Hazanéző, 1996 (7. évfolyam, 1-2. szám)

1996 / 1. szám

­ A HAZANÉZŐ a köröndi FIRTOS Művelődési Egylet folyóirata Főszerkesztő: Ambrus Lajos A szerkesztőbizottság tagjai: Bölöni Domokos Király László Molnos Lajos Páll Lajos Ráduly János Tófalvi Zoltán AZ EGYLET VEZETŐTANÁCSA Tiszteletbeli elnök: Páll Lajos Elnök: Ambrus Lajos Alelnök: István Lajos Titkár: Kovács György Tagok: Balázs János Balázs Zoltán Gy­örgy József Páll Ágoston Postacím: 4169 Korond, Főút 664. Tel. 185 Készült az INFOPRESS Rt-nél, Székelyudvarhelyen. A fedőlapon: Páll Lajos: Tusrajz Könyvjelző Újból gazdagabbak lettünk egy Hazanéző kiadvánnyal. A Hazanéző könyvek sorozat­ban a hetedik Ráduly János Rovásíró őseink című munkája. Sokunk számára igazi meglepetés, mert tudatunkban Ráduly János neve a népköltészettel forrt össze. Igaz, hogy az itt egybegyűjtött írásai megjelentek már napilapok, folyóiratok hasábjain, de bevalljuk, hogy ezekről igen keveset tudtunk. Mentségünkre szolgáljon, hogy az írások többsége a Maros megyei napilapban jelent meg. Nem összefoglaló jellegű, amint azt a kötet alcíme is jelzi. A szerző vallomása szerint is elsősorban adalékokat tartalmaz. Mindezek ellenére Ráduly János mégis összefoglal. Megismertet a rovásírás-kutatás múltjával, felleltározza a rovásemlékeket, idézi a régi olvasatokat, ráadásul gazdag könyvészetet is talál a figyelmes olvasó. 22 rovásírásos emléket sorol fel, röviden ismerteti, közli ezek felfedezésének helyét, keletkezésének idejét. Ráduly János újító hozzájárulása a rovásemlékek kutatásához vitathatatlan, annak ellenére, hogy nem volt könnyű a feladata. Bizonyos, hogy semmit sem kapott készen. Nem dolgozik kutatóintézetben, nem volt keze ügyében szaklapok, szakdolgozatok sora. Könyvéből teljes bizonyossággal kitűnik, hogy minden egyes információért megdolgo­zott. Ahol hiányosnak látta a szakirodalmat, ott pontosított. Személyesen vizsgálta meg a rovásemlékeket, esetenként újrarajzolta a jeleket. Több alkalommal is saját megfejtéssel próbálkozik, méghozzá rendkívül eredeti módon. Bizonyításai egyszerre logikusak és ötletesek, ráadásul legalább annyira megalapozottak, mint híres elődeié. Elmés magyarázatot fűz a csejdi rovásemlékhez, bizonyítékként a Régi magyar családnevek szótárát használja fel. Egy másik lehetséges datáláshoz a módszeresség és a pontosság vezette el. A szolokmai fakupa keltezéséről van szó. Ráduly több forrással bizonyítja, hogy a faedényt a 1­7. században már esztergályozással készíthették. Igazi meglepetésnek számít a szerző új datálása a vargyasi rovásemlékről. Nem tartja kizártnak, hogy az itt felfedezett rövid mondat a magyar nyelvemlékekkel egyidős. Ráadásul egyedi íráshor­dozót fedez fel Kibéden, egy lőporos szarut, melynek egyébként szerencsés tulajdonosa. Azt hihettük volna, hogy a rovásírásról már nem lehet újat írni. E néhány példa is igazolja, hogy Ráduly Jánosnak sikerült. Ha figyelmesen elolvassuk a könyvet, megismerünk néhányat a műhelytitkok közül, hogy létezik ún. magánhangzó ugratás, hogy a régi rovásábécék nem jelölik a magán­hangzók hosszúságát, vagy azt, hogy a későbbi századokban születtek vegyes feliratok, amelyekben a latin betűk és az arab számok rovásjegyekkel keverednek. Megfigyelhetjük azt is, hogy a megfejtést mennyire nehezítik az összevont jelek, a ligatúra. Ez azért is érdekes, mert lehet, hogy a ligatúra ad megoldást az éslaki rovásemlék új olvasatához. A rovásírás "eredete ma sem tisztázott. Sok a bizonytalanság, temérdek a kérdőjel"- írja a szerző. A könyv elolvasása után valóban megfogalmazódik bennünk jónéhány kérdés. Érdemes ezeket továbbgondolni. Kik is voltak a rovásírók? A könyv következetesen a székely-magyar kifejezést használja. A székely majdnem teljesen bizonyos, hiszen a rovásemlékeink többsége a Székelyföldről származik. De vajon mennyire magyar, vagy székely-magyar? A kérdés csak akkor válaszolható meg némiképp megnyugtatóan, ha a kabar származás elméletet fogadjuk el, miszerint a székelyek nem finnugor népek, de már a honfoglalás előtt "elmagyarosodtak". A hun vagy az avar eredetelmélet esetében rovásemlékeink nem lehetnének magyar nyelvűek. Nem illeszkedik viszont ehhez a képhez a bözödi rovásemlék, amelyet a régészek a 6-8. század közé helyeznek, tehát honfoglalás előtti. Ez esetben két dolog között lehet választani: a székelyek vagy koráb­biak a magyaroknál a Kárpátmedencében, vagy a rovásemlék nem tőlük származik. A kérdőjel tehát marad. Ráduly Jánosnak van még néhány érdekes kérdése. Milyen társadalmi rétegek használták a rovásírást? A könyvben megtaláljuk a választ is. Már a szövegből is kiderül, hogy az esetek többségében az írók egyházi személyek, de találni közöttük egyszerű mesterembereket is. Ha viszont a rováspálcákra, számadóbotokra gondolunk, akkor kezdetben lehetett kimondottan népi jellegű is. Mennyire fontos a rovásírás megfejtése? Ide a szerző Német Gyulát idézi: "Ami az elolvasást illeti, az másodsorban megoldandó feladat... A germán rúna feliratok jó része is megfejtetlen, vagy kétes megfejtésű". Mondhatjuk mindkettőjük együtt: Elkeseredésre nincs ok. A régi egyiptomiak, vagy summerek írása többezer évet várt a megfejtőre. Még egy dologban egyet érthetünk Ráduly Jánossal. A rovásírásos emlékek datálásához, megfejtéséhez a kutatók összefogására van szükség; történészek, régészek, művészet­­történészek közös munkájára. Balázs János

Next