Háromszék, 1994. október (6. évfolyam, 1248-1273. szám)

1994-10-01 / 1248. szám

Bogdán László"­ feketedett az ég alja mikor eljöttünk Bodvajba párállott a táj ennyi elég kinek kell több ? a kín is az öröm is elfld ébred egy király kémleli a messzeséget győzelmek és vereségek egy-egy miccenés eldöntheted-e hova? merre? arra menjünk-e vagy erre ? lesz-e ébredés? 1994. augusztus 6. ______________________/ SZÉKESFEHÉRVÁRI KÉPZŐMŰVÉSZEK TÁRLATA ALBA REGIA ÜZENETE A kézdivásárhelyi céhtörténeti­ múzeum patinás kiállító­termében — a megyeközpont és Kovászna után — húsz székesfehérvári képzőművész több mint negyven alkotásából álló tárlat nyílt, amely Alba Regia, a királyok városának képzőművészeti életéről nyújt átfogó képet. Habár a ván­dorkiállítás szervezői nem művészettörténeti felmérésre törekedtek, a kiállított anyag ilyen szakmai igényt is sugall. „A változa­tosság gyönyörködtet.­Pályakezdők és befutottak, irányzatok és generációk, klasszikus és avantgárd alkotók férnek meg békésen egymás mellett” — olvashatjuk a székesfehérvári művészek társasága által kiadott katalógusban. A kézdivásár­helyi tárlatmegnyitón, nagyszámú közönség jelenlétében, a kiállítást Incze László múzeumigazgató, Vetró András szob­rászművész, Gallai György, a székesfehérvári önkormányzat műszaki vezetője és Kisgyörgy Tamás méltatta. Fellépett a székesfehérvári vezető óvónők 38 tagú énekkara, a helybeli zenekar (Kisgyörgy Mihály, Ábri Béla), Nagy Bokor Enikő népdalénekes, illetve Józsa Irén tanárnő. A megnyitó igazi ünnepi esemény volt Kézdivásárhelyen. Meglepő a kiállított anyag műfaj­i változatossága: a nagyméretű textilművészeti munkák mellett a színvonalas olajfestmények uralják a termet. A nem lemásolt, hanem újraértelmezett freskótöredéktől a történelmi témakörön keresztül szinte a gesztusfestészetig menő képeken időz a tekintetünk. Jelkép­­rendszerek, kozmikus hangulat, szárnyalás, egyfajta lírai ab­sztrakció kísér végig a termeken. A kiállított közel félszáz munkáról nem lehet külön-külön kritikát írni. Egy ilyen átfogó és reprezentatív tárlat azonban más lehetőségeket kínál, hiszen hozzásegít ahhoz, hogy a hazai közönség megis­merje, milyen témák foglalkoztatják az anyaországban élő művészeket. Párhuzamot vonva az alba régiai és székelyföldi művészcsoport között, elmondhatjuk, hogy mindkettő európai igényű, hisz stílusukban, műfaji változatosságukban ugyanazt a formanyelvet beszélik, az egyetemes emberi művészet nyelvét. A székesfehérvári képzőművészek tárlata, az erdélyi ván­dorkiállítás utolsó állomásán, a kézdivásárhelyi céltörténeti múzeumban október végéig tekinthető meg. Sochom István LELKET, GONDOLATOT EGYESÍTENI A dél-magyarországi Zalakaroson megtartott II. Külhoni Magyar Sajtótalálkozó százötven részt­vevője tizenhat országbtól hozta magával a ma­gyar rádiók és tévétársaságok gondját, baját éppúgy, mint a sikerekről, az apró lépések öröméről szóló beszámolót. Fél évszázadot megélt rádiók szerkesztőségei mondták el tapasztalataikat, induló stúdiók munkatársai előtt vált világossá a fela­dat, s négy napig érvényben volt, hogy ha igazán összedugjuk fejünket, szikrázhat körülöttünk a levegő. Ausztráliától Kanadáig, Argentínától Rómáig képviseltették magukat a nyugati magyarok, akiknek jelenléte csak színesítette a kárpát-medencei magyar sajtó képviselőinek sokadalmát. Kinek-kinek más-más gondolatokat ébresz­tettek az előadások, mert jellegénél fogva más gondjai vannak a BBC rádiónak, mint az induló kárpátaljaiaknak, a sydneyi televíziónak, mint Háromszék egyéves helyi stúdiójának, és más is a feladat. Csoóri Sándor, a Magyarok Világ­­szövetségének elnöke első napi hozzászólásában elmondta, hogy nem országrészeket akarunk egyesíteni a Duna TV révén, hanem lelkeket, gondolatokat, tudást. Akkor még nem tudhatta, hogy