Helikon, 1991 (2. évfolyam, 53-104. szám)
1991-01-04 / 1. szám (53.)
1823. I. 1. A ritka tehetség áldásával induló élet az indulás órájában nem különbözik a többitől. 1823 első hajnalán sok gyermek születhetett és bizonyára számtalan olyan emberré cseperedtek, aki a maga módján megtette a kötelességét. De van, akit a távolság sem ejt el, nem kicsinyit. Aki a mélységes és igaz emberi dolgok üzenetével lepi meg a világot, olyan üzenettel, melyre örökké visszhangzik a szív meg az ész, a szabadság és a szerelem. Ki nem rajta, általa tanulta meg, hogy ezen az anyanyelven mi a vers, ki nem töltött felejthetetlen délutánokat már gyermekkorában az ő világában, hangulatában, eszméinek, elragadtatásainak mámorában, ki nem szavalta múlhatatlan emlékezetű és hangulatú templomi, iskolai ünnepélyeken ezt a költészetet, mely mindig nyíltan tudott beszélni helyettünk. Mesebeli óriás, vagy varázsló lenne, ha nem lett volna valóságos szabadsághős, az életmű s a legenda legtökéletesebb, olyan felülmúlhatatlan találkozásánál, mint két küküllőmenti hegyoldal találkozása ott a csatatér felett. Vérszag és pénzszag, égett hús és pecsétviasz serceg, carbonarik és szegénylegények, akik a kötéllel fogdosott katonák soraiból szöktek, világhíres költők és éppen klasszikussá váló zeneszerzők hemzsegnek körül a korban, mely a Szent Szövetség vasrácsai közé szorított, újra felosztott Waterloo utáni világban hömpölyög az idő távoli hegyláncaként kéklő 1848 felé. Egy fiatal polgárosodó mészáros családjában megérkezik az elsőszülött. Miről írnak a korabeli újságok, mint távoli és közeli hátteréről, annak a világnak, melyből a Világszabadság nagy eszméjét fogja magába szívni a költő, a kor egyik szellemi nagyhatalma, miközben a lánc- és kardcsörtető nagyhatalmak kongresszusról kongresszusra szövik a hálót, melyet a Népek Tavasza egy felejthetetlen év alatt szétszaggat majd. December 14. 1822. A Veronai Congressusról. Az Ausztriai, Orosz és Prusszus legfőbb Monarchák, minekelőtte Veronából eltávoznának, ottani egybegyűléseknek kimenetele felöl, a más Udvaroknál megbízott követségeikhez következendő hivatalos leveleket bocsátották, melyeknek originálisaikat Herceg Metternich, Gróf Nesselrode és Gróf Bernstorff Minisztereik írták alá: ,,A szövetséges Monarchák és Cabinetjaik 1822nek folytában újra egyesülnének avégre, hogy a Nápolyi s minden Olasz udvarok megegyezésével az 1820 és 21ben kedvetlenül megháborított Félsziget csendességének megállapítása iránt tett rendszabásaik meghatároznák. Váljon ezen egyetlenegy országra tódult veszedelmeket, melyekből a többiekre nézve annyi kár következhetik, elnézhetnek-e hidegvérrel a Monarchák? Elnézhetik-e csendesen mindazon gonoszokat, melyek napról napra borzasztóbbakká és veszedelmesebbekké kezdettek lenni? ... Eszerint, amint a Monarchák kívánságát a dolgok kimenetele kielégíti, azonképpen teljesedik be, amint a Leibachi Congresszus végzésével kinyilatkoztatának ...“ TÖRÖK BIRODALOM, 1822. Dez. 10. Konstancinápolyból jelentik, hogy Halét Efendi feje megérkezett a fővárosba s másnap a Szeráj első udvarában nézésül kitétetett, hol harmadnapig állott. A mellette felfüggesztett halálos ítélet a következendő: „Az itteni, másoknak példájára közönségesen kitétetett fő a volt Nisandzsinak a feje, ki a Birodalomban egyik legfőbb méltóságra emeltetett s Monarchájának kegyelmivel tetéztetett, hogy a Státusnak hűségesen és igazán szolgálna ... De ő ezekkel nem gondolt, hanem inkább hírtelen lelkének sugallásaira hallgatva, mindenféle fortélyokat elkövetett ... Magyarország, 1822. December 21. Méltóságos Szent- Györgyi Horváth József Császári és Kir. Kamarás Úr a tudományokhoz von szó szeretetből T. T. Szommár József Urat a Philosophia Doctorát és felesküdt prókátort, aki a Literaturánkat már némely