Havi Magyar Fórum, 2011 (19. évfolyam, 1-12. szám)
2011-12-01 / 12. szám
16 ÚJRAOLVASÓ létben részesíteni. Mi utolsónak maradtunk a szerzői jogról szóló nemzetközi törvény elfogadásánál az európai államok között. A könnyű muzsika egyik legkiválóbb művelőjét, Lehár Ferenc zeneszerzőt elvesztette Magyarország, magyar állampolgárból osztrák állampolgárrá lett, mert nem akarta, hogy muzsikája az európai piacon közpréda legyen. Átment Bécsbe osztrák állampolgárnak, mert Ausztria már régebben megcsinálta a szerzői törvényt, amely nálunk akkor még csak kezdetleges alapon, az 1848-as törvények alapján állt, s a szerzők jogát csak az ország határain belül védelmezte, de kifelé nem. Marton Sándor dr. ügyvéd (lakik Bécsi utca 1.) alaposan kihasználta a kitűnő alkalmat. Azon a címen, hogy az európai jogvédelemből kiesett magyar szerzőket a parlament által bekapcsoltatja a nemzetközi szerzői jogba, maga köré gyűjtött minden épkézláb magyar írót, költőt és zeneszerzőt, szerződésekkel megkötötte és lekötötte őket, s a magyar szerzők egy szép napon arra ébredtek, hogy kezüket-lábukat se tudják mozdítani a fejük fölé nőtt Marton Sándor miatt. A szerzők kényszerhelyzetét alaposan kihasználó Marton Sándort joggal nevezhetjük a Bécsi utcai irodalmi diktátornak, mert ő ítél elevenek és holtak felett. Jobban mondva, eleven szerzők és éhenholtak felett. Ő a Beöthy házi ügyvédje. Az unió négy színházának ügyésze. Valamennyi színház színházi ügynöke. A szerzői tantiémek kezelője. A gramofonjogok tulajdonosa. Faludiék tanácsadója. Színházi ruhatárak kezelője és bérlője. Színpadi szerzők ügyésze. Színigazgatók Szövetségének ügyésze. Szövegírók és zeneszerzők szövetkezeteinek ügyvezetője. Az irodalmi és zenei élet minden szála az ő kezében fut össze. Magyar Szerzőijog Értékesítő Központ címen hangzatos vállalatot indított. A külföld ma is azt hiszi, hogy ez valami hivatalos szerv lehet, és senki sem gondol arra külföldön, hogy ez a hangzatos intézmény nem állami hivatal, hanem egy élelmes embernek a magánvállalkozása, amilyen magánvállalkozást vagy még különbet bárki más indíthatna megfelelő tőkével. Most, hogy a pénzünk leromlott, milliókat keres ez a Marton a külföldön előadott magyar darabok közvetítési díja címén. Márkák, dollárok, svéd koronák, hollandi forintok folydogálnak Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Jób Dániel, Drégely Gábor, Földes Imre zsebébe, szóval a lipótvárosi irodalmi klikk feneketlen és telhetetlen zsebébe, mert Marton Sándor csak a klikket támogatja. Minden darab általa megy ki külföldre. A külföldi színpadok is tőle kérnek tanácsot és egyedül tőle kérnek darabot, mert azt hiszik, hogy ez a Marton az ő magyar szerzői jog értékesítő központjával egy derék és önzetlen ember, aki szentnek tartja az irodalom ügyét, pedig dehogy! Ma tizenöt-, húsz-, huszonöt-, sőt harmincezer koronába kerül egy magyar nyelvű darabnak németre vagy más nyelvre való lefordítása. Honnan vegyen egyszerre ennyi pénzt egy szegény magyar író? És még két-háromezer koronát a kellő számban való legépeltetésre, mert a színházak, még a hazaiak is, csak gépelt példányokat fogadnak el olvasásra? A Marton előlegezi ezt az összeget. De csak az ő embereinek, Molnár Ferencnek és társainak. Marton Sándor, ez a teljhatalmú, milliókat kereső irodalmi főügynök itt áll, Pesten konkurens nélkül! Ebben a nagy fővárosban, ahol felhalmozott milliók kétségbeesve várnak befektetésre, még nem jutott eszébe egy élelmes vállalkozónak vagy részvénytársaságnak, hogy színházi és irodalmi ügynökséget alapítson - becsületesebb alapon, mert ez a kegyetlenül lélek nélküli, részrehajló irodalmi diktátor nem az egész magyar irodalomnak, hanem csak egy érdekcsoportnak a vezérképviselője. Marton Sándort, bár kezében van most az irodalom befelé és kifelé való irányítása, nem lehet kényszeríteni semmire, mert az ő privát üzlethelyiségében úgy kereskedik vagy kereskedhetik, ahogy neki tetszik. De most, hogy az újjászülető Magyarország nagy nyilvánossága előtt kötelességszerűen felfedtük ezt az ügyet is, amely nemcsak az írók, hanem a nemzet ügye, mert hiszen nemzeti kultúráról van szó, joggal elvárhatjuk a most még egyeduralkodó Mártontól, hogy a jövőben több magyar szívvel kezeli a magyar írók ügyét. Új Nemzedék, 1920. okt. 7. 1. VII. A cinkostársak Nagyon nehéz lesz az irodalmat ismét a nemzeti vágányra terelni, mert ők cinkostársakkal dolgoztak. Ezek a jól megszervezett cinkostársak a magyarországi könyvkereskedők. A pesti könyvkereskedelem zsidók és szabadkőművesek kezébe került. Az utolsó tíz esztendőben nemcsak Budapestről, hanem a magyar vidékről is kipusztultak a régi magyar könyvkereskedő dinasztiák. A régi magyar könyvkereskedők szívvel-lélekkel és sok-sok szeretettel kezelték a könyvet, mely minden nemzetnek a legszentebb hazai portékája. A francia könyvkereskedő együtt él, együtt érez, együtt dolgozik a francia föld szülte lángésszel. Amit a francia elme alkot, annak leheletét ott érzi minden francia a párisi könyvesboltok kirakatában. Ugyanilyen a németországi könyvkereskedelem is. A német könyvkereskedő kirakatában „Vaterland"-jának nemzeti jellege domborodik ki. A régi magyar könyvkereskedő Széchenyi, Kossuth, Petőfi, báró Kemény, Kisfaludy, Deák Ferenc, Arany, Vörösmarty, Jókai, Mikszáth szellemében vezette az üzletét. A könyvkereskedők új gárdája, mely egészen hatalmába kerítette a könyvkereskedelmet, az utolsó tíz esztendő alatt a nemzetköziséget állította Havi Magyar Fórum, 2011. december