978. V. 13 szám). Menetidő : 4—5 óra. Irodalom : Orbán Balázs i.m. III. k. 52. 1.; Bogáts Dénes: Háromszéki helynevek. Sz.N.M. emléke. 1929. 71. 1.; dr. Székely Z. : Jelentés stb Múz. Évk. 1954. 37. 1.; Berde Mária : Zalán és Feldoboly helynevei, ALUTA 1976—77, 425. 1. KISGYÖRGY ZOLTÁN BARÓTI MOZAIK • A szájhagyomány érdekesen magyarázza Bárót nevének eredetét. Mondják, hogy a legelőször ezen a tájon megtelepedni akarók közül egy fiatal pár érkezett terepszemlére a Bárót vize kies völgyébe. Szemlét tartottak egy magasabb hegytetőről: „bár ott lenne lakozásunk helye" — kiáltott fel a lány. A „Bárott“ból származott volna a település neve — mondják —, hisz még a mint században Baróth néven írták a papírokon. Írásos emlékek vannak, miszerint épp az első elfoglaló férfi neve lett volna Baróth. • A város nyugati peremén alkáli földfémek sóiban gazdag kalciumos, vasas-szénsavas ásványvíz jön elő egy — a mélységi szinteket átszelő — régebbi kutatófúrásból. Ez az ásványvíz gáztalanítva — előírás szerinti ivókúra formájában — kiváló a magas gyomorsavszintű gyomor- éstegségek kezelésében. A bélbevíznek általában 15 Celsius-foknál magasabb a hőmérséklete. Ez meg azt bizonyítja, hogy a baráti tektonikus eredetű szénmedence mélyszerkezetében hévíztelepek rejtőznek. Ez két szempontból nagyon jelentős: a jelenlegi olcsó energiaforrásokat feltáró pártprogram, valamint egy, a jövőben Erdővidéken szükségeltető gyógyfürdőbázis kiépítése szempontjából. • Az utóbbi évtizedben két új szénbánya nyílott a város közvetlen közelében. Tudnunk kell azonban azt, hogy Barót már 1839 óta bányász jellegű település. Amellett, hogy a két világháború közötti időszakban is működött itt lignit bánya (Ferdinánd-tárd 1920—27), a város határában nyitották meg e vidék első szénbányáját a Mórik-tanya melletti Nagyájban. A telep első birtokosa Benkő Józsefné, szül. Rátz Klára volt és Intze Ferenc huszár. Ezek ama birtokot, melyen a szén volt, örökölték szüleiktől a XVIII. században, mint erről egy 1888- ból származó eredeti feljegyzés tudósít. Szabó Ádám akkori járásbiró ezt tudván, erőszakkal megvásárolta a területet 100 Ft-tal 1854-ben és más évben el is adta 1500 Ftért az akkoron megnyíló füles kis hámornak. • A baróti pionirház természetjáró kis csoportja olyan turistajelzés készítését kezdte meg a tavaly, melynek célja kapcsolatot teremteni a Persányi-hegység és a Dél- Hargita között. Első szakasza e jelzésnek az Almási barlangtól indul, követi a Hidegaszó völgyét, majd a Kuvaszó- és a Kovácsok patakának vonalán halad a Kakkukhegy felé. Reméljük, hogy ezen a nyáron elkészül a befejező szakasz is, melyet Háromszék felől a Megyei Turisztikai Hivatal jelzőcsoportja kezdett meg a Nagy Sándor irányából. az alligátorok elfoglalják a KIFUTÓPÁLYÁKAT A ritka állatok listáját tartalmazó „Vörös Könyv“ lassanként gondokat kezd okozni. Ha valamilyen állatfajt az eltűnés veszélye fenyeget, az állatvilág védelmezői megfújják a riadót. Az intézkedések hatására egyes állatok erőteljesebben szaporodnak, és ilyenkor az emberek csak riadóztatnak, de megint most éppen ellenkező okokból. Vegyük például a krokodilusféléket. Floridában tilos alligátorokra vadászni, a hüllők természetesen élik világukat. Különösen azt a szórakozást kedvelik, hogy Miamiban a repülőterek felszállósávjaira heveredve sütkéreznek a meleg betonon. A felszállásokat ilyenkor be kell tiltani, tapasztalt alligátorfogókat kell hívatni, s órák hosszat kell várni, amíg a beton megtisztul. Mindez semmiség sem lenne, ha csak ritkán fordulna elő. De csupán egy év alatt Miamiban tízezer krokodilusriadót kellett elrendelni, vagyis óránként egyet-egyet, illetve valamivel még gyakrabban is. A DOH így nevezik a kovásznaiak a lakások pincéiben felgyülemlő életet, gyógyulást és halált is egyaránt osztogató széndioxid-gázt. Amint