Drámákkal gazdagította, Hegyfalui Uradalmának fiskálisává nevezte. Erdély, Kolosvár, Dec. 15. A múlt november végével megint elkezdette itten a magyar Játszó Társaság játékait adni az új Nemzeti Theátrumban.. . Ha a játékok jövedelméből valami fennmaradna, az a Musikai egyesület fundusához csatoltassék; ha pedig a megkívántató költségek ki nem jönnének, akkor maga a Méltóságos Director Úr s még néhány buzgó indulatú ifjak ígérték, hogy a magokéból pótolják a csonkulást... A magyar Theatrum egyik Veteránusa Kocsi Úr a Themistoclesben megint fellépett. Spanyol Amerika. Chilinek Santiago nevű városából júliusban indult levél szerint közli a Courir 1822. dec. 7dikén Peruban az Independensek részéről nem igen jó lábon állnak a dolgok ... Ezen pillanatban (juli. 20.) oly iszonyú földrengés van nálunk, hogy miatta levelemet rekesztenem kell, mert kezem lábam reszket. Budán December 15.dik reggel hosszas betegeskedése után meghalt Nagy. Tiszt. Tudós Verseghi Ferenc Ur, a Philosophiának Doctora. Magyar Kurír Bécsből, kedden December 24-kén 1822. Hirdetés. A Nemzeti Literatúrát kívánó hazafiaknak jelentetik, hogy a hét Magyar Kapitányoknak és Attila Királynak rézre metszett képeik a legjobb Originálok szerint a jövő 1823. esztendő elején megjelennek. A subscriptiót rájuk Jan. 15- dikéig Kilián és Eggenberger Pesti s Wigand Kassai Könyvárusoknál. Táblabíró Zsadányi Vitéz Jósef Úrnak nyugtató levelére 20 ftért meg lehet tenni. Spanyolország. Dez. 24. Merino tábornok Reynosába érkezett, ahol a polgári Militiával letétette a fegyvert. Két embert, kik bemenetelekor fegyveres kézzel akarnak ellene állani, agyon lövetett. Heves viadalba ereszkedett az ellenségnek egy osztályával, mely tulajdon erejét felül múlta s e veszteség mindkét részről nevezetes volt. A francia Király Dec. 19 én Herceg Wellingtont magános audiencián fogadta, mely szinte egy egész óráig eltartott. Azután a Herceg a királyi familiánál, tette tiszteletét s másnap délután London felé elutazott... Aznap érkezett meg Veronából Vicomte Chateaubriand, kinek a Moniteur Dec. 29én külső dolgokra ügyelő Miniszterré neveztetését jelenté. Minekutána Buda és Pest közt December 20. éjjel félignél tovább befagyott a Duna, Dec. 31ig ladikokon, több helyeken kompon jártak a Sáros-feredő irányában. De e napon azon jég is, mely a hídon felül meg volt állapodva, mivel a víz kevéssé megáradott, reggeli 10 óra tájban megindult és most a két város között az egész Dunát kemény jég teríti. Az Ausztriai Monarchiabeli Könyörülő Barátok jóltevő Rendének ügyelése alatt lévő 25 Ispotályokban 1821 November lsejétől 1822 Oct. utolsójáig, minden vallás különbség nélkül 14.089 betegek vétettek fel, kik közül a nem Római. Cath. Keresztyének száma 1455, a Zsidóké pedig 60. Meghaltak az említett egész számból 1189-en. A Gabona négy fő nemeinek árvok általjában Dec. 23— 28dik: Búza 144 — Rúzs 85 — Árpa 86 — Zab 76. — Lotteria Jelentés Január 7dike; első húzás: a következendő öt főszámok az utánok kitett summákat nyerék. — — Újabb tudósítások szerint a Nagy Britanniai Gőz-Machinák száma 1500ra telik. Felvévén már közép számolással, hogy egy-egy gépely 40 ló terhét viszi, összesen ez annyi munkát teszen, amenynyire 180 ezer ló s valami egymillió ember kívántatnék. Ugyanazon tudósítások Franciaországban csak 300 Gőz-Machinákról emlékeznek. A spanyol Cortes rendelései közül egy egész cikkely a gyalog postákról szól, hogy a tudósítások a legnagyobb gyorsasággal mehessenek, s meghatározza egyszersmind az ebbéli késedelmezés büntetéseit is. A helységekben Tanácsok, Káptalanok és Parochusok gondoskodni tartoznak a hivatalos leveleknek haladék nélkül való továbbküldésekről s minden egyegy órai késedelemért 30 piaszterrel fizetnek. Németország, Jénában 1823 januári bizonyos rendetlenség miatt 17, többnyire hazafi tanulók az Univerzitásból elküldettek s egyszersmind azon jussuktól is megfosztottak, hogy Státus-szolgálatba léphessenek. Az elvándorlottak visszatakarodtak a kirendelt napra Jénába, hol midőn hibájuk iránt a nyomozások folynak, magokat egész csendességgel viselik. Mindenféle várakozásaikban megcsalatván, most már kedvetlenül s lesütött fővel járnak fel s alá. Bécsben a marhahúsnak fontja Januáriusra ezüstben 7. — Váltó krajcárban 17 és fél kr. ra határoztatott. AURÓRA, Hazai Almanach 1823ra. kiad. Kisfaludy Károly. Tíz rézre metszett képpel, G.M.P. és Sch. rajzolatjaik után; muzsikai darabokkal. Párisi forma-kötésben, aranyos metszéssel, tokban, velin papirosra nyomtatva, találtatik Igaz Sámuelnél, ára 10 forint 5 kr. összeállította lászlóffy aladÁr Soó Zöld Margit. Kalitka október 20-án indultak, s másnap — 135 esztendeje már (hogy repül az idő!) — „csütörtökön este későn“ érkeztek meg. Ám bármilyen nagy volt az út, s bármilyen nyargalva jöttek, Petőfi a megérkezés után egy órával már Kolozsvár látásának nagy élményéről körmölte a betűket úti levelébe: „Már egy órája, hogy Kolozsvárott vagyok, s még mindig azon töröm a fejemet, hogy csakugyan itt vagyok-e vagy sem, anynyiszor indultam már ide s fordultam ismét vissza útközben, hogy végre örökös obsittal küldtem el a reményt e városba valaha eljuthatnom .. . Midőn beértem Kolozsvár külvárosába, hirtelenében azt gondoltam, hogy Debrecenbe jutottam: apró parasztházak s az utcán feneketlen sártenger; de amint berobogtunk a Magyar kapu alatt a városba, megváltozott a világ, s nagyot lélegzetem örömemben, hogy, istennek hála, család. .. . . erra valók a kicsiny, de élénk és kedélyesei ".a Kolozsvárban, melynek utcáit most gyönyörrel szemlélem a Biasini fogadójának egyik ablakából, míg feleségem . . . engedj meg, barátom, most már nem írok többet. . . feleségem fölkelt helyéről, s hozzám közeledik. Kétségkívül fontos végzendői lesznek velem, tehát nem írhatok. Isten veled.“ Tulajdonképpen nászúton voltak, természetes, hogy abba kellett hagynia a városunk utcáiban való gyönyörködést, a levélírással együtt. Mégis, a „fontos végzendők“ ellenére, itt, Kolozsváron lépett először házasemberként a nyilvánosság, a „világ“ elé ... És a kis kolozsvári „világ“ megérezte, felfogta, hogy a Biasini-fogadó vendégével ünnepnap érkezett a város életébe, hogy bármennyire pénteki nap virrad rá, az egykor talán emléktáblára vésett nap lesz a fogadó falán. Felfogta, és egyben fogta is a tollat, hogy a hétköznapokból kiragadó ünnep pillanatait megörökítse. „Pénteken Petőfi nejével bejárta Kolozsvárt s . . . megnézte a házat, melyben Mátyás 1443-ban született, s melyet 1843-ban . . . tövéből megújítanak — s megígérte, hogy a házat megénekli. Jól teszi!“ — írta a város későbbi nagy nevű történésze, Szilágyi Sándor, aki ekkor húszéves fiatalemberként lelkesedett a Mátyás szülőházának megéneklésére tett ígéretért. Tirczka Eszter, akinek ezilőtt mint hajadonnak még csak tette a szépet Nuricsán József, hat évtizeddel később, immár ebben a mi bőrünkre szabott XX. században, özvegy Nuricsán Józsefnéként még mindig élete legfelejthetetlenebb pillanataként idézte fel azt a régvolt kolozsvári pénteket, amelyet akkor már egy évtized óta emléktábla is örökített a Biasini emeleti részén: „Szép őszi alkonyat volt... — közvetítette a hírlapíró Walton Róbert az öreg özvegyasszony-szemtanútól hallottakat a lap olvasóinak. — Hangos szóval közölték az ifjak, hogy Petőfiék a Biasiniban vannak szállva, és ekkor valamennyien a szálló felé tartottak, ahová már az utca népe is csapatokban vonult. Kiáltások is hallatszottak: — Menjünk Petőfihez! Mind több és több nép nyomult velük együtt a Biasini felé . . . Sok volt a nő is. A fiatalemberek utat csináltak a lányoknak, s így sikerült nekik Petőfihez közel jutni: körülbelül tíz lépésnyire állottak a költőtől. Ekkor már Petőfi a szálló előtt levő (csak nemrég eltávolított) nagy, kerek, ún. feleki kövön állott, s a nép lelkesen éljenezte. Majd beszélni kezdett. Dicsőítette a népet, a szabadságot, és beszélt a forradalomról. Barna úti ruhában volt a költő, lehajtott fehér gallér a nyakán. Feje fedetlen. Szép hangja volt, messze elhallatszott, és oly lelkesen beszélt, hogy a közönség még sokáig éljenezte, és csak későre oszlott szét. Júliája azonban nem volt vele.“ A kerek kő azonban ott volt a lába alatt, ugyanúgy, mint szűk három évszázaddal azelőtt a hitalapító kolozsvári apostolnak, Dávid Ferencnek. Olyan kő volt az, amilyenekkel világokat szoktak kimozdítani helyükről ... És péntek után következett szombat, október 23- ika, amely ugyancsak hétköznap lett volna, ha Petőfinek nem sikerül ezzel a negyedik indulásával eljutnia Kolozsvárra. így azonban ez is ünnep lett, még nagyobb a péntekinél, mivelhogy ez egyben a búcsúestet is jelentette. Másnap indult az ifjú pár Szalontára, Arany Jánosékhoz. De a másnapi vasárnapig még hátra volt az ünnepnek az a tetőpontra emelkedése, amely az akkori kolozsvári sajtóban is méltó helyet kapott: „Petőfinek Kolozsváron átutaztában a tanuló ifjúság fáklyás zenével tisztelgett, barátai ízletes estebédet rendeztek, melyben nehány orsz. gyűlési tekintélyes tag is részt vett. . . Berzenczei orsz. gyűlési jeles ifjú követ Petőfiért, különösen mint a nép dalnokáért remek áldomást ürített, valamint fiatal szép nejéért is, ki közkívánatra személyesen is megjelenvén, riadó éljennel fogadtatott. Az innepelt áldomásviszonzás helyett »Dalaim« című költeményét mondta el. .. Az egész estebéd alatt az innepelt költő népdalaiból írt műszerzemények és más válogatott magyar zenedarabok élénkíték és mulaták a társaságot, Okt. 24-a vendégünk. . . Pest felé távozott.“ A leglelkesebb tudósító a Petőfinél is fiatalabb Szilágyi Sándor volt. Mintha sejtette volna, mekkora történelmi idő van közeljövőben a Petőfi országjárásaival, úgy röpítette örömteli beszámolóját a csaknem legtávolabbi magyar lapba, a Győrben megjelenő Hazánkba: „Igen, ő itt volt, nálunk volt, körünkben volt — két napig! Ó, e két nap két évvel ér fel! Mert látni őt színről színre, ki lelkünk előtt képzetünk ideálvilágában már ismerős, mert beszélni vele, hallani őt, kinek szava velőnket rázta meg: emlékünk tábláiba véste magát — mondjátok meg, nem boldogság, nem kéj, nem öröm-e? Petőfi itt volt! — e három szó hangzik most is lelkemben, s tán fél Kolozsvár lelkében.“ Ha Petőfinek háromszor nem sikerült eljutnia Kolozsvárra, most annál inkább háromszorozódtak hármas ismétlések ritmusába a mondatok, s annál inkább hangzott három szó úgy ott, mint amitől egy péntek és egy szombat két esztendővel ért fel! És Petőfi, mint aki tudta, hogy minden lépésével a történelem lépik, kivált ha közben a feleki köre is Folytatása a 4. oldalon PETŐFI SÁNDOR RONGYOS VITÉZEK Föl tudnám én is öltöztetni Szép ríme s mértékbe versemet, Amint illő meglátogatni A társasági termeket. De eszméim nem henye ifjak, Kik élnek, hogy mulassanak, Hogy felfürtözve, kettyűs kézzel Látogatóba járjanak. Nem cseng a kard, nem dörg az ágyú, A rozsda-álom lepte meg; De tart a harc ... a kard s az ágyú Helyett most eszmék küzdenek. Ott állok én is a csatában Katonáid közt, századom! Csatázok verseimmel... egy-egy Harcos legény minden dalom. Rongyos legények, de vitézek, Mind bátran harcol, bátran vág, S a katonának bátorsága Teszi díszét, nem a ruhák. S nem kérdem én, hogy költeményim Túlélnek-e majd engemet? Ha el kell esniök talán e Csatában, ám hadd essenek. Még akkor is szent lesz a könyv, hol Meghalt eszméim nyugszanak, Mert hősök temetője az, kik A szabadságért hajtanak. ”