Hazánk, 1858 (1. évfolyam)
Tartalomjegyzék
Besztercze szomszédságában, hogy Mátyás kir. e kerület városainak megparancsolta, miszerint az ily gonosztevőket bármely nemes jószágain fogják el és büntessék meg. II. Ulászló 1507-ben azt írta a szászoknak, hogy miután Erdélyben a gonosztevők annyira elszaporodtak, miszerint senki sem élhetne bátorságban, udvarnokát Kenderesi Antalt a bűnösök fölkeresése és büntetése végett teljhatalommal odaküldötte. 1457-ben a Csanádi püspök, kanczellár és kir. biztos V. Lászlót özv. Hunyadi Erzsébettel kibékítendő Szebenbe érkezett, mely alkalommal a szebeniek a többi közt az egyik királyi jegyzőt borzasztó börtönükbe taszították, hol az, a börtön bűze miatt 8-ad napra meghatározott *)• Kérdés, a szebeni börtönök ilyetén állapotából lehet-e a többiekre következtetést vonni. Noha ezen büntetőjogi viszonyok némikép árnyékba látszanak borítani az ország mivelődési állapotát, mégis egyedül ezek alapján, melyek 600 éves időközön át inkább csak a kivételes eseteket tüntetik föl, nem mernek Erdélyt a középkorban vadonnak, barbárok tanyájának tekinteni, de még a dunai fejdelemségekkel sem összehasonlítani, hol az apró kényurak úgy vágatták a nyers lakosokat, mint a káposztát. Hogy kellően méltányolhassuk Erdélyt, tekintetbe kell vennünk, hogy meddig a történészet szövetneke világít, mivelődésének mindig gyarapodó eredményére találunk; azonkívül a betudásnál számba veendő az idős helybeli körülmény is. A középkorban jó példával egy állam sem ment előre : a nevelés és oktatásügy mindenütt bölcsőben hevert, a vétségek gyakoriak valának, a büntetés vért fagylaló kegyetlenséggel gyakoroltatott. Roppant akadálya volt mindenha Erdély mivelődésének nagyszámú oláh népessége is, mint ezt a már közlött s még ez után felhozandó tények bőven s eléggé igazolandják. És mégis, a büntetőjog köréből elősorolt ezen adatok, viszonyítsuk azokat bár némely ujabbkorú polgárisult népek hasonló adataihoz, nem mutatnak oly igen kedvezőtlen eredményt **). A közigazgatásban nagy szerepet játszanak a községek, azt szoktuk mondani : a jó községi szerkezet talpköve az alkotmánynak, legjobb iskolája a polgári erényeknek, s műhelye a hazafiaságnak. A városok közgazdászai és pénzügyi szempontból is nevezetesek valának; a műipar és kereskedés itt ütötte fel tanyáját, ezek voltak a fejdelmek jövedelmeinek főbb forrásai, s igy a városok a mivelődés nevezetes tényezőiül tekintendők. A magyar, mint már érintők, inkább a mezei gazdaságot kedvelvén, kerülte a városi lakást, az oláh pedig erdőkben barangolt, s igy nem csuda ha a történet az egész középkorból alig emlékezik Erdélynek 20 nevezetes községéről. Fessler egybevetése szerint Meggyes, Szeben, Segesvár, Szászváros, Kolozsvár, Brassó és Besztercze, főkép pedig Karakó, Magyarigen és Rams már II. Endre kora előtt alapittattak, de közölök csak Szeben, Brassó, Ko *) „Unum ex notariis regis cum episcopo existentem in horribiles carceres detraserunt, qui ex faetore carceris infectus octavo die exspiravit.“ **) Ismeretes, a magyar törvénytárba a kiadó önkénye által fölvett, de hazánkban kötelező erőre soha nem emeltetett 1656-ki „Praxis Criminalis,“ mely a halálbüntetménynek következő fajait állitá fel : bitófa, felvétel, négyfelé vágás és a testrészeknek a főbb országutakon felakasztása, megégetés, karóbahúzás, kerékbetörés, lófarkon ragadás, az élőszívnek kiszaggatása, s ezekhez súlyosbításul rendeltetett még : kéz- s nyelvmetszés, a nyelvnek kiszaggatása, tüzes fogakkal csipdezés, az ember hátából szijhasitás stb. A német Wehmngericht és a spanyol inquisitió pedig még csak szóba sem jöhet, holott már itt u. n. civisált államok institutióival kellene a hasonlítást megejteni.