tudjuk, színtelen, gyengén savanyú szagú és ízű gáz, és a levegőnél kb. másfélszer sűrűbb. A vidék „dohos", ún. széndioxidos kútjaiban hosszabb időre húst tárolnak, s mondják a háziasszonyok (annak ellenére, hogy a rothasztó baktériumok épp oxigénhiányos környezetben dolgoznak jobban), hogy sokáig,megáll a hús a dobban". Nyilván, hogy ehhez hozzájárul az is, hogy a széndioxid miatt semmilyen élőlény (pl. legyek) nem juthatnak a húshoz, no meg a hely aránylag alacsony hőmérséklete is. Véleményünk szerint gázfürdőkben úgymond ilyen percek alatt el lehetne pusztítani a régi, de értékes bútorainkban levő élősdi szúbogarakat. Érdekes, hogy a múlt századi szakemberek a különösen száraz környezetbe került hullák specifikus mumifikálódását a mi borvizes vidékeinken éppen a széndioxidnak tulajdonították. Nos, ennek a kérdésnek nyitját még máig sem tiszatázták. Dr. Szabó Vazul, Élőpatak egykori fürdőorvosának is ez volt a véleménye. Ugyanis ő látta az 1875-ben kikerült, teljesen kiszáradt petőfalvi múmiát, a még akkoron Imecsfalván székelő Csereyné-féle múzeumgyűjteményben, melyet megtekintett az év szeptember 3-án az előpataki orvos, és természetvizsgálók országos értekezletének plénuma. A múmiát 1868-ban találták a petőfalvi templom mellett teljes öltözetben, egy ágain csillag alakúan végződő vörösréz kereszttel együtt. Akkor ismét eltemették babonás okokból. Végül a múzeumalapító Csereyné vásárolta meg a falutól: 20 Ft-ot adományozott helybeli iskolának és az ela hunyt emlékére ősi szokás szerint tort kellett rendezzen a petőfalviaknak! A múmiát üvegkoporsóba 1875. október 3-án a kolozsvári Erdély Múzeumba szállíttatta. Az akkori szakértők szerint a mintegy három vagy négy évszázados hulla megmaradását a falu altalajában jelenlevő széndioxid is elősegítette. Egy talajgáz-analízis és egy szakszerű kísérlet azt is eldöntené, hogy a Kovásznán 1946-ban talált teljesen ép — múmiaszerűleg kiszáradt — temetkezés (melyet dr. Székely Zoltán vizsgált meg és a XVIII. század második feléből valónak vélt) esetében is nem-e játszott közre a vajnafalvi altalaj gazdag széndioxid-tartalma. (Kisgyörgy Z): ÖREG FÁK Hosszú ideig a legöregebb fának az amerikai mammutfenyőt tartották. Egyik példányának korát több mint 4000 évre becsülik. Tudományos körökben is nagy meglepetést keltett, amikor a Szahara egyik oázisában a Cupressus depreziana nevű fa 80 olyan példányát fedezték fel, amelynek életkora túlszárnyalja a mammutfenyőkét. Az oázisra sok év átlagában 20 milliméternyi csapadék hull, a fák nem érhették volna meg ezt a magas életkort, ha a csapadék mindig ilyen alacsony lett volna. Ebben újabb bizonyítékát látják annak, hogy a szaharai klíma az évezredek folyamán fokozatosan vált ilyen mostohává, mint amilyen ma. A GYÜMÖLCS — VÍZTARTÁLY K A FÁNAK Száraz meleg időben a gyümölcsfák életműködéséhez szükséges vízmennyiség megszerzése nehézségekbe ütközhet. Alma- és cseresznyefákon végzett kutatások kimutatták, hogy ezek ilyenkor a saját gyümölcseikben felhalmozott vízkészlet egy részét használják fel. Ha pontosan megmérnénk a fán lógó cseresznyeszemek átmérőjét, azt tapasztalnánk, hogy az átmérő a nap folyamán változik : a hűvös hajnali órákban, napkelte előtt a cseresznye valamelyest megduzzad, napközben kissé összezsugorodik, a fa nedvkeringése vizet von el belőle. A PÁRBAJ FOLYTATÓDIK Az itt következő rövid história is az alsórákosi szellemi vetélkedőhöz tartozik, részecskéje annak a hosszú századokon át tartó harcnak, melyet a föld népe vívott elnyomóival. Egyik hőse is ugyanaz a főszolgabíró, aki Kuli’ bával szemben vesztett csatát, másik pedig az erdőben éppen szolgálatát teljesítő toprongyos disznópásztor, Zsiga’ ba volt. Arrafelé vadásztak az utak, hol Zsiga’ ba kondája éppen makkolt, s a főbírólátva a pásztor nagyon elnyűtt gúnyáját, érdeklődik, hogy