Havi Magyar Fórum, 2006 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2006-02-01 / 2. szám

ÚJRAOLVASÓ 1688-ban Eberhard Everling doktor császári törzsorvos készítette el a Szabadság-hegyi vízmű rekonstrukciójának tervét. Maga a kivitelezés azonban egészen 1714-ig elhúzódott. Ekkor Kerschensteiner Konrád budai jezsuita építész re­konstruálta Mátyás király régi vízművét. Everling emlékére a Városkutat Doktorkútnak nevezték el. A Keerschensteiner által rekonstruált vári csurgónak pedig, amely a Mátyás-templom elé került - jezsuita kút lett a neve. Ugyanakkoriban állították helyre azt a XV szá­zadi dunai szivattyút is, amely a Színház utcában álló kútba emelte a szűrt Duna-vizet. Ez az utóbbi „Buda királyi város nagy, vízivárosi vízműve" - németül: „Königliche städtische grosse Wasser­kunst in der Wasserstadt zu Ofen" - hangzatos cí­mét viselte. Kerschensteiner városkúti vízműve ezerháromszáz méter hosszúságban fenyőfa, kétezer-hétszáz méter hosszúságban ólomcsöveken át vezette a vizet. (Egyik, XII. Zsolna utcai szakaszára 1971 nya­rán Tóth Attila munkatársam bukkant rá.) A csö­veket mintegy egyméteres földtakarás védte. Azonban mindig akadtak tolvajok, így Buda ólomcsöveit is állandóan őriztetnie kellett a vá­rosnak. Ugyanis, ha a csöveket - az ólomnak ak­kor is ára volt - valamely szélhámos elemelte, a város víz nélkül maradt. A Szabadság-hegyi víz­vezeték - a kevésbé tiszta Duna-víz-emelők vizé­vel szemben - kristálytiszta forrásvizet szállított a budai Várba. Keerschensteiner művének az 1710-es években éppen úgy csodájára jártak, mint 1470-80 körül a vízmű eredetijének. Az emberek nem akarták el­hinni, hogy ez a közlekedőedények törvénye alap­ján működtetett vízvezeték, ez a nagy technikai bravúr sikerülhet. A város - örömében - nemcsak a jezsuiták (1710- től 1721-ig terjedő) adóhátralékát engedte el, ha­nem évről évre városi ünneppé tette a Szabadság­hegyi főtéri vízmű felavatásának évfordulóját. A vízművek szerepe később sem hanyatlott. 1849-ben, Buda feladásában jelentős szerepe volt annak, hogy Görgei elvágatta a Szabadság-hegyi vezetéket. Kmetty tábornok pedig a Lánchíd mel­letti városi vízmű megrohanására kapott parancsot. Ez a vízmű azután 1849. május 21-én épségben került honvédeink kezére. Telekárak, ingatlanszerzések A kettős - de akkor még különálló - fővárosnak benépesítésére a leghathatósabb eszköz az ingye­nes telekosztás volt. Pest városában az első telekosztáskor három és félszáz háztelket osztottak szét. Ezek közül -Rómer Flóris kutatta ki - nem egy telek akkora volt, hogy ma két-három nagyobb bérpalota is áll azon. A Rómer által vizsgált százhetvennégy ház­telek közül száztizennyolcat „asszignálás" útján, tehát teljesen ingyen kapott meg a német háztu­lajdonos. Huszonnégyet adtak el pénzen. E hu­szonnégyből tizenötnek az ára öttől ötven forin­tig, négynek hetvenöttől százhatvan forintig, öt­nek az ára pedig háromszázhetventől ötszáz fo­rintig terjedt. Tehát 1690 körül Pest városában öt­száz forintnál drágább ingatlan nem volt. (A Kos­suth Lajos utcai volt Dreher-palotának a XIX. szá­zadban már milliós telke kétszáz évvel korábban, 1690 körül még csak ötven forint körül mozgott.) A bécsi telepítéspolitika azzal is kedvezett, hogy az a vállalkozó, aki arra kötelezte magát, rövid időn belül házat emel telkén, potom öt forinton vált­hatta meg a pesti polgárjogot. Telekspekulációk Csak egyetlen példával világítanám meg Pest telekárainak gyors, XVII-XVIII. századi drágulását! Derekas és jó étvágyú birtokszerző volt Werlein János István, a budai kamara híres és hírhedt ad­minisztrátora. Jószágszerzéseit nemcsak a XVII. század végi Buda városára terjesztette ki. A spe­kuláns szeme a bal parti Pestben is „fantáziát" lá­tott, így - gratis - az övé lett a későbbi Károlyi­palota (ma Károlyi Mihály u. 16.) telkének nagy része is. Fia, Werlein Edmond József báró már 150 forin­tért adott túl az ingatlanon 1694-ben. Az ekkori - 1694. évi - vevők Wilfershaimb Miklós császári élel­mezési biztos családtagjai - ötven évvel később már tizenegyezer forintért adják tovább ingatla­nukat Patachich kalocsai érseknek. Négy évvel később ugyanezt az objektumot ti­zennyolcezer forinton vásárolja meg Barkóczy Ferenc egri érsek. Barkóczy pedig ugyanezt a pesti fekvőséget - holmi rákosi rétekkel egyetemben - kerek harmincháromezer forinton adja el atyja fiá­nak, gróf Károlyi Antalnak. Ez a drágulás - a semmiből, majd százötven fo­rintból harmincháromezer - akkor is óriási, ha 1687 és Károlyi Antal szerzése között már szerényebb házat is emeltek a telekre. (Ez a házacska azonban - mondanunk sem kell - még nem a mai Károlyi­palota volt.) Amikor a Lukács fürdő malma annyit ért, mint egész Békés megye Meglehet, hogy a budai városfejlődés más irányt vesz, ha III. Károly király el nem utasít egy különös birtokvásárlási kérelmet. 36 Havi Magyar Fórum, 2006. február

Next