Diósd - DiósdHéjban, 2007 (17. évfolyam, 1-11. szám)

2007-02-01 / 2. szám

BESZÉLGETÉS — 6 DIOSD­HÉJBAX _________________________________________________ Közülünk való Beszélgetés Albitz Tibor képviselő úrral Hagyományos, vidéki házban fogadott a képvi­selő úr, a Petőfi Sándor utcában, amely már nem nagyon emlékeztet arra helyre, ahol ő annak idején felnőtt. - Ha jól sejtem, már koránál fogva is sokat tud mesélni. Közel 300 évre vezethető vissza az Albitrok múltja Magyarországon, de 1834-óta okmányokkal bizonyítható­an itt élnek Diósdon, ahogyan én is megszakítás nélkül, több mint 67 éve. Nagyapám kertész volt, gyönyörű rózsa­kertjének a csodájára jártak. Személyéhez fűződik az első őszibarackfa elültetése a településen. Szüleim gazdálko­dók voltak, de apám községi bíróként is dolgozott. Az ajtót ekkoriban nem kellett bezárni, sőt még az ‘50-es években sem. Először a lakásajtó záródott be, aztán a kapu. Ezt csak azért mondom el, hogy mindenki megértse, mennyire más a mai világ, és a mai Diósd. Fiatal koromban még a szó szoros értelmében igazi falu volt, alig 1500 lakossal. Mára ez a szám megsokszorozódott, és e gyarapodás kedve­zőtlen folyamatokat indított el, a település elveszítette a családias, falusi arculatát. Egy egyszerű példával élve: itt tisztelettel köszöntek egymásnak az utcán az emberek, ismeretlenül is; ez mára már szinte teljesen megszűnt.­­ Egy ilyen kis faluban, mint akkor Diósd, adottak voltak a feltételek tanulásra? Természetesen. Háromtantermes állami iskola műkö­dött ott, ahol most a Közösségi Ház van. A helyhiány miatt délelőtt és délután jártunk be, hogy a 8 osztály elférjen. Ezután közlekedésgépészetet tanultam Budapesten, majd a technikum befejezése után munkába álltam. A BKV-nál kezdtem dogozni, és onnan is mentem nyugdíjba. A sza­márlétrát elejétől a végéig bejártam, autószerelőtől az üzemtechnikuson és óbudai üzemegységvezetői poszton keresztül, egészen a műszaki üzem-igazgatóhelyettesi beosztásig. Nem szeretnék a BKV-val az interjúban fog­lalkozni, mindenesetre a budapesti közlekedés olyan, mint a futball, mindenki érteni akar hozzá, de nem sokan érte­nek hozzá igazán. - Szinte mindenki szereti a focit, korra, nemre való tekintet nélkül. Szintén e sport kedvelőinek táborába tarto­zik? Most már csak a kedvelőinek, de sokáig a művelőinek a táborát gyarapítottam. Az egykori Diósdkerten kezdtem focizni, amely egy igazi grund volt, hatalmas területen he­lyezkedett el a Kossuth Lajos utca és a Gárdonyi Géza utca között. Már itt megtanultuk egyenesen megrúgni a labdát, és megszerettük a játékot. Talán nem véletlen, hogy a legendás magyar futballisták, - mint például Puskás is - a grundokon nőttek fel. Erre manapság a városok területén nem nagyon van lehetőség, néhány futballiskola alakult, de azok ezt a szerepet nem tudják átvenni. A munka mellett folytattam a focit, igazolt futballistaként a Fővárosi Autó­buszban játszottam, de kellemes perceket töltöttem a Diós­­di Csapágy­gyár csapatában is. - Az Ön családja is nagycsaládnak számít? Én még nagycsaládban nőttem fel, de ez a hagyomány nálam megszakadt. Feleségem, Marika is nagycsaládból származik, de ő a Bakonyban született, az azóta már földdel egyenlővé tett Iharkúton. Szombathelyen ismerkedtünk össze, ahol én a hadseregben mentősként szolgáltam, ő pedig a Markusovszky kórházban tanult ápolónőnek. Miután összeházasodtunk Budapesten és Diósdon dolgozott, végül a BKV Üzemegészségügyi Szolgálatától ment nyugdíjba. Fiúnk, az ifjabbik Tibor, 1963-ban született. Profi futballistaként a Vasasban ját­szott, majd a családi hagyományokat követve a BKV Előre FC-ben, végül a Malév együttesénél fejezte be pályafutását. Sajnos egy komoly sérülés akadályozta az igazi siker elérésében, de a légitársaság csapatával be­járta a világot. Boldog nagypapa vagyok, két szép leány unokám van al1 éves Evelin és a 7 éves Vivien. — Említette, hogy édesapja községi bíró volt. Ez motiválta önt politikai ambícióiban, egyáltalán politi­kai pozíciónak számított ez? Bizonyos szempontból természetesen annak szá­mított, de ezt a posztot csak 1945-ig látta el, azután már nem vállalta. Nyilvánvalóan az előttem álló példa is arra sarkallt, hogy szerepet vállaljak a közösség éle­tében, így már a rendszerváltáskor megalakult első testületnek tagja lettem. Ekkoriban még természetesen nem volt jobb és baloldali ellentét, csak a faluért tenni akaró emberek csoportjai. 1993-ban lemondtam külön­böző okoknál fogva, amikről most nem szeretnék be­szélni. Ezután 1998-ban indultam újra, és megválasz­tottak, majd 2002-ben is, mindvégig független jelölt­ként. A legutóbbi önkormányzati választásokon már a Fidesz támogatásával szerepeltem, de hangsúlyozom, hogy pártonkívüliként. Számomra a politikai ambícióknál sokkal fontosabb, hogy a település élhető maradjon, és az újonnan beköltözők, ne csak aludni járjanak ide. A közösséget újra össze kellene kovácsolni, ez az egyik célom képviselőként.­­Mit vár az újság új szerkesztőgárdájától? Ugyanazt várom, amit képviselő kollégám is elmon­dott az előző interjúban. Tényszerűséget, tárgyilagos­ságot, pártatlanságot, de kiegészíteném azzal, hogy fontos lenne a települést uraló széthúzás ellen tenni úgy, hogy megszólaltatunk baloldali érzelmű embereket is. Az előző újsággal kapcsolatban elkerülném a szemé­lyeskedést és a minősítést. Az új lap első száma nekem tetszik, bár sok a pontatlanság, ezzel együtt látom a törekvést a sokszínűség elérése érdekében, viszont jó lenne, ha ez nem menne a minőségi munka rovására. A következő már biztosan j­obb lesz. Burián Dániel

Next