négy nap múlva egy pillanat ezt ott, Zala­karoson valóra is váltja. Az alkotócsoportok bemutatkozásán a Három­széki Televízió hatperces riportfilmet tűzött mű­sorra, amelyben a lészpedi csángó-magyartanító, Fehér Katalin kálváriáját az anyanyelvüket titok­ban tanulni kényszerülő gyermekek ártatlan és tiszta Mária-éneke kíséri végig. A bemutató utáni csend a döbbenetnek szólt, az elemzésre csak kis idő múlva került sor. Az első, üzenet értékű gondolat mintegy csendet törve buggyant ki Bod­nár Gyula, a szlovákiai Nagymegyer televíziójának munkatársából. Egy hónappal ezelőtt a csallóközi kisváros látta vendégül Fazekas Józsi bácsit, akiről a filmben is szó van, és 42 csángó gyerme­ket, most pedig egy akkori házigazda egy pár perces film kapcsán köszöni, hogy megtudhatta, kik is azok, honnan is jöttek, akikről bevallása szerint még hazautazásuk után sem értette, miért olyan csendesek, visszafogottak, milyen félelem, lelki és tudati zavarok tartják vissza érzelmeiket. Lám, mennyire igaz, hogy a sajtó megerősít­heti a nemzet tájékozódó ösztönét. Ezentúl a lészpedi csillagok Nagymegyeren is fényjénél és a nagymegyeri gyermekek sem keresnek va­kon egyetlen csángó települést sem a térképen. Akkor, ott több tízezer kilométerről és a szom­szédból jött magyar testvéreink körében úgy érez­tem, erre gondolt Csoóri Sándor a zalakarosi első napon, vagy még inkább akkor, amikor két évvel ezelőtt a Magyarok Világtalálkozóján bejelentette egy lelket, gondolatot egyesítő televízió létrehozását. Fekete Réka SVÉDORSZÁGI SÁTORVERŐK Augusztus utolsó hetén hét svéd, köztük két finn nemzetiségű nő, férfi tartózkodott a csernátoni múzeumban. Különböző népi mesterségek mívelői. És hogy a dolog rendhagyóbb legyen, a kecskeméti Vidák István nemezsátor-készítésre oktatta őket. Olyan intenzitással, hogy a svédek, finnek Kéz­divásárhelyen kívül múzeumlátogatóba, falunézőbe sem mentek el. Gyúrni kellett a gyapjút. A svédek között volt a göteborgi Angela Garberg is. Magyarországról kérték férjhez, tehát magyar. Tőle és Vidák Istvántól tudhattunk meg egyet s mást erről a szokatlan vállalkozásról. Angél kit éve dolgozik együtt a svédországi kis csapattal. Magániskolájuk van Göteborgban. Különböző kézművességeket tanítanak. Többek között a svédországi menekülteknek. Siet­tek hozzátenni, hogy ezek elsősorban nem európaiak, hanem Afrika, Ázsia, Dél-Amerika veszélyeztetett övezeteiből jut­nak különböző úton-módon az északi országba. Közösségi, társadalmi beilleszkedésük rendkívül bonyolult, iskolába le­hetetlen befogni, ezért találták ki, hogy munka révén tanítsák őket. Eközben kapcsolatba kerülnek az ország nyelvével, kultúrájával. Miközben szabnak, varrnak. Iskolájukban ba­tikolást, textilnyomtatást tanulnak, miközben használati vagy dísztárgyakat készítenek, alkotnak. Vezetőjük otthon az esz­kimó kenukészítést (!) tanítja. Csemátonba nemezsátor-készítés miatt érkeztek. Ebben a témakörben Vidák István otthonos, Kecskeméten tizenöt éve foglalkoznak a szakmával. Mikor észreveszi nemez­ügyekben való járatlanságomat, olyan szuggesztív néprajzi előadást tart, hogy minden egyébről megfeledkezünk. És rajzzal, szakkönyvi illusztrációkkal is szemléltet. Mikor a rajzról felismerem a jurtát, nyelvhelyességi leckét rögtönöz. A j­urta neve a magyar, illetve maj­dnem minden rokon nyelvben nemezsátor. Iráni eredetű, jelen van a török népek nyelvében is. A sátor szavunk is török eredetű, a csadir szóra vezethető vissza. És itt ugrik be a nyelvi internacionalizmus, a jurta szó is török eredetű szó jurt alakban, tulajdonképpen azt a helyet jelenti, ahová a sátort felverik. Az orosz átvevő nyelv­­ sajátosságaihoz igazította, így alakult ki ez a hosszabb forma, és az orosz nyelvi imperializmus ezt juttatta szét a nagyvilág­ba, annyira, hogy a különböző nyelvekből kiszorította az­ eredeti megnevezéseket, így a magyarból a nemezsátort. A nemez szót, természetesen, ismerjük mi is, a kalaposok őrizték meg főleg számunkra, de ismerjük halmnacsizma, nemezcsizma formájában is. Vidák a halina szót sem szereti — az Erdélyi Szótörténeti Tár 1839 óta adatolja —, ehelyett szívesebben használja a régi neveket: botos, szőrcsizma. Elűzzük szótárunkból a szóvesztő szavakat — Vidák mondja így —, és beletemetkezünk a nemezkészítésbe. A nemezkészítő a mosott gyapjút botokkal felveri, amíg teljesen fellazul. Többes számot kellene használnom, mert kalákás munka ez, egyszerre többen végzik. A gyapjúréteget többórás gyúrás után feltűrik. A gyúrás közös munka, a forró vízzel lazított gyapjút énekelve gyúrjuk. Ez a legvidámabb fázis. Énekeltek Csemátonban is. A legkönnyebben a finnek bírhatok szóra, énekre. Ez alkalomra is megjelentek Csemá­tonban a sepsiszentgyörgyi Tilinka együttestől, érkezett brassói népi muzsikus is, s nem hiányozhattak a csemátoni cigányok sem. A tilinkások olyan sikerrel „léptek’ ’ fel, hogy ígéretük van egy göteborgi meghívásra, népzenefesztiválra. A zenélésre esténként került sor, a nemezkészítés az éneket vonzza. Novák a mesterséget egy mongol mondókával foglalja össze, amelyet a vendégeknek is megtanítottak: Te bárányok gyapjából való, tíz ujjal óvatosan készített, ezernyi víz­­cseppel meghintett, drága hazánk ékes kincse. Lyukadásig sose kopj! Olyan légy, mint az igaz erőd, fehér, mint a hó, erős, mint a selyem, úgy legyen! A nemezkészítés alapvetően a török népek tudománya, az iráni népek egy csoportja is ide tartozik. Kazahok, kirgizek, türkmének, azerik, a mai törökországi törökök, mongolok, az úzok. Vidák Istvánt mostanság különösen érdeklik az erdélyi űzök. Ezt a témát most félretesszük, s tovább tapossuk a nemeznek való gyapjút. Vidák a rögtönzött előadásban a gyapjúszálak taposásos tömörítését ahhoz hasonlítja, amikor a mosógépben felejtik a pulóvert, s az összeugrik, megkeményedik. Másik hasonlata a székely harisnyaposztó, a kalló, a ványoló ekkor kerül elő. Ennek is ugyanaz a lényege, mint a nemeznek, csak a harisnyaposztó belül szövött. Az elkallódik szavunk is ezt a törmörülést, összeugrást jelenti. Érdekesek a nemezsátor tulajdonságai is, egy hat méter kerületű, nyolc-tíz személyes nagycsalád számára lakhelyül alkalmas sátorhoz 300 kiló gyapjú szükséges. A nemezt a posztó szorítja ki, mert véko­nyabb, tartósabb, a nemez durva, erős. Csak a kalapkészítés­ben, a tehénszőrlabda-készítésben marad meg. A kalapos­mesterséggel Kézdivásárhelyen a 82 éves Kovács Lászlónál ismerkedtek. A nemez vízálló, az apró gyapjúszálakról lepörög a víz. A gyapjú a zsiradékot is megőrzi, az is taszítja a vizet. Sőt, leírásokból is ismerjük, hogy zsírozták a sátort. Marco Polo írja keleti utazásai során, hogy faggyazzák. Hogy miért éppen Csemátont választották nemezsátor­­készítésre? Csemáton híre Svédországig is elér. Sylvester Lajos ii iiimiiiiMiMMim tó i/Á-i á& ­ BAÁSZ IMRE TÁRLATA BUDAPESTEN Budapest szívében, ahol a Duna vize egyfelől a budai hegyeket, másik oldalról a húszemeletes épületek rek­lámfényeit tükrözi vissza, van egy hely, ami egy kicsit a miénk is. Legalábbis most, a szeptemberből októberbe forduló küszöbén, amikor a Budapest Kiállítóterem Baász Imre emlékkiállításának ad otthont. Kidöntött utcanévtáblák, görcsbe rándult, védekezésre lendített kezek, emlékezetből és szerelemből összerakott arc- és sorskép, megannyi félig sikerült élet. Színek, formák üzenete, a tárgyak beszédes mozdulata, a tizek vértanúsága, a feltépett sebek jajdulása. És mindez a Duna-parton, cseppet sem szánalomból, nem is hi­valkodóan, hanem csak úgy magáról, maga helyett szól­va, az immár háromesztendős tegnapból a mába. __________________________________________________/

Next