ugyanbiza, mi lenne a fizetsége ? A bizalmat gerjesztő kérdésre tisztességtudóan feleli a kondás: Istállóm alássan, harminc krajcár bocskorpénz, egy véka gabona, fél kiló túró vagy szalonna minden darab után. S a barátságos szón, felbátorodva, visszakérdezi ő is: Hát a naccságos főbíró úr miért szolgál? — önérzetesen feleli a nagyúr, hogy ő csak úgy, a becsületért szolgál. — Mire Zsiga’ bá, az öreg kondás: — Ügy és van istállóm, mindenki azért szolgál, amije nincsen. (IB) Iráni útiképek MŰVÉSZET ÉS HATALOM (Persepolis romjainál) Persepolis romjai között járunk. Óriási a hőség, tüzelnek a sziklák, egy-egy pillanatban úgy érezzük, hogy nem lehet ezt elviselni. Aztán mégis erőt veszünk magunkon, segít átlendülnünk a holtpontokon ez a monumentális erő, ez a nagyság, ez a művészi tökély, ami itt mindenről árad. „Jámbor lelket trón fölé Ültet mély alázat; Ámde van alázat is, Mely ledönti házad; Csak nemesnél szép erény, Aljasnál gyalázat." (Mahmud Ben Jemin — Eddin Ferdzsumendi verse) A trónok ledőltek. Ami itt látható, az a „jámbor lelkek" alázatának a teremtménye. A művészet alázatáé. A két legnagyobb perzsa uralkodó építtette javarészt ezt a várost, vagy nem is várost, hanem palotakomplexumot. Dárius kezdette el i.e. 518-ban, és Xerxés parancsára folytatták. Uralkodói központnak szánták, polgársága nem volt, csak az uralkodó palotája (Dárius és Xerxés palotái), a trónterem, háremek és a testőrgárda gyülekezőhelye (Százoszlopos terem), tanácsház és fogadóterem (Apadana) volt itt. Parancsra készült ez a palotaváros egy sziklateraszra, egy kopár hegy lábainál. Még a történelem sem volt kegyes hozzá, mert mielőtt befejezhették volna, abbamaradt az építése, majd i.e. 330-ban Nagy Sándor felgyújtatta és megsemmisíttette. Mégis, 2500 év után is a művészet egyik legmonumentálisabb fővárosa Persepolis. Főváros, hiszen ami itt látható, minden az emberi alkotóerőt dicséri. Ezek az oszlopok, a hatalmas sziklahasábok tetején trónoló szárnyasbikák, az ajtótokokba faragott két lábra ágaskodó, emberekkel küzdő oroszlánok, királyfigurák, felvonuló harcosok, testőrök, s a lépcsőfeljáratok kőpárkányzatába belefaragott száz meg száz menetelő figura. egy újévi ünnepség résztvevői, kik ajándékokat visznek az uralkodónak, a hódolat, a nagyság kifejezői mind. Ezek az uralkodók a maguk nagyságát akarták megörökíttetni. A maguk dicsőségét, a művészet alázata, az alkotó ember szerénysége évezredeken is átsugárzó művészetet faragott, lehelt ezekbe a sárgás kőtömbökbe. Mindenütt, ahol csak egy darab sima hely van, dombormű és dombormű. Ilyen tömény mennyiségben ritkán lát az ember művészi alkotásokat. Szoborváros ez, dombormű-város, az ókori perzsa művészet nagyszerű dokumentuma. Az évezredek sok pusztítást vittek végbe, de a lényeg, a legfontosabb, átvészelte az időket. Magukat a sziklákat, ezeket a lépcsővé és ajtókeretté, épületfallá faragott sziklákat nem tudta elpusztítani. Az aljból magas lépcsősor vezet fel a paloták teraszára. Ahogy felér az ember, Xerxés hatalmas kapuival találja szembe magát. Lenyűgözőek ezek az óriási sziklaépítmények. Lándzsás katonák, s az oroszlánt is megadásra késztető ember — a hatalom, az erő jelképei fogadnak. S a kapu mögött újabb jelkép , óriási oszlopokon kettős, kétfelé tekintő bikafejek. Ugyancsak az erő, a nagyság, a legyőzhetetlenség jelképei. Tűz a nap. A sziklákat kikezdte az idő. Itt-ott töredezettek, mállottak. De a lényeg nem tűnt el: a beléjük faragott szék, több szőrös embernagyságú figurák a mai ember számára is „megszólalnak", beszélnek önmagukért, önmaguk révén. De már nem a királyok hatalmát, nagyságát dicsőítik, nem a világ urának, Dareiesnek és fiának a hatalmát, hanem a művészet nagyságát, a művészi erő mindenhatóságát. Azt, hogy mennyivel végtelenebb minden földi nagyság hatalmánál a művészet hatalma ! GAZDA JÓZSEF