Hazánk, 1858 (1. évfolyam)

Tartalomjegyzék

Besztercze szomszédságában, hogy Mátyás kir. e kerület városainak meg­parancsolta, miszerint az ily gonosztevőket bármely nemes jószágain fogják el és büntessék meg. II. Ulászló 1507-ben azt írta a szászoknak, hogy miután Erdélyben a gonosztevők annyira elszaporodtak, miszerint senki sem élhetne bátorságban, udvarnokát Kenderesi Antalt a bűnösök fölkere­sése és büntetése végett teljhatalommal odaküldötte. 1457-ben a Csanádi püspök, kanczellár és kir. biztos V. Lászlót özv. Hunyadi Erzsébettel kibé­kítendő Szebenbe érkezett, mely alkalommal a szebeniek a többi közt az egyik királyi jegyzőt borzasztó börtönükbe taszították, hol az, a börtön bűze miatt 8-ad napra meghatározott *)• Kérdés, a szebeni börtönök ilyetén állapotából lehet-e a többiekre következtetést vonni. Noha ezen büntetőjogi viszonyok némikép árnyékba látszanak borí­tani az ország mivelődési állapotát, mégis egyedül ezek alapján, melyek 600 éves időközön át inkább csak a kivételes eseteket tüntetik föl, nem mernek Erdélyt a középkorban vadonnak, barbárok tanyájának tekinteni, de még a dunai fejdelemségekkel sem összehasonlítani, hol az apró kényurak úgy vágatták a nyers lakosokat, mint a káposztát. Hogy kellően méltányol­hassuk Erdélyt, tekintetbe kell vennünk, hogy meddig a történészet szö­­vetneke világít, mivelődésének mindig gyarapodó eredményére találunk; azonkívül a betudásnál számba veendő az idő­s h­elybeli körülmény is. A középkorban jó példával egy állam sem ment előre : a nevelés és oktatás­­ügy mindenütt bölcsőben hevert, a vétségek gyakoriak valának, a büntetés vért fagylaló kegyetlenséggel gyakoroltatott. Roppant akadálya volt min­denha Erdély mivelődésének nagyszámú oláh népessége is, mint ezt a már közlött s még ez után felhozandó tények bőven s eléggé igazolandják. És mégis, a büntetőjog köréből elősorolt ezen adatok, viszonyítsuk azokat bár némely ujabbkorú polgárisult népek hasonló adataihoz, nem mutatnak oly igen kedvezőtlen eredményt **). A közigazgatásban nagy szerepet játszanak a községek, azt szoktuk mondani : a jó községi szerkezet talpköve az alkotmánynak, legjobb isko­lája a polgári erényeknek, s műhelye a hazafiaságnak. A városok közgazdá­szai és pénzügyi szempontból is nevezetesek valának; a műipar és kereske­dés itt ütötte fel tanyáját, ezek voltak a fejdelmek jövedelmeinek főbb for­rásai, s igy a városok a mivelődés nevezetes tényezőiül tekintendők. A ma­gyar, mint már érintők, inkább a mezei gazdaságot kedvelvén, kerülte a városi lakást, az oláh pedig erdőkben barangolt, s igy nem csuda ha a tör­ténet az egész középkorból alig emlékezik Erdélynek 20 nevezetes­ közsé­géről. Fessler egybevetése szerint Meggyes, Szeben, Segesvár, Szászváros, Kolozsvár, Brassó és Besztercze, főkép pedig Karakó, Magyarigen és Rams már II. Endre kora előtt alapittattak, de közölök csak Szeben, Brassó, Ko­ *) „Unum ex notariis regis cum episcopo existentem in horribiles carceres detra­­serunt, qui ex faetore carceris infectus octavo die exspiravit.“ **) Ismeretes, a magyar törvénytárba a kiadó önkénye által fölvett, de hazánkban kötelező erőre soha nem emeltetett 1656-ki „Praxis Criminalis,“ mely a halálbüntet­­ménynek következő fajait állitá fel : bitófa, felvétel, négyfelé vágás és a testrészeknek a főbb országutakon felakasztása, megégetés, karóbahúzás, kerékbetörés, lófarkon ragadás, az élőszívnek kiszaggatása, s ezekhez súlyosbításul rendeltetett még : kéz- s nyelvmet­szés, a nyelvnek kiszaggatása, tüzes fogakkal csipdezés, az ember hátából szijhasitás stb. A német Wehmngericht és a spanyol inquisitió pedig még csak szóba sem jöhet, holott már itt u. n. civ­isált államok institutióival kellene a hasonlítást megejteni.

Next