Hazánk s a Külföld, 1865 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1865-01-29 / 5. szám
Első évi folyam. 5. szám. Január 29.1865. Rákóczi Erzsébet. (Történeti beszély.) IV. Egy anya — nem a népből. (Folytatás.) A dörgés alapjaiban megrázta a várat; a golyó a herceg előtt csapott le, kinek lova két lábra ágaskodott e nem várt üdvözletre. — Töltsétek! — parancsolja a nagyasszony , miközben máskor viaszszín arcán ez egyszer beteges vörös folt mutatkozott.— Hadd lássa az áruló fiú, miként fogadja saját édesanyja! Az ágyút megtöltötték , de mielőtt Báthori Zsófia kanócát másodízben használhatná, egyszerre jobb karját nagy erővel megragadtatni érze. A kis Erzsébet volt ez, ki lábaihoz omolva két karjával reá akaszkodott a szikár karra , mely a füstölgő kanócot tartotta. — Az Istenre kérlek asszonynéném, ne lőjj többé oda. — Ferenc van ott, s a golyó meg fogja őt ölni. Báthori Zsófia előbb meglepett, majd szigorú pillantást vetett a leánykára. — Mit keressz itt ? Hogy mertél ide jönni ?... Azonnal elbocsásd karomat, te vakmerő teremtés ! — Meghalok inkább, hogysem elbocsássam ! — mondja elhatározottan Erzsébet. Báthori Zsófia egy sokat jelentő tekintetet vetett Sámborra, aztán lenézett fia csapatára , mely ezalatt a vár lőtávolát elhaladva, a városi alsó kastély felé vágtatott nagy sebességgel. — Takarodjál szobádba.... Nem fogok többé reá lövetni. Majd gondom lesz reá, hogy meglakolj merészségedért. — Esküdjék meg a boldogságos szűzre! — mond reszketve a leányka. — Esküszöm! Te kis liba! — mondja a nagy A tapolcsáni Diána férjével.