Háromszék, 1995. február (7. évfolyam, 1346-1369. szám)
1995-02-01 / 1346. szám
BŰI Martonfalvi főstixmadár? HÓ ALATT SZUNNYAD A FALU ÉS A FÖLD De ébren az elégedetlenség. Ebből a szempontból semmivel sem különbözik e falu többi mezőföldi testvérétől. Kaján István, Szentkatolna polgármestere az ujján számolja a földekhez és az ingatlanokhoz kapcsolódó peres ügyeket. Az egyik pereshez, a martonfalvi 63 éves Héjja Mártonhoz kopogtatunk be. Korát meghazudtoló könnyedséggel szökik le a szalmakazal tetejéről, és bemutatja gazdaságát. — Nézze, uram, van Itt állat elég, de mondom, hogy nagyon sokat kell dolgozni és küzdeni mellettük. Kidolgoztam én már magamat, s a fiatalságomat beleöltem a kollektívbe. Harminc évet olyant húztam le, mint a szesz! Érti, ugye? (Értsd: erőset — Egy. Z. megj.) Most, amikor pihenést követelne a test, most még többet kell gürcölni, mint annak előtte. Mi úgy jártunk, hogy szegény nagyapám annak idején szolgált, és vejtegetett egy-egy kicsi földet. Szaporítottuk. Csak mindenki tudja azt, hogy abban az időben a papírokat nem lehetett tökéletesen rendezni, s most ezért gyűlt meg a bajunk, a törvényre kerültünk. Perelünk. Miért nem értik meg egy kicsi jóakarattal az urak, hogy ez a föld nekünk létfeltétel? Volt traktorunk is, de eladtuk, mert nem lehetett kihasználni. No meg aztán a két fiam állása fontosabb, mint ez a szélmalomharc. Ha vesz a per, én azt a kicsit, ami marad, egy lóval is el tudom végezni: nem kell ide harc s főleg motorina, mert az is egy rettenetes gond. Ezőst nagyot csalódtam én ebben a mostani új menetben! Nem tapasztaltam egy kicsi megértést és jóakaratot azok részéről, akik segíteni tudtak volna rajtam. Nem jöttmentek vagyunk, ismerik sanyarú-hányatott életünket... Pedig ezeket mi választottuk meg. RUM MNA MINDEN — mutogatják a középületeket és jellemzik a közviszonyokat az emberek. — Nézze meg a volt faluházát. Ez a mi szégyenünk. Hát így kell annak itt a központban kinéznie?! Lakó van benne és két iskolai osztály. Olyan, mint Varsó a második világháború után! A volt kollektív kerítéséből minden éjjel eltűnik egy-egy szakasz: látni a sötétben semmit sem lehet, csak hallani, hogy: reccs!!! Szégyen, mert anynyi bizonyos, hogy a szomszéd faluból nem jönnek ide, hogy elbontsák — kesereg egy idős bácsi. Ott, ahol az embereknek érdeke, hogy rend és élet legyen, mint például a központban emelkedő egyemeletes tömbházban, ott semmi kifogásolnivalót nem talál a riporter. — Itt hat család lakik, majdnem mind állami alkalmazottak vagyunk: erdész, traktorista, tanügyi... Közösen vettük a berendezést, amivel a vizet szivattyúzzuk fel a ciszternába az udvaron levő kútból. A tartály mindig tele van: akkor van hideg vagy meleg víz, amikor akarjuk. Áfát, azt mindenki úgy intézi el, ahogyan tudja. Az most fontos, éppen olyan, mint a kenyér: meg kell keresni az árát, vagy megéhezni — meséli Bende Piroska háziasszony, és a tanulságot is levonja: — Nincsen, akire várni, összefogással mindent meg lehet valósítani. Élesen csap le Mezőföldre a Nemere. Seperi a porkahavat Márkosfalva felé. A Templom utcában tört követ terítenek a havas úttestre. Vörös andezit a málnási bányából. Alakul a módfelett kátyús utca képe. Mezőföld más falvaiba itt vezet, vezetett az út valamikor. A Feketeügyön volt egy fedeles híd, s az rövidítette le az utat Székelypetőfalva felé. .Közel hozta a faluhoz a határt — magyarázzák —, és 6—7 megrakott szekér is beállhatott alája, ha jött a vihar. Vihar ültével szárazon ért a udvarra a gabona, széna, sarjú... Fullner Károly kovásznál mester építette... az volt a homlokára írva.” Megette ezt a hidat — faépítészeti történeti emlék— az„idő”, a helyiek semmirevalósága, a kollektív vezető urainak nemtörődömsége! Még a vízből kiálló tartóoszlopokat is lefaragták, kiszedték. No, csak várjon a falu, ameddig Vicároiu miniszterelnök erre külön pénzt utal ki. De hallom, hogy volt itt a kezdet kezdetekor gazdakör is. „Volt, volt — jön a felelet. — De Csak addig, ameddig a vezetők megkapták földjüket, s akkor otthagyták! — hangzik a népítélet. —Van nekünk éppen elég gondunk Martonfalvával — aprózza a bajokat a polgármester. — Kiváló minőségű talaja van a Megye- és a Megfigyelőlábban. Jó füvet terem Itt a Pázsint és a Rét, sátésabbat a Nyír és a Sás nevű dűlő. Mi is nagyon szeretnénk, ha mindenki elégedett lenne, de ez csak a végleges földfelmérés után következhet be. Hozatunk még tört követ a Külsőszerre is. Gondunk a volt téesz kantinépületének tágas terme, melyet kultúrotthonként használ a falu. Itt volt egy régi épület, és lebontották annak idején azzal az ígérettel, hogy újat építenek... Aztán jött a „forradalom”. Ez a terem most a tanács tulajdona, és rendbe kell hogy tegyük: korszerűsíteni kell a villanyhálózatot, tatarozásra szorul a terem. Ezt mi vállaljuk, csak arra vagyok kíváncsi, hogy menynyire lesz pezsgő benne a közművelődési élet? A mellette levő téeszirodákat (a volt Vajna-féle bennvalót), akárcsak a jelenlegi óvoda és orvosi rendelő épületét, perelik az örökösök. Ezeknek is ki kell várni a végét. Azt is ígérjük, hogy a volt faluházát ebben az évben új köntösbe öltöztetjük — bólint rá az alpolgármester is. „MEGMENT A KÉMÉNY” az iskolaépület tetején, s az igazgató elment Katolnára, hogy intézkedjen — mondják az iskolában. — Sürgős a dolog — folytatják —, mert a helybeli kicsinyeknek emiatt délután kell iskolába járniuk. Egy osztályban nem megy a fűtés. A nagyobbakat nem lehet délutánra hívni, mert a szomszéd falvakból Ingáznak, és így a helyi járatokhoz van kötve a sorsuk. Százötven nebuló tanul a századelőn emelt iskolában. Az első ciklus csak három tanerős. .A közepes tanulmányi szintet nem nagyon haladhatjuk meg — magyarázzák —, mert a legjobb, a legtehetségesebb gyermekeket felszívja Kézdivásárhely, főleg a kanta mamutiskola” — így a magyar irodalmat oktató és talán egyetlen szakképzett tanerő. A nyolcadikban egy felmérést rögtönöztünk: a jelen levő 12 tanuló közül 3 fiú autószerelő szeretne lenni, egy állatorvos, egy pedig katolikus pap. A lányok közül egy könyvelő, egy fodrász, egy énekespályát választana, 4 kislány pedigilyesmin még nem gondokozott! Az ilyesmi alatt a nem is olyan rég elcsépelt pályaválasztás kérdése értendő. —Elöregedett a könyvtár, gyenge az állaga — szól a szakember panasza—, alig van, amiből választani a gyermekeknek, hogy a kötelező háziolvasmányokról ne is beszéljünk. — Bevallom, háborgom is egy keveset magamban: a lepergett öt esztendő alatt rettentő sok könyv áramlott be Háromszékre minden irányból. Ennek a helységnek egy testvérfalut, egy testvériskolát, egy testvéregyházat sem sikerült szereznie?! Mert ha nem élelmiszert, gúnyát, de könyvet, ha használtat is, azt mindenki tudott volna küldeni. (Vajha valaki elolvasná soraimat, és fölös példányaiból juttatna a martonfalvi gyermekeknek is!) —Nemhogy testvéregyház, még állandó papunk sincsen — szól a szentencia, megtoldva a jól ismert sirámmal —, mostohagyermekei vagyunk mi Szentkatolnának... Kicsit ismerős... hallottuk már... De mi mégis bízunk ezeknek a falvaknak feltámadásában. Az igaziban, az önerőből valóban. Ahhoz, hogy valami teljesen újjászülethessen, porrá kell égnie mindennek, ami rossz, s annak hamvaiból — főnixmadárként — megszületik az új! MEGÚJUL AZ ÉLET, csak munkálkodni kell érte, akarni és hinni benne. Mert mi lenne, ha nem a megújulás jele a magát immáron gyermekekkelújratermelni" tudó helyi nyolcosztályos iskola vagy Harai István, az a fiatal tanár, aki a sepsiszentgyörgyi Hyperion-kollégium informatika szakos végzettjeként oktatja itt a matematikát, s nem Kanadába készül, hanem itt akar maradni, jól érzi Martonfalván magát, véglegesítőzni akar, és katedrát magának?! Nem új-e és élő az, hogy Kovács Katalin, egy fiatal hitoktató tanítja ebben az iskolában vallásra a katolikus gyermekeket..., s hát az, hogy a nyolcadikból egy fiúcska pap akar lenni?!... De új, a volt téesz épületében szorgalmasan őrölgető malom vagy a működő kovácsműhely és a konkurencia is jelen van már Martonfalván. — Itt négy üzlet van, és meg kell hogy nézze jól az ember, milyen árut hoz, mert bemarad vele. Én a régi szövetkezeti boltot vezetem, de ha valami nálam drágább, a polcon marad — magyarázza Páll Anna. A polcokon olyasmiket látunk, amiről ennek előtte álmodni sem lehetett: magyar étolaj 3600 lejért, olasz spagetti 1400-ért, svédcsepp 6800-ért, nesz 5380-ért... 50 darab kis könyv — Zilahy Lajos Halálos tavasza—porosodik a polcon (RMDSZ- könyvek, 1991)... darabja 53 lej! Tusa József nyugalmazott tanítóval — aki, úgy néz ki, egyelőre ,hazafias munkával” tanítja vallásra a református gyermekeket — akarva-nem akarva az RMDSZ-re terelődik a szó, hisz éppen ő az érdekszervezet helyi elnöke. — Kellemetlen erről beszélnem, alábbhagyott a kezdeti lelkesedés, két éve a tagdíjat sem szedtük be. Egyszerűen cserbenhagytak segítőtársaim, s most már magamra maradtam. Nincsen azonban ok a csüggedelemre, mert jó magyar nép lakja ezt a falut... csak... úgy lehet, hogy Itt is eljött az ideje a megújulásnak... Igen, a gyökeresnek, a vidéket is felélesztőnek. ISTÁLLÓBÓL ÉS CSŰRBŐL TEMPLOM — Rólunk eddig még senki sem írt — magyarázza Mogul Miklós, az alig 300 lelkeskatolikus gyülekezet gondnoka. — Mi önerőnkből építettünk templomot és haranglábat magunkat. Volt egy régi kis harangunk, és melléje még adott egyet a püspök úr. Gond az mindig van: megroskadt egy falást a sekrestye pádimentuma, no meg aztán a kerítést is kikezdte a salétrom. Pénzünk az nem nagyon van, szegény az eklézsia, de él az egyház, mert az iskolában több a katolikus gyermek, mint a más vallású, ha lassan is, de szaporodunk... A gondnokné asszony reggelire terít, gőzölög a meleg tea, s ő az agyonlapozott nyilvántartó füzetét forgatja. Így terelődött továbbra is a szó az anyagiakra. Elmondják, hogy az egyházacska semmit sem kapott vissza földterületéből,a hatolykai filia megkapta az 5 hektárt, s abban a maguké is benne van” — hangzott akkoron a válasz. — Higgye el, a templomot is én takarítom, és a mi harangozónk 50 000 lejt kapott, azért húzta egy éven át. Itt is megújul azonban az élet. Vasárnaponta énekelnek a fiatalok a kántor mellett, és ebben az évben megalakult a Rózsafüzér Társulat is. A hit, a vallásosság a családok csendjében és melegében közelebb került a telkekhez... A TÖRTÉNELEM ÁRNYÉKÁBAN alszik itt a vidék egyik legértékesebb kazettás műemlék temploma, a református. Éppen délre húzzák a harangokat. Ferenc Sándor, aki húzza, panaszkodik: kötél kellene, no meg aztán a harang mánya is elkopott... Üres a parókia, és így az egyház 81 éves gondnokát, Tompa Feri bácsit faggatjuk. El-elcsuklik a szava, és egy-egy szép mondat után az öregkorra jellemző elérzékenyülés vesz erőt rajta. — Rengeteg itt a baj. Csupa 240-en vagyunk, s kevés a pénz. Ami van, annak sincsen semmi ereje. Foldozni kellene a templom tetőzetét, a cserép is régi már rajta. Az orgonáknak is véres a nyaka... tatarozásra vár a parókia épülete is. Amíg új papot kapunk, Bital Lajos szolgál be hozzánk Kézdivásárhelyről. ő is nyugalmazott, öthektárnyi földünket visszakaptuk, és a csernátoni ferma bérli. Terményben fizet, 2,5 tonnányi búzát kaptunk érte a nyáron. Abból fedeztük kiadásainkat.. No, koccintsuk úsza el ezt a poharat a „szebb jövőre”! — így a megyebíró. A szebb és jobb jövőre—folytatom magamban a faluból távozóban — s a megújhodásra az annyira nélkülözhetetlen egyházban is. Kisgyörgy Zoltán Kazettás mennyezet Mérlegelni kell a gondokat Albert Levente felvételei