Hazánk, 1899. június (6. évfolyam, 130-155. szám)
1899-06-01 / 130. szám
1899. HATODIK ÉVFOLYAM. 130. SZÁM. BUDAPEST, CSÜTÖRTÖK, JUNIUS 1 HAZÁNK Szerkesztőség : C-uscrs 12. sz. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egy évre 14 írt. Félévre 7 írt. Negyedévre 3 írt 50 kr. Egy hóra 1 írt 20 kr. Egyes szám ára 4 kr. — Vidéken 5 kr. Pályaudvarokon 6 kr. Siadóhivatal : Ó-utosa Ifj. al. k kivezetőni. Budapest, május 31. Az osztrák válság zavaros hullámai romboló hatást nem tehetnek ebben az országban. Semmi ok arra, hogy akár a Széll-kormánytól féljünk, akár azt féltsük. Ennek a kormánynak gyökere van, mélyebb, mint aminökkel eddig a kormányok emfázissal, kevesebb igazsággal dicsekedtek. Ha a kormány bukik a kiegyezés kérdésében, a parlamentarizmus immár megerősödő fája dől utána s nálunk a bonyodalom még veszedelmesebb lesz, mint Ausztriában. Mert nálunk kormányt, parlamentet kell keresni ahhoz, hogy a pártközi kompromisszumban megállapított kiegyezési tételből akármi elvétessék, akár ahhoz valami hozzátétessék. Kormány talán még kapható volna, hiszen akadhat elvetemült ember még mindig, aki a monarchia nagyhatalmi állásának sokat betakaró köpönyegébe fogózva, mentőszolgálatot végezzen Thunék számára. De ehhez nem elég maga egy kormány, annak parlamentre kell támaszkodnia, vagy pedig eltörölni a parlamentarizmust, hiányozván nálunk a I-ik paragrafus-féle, alkotmányt pótló abszolút klauzula. Tehát parlamentet kell csinálni. És tudják-e azt, hogy a Bánffy örökségéből átvett kiegyezési kérdés az ő exlexeivel, kétszeres provizóriummal, a mai fennakadással, mellesleg az általános gazdasági pangással, amit épen a rendezés hosszas függése szült: minő parlamentet csinál Magyarországon ? Az önálló vámterület, a teljesen független magyar bank lesz a választási jelszó, olyan hatással, aminével még ezt a programmot nem sikerült belevinni a választási küzdelembe. Akarja ezt Ausztria? Ha igen, ám tessék a Thun-féle bankkövetelést, a tartománygyűlések s az osztrák sajtó lármáját tovább táplálni. Ez az igaztalan, legridegebb zsákmányolási érdekkel sugalmazott hajsza Magyarország ellen nekünk az egységes közvéleményt teremti a teljes gazdasági önállóság mellett. A két kormány napok óta tartó viaskodásából immár le kell vonni a konzekvencziát Ausztriának. Meg kell arról győződni, hogy hiábavaló a leselkedés arra, hogy a Széll-kormányt ki lehessen erős pozíciójából verni. Megbuktatni épen nem lehet. Nem arra való ez az ország, hogy felgyújtassék békéje, megsemmisíttessék a korona és minden számottevő faktor egységes akaratával létrejött helyzet, amely Ausztriának a gazdasági kérdésben minden megadhatót biztosított. Igaz, hogy megvédtük e programmal alkotmányosságunkat, megőriztük törvénynyel biztosított önrendelkezési jogaink érvényesítését, arra az esetre, ha tovább tart az osztrák parlament nélküli állapot, s nagyobbra nő a lajthántúli kapzsiság, mint ameddig stipuláltuk , mint amenynyit elviselhetünk. Szó sem lehet tehát arról, hogy a korona és a kormány között nyugodt megfontolással létrejött, a parlamenti pártok által megpecsételt kiegyezési programmon Thunék léket üssenek. Mert a természetnek egészen felfordított rendjét mutatná az a szörnyű, sivár kép, mikor a felség bizalmát bíró magyar tanácsosok meghátrálni volnának kénytelenek olyan kormány előtt, amely az osztrák császárnak semmi segítséget nem tud adni arra, hogy a másik államfélben helyre álljon a parlamenti és alkotmányos rend. A Thun-kormány bukása semmivel sem rontja Ausztriában a helyzetet. Maradása pedig állandósítja a két államfél között való viszályt, amely napról-napra élesebb lesz. A válságban csak egy szerencse van s ez az, hogy egyetlen egy pontra van rögzítve a két kormány között az antagonizmus. Ez a bankkérdés. Ebben sem formai, sem anyagi igazság nem áll a Thun-kormány mellett, úgyhogy nyilvánvaló ennek a taktikai kérdésnek a keresve keresett előretolása. Ezt a nagy tüntetéssel felvezetett ostromágyút, ha Thun le nem szereli, le fogja szerelni más. Az osztrák válságok tarka-barka történetében mint hasznos rekvizitumok annyiszor szerepeltek a politikailag színtelen kormányok. Ám adja át helyét a Thun-kormány, ez semmiféle politikai zavart nem idéz elő Ausztriában, de legalább rendezhetővé válik a két államfél gazdasági viszonya. Csak az a kivezető út a válságból, ha az osztrák álláspont változik, mert a magyar álláspont fix és erős támasztékkal bír. Nálunk Üdvözülés. — A Hazánk eredeti tárczája.— Egy átmulatott éjszaka után ott ült az irodában, aktacsomók közé temetkezve. Nem aludt az éjjel, fáradt volt és mégis dolgozni akart. Amikor az átmulatott éjszaka után hazament, a szobaleány épen akkor kefélte ki az ünneplő ruháját és oda tette az ágya elé egy székre. Le nem feküdt, hanem átöltözni átöltözködött. Akkor azután felhajtott egymásután vagy hat pohárka konyakot, majd berendeltereggelijét, megitta a habos kávét és kikönyökölt az ablakon. Mikor nyolczra járt az idő, vette a kalapját, botját , mint aki a leglelkiismeretesebb beamternek készülő, jónevelésű ifjú, aki estétől reggelig alszik, hogy pihent elmével, kinyugodott testtel fogjon másnap a munkához, ahol a megszokott robotmunkához, úgy sietett az irodába. A princzipálisa jelentős pillantással fogadta. — De korán felkelt! Hiszen ma ünnep van. Vagy talán le sem feküdtünk, mi ? ! Máskor is traktálta már a fiatal ügyvéd ily kérdésekkel. Hát nem is felelt, csak a fejével intett, de olyan formán, ami válasz is volt a kérdésre, meg tagadás is. S azután beletemetkezett asztala előtt az aktacsomókba. A princzipálisa meg ráhagyta. És ment nyugodtan a reggeli sétájára, melyről rendszerint a kaszinóba s onnan a sörházba tért be, így ünnepnap s csak déli harangszó után jött haza. Tudta, hogy helyette elvégez ő mindent, a mi egy ünnepen előadja magát. Egyszerre harangszó kondult a közeli templom tornyában. Mély, erős hangon hirdette a napsugaras, a nyárelő melegétől terhes levegőben, hogy ünnep van. Nagy ünnep, az Urnák a napja. A harangszóró félbehagyta egy perezre a munkát. Eldobta szivarját s olyan mozdulatot tett, mintha fel akarna kelni, hogy odamenjen az ablakhoz s kitárja azt és beengedje az ünnepi harangszót, a napsugaras, nyári meleget s a magasztos, felemelő hangulatot. De nem tette. Ott maradt ülve az asztala előtt és dolgozott tovább. — Hát maga most is dolgozik ? No ugyan szép keresztény, mondhatom! E szavakkal nyitotta rá az ajtót a princzipálisnéja. Karcsú, magas, szép fiatal asszony, kinek mosolyában azonban nem a szép asszony, de a jóakaró ismerős, a tiszteletet parancsoló nő nevetett feléje. Felállt és pár mentegető szót szólt. — Ne jöjjön. Nézze, már indul a körmenet a templomból. Ide jönnek először is a mi házunk elé. Ugye szép sátort csináltattam ? Az oltárt magam díszítettem fel. Látta-e ? Felelte, hogy látta, hogy nagyon szép. Pedig alig nézett valamerre is az utczán, mikor bejött. Az asszony pedig felnyitotta e közben a nagy, szárnyas ablakot s mig zugva hatolt be az ünnepi harangszó a szobába, hátravetette a fejét és így szólt: — Hát nem nézi? Mennyi sok szép lány és — asszony van itt . . . Majd, mintha azt hinné, hogy a zugó harangszó miatt nem érti amaz szavát, a kezével intett neki, most már parancsolólag. — Jöjjön hát. Akarom ! Legalább innen nézze a szertartást, ha már időben rostokol, ahelyett, hogy ünnepelne. Az ifjú odamegy és megáll az asszony mellett, aki kikönyököl az ablakon. A térség odakünn tele van emberekkel. Ünneplő ruhában mindenki szeng ajkukról az Úrnapját dicsőítő ének. Egyszerű polgárember mellett áll az úr, selyemruhás gazdag asszonyok a viseltesnek is beillő ünneplőbe öltözött szegény nénikék mellett szoronganak. Finom urinők egymás mellé kerültek a paraszt leányokkal s a kisaszszonyok mellett ott zengi az éneket, ott imádkozik a cseléd. Az égen egyetlen felhő sem jár s a nap teljes ragyogással von dicssugárt a lombokkal díszített sátor fölé, melyben az öreg pap ily nagy ünnephez méltóan püspöksüvegben mondja az oltár előtt, az ünnepi, az Urat dicsőítő imát. A tömeg közül sokan jutnak az ablak alá is. Felköszöntgetnek az ismerősök a szép ügyvédnéhez, aki imára kulcsolt kezekkel hallgatja az ájtatosságot, de azért mindenfelé integet ismerőseinek. Közben odaszól az ifjúnak: — Mért köszönt oly hidegen a Sárdy lányoknak ? . . . Hát a kis Emmát meg se látja ? . . . Nézze, milyen hosszasan néz ide a Szabó Juci! . . . Ott meg a fiatal özvegy Horváthné . . . nézze csak! De ő nem nézi. Egyszerre, anélkül, hogy kereste volna, hogy kutató pillantása végig járt volna a tömegen, a sátor díszéül szolgáló lombok árnyékában megpillantott valakit. Ott állt és Lapuk mai számához fél év melléklet van csatolva.