Hazánk, 1905. július (12. évfolyam, 155-174. szám)
1905-07-22 / 172. szám
Budapest, 1905. Tizenkettedik évfolyam. 172. szám* Szombat, julius 22. előfizetési Ára: MEGJELENIK mindennap este 6 órakor :« vasárnap kivételével» EGÉSZ ÉVRE__KOR. 28.— FÉLÉVRE _ __ _ 14.— NEGYEDÉVRE»: « 7.— EGY HÓNAPRA « 2.40 Egyes üzám 8. Vidéken 10 01. Pályaudvarokon 12 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal I VII., Szentkirályi utca 28. Szerfőesztóségi telefonsz.13—23. Kiadóhivatal! telefonsz. 65—74. Gazdák apróhirdetéseit ingyen közöljük. Felelős szerkesztő: BUDAY BARNA. Kéziratokat nem ad vissza a szerkesztőség. Mi lesz tovább? Budapest, július 21. (B. B.) Ez a belügyminiszteri rendelet jogtalan, ostoba és hazafiatlan. A kormány igenis megsemmisítheti a törvényhatóságok közgyűlési határozatait, ha az a kormány maga is alkotmányos és törvényes alapon áll. A kormány igenis követelheti az adók beszolgáltatását, ha az országgyűlés a költségvetést megszavazta. Ma azonban nincs alkotmányos kormány és nincs megszavazott költségvetés. Teljes lelki nyugalommal élnek mindazon jogosítványokkal Fejérváryék, melyeket törvényeink alkotmányos kormányok kezébe adnak. Mondhatják: ők is alkotmányosok. A király bízta meg őket, kinek kinevezési joga korlátlan. Kinevezte őket a király, tehát mentve van az alkotmányosság. Aki mást mond, az forradalmár. Hát a nemzet hol van ? Hát az országgyűlés tiltakozása kutyaugatás? A magyar országgyűlés szemükbe vágta bizalmatlanságát; ök helyükön maradtak. Eltiltatak a kormányzástól és a közpénz kezelésétől; ök helyükön maradtak. Azt mondották, kiegyenlíteni jönnek. Ez nem volt igaz. Azt ígérték, nem fognak erőszakoskodni. Ez sem igaz. Kiegyenlítési anyagot nem hoztak s most ime megtették az erőszak felé az első lépést. Szétűzvén az országgyűlést, azon törik fejüket, hogy a törvényhatóságok kezéből a passzív ellentállás fegyverét kiragadják. Harcolnak a nemzet alkotmányosan kialakult akarata ellen s arkukra merik venni, hogy az alkotmányt és a törvényességet ők képviselik. És ők, akik a közakarattal szemben lázadást képviselnek, bitorolt helyükben még azokat a fegyvereket merészkednek saját védelmükre használni, melyek az ország alkotmányos szabadságának és törvényes jogainak védelmére hozattak. Hát az 1888. évi XLIV. törvénycikkel talán egy ilyen Fejérváry-féle kormány kezébe akart fegyvert adni az országgyűlés? Az volt-e a célzat e törvény hozásánál, hogy az a kormány, melytől az adót megtagadták, sőt melylyel szemben a passziv rezisztenciába kellett lépni, mégis közpénzhez juthasson? E törvényszakasz rendelkezései kétségtelenül csak a törvényesen megszavazott adók beszolgáltatására vonatkoznak. Csak rosszhiszeműség és hamis célzat adhat oly magyarázatot e törvénynek, melynél fogva a parlament által eltiltott közpénz egy részét mégis kénytelenek volnának a törvényhatóságok beszolgáltatni. De hiszen találna bár ez a kormány egyes paragrafusokban alkalmas kendezőszert, mégis csak vétene, mikor törvényünket igazi rendeltetésével szemben egy lényegében alkotmányt sértő vállalkozás érdekében értékesítené. Nem lehet igaza annak a kormánynak, mely a nemzet akaratából kialakult törvényt a nemzet akarata ellen irányítja, mert törvényeinket nem magunk ellen és nem egy Fejérváry-féle minisztérium javára hoztuk, a vigadozó társaságnak a tüzes magyar nótákat s egész éjszaka mulattata a somogyi magyarokat tüzes nótáival. "Mikor a farsangi ebéd kezdetét veszi, az urak és dámák azzal mulatnak Dorottyában, hogy tréfálnak, történeteket mesélnek, udvarolnak, enyelegnek s így várják az ebédet. «Mig ekképpen űzik a’ terhes unalmat, Várván az ebédet, hegedűt, tzimbalmot, im a Toponári Zsidói, bekerülnek; És muzsikájokkal helyekre leülnek. Ebéd alatti szereplésükről ezeket írja Csokonai • ... a’ Toponári Azsások szép számmal Mulatják az asztalt muzsika szerszámmal, Édes áriákat Amphyon módjára Vagy fürge Tust húzván az Ivók’ számára. A banda vezetőjét, Izsák prímást is bemutatja Csokonai néhány szóval az alábbi sorokban, íme : Megrendül egyszerre Izsák száraz fája. Zengő szerszámokkal kíséri bandája. Pár sorral alább aztán ismét megemlékezik Izsákról: Rázúdítja Izsák pengő muzsikáját S a Palatínusnak elkezdi nótáját. A toponári zsidókat a dunántúli részeken jól ismerték mindenütt a XVIII. században, sőt még azután is. Ugyanazt a szerepet játszták a magyar urak mellett, mint a cigány, s tulajdonságaik sem különböztek sokban emezekétől. Épen olyan korhely, lump, rendetlen életet éltek, mint akárcsak a mai muzsikusok, s a gazdálkodásban is hasonló módszer jellemezte őket. A dunántúli Érthető, ha a kormány hamis törvénymagyarázattal menti a látszatot, hanem hát ebből a hamis törvénymagyarázatból hogyan akar megélni? Csak nem képzeli Kristóffy úr, hogy megsemmisítő rendelete előtt a törvényhatóságok hasra vágódnak? Amily bizonyos, hogy a sötét fellegekből víz és nem tokaji aszú hull majd alá, épp oly előrelátható volt, hogy a kormány a törvényhatóságok határozatait nem megerősíteni fogja, de érvényteleníteni törekszik. A törvényhatóságok tehát, mikor az első lépést megtették, bizonyára megfontolták a következményeket is. És a belügyminiszter tiltakozása ellenére is bizonyára megmaradnak eredeti elhatározásuk mellett. De vájjon megfontolta-e lépésének következményét Kristóffy belügyminiszter. Tudja-e a belügyminiszter a törvényhatóságokat arra kényszeríteni, hogy neki engedelmeskedjenek? És az engedetlenkedőket hogyan sújtja majd? Ugye bár fel kellene függeszteni a renitens tisztviselőket, ugye bár adminisztrálni kellene a vármegyéket Bachhuszárokkal? De hát hol van az ehhez szükséges hivatalnok-anyag? Kis ha talál is néhány gyászmagyart, akik illő fegyveres fedezet mellett az ellentálló törvényhatóságokkal szembe állani merészkednek: ugyan képzel-e magyar embert, aki ilyen adminisztráció kezébe önkéntesen adót űzessen ? Márpedig ez a hadjárat csupán az önkéntesen befizetett adóösszeg inkasszálása kedvéért történnék részekben azonban nemcsak Toponár volt az egyedüli hely, hol zsidó-cigány, vagyis zsidó-bandák működtek, hanem ott volt Kaposvár is, továbbá Zala, honnan a hagyomány szerint több jeles zsidó-cigány származott. Az irodalomban ezt az érdekes művelődéstörténeti és etnográfiai vonatkozású kérdést eddig még senki nem fejtegette, ismertető adatokat nem közölt róla, úgy hogy amiket Csokonai Dorottyájában lejegyzett, körülbelül a legrégibb tudósítás a magyarországi zsidó-cigányokról. Az Osztrák-Magyar Monarchia című vállalatban Bartalus István a Csokonai feljegyzései nyomán konstatálja a magyar zsidó-cigányok létezését, többet azonban nem mond róluk, mivel valószínűleg nem is tud. Jókai Mór tudomásunk szerint egyik regényében szintén megemlékezik a zsidó cigányokról, Csokonairól stb., s le is ír egy lakodalmat, melyen egy ilyen banda játszik. Ez a leírás is bizonyság amellett, hogy néhány évtizedelőtt a köztudatban még elevenen élt ezeknek a bandáknak a szerepe, amíg a cigány elem mindenütt ki nem szorította őket. Nem lévén egybegyűjtve, sőt meg sem kíséreltetve a kérdésre vonatkozó adatok összehordása, a hagyomány és személyes tapasztalatok segítségével némileg tágasabb képet adhatunk erről az immár pusztulóban levő és etnográfiai érdekességre degradálódott emberfajtáról, mely egy időben nevezetes hivatást töltött be a magyar népzene történetében. A harmincas—negyvenes években a régi Pestnek legismertebb és legkedveltebb zsidó-cigánya Rosenthal (Rózsavölgyi) Márk volt. Rosenthal csak eleinte működött egy ideig a Nemzeti Színház zenekarában, később koncertek és leckék adásából élt, de mindvégig nagyon mostoha, el- Zsidó cigányok, A Hazánk eredeti tárcája. Egy immár kihalóban levő emberfajta, az ú. n. zsidó cigány, évtizedeken át érdekes alakja volt a magyar népéletnek. Életmódja, foglalkozása tette érdekessé s korai pusztulása etnográfiai ritkasággá. Ma már alig itt-ott él egy-kettő belőlük, elkeveredve különféle cigánybandákba, színházi zenekarokba, mint utolsó képviselői egy olyan foglalkozásnak, melyet kiragadtak kezeikből s melyet ők nem is fognak többé visszahódítani. Erdély egyes pontjain, Máramaros, Bereg, Ung megyékben, Kaposváron, Szegeden, Érsekújváron, Budapesten még él egy-egy ilyen zsidócigány, különösen az északkeleti megyékben kisebb bandák is találhatók, de a cigányverseny mindenütt szorítja, pusztítja, öli őket s végleges kihalásukat semmi sem tudja immár feltartani. A magyar népzene történetében a XVIII-ik században és a XIX-ik elején érdekes szerepük volt a zsidó-cigányoknak. Terjesztői, előadói voltak ők különösen a dunántúli vidékeken a magyar népzenének s a zenei szükségletek kielégítésében osztoztak a cigányokkal, kik mellett szabadon érvényesülhettek. Csokonai Vitéz Mihály adta az első tudósítást a zsidó cigányokról Dorottya címü komikus eposzában. Négy helyen is ír róluk s az eposz végéhez csatolt jegyzetek között külön is megemlíti: a toponári zsidók híres muzsikusok. Mindjárt az eposz kezdetén bemutatja Csokonai a toponai zsidókat és Izsákot, a banda prímását, aki húzta